Hogy érkeztek hozzánk a Mackók

  Kategóriák:
3 perc
15. febr'17

Oli, Brúnó és Milli. A három kis mackó, akik nagy segítségünkre vannak a legjobb játékok kiválasztásánál. Valóban mindent próbára tesznek. Még a dobozokat is! Azok Brúnó kedvencei, napközben is szívesen szundít bennük egyet. Oli pedig a száguldás mestere – triciklizik, korcsolyázik, rollerezik. A mackó család legkisebb tagja Milli, aki pontosan 2 perccel Brúnó után született és 3 perccel idősebb Olinál. A mackók közül a legokosabb és legszívesebben új dolgok tanulásával tölti az idejét. Játékaink segítségével még angolul is megtanult. De mint minden kislány, Milli sem tud ellenállni az Elsa és Anna ábráival ékesített játékoknak. Mackó mamának már bizony néha fáj tőle a feje.

Hogy érkeztek hozzánk a Mackók

Az erdei házikóból nem csak a „Legyen hó“ dallam, de vidám zsivaj és kacagás is hallatszik. A Mackók is, mint minden testvér, szépen eljátszanak, szeretik egymást, de néha összeér a bajszuk. Mackó mama már annyi okos könyvet olvasot a gyereknevelésről. Egy gyermek is nagy kihívás, hát még egyeszerre három! De erről majd később.

Most térjünk a lényegre – hogyan ismerkedtünk meg a Mackókkal? Egy szép napon a játékboltunk a következő levelet kapta.

Kedves játékbolt!

A nevem Oli és egy kis mackó vagyok. A húgom neve Milli és a kis öcsém Brúnó. Mindhárman egy erdőben lakunk és imádunk játszani. Én szeretem a kalandokat, ezért ha nagy leszek, az egész világot átutazom. Édesanyám azt mondta, hogy erre alaposan fel kell készülnöm, idegen nyelveket tanulnom és legalább még egy métert nőnöm. Megpróbáltam többet enni Brúnónál, de egy centivel sem lettem magasabb. Csak a pocakom gömbölyödött.

Állítólag némi pénzre is szükségem lesz a repülő- vagy vonatjegyre. Már egy kicsit spóroltam. A születés- vagy névnapomhoz a nagyi mindig valami kis pénzzel is meglep. És néha csak úgy kapok tőle aprót, de pszt, anya ezt biztosan nem szívlelné. De így sosem lesz elég pénzem az útra. Ezért szeretnék nektek segíteni. A legjobban a játékhoz értek. Milli és Brúnó szintén tudnak játszani. Brúnó a jövőben méhkaptárakot kíván venni. Milli pedig elnök, orvos vagy űrhajós szeretne lenni. Ezért rengeteg könyvet olvas és sokat tanul.

Szóval dolgozni akarunk nektek. Megigérjük, hogy reggeltől estig játszani fogunk.

Nézünk elébe a válaszotoknak.

Oli, Milli és Brúnó

Hogy lehet egy ilyen ajánlatnak ellenállni? Egyből meglátogattuk a kis lurkókat és bizony elnyerték a szívünket. Minden nap sok kalandban részesülnek és ezeket veletek is szeretnénk megosztani! Bízunk benne, hogy vidám történeteiken csakúgy mint mi, ti is jól szórakoztok majd.