Hagyja, hogy gyermekei elmerüljenek a földben

  Kategóriák: Akciók és kedvezmények,
4 perc
15. máj'16

A gyerekek mar kisgyermekként is utánozzák a felnőtteket. Gondoskodnak a babájukról, kalácsot sütnek és kihúzzák az anyukájuk ruháját a szekrényből. A legnagyobb példáképük általában az anya vagy apa. A szerepjátékkal fejlesztik a szociális készségeket. De ezenkívül sokkal többet is képesek tanulni. A kertész játékkal megismerhetik a növényeket és a saját környezetüket is.

Zahrada hu

A gyerekek olyanok, mint a kis szivacsok, mindent magukba szívnak, amit látnak. A jót és a rosszat is. Nekünk pedig nem marad semmi más, mint hogy a legjobb példát mutassuk. A régi mondás szerint, „bort iszik, vizet prédikál“ itt 100%-os mértékben érvényes. Ami nincs meg bennünk, azt gyermekeinknek nem adhatjuk át. A felnőttek utánzásának van számos előnye. Eláruljuk, hogy milyenek.

  • A gyerekek a viselkedés formát is eltanulják és az alapján fejlesztik. Ha a példakép negatív és sok a rossz szokása, akkor figyeljen oda. A gyermeke az összeset felfedezi és lehetségesen utánozni is kezdi. Már Önöket is biztosan meglepte pár káromkodás, amit az oviban hall más gyerekektől. Ha a szülőktől hallják ezt, úgy gondolják, hogy helyénvaló.
  • A gyermekek tanulják a szociális kapcsolatokat. Az emberiség része vagyunk, nem egyedülálló lények az űrben. És természetből adódóan nem tudunk létezni más emberek nélkül. A családi kapcsolataink, barátságok, de az idegen emberekkel való interakció is a tudás kútja gyermeke számára.
  • A gyermekek számos foglalkozást megtanulnak. Minden gyermek szívesen játszik eladóra, orvosra, fogorvosra, szemétszedőre, söfőrre…Ilyen módon értik meg a gyerekek, hogy mi a munka és mi a haszna.
  • A gyermekek fejlesztik a képzelőerejüket. A felnőttes játék számos képzelőerőt igényel. A gyermekek mégiscsak másként gondolkodnak és így a játékok számos esetben viccesre sikerednek.

Játszunk kertészre

A kert és a növények számos alappal szolgálnak a kíváncsi gyermeki gondolkodáshoz. A kertész játék segít megtanulni érteni a növényekhez. Ahhoz, a hogy a növény a magból terem, a tápanyagot a földből szerzi és az esővízből. De azt is, hogy nem kell tépni mindig minden esetben, de hagyni kell, hogy még jobban kivirágozzon. A gyermekek megtanulnak törődni a virágokkal, növényekkel, termeszteni őket és ápolni a kapcsolatukat a szép természetünkkel. A játék eszköz, hogy fejleljék az érdeklődésüket a házi munka iránt, ami biztosan örömet szerez minden anyának és apának, akiknek egy segítő kéz mindig elkél a háznál.

Önök tudják a legjobban, mennyire fontos a játék a friss levegőn gyermekeik számára. A nap energiát ad és D-vitamint a szervezetnek, és az egész gyermeki szervezet a levegőn friss oxigénhez jut. Az aktív mozgás pozitívan hat az egészségére és az egyik megelőzése a túlsúlyosságnak és az egészségügyi problémáknak. A számítógép helyett adjon a gyermeke kezébe talicskát. Hajrá, merüljünk el a földben együtt!

Smoby Kertész gyerek asztal

Kertész asztal

A kertész gyerek asztal az egyik közkedvelt játék gyermekeknek 2 éves kortól. Az asztal részei a szép virágcserepek, amelybe gyermekei valódi virágokat ültethetnek. A játék tartósságáról ne legyen gondja, hiszen speciális ÚV szűrővel van felszerelve. A színek évekig ragyogóak maradnak.

Smoby pedálos traktor pótkocsival

Smoby pedálos traktor pótkocsival

Minden kis traktorista megörülne egy pedálos traktornak pótkocsival. Teljesen élethű, felnyitható motorháztetője van és hátul praktikus pótkocsi, melybe el lehet rakni a játékokat.

Janod gyerek pléh talicska

Janod gyerek pléh talicska

Egyetlen igazi kertésznek sem hiányozhat a talicska. Ez a pléh talicska gereblyét és ásót is tartalmaz. A talicska alkalmas minden szorgalmas 3-8 éves gyermekenek. Több játékot kis kertészeknek a Kerti játékok kategóriában talál.

További infok