Segítség, hullik a hajam!

  Kategóriák: Fitt édesanya,
5 perc
13. nov'16

Ha a szülés után a hajkoronája gyanúsan megritkult, ne essen rögtön pánikba. Ez teljesen normális, hiszen ez összefüggésben van az anya testében végbement hormonváltozással. a hormonváltozással van kapcsolatban egy anya testében. De ez nem jelenti azt, hogy ne segíthetnénk a hajunknak egy kicsit. Eláruljuk, hogyan ápolja a haját, hogy gyorsan visszanyerje eredeti szépségét.

Szülés utáni hajhullás

Hajunk 90 százaléka folyamatosan növekszik, míg a maradék 10 százalék egy pihenő időszakba megy át. Ezek a hajszálak a következő két - három hónapban elhalnak, és kihullnak, hogy helyet adjanak az újonnan növekedő hajszálaknak. Egy átlagos embernek naponta 50-100 hajszála is kihullik, de ez a haj sűrűségétől is függ.

Telogen effluvium, ahogy szaknyelven nevezik a szülés utáni megnövekedett hajhullást, a legtöbb esetben csupán időszakos jelenség. A nők 40-50 százalékánál gyakran előfordul, főként a szülés utáni harmadik hónapban. Ha már a terhesség közben észrevette, hogy hullik a haja, azt sokszor a vitamin- és ásványianyag-hiányaokozza.

A terhességnek köszönhetjük a gyönyörű sörényünket

A terhesség alatt másképp munkálkodnak a női hormonok. Ebben az időszakban ugyanis több ösztrogént termel a test, ami azt eredményezi, hogy a hajunk ciklusa „megfagy” és a hajszálak hosszabb ideig maradnak a pihenő fázisban és csak később hullnak ki. Ez egyidejűleg viszont serkenti az új hajak növekedését. Ez is az oka, hogy a legtöbb nőnek a terhesség alatt hirtelen sokkal szebb és dúsabb lesz a haja.

Miért hullik hirtelen a haj szülés után?

A haj ciklusa a szülés után felgyorsul, mintha be akarná hozni a lemaradását, ami a megnövekedett hullást eredményezi. Van, akinek csak kis mennyiségben, és van, akinek egész csomókban hullik a haja fésülködés vagy zuhanyzás közben. A legtöbb esetben ez 6 - 12 hónap alatt rendbe jön, amikor a hajhagymák teljesen regenerálódnak.

Belső segítség

A szülés fizikailag és pszichikailag is megterheli a női szervezetet, ezért minden anyukának gondoskodnia kell a megfelelő mennyiségű tápanyag beviteléről. A változatos és kiegyensúlyozott étrend az alapja mindennek, ami elegendő mennyiségű flavonoidokat és antioxidánsokat tartalmaz, amelyek táplálják a hajhagymákat és elősegítik a haj növekedését. A legfontosabb anyagok közé tartozik:

  • B komplex- nemcsak a növekedést gyorsítja, de a haj minőségét (fény, haj vastagsága) is javítja. Megtalálható a leveles zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben, halban, tojásban vagy a tejben. A legérdekesebb a biotin, amelyet a „haj vitaminjának” is neveznek. Amellett, hogy a cukrokat energiává alakítja és a zsírok lebontását is segíti a testben, a stressz negatív hatásait is csökkenti.
  • C vitamin (aszkorbinsav) – fontos szerepet tölt be a kollagén képződésében, amely a kötőszövetek egyik alapeleme. Védi a hajhagymákat a szabad gyököktől.
  • E vitamin – segíti az új hajszálerek kiépítését illetve felelős a jobb vérkeringésért a fejbőrben. E mellett erősíti az anyukák immunrendszerét is.
  • Cink – nyomelem, amely megakadályozza a haj elvékonyodását és idő előtti hullását. Fontos szerepet tölt be a sejtosztódásban, a hormonháztartás szabályozásában, a vitaminok felszívódásában és a fehérjék szintézisében úgyszintén. De vigyázzanak, nehogy túlzásba vigyék a cink bevitelét, ez a szoptató anyákra különösen vonatkozik.

Hajápolás

Törődjön helyesen a hajával

A haj különösen érzékeny, főként közvetlenül a szülés után, ezért minél gyengédebben bánjanak vele, de ne csak a gyermekágy idején, hanem az egész terhesség alatt. Ezzel előkészítik a hajukat a nehéz átmeneti időszakra:

  • Igyekezzenek csökkenteni azokat a procedúrákat, amelyek a hajat magas hőnek teszik ki, vagyis a hajsütővasak, hajvasalók, hajszárítók használatát. Ha gyorsan kell hajat szárítaniuk, válasszák inkább a hideg levegős fokozatot a hajszárítón.
  • Ne használjanak túl sűrű fésűt, amibe a kis fiatal hajszálak könnyedén beleakadnak.
  • Hanyagolják a különböző fonatok és klasszikus hajgumik használatát, amelyek túlságosan húzzák a hajat.
  • A hajformázó habok és lakkok fölöslegesen lehúzzák a hajat. Használjanak helyettük inkább biotin és illóolaj tartalmú samponokat és hajkondicionálókat. Kiváló hatása van az aloe verának és a nimba növény kivonatainak is, amelynek antibakteriális hatása is van (púder formájában kapható).
  • Időről időre, ideális esetben hetente kétszer, érdemes a fejbőrt langyos, természetes olajokkal kezelni, amelyek táplálják a hajhagymákat. Kiváló a kókusz-, jojoba-, mandula-, oliva-, és a mustármagolaj.
  • Ha túl ritkának tűnik a haja, próbálja leplezni egy új frizurával, ideálisan rövidebbel, amivel dúsabb hatást érhet el.
  • Néha azonban elég az is, ha csak megváltoztatja a hajviseletét. Ha eddig középen választotta el a haját, próbálja meg oldalt fésülni, és így elrejteni a ritkás részeket.
  • Habár a haj összefogását nem ajánlják, a különböző kendők és gyengéd hajpántok használata kedvező, mivel ügyesen eltakarják az esetleges hiányosságokat.

Gyermek kozmetikai táska Janod Little Miss

Janod gyerek kozmetikai táska

Ahogy minden jó anyuka, megmutathatja a divatos csöppségének, hogyan törődjön helyesen nemcsak a hajacskájáról, hanem az egész külsejéről is. Ez a kis, rózsaszín kozmetikai koffer 9 darab fa kiegészítőt tartalmaz, amelyek igazi termékeknek és szépítkező szereknek néznek ki – parfüm, körömlakk, rúzs, szemhéjfesték, tükör és fésű is van benne.

Gyerek pipereasztalok