10 érdekesség a babákról, amiről talán nem tudott

  Kategóriák: Csecsemő és kisgyermek,
6 perc
28. szept'17

Miért születünk az édes ízzel és miért van a babáknak több csontjuk mint a felnőtteknek? Cikkünkben 10 érdekes csecsemőkori ténnyel állunk elő, amiről eddig talán nem is sejtett.

Méhen belül is pisil

A babák már a méhen belül pisilnek. A magzat 5 hónapos korától magzatvizet kortyolgat, veséi segítségével átszűri, majd vizelet formájában kiüríti. A magzatvíz 99 százaléka víz, glükóztartalma miatt enyhén édes (ez is oka lehet annak, hogy a babák szeretik az édes anyatejet), de összetevői között megtaláljuk a magzat bőrsejtjeit, bőrzsírt és a kiürített vizeletet is.

Újszülött szoptatása

Több csontja van mint egy felnőttnek

A felnőtt szervezet kb. 210 – 233 csontból áll (attól függ, hogyan számoljuk), ezzel szemben az újszülött csontvázát kb. 300 csont alkotja. Egy részük a fejlődés során egybenő. A magzat csontváza kötőszövetből és porcból áll, kialakulása a 6. hétben kezdődik. A méhen belüli fejlődés, a gyermekkori növekedés során valamint a felnőtteknél is a csontváz állandóan változik és alkalmazkodik a test súlyának és belső szervek elhelyezkedésének.

Születés után egyből felismeri édesanyja hangját

Az újszülött több női hang között is 95%-os biztossággal felismeri édesanyja hangját, az édesapák helyzete kissé rosszab, itt a felismerési arány csak 80%-os.Ha az édesanya még születése előtt beszélget a babával, a kicsi megjegyzi a hangját. A születés utáni első 10 napban a baba kissé tompán hallja édesanyja beszédét, mivel fülecskéiben még magzatvíz van, amely fokozatosan kiszárad. A baba figyeli a hang tónusát, az intenzív hangok megrémiszthetik, ézért halk lágy tónusban beszéljünk hozzá. Érdekességnek számít, hogy a csecsemők a női hangokat részesítik előnyben a férfi hangoknál.

Rövidlátó

Kezdetben a baba maximum 30 cm távolságra képes fókuszálni, ennél távolabb csak homályosan lát. Ezt a természet azért tervezte így, hogy a babát fölöslegesen ne ingereljék a távolibb környezet hatásai. A 6 hónapos baba látáselessége csak 5%-ból éri el a felnőttét, a térlátás úgy 1 éves kor körül már jól kifejlettnek nevezhető. A felnőttek látásképességét a gyermek körülbelül 7 éves korára éri el. A látás teljes fejlődése 20 éves korban fejeződik be.

Újszülött érzékszervei

Kezdetben nem tud sírni

Az első hetekben a baba nem sír, csak kiabál. Ebben az időszakban még nincsenek kifejlődve a könnycsatornái és nem termel elegendő könnyet. A könnytermelés kb. 1 hónapos kora körül indul meg. Amennyiben ez nem így van, könnycsatorna-elzárodásra gyanakodhat. A probléma általában magától is megoldódik vagy enyhe maszírozással hozzásegíthet elhárításához. A gyerekek sírással (kiabálással) kommunikálnak a felnőttekkel. Ilyen módon fejezik ki diszkomfort érzetüket, fájdalmukat, éhségüket, szomjúság érzetüket vagy kontaktushiányukat.

Az első hónapok fekete-fehér világa

Bár a szem méhen belüli fejlődése a 30. hét körül befejeződik, a baba látása születés után tovább fejlődik. Eleinte a baba a fekete-fehér és kontrasztos mintákat kedveli. A színek felismerése a kontrasztos színekkel kezdődik, a vegyes színekkel folytatódik és végül a különböző árnyalatokkal fejeződik be. Ezért az első hónapokban a baba figyelmét leginkább a kontrasztos, azaz a fekete, fehér vagy piros színnel köti le.

Rögtön úszni tud

A babák születésük óta képesek úszni, ennek oka az úszóreflex, amely a baba 4-6 hónapos koráig észlelhető. Ha az újszülöttet arccal lefelé víz alá visszük, automatikusan visszatartja lélegzetét és úszó mozdulatokat kezd el végezni, miközben szemeit nyitva tartja. Kerülni kell viszont a hirtelen mozdulatokat és lassan, fokozatosan, hassal lefelé kell a babát a víz alá meríteni. A babaúszás tulajdonképpen egy felnőtt segítségével történő úszó mozdulatokkal kísért vízen való lebegés. Amennyiben babaúszáson szeretne részt venni, válassza a sós vízben tartott tanfolyamokat, ahol maga a víz összetétele is pozitív hatással van a baba bőrére és nem csípi a szemeit.

Úszóreflex babáknál

Van aki foggal születik

A neonatális fogak gyakorisága minden 2-3 ezer szülésre 1. Az orvosok számára ez a helyzet nem szokatlan, de a szülőket, családot meglepheti. Időről időre minden szülészeten megjelenik egy-egy foggal született baba. Ezek a tejfogak általában megmaradnak, ám ha lazák vagy mozogni kezdenek, szükséges őket éltávolítani és ezzel kiküszöbölni a fulladás veszélyét. A múltban az emberek hittek abban, hogy a foggal született fiú gyermekre boldog jövő vár, míg a fog jelenléte az újszülött lányoknál rossz jelnek számított.

Ujjvégei képesek kinőni

Hihetetlenül hangzik, de a gyerekeknél az elveszített ujjvégek ismét képesek kinőni, persze csak abban az esetben ha az amputáció nem nyúl a körömágyon túl. Erre a felfedezésre Dr. Christopher Allan jutott egy 7 éves kislány páciensének köszönhetően, aki egy bicikli baleset következtében elveszítette az ujja végét. Az orvos 15 éven át kutatta ezen öngyógyítási folyamat előidézését és jelenlétét a felnőtteknél is. Az érintett kislánynál a regenerálódás folyamata megfelelő impulzusok valamint elegendő mennyiségű regenerálódni-képes sejtek hatására indult meg.

Újszülött reflexei

Körülbelül 35 reflexszel születik

Az újszülöttkori reflexek elsősorban a baba túlélését segítik, mivel érzékszervei csak a születés utáni első hónapokban fejlődnek tökéletessé. Általában a csecsemő 3-4 hónapos koráig maradnak fenn, amikor az agy fejlettebb részeinek mechanizmusai cserélik őket le. Némely újszülöttkori feltétlen reflex felnőttkorban is jelen van, ilyen például a légzési vagy pislogási reflex. A veleszületett reflexszek másik csoportja csak az újszülötteknél észlelhető – ilyen például a keresőreflex (a baba arcát vagy száját megíritve ösztönösen az érintés irányába fordul), szopó- és nyelőreflex...

Az ismert reflexek egyike a fogóreflex is, amikor a baba tenyerét megérintve ujjait szorosan összezárja (ezt a reflexet 6 hónapos korban az akaraterő helyettesíti, ilyenkor a baba már csak a kívánt tárgyat fogja megragadni). A csecsemőknél teljesen normális a lépegető reflex. Ha a babát álló pozícióban tartja úgy, hogy talpai szilárd talajt érnek, az automatikusan lépegetni kezd. Ez a reflex a 3. hónap körül kioltódik.