Fejtetű vagy korpa? Hogyan ismerhető fel és kezelhető a fejtetvesség?

  Kategóriák: Gyermekeink egészsége,
6 perc
10. jún'25

Gyermekét hazaküldték az oviból vagy az iskolából azzal, hogy tetves? Nem kell zavarba jönni, sem azon tűnődni, hogyan történhetett meg mindez. A leggondosabb szülők esetében, akik odafigyelnek a higiéniára, a rendszeresen tisztálkodásra, a ruhák tisztántartására is megtörténhet, hogy gyermekük hajában megjelennek a tetvek. Mit tehetünk a fejtetű ellen és hogyan szabadulhatunk meg ettől az apró vérszívótól?

Minden szülő titokban abban reménykedik, hogy soha nem kell szembe néznie ezzel a problémával. A fejtetű közösségekben, különösen a 3-11 éves gyerkőcök körében meglehetősen gyakori. A tetvesség hátterében nem a tisztaság elhanyagolása áll. A fejtetű ugyanis nem válogat.

Fejtetű, serke vagy korpa?

Nem lehetséges, hogy csak korpa? A serke, azaz a tetűpete, első látásra korpára hasonlít, ezért a kezdetben nem is hívja fel a szülők figyelmét. A kettő közötti különbség, hogy a fejtetű egy emberi ektoparazita, amely a hajban él, a korpa pedig egy bőrbetegség, amely nem fertőző. Mindkettő a fejbőr területét érinti, és viszketést okozhat. De míg a korpásodásnál a viszketést a száraz bőr okozza, addig a tetveknél a viszkető érzést az élősködő irritáló nyála okozza, amely akkor szabadul fel, amikor a parazita vért szív.

Mi alapján lehet megkülönböztetni a tetveket és a serkéket a korpától, ha mindkettő fehér és viszket?

  • A tetű kb. 3 mm hosszú, barna színű parazita, amely vándorol a hajban, de mozgása nem mindig észlelhető.
  • A serke, a hajszálakra tapadt fehér vagy barna színű tetűpete, amely összetéveszthető a korpával.
  • A korpa szintén fehéres, de a serkékkel ellentétben nem ragad a hajhoz. A korpásodás lehet száraz vagy zsíros és fehér vagy sárgás pikkelyesedéssel járhat.

Fejtetű kezelése

Fotó forrása: Freepik

Megállíthatatlan élősködő

A fejtetű az óvodások, kisiskolások körében fordul elő a leggyakrabban. A fejtetű a hiedelemmel ellentétben nem ugrál, nem repül. Kontaktus útján terjed emberről emberre. A közösségekben a gyerekek sok időt töltenek együtt közvetlen közelségben, szinte fej fej mellett, ami lehetővé teszi a fertőzést.

A fejtetű személyes tárgyak, különösen a fésű, hajkefe, kalap, sál, fejhallgató, hajtű, hajgumi, törölköző vagy párna által is terjed. A tetvek tehát anélkül is terjedhetnek, hogy a gyerekek szoros kapcsolatban lennének egymással. Elég, ha az óvodában ugyanazt a fogast vagy szekrényt használják.

A tetvek terjedését nem tudja megakadályozni, és az oviban nem is tudja elkerülni a gyermek elszigetelése nélkül, ami persze nem lehetséges. Megkérheti azonban csöppségét, hogy ruháit, kiegészítőit csak a saját fogasára akassza, csak a saját párnáján aludjon, és kerülje a fésűk, hajcsatok, hajgumik és sapkák közös használatát.

Fejtetű serkék

Fotó forrása: Freepik

Hogyan kezelhető a fejtetvesség?

Megtalálni a tetveket és a tetűpetéket a hajkoronában nem mindig egyszerű, de ha gyermeke viszkető fejre panaszkodik, ne bízzon semmit a véletlenre, és nézzen szembe a kihívásnak. Mire lesz szüksége? Egy jól megvilágított helyiségre vagy egy lámpára, amellyel rávilágít a gyermek fejére. Válassza szét a hajat, és szakaszonként keresse a tetveket és a serkéket. Az élő tetvek gyorsan mozognak és kerülik a fényt.

A tetűpeték fehér, sárgásbarna vagy barna pöttyöknek tűnnek, amelyek a fejbőr közelében a haj tövéhez vannak tapadva. Általában a tarkó vagy a fül mögötti részen találhatók, de néha a fej tetején, ritka esetben a szemöldökben is előfordulhatnak. Egyes esetekben csak petéket talál, tetűt nem. A peték jelenléte azonban arra utal, hogy a gyermek tetves volt, de a tetveket már kifésülte, vagy a rovar a peték lerakása után átmászott egy másik fejre.

A fejtetű és serkék eltávolításának leghatékonyabb módszere a tetű írtószer és serkefésű kombinációja. A serkék kifésülése hosszan tartó, fáradtságos munka. Mossa meg gyermeke haját tetű elleni samponnal, majd tincsről tincsre fésülje át a még nedves hajat. Minden fésülködés után törölje a fésűt egy papírkendőbe, és ellenőrizze a serkék/tetvek jelenlétét. Ismételje az eljárást két-háromnaponként 2-3 héten át, amíg eltávolítja az utolsó élő tetvet is.

A serkéket a hajból kézzel is eltávolíthatja. Ez az eljárás kellemetlen ugyan, de hatékony. A majmok és a főemlősök is kézzel távolítják el a parazitákat. A serkéket és tetveket lapítsa el egy papírtörlőben, majd dobja ki a szemétkosárba, vagy húzza le a WC-n.

Kerülje a különböző tetvek elleni házi recepteket, ne használjon vazelint, olíva olajat vagy majonézt. A piacon található elektronikus fésűk állítólag megkönnyítik a serkék eltávolítását és elpusztítják őket, de tudományos vizsgálatok nem erősítették meg ezeket az állításokat. A tetvek és serkék kiirtása sampont, fésűt és türelmet igényel. Ha még két héttel a kezelés megkezdése után is talál tetveket gyermeke hajában, forduljon orvoshoz. Ha minden szabadon hozzáférhető kezelés sikertelen, az orvos parazitaellenes szert írhat fel.

A fejtetvesség ugyan fertőző, de sikeresen kezelhető, így nem ad okot a szomorúságra, hiszen a modern kezelési eljárásoknál igazán nem szükséges a gyerekek haját levágni.

Forrás:

Help improve this article
A termék hozzáadása a kívánságok listájához sikeresen megtörtént. Lista megjelenítése
Hasznos ez a cikk?