Hazudok, tehát szülő vagyok: Miért hazudunk a gyerekeknek, és milyen hatással van ez rájuk?

  Kategóriák: Gyermeknevelés,
4 perc
16. máj'24

Mi nem hazudunk, ezért már az elején kimondjuk az igazat. Mindannyian hazudunk. Különféle okokból, különböző helyzetekben, sokszor jó szándékkal. A gyerekeknek is hazudunk. Milyen hatással vannak a szülő hazugságai a gyerekekre, általános lelki állapotukra, szocializációjukra? Erre adnak választ a következő sorok.

Hazudunk a Jézuskáról, Fogtündérről, füllentünk annak érdekében, hogy csöppségünk zöldséget egyen vagy visszautasítsa az édességet. A kegyes hazugságokat családtagjaink vagy házi kedvenceink elvesztésekor szoktuk bevetni. Úgy tűnik, hogy a hazugság sok szülők nevelési módszerének a része. A Psychology Today portál szerint az amerikai szülők 78%-a hazudik gyermekeinek, a megkérdezett kínai szülők mindegyike elismerte, hogy hazudik. Ön is néha hazugsághoz folyamodik? Lehet, hogy a cikk végére megváltozik a véleménye.

A hazugság olyan, mint a bumeráng

A gyerekek utánzás útján tanulnak, minden tevékenységnél figyelik szüleiket, idősebb testvéreiket, és akár tetszik, akár nem, nem csak a jó, de a rossz viselkedési formákat is elsajátítják, így a hazudozást is. Minden hazugság, amit egy gyermek leleplez, azt a meggyőződést éltetheti, hogy a hazugság rendben van. Ráadásul a hazugság visszatérhet akár egy bumeráng. Nem mond igazat gyermekeinek? Számoljon azzal, hogy a jövőben hazudni fognak. Hiszen mi rossz lehet abban, amit a szülők tesznek?

A hazugság negatívan befolyásolhatja a gyermek pszichoszociális alkalmazkodását, illetve a szülő-gyerek közötti kötődésre is kedvezőtlen hatással lehet. A tanult magatartást a gyerekek átviszik az óvodába, iskolába, az általuk kialakított kapcsolatokba. A kegyes hazugságra néha szükség van, ám napi szinten hazudni komolyabb viselkedési problémának minősül. Extrém esetekben a hazugsággal átszőtt nevelés akár antiszociális viselkedéshez és különféle pszichés zavarokhoz is vezethet.

Hazugság nevelés szülők

Fotó forrása: Freepik

A hazug embert könnyebb utolérni...

… mint a sánta kutyát. A gyerekek előbb-utóbb rájonnek, hogy az ajándékokat nem a Jézuska hozza, hogy szeretett kutyájuk nem egy nagy farmon kötött ki, ahol szabadabban élhet más kutyusok társaságában. Ezek a kegyes hazugságok a fájdalomtól hivatottak megkímélni a legkisebbeket. Az érzékenyebb gyerekek viszont becsapva érezhetik magukat, ami megzavarhatja a szülő és gyermek közötti addigi harmonikus kapcsolatot.

A szakértők szerint a hazugságok száma és mértéke is lényeges. Az időnkénti füllentés valószínűleg nem lesz negatív hatással a gyerkőcök fejlődésére. Más a helyzet a mindennapi apró hazugságok esetében. Ezeket inkább kerülje és legyen őszinte gyermekével. Beszélgessen vele az őszinteség és igazság mondás fontosságáról és arról, milyen hatással van a hazugság az emberek közötti kapcsolatokra. Modell helyzetek keretében kérdezze őket a hazugság által kiváltott érzelmeikről és érzéseikről.

A hazugság tekintetében ne becsülje alá a nevelési stílus hatását sem. A kutatások szerint a hazugság leggyakrabban az autokratikus nevelési stílushoz kötődik. A tekintélyes szülők ilyen módon próbálják "rövid pórázon tartani" a gyereket, és ha kell, némi füllentést is bevetnek a háztartás szabályainak lefektetése érdekében. Sokkal előnyösebb az érzékenyebb hozzáállás, amely az őszinteségen alapszik.

Hazugság helyett válasszon egyéb alternatívát. Csöppsége hamisan játszik a hangszeren? Ha támogatni szeretné, bizonyára megdicséri a játékát, ha kell, egy kis mesebeszéd bevetésével is, hiszen nem szeretné a kis művészt megsérteni. De mi lenne, ha másképp kezelnénk a hasonló helyzeteket. Persze nem kell egyenesen a szemébe mondani, hogy a játéka rossz és nem lehet hallgatni. Próbálja a kritikát más módon kifejezni, például: "A hangszeren való játék állandó gyakorlást igényel. Idővel sokkal jobb lesz.“ Higgye el, az ilyen támogatást a gyerkőc sokkal nagyobbra értékeli, mint a kegyes hazugságot.

Hazudunk, hogy ne sértsük meg a gyerekek érzéseit. Hazudunk, hogy ne töröljük el az életükből a varázslatot. Hazugságokkal próbáljuk növelni az önbizalmukat és a hitüket az emberiségben. Nem minden hazugság rossz, de jóból is megárt a sok. Csökkentse a hazugságot a minimumra. Nem csak Ön, de gyermekei is jobban fogják érzik majd magukat.