A cumi nem való az idősebb gyermek szájába. De hogyan tudunk tőle megszabadulni?

5 perc
23. ápr'17

A cumi az édesanyák nagy segédeszköze. Vele sokkal egyszerűbb az altatás és megnyugtatja a babát. De a babák nem egyformák. Míg az egyik elutasítja a dudlit a másik egyenesen imádja és a cumizás nála idővel rossz szokássá válik. Hogyan szabaduljunk meg a dudlitól, ha eljön annak az ideje?

A cumi elhagyása a gyermek számára jelentős változás. Vannak csöppségek, akik ezzel probléma nélkül megbirkóznak, míg a másik gyerek csoport álmatlan éjszakákat okoz szüleinek. A cumi nem való az idősebb gyermekek szájába, ezért úgy két éves kor körül ajánlatos elkezdeni a róla való fokozatos leszoktatást. Minél korábban kezdjük el, annál egyszerűbb lesz a gyermek számára. Ráadásul a hosszan tartó cumizás növeli a fogszuvasodás és a beszédhibák kialakulásának kockázatát.

Dr. Bukovský állítása szerint a gyerekek 2-4 éves korukban általában maguktól abbahagyják a cumizást. A Návod na prežitie dieťaťa (Kézikönyv a gyermek túléléséhez) című könyvében azt ajánlja a szülőknek, hogy a feljebb említett esetben érzékenyen próbálják oldani a problémát és ehhez mindjárt három tanáccsal is szolgál.

  • Figyelem eltérítés: Ha azt veszi észre, hogy gyermeke a cumi után nyúl, próbálja figyelmét más aktivitásra terelni.
  • Jutalom: Vigye el gyermekét a játékboltba, hogy válasszon magának egy játékot, melynek vásárlását ahhoz a feltételhez köti, hogy csakis cumi nélkül játszhat vele.
  • Elvesztés: Színlelje a cumi elkeveredését. Ha gyermeke keresni fogja, terelje el a figyelmét.

A kreatív édesanyák más módon is képesek elfeledtetni gyermekükkel a cumit. Nyugodtan merítsen ihletet, hátha Önöknél is bejön.

Kisbaba cumi

Kizárólag alváshoz

Ideális esetben a dudlit valóban csak abban az esetben használja, ha már semmi más nem segít. Ha csöppsége sír, próbálja problémáját másként mint dudlival oldani. A baba általában nem sír ok nélkül. Tele a pelusa, fázik, melege van, éhes vagy csak egész egyszerűen a mamát szeretné maga mellett tudni. A fokozatos leszokás folyamata során a dudlit csak az esti alvásnál használja.

Fokozatos leszoktatás

A dudli elhagyása a gyermeknél stresszel jár. Ugyanúgy, ahogy a cigaretta függő felnőtt nem tudja egyik napról a másikra feladni a dohányzást, a baba számára sem egyszerű leszokni a cumiról, hiszen ez is egy fajta függőség. Ezért a leszoktatás legyen fokozatos. Ebben az esetben alkalmazhatja Dr. Bukovský tanácsait - a figyelem eltérítést vagy a jutalmat. Mindkét esetben a cél elérni a csöppségnél, hogy másra összpontosítson.

Kitalált történetek

Az édesanyák ebben a tekintetben nagyon ötletesek. Találjon ki olyan mesét, amit gyermeke is megért. Némely anyuka a cumit gyermekével együtt egy másik apróságnak ajándékozza, akinek éppen most nagyobb szüksége van rá. Például postai küldemény formájában elküldi egy Afrikai babának. Nagyon kedveltek a Cumi tündér féle mesék, amelyben a cumiért cserébe csöppsége gyönyörű ajándékot kap.

Ügyesen kihasználhatja a karácsonyi időszakot, amikor a dudli egy Jézuskától vagy Télapótól származó ajándékra váltható. És ne feletkezzen meg az ember legjobb pajtásáról sem, a kutyáról, aki remekül tudja időzíteni a „dudli felfalását“.

Cumiról való leszokás

Kellemetlen cumi

A gyerekek általában szokásból cumiznak. A felnőtteknek sem egyszerű feladni a rossz szokásaikat, hát még a gyermekeknek! Próbálja meg a cumit kellemetlenné tenni a kicsi számára. Bár ez a módszer nem a népszerűk közé tartozik, néha beválhat. A cumit mártsa olyan ételbe, amit gyermeke nem szeret vagy egyszerűen vágja fel. Az utóbbi esetben ügyeljen arra, hogy a cumiból ne szabaduljanak fel apró részecskék amik sérülést okozhatnak bogárkájának.

Néhány tipp a végére

  • A cumi fokozatos elhagyását akkor kezdje, ha csemetéje teljesen jól van. Olyan események mint az újszülött érkezése, a betegség, a pelenkáról való leszokás vagy egy új környezetben való tartózkodás egyáltalán nem alkalmasak.
  • A cumiról fokozatosan szoktassa le gyermekét, ilyenkor a cumit csak bizonyos időszakban használja, például este elalvás előtt.
  • A mesék segítenek jobban megértetni a gyerekekkel a cumiról való leszokás értelmét. Magyarázzuk ezt el érthető módon.
  • A leszoktatással fölöslegesen ne várjunk. Minél idősebb a gyermek, annál nagyobb a fogsor torzulásának kockázata.
  • Akkor se hátráljon meg, ha síró csemetéjét sajnálja, hiszen mindezt az ő érdekében teszi.
  • A nehéz pillanatokban terelje el gyermeke figyelmét. Alvás előtt cumi helyet olvassanak meséket vagy beszélgessenek el az aznap történtekről.

Önnek milyen trükk vált be? Osszák meg velünk kommentben.