7 ötlet egy parádés szülinapi zsúrra

  Kategóriák: Játék tippek,
8 perc
29. nov'16

A gyerekek születésnapi buliját összerakni egyszerűnek tűnhet. Amikor viszont igazán elkezdik szervezni a dolgokat, rájönnek, hogy nagyon sok részletet ki kell még dolgozniuk. Készítettünk Önöknek egy praktikus kézikönyvet, amely segít Önnek, hogy a kis csöppségek szülinapján minden probléma mentesen haladjon.

Gyerek szülinapi zsúr

Kit hívjon meg?

Másképp mondva, kik azok a legjobb barátok, akik eljönnek a gyermeke ünnepségére? A vendégek korától függ ugyanis az egész szülinapi buli szervezése, beleértve az ételek és programok kiválasztását. A nagyobb gyerekek legtöbbször egyedül is eljátszanak, de a kisebbeknek pontosan meg kell tervezni a programot. Ha a gyerekek szülei is meg lesznek hívva, akkor gondoljanak arra is, hogy a felnőtteknek szükségük van egy saját kis sarokra vagy helyiségre ahol leülhetnek egy frissítő mellé beszélgetni, amíg a gyerekek a lakás egy másik részén szórakoznak.

Melyik a legjobb időpont?

  • Ha óvodás korú gyerekekről van szó, kerüljék el az esti időpontokat, minden családnak megvan ugyanis a napi rutinja és ezekben az időkben készülődhetnek az alvás előtti rituálékhoz, fürdetéshez.
  • Az ideális időpont például délután 15:00 óra, vagyis a délutáni alvás után, vagy az oviból hazaérkezés után.
  • A buli időtartamát előre határozzák meg, amelyet a meghívóba is feltüntetnek, hogy a többi szülő is hozzá tudja igazítani a napjuk hátralévő részének a programjait.
  • A legkisebb gyerekeknek (1-3 év) ideálisan 2 órát tartson az ünnepség.

Hol rendezzük meg az ünnepséget?

A szülinapi zsúrt természetesen nem muszáj a saját lakásunkban megrendeznünk. Ha éppen tél van és nincs lehetőségük, hogy kimenjenek egy parkba, nyugodtan megszervezhetik egy kávézóban vagy cukrászdában is akár, aminek köszönhetően elkerülhetik a rendetlenséget és a buli utáni takarítást. Gondoljanak viszont arra is, hogy ez egy kicsit drágábban fog kijönni, és az időpont, díszítés és frissítők, harapnivalók mibenlétében is meg kell egyezni a helyszínnel még időben. A helynek, természetesen fel kell lennie készülve a gyerekek hadára. Az otthoni környezetben tartott születésnapi összejövetel előnyei közé tartozik, hogy nincsenek annyira időhöz kötve és nincsenek korlátozva a díszítést és a játékok kiválasztását illetően.

Egyedi meghívók

Ha a gyerekeket befogják már az előkészületekbe, nagy élmény lehet számukra már csak a meghívók elkészítése is. A képességeiktől és koruktól függően a kártyácskákat kifesthetik, kivághatják vagy ragaszthatják. Ebben az előkészületi szakaszban segítségére lehetnek a különböző kreatív szettek ügyes kezeknek, például üdvözlőlap és boríték készítő készletek. Ha készen lesznek a meghívók, a gyerekek saját kezűleg alá is írhatják azokat.

Janod szett képeslap készítéséhez

Vidám finomságok

A finom étel, amely a kis bajkeverők szemét is vonzza, kulcsfontosságú az ilyen ünnepségeken, de nem kell ez miatt drága tortákat vagy süteményeket rendelnie. A mai világban első dolog kideríteni, hogy nincs-e valamelyik gyereknek allergiája bizonyos ételekre, hogy elkerülhessék a bajt. Gondoljanak arra, hogy a kicsik legjobban az egyszerű ételeket szeretik, amelyeket megszoktak. Készíthetnek például egy klasszikus pizzát, amelyet viccesen díszítenek.

Egészséges pizza gyerekeknek

Egészséges pizza gyerekeknek

Keverjenek össze 250 g sima túrót egy vagy két tojással, 5 kanál zabpehellyel, és ízesítsék egy csipet sóval és pizza fűszerrel, a tésztát öntsék ki sütőpapírra és tepsin süssék 10 percig, 180 °C-ra előmelegített sütőben. Vegyék ki a pizzát, kenjék meg paradicsomos vagy tejfölös alappal és további klasszikus fizza feltétekkel, majd tegyék vissza a sütőbe még 10 percre. A tésztából kivághatnak különféle formákat, most a karácsony előtti időszakban akár kis karácsonyfákat is.

Ehető házikó

Smoby Chef játékos szakács

A kreatív Játékos szakács, a Smoby Chef sorozatából minden kis kreatív cukrásznak jól jön, akik szeretnék elkészíteni a saját kis mézeskalács házikójukat igazi hozzávalókból. 15 kiegészítőt tartalmaz, amelyek között 8 darab sütőformát, 4 állványt a falak elkészítéséhez, és 4 részes díszítő szettet is találunk, mellette pedig a használati utasítást receptekkel együtt.

Játékkonyhák

Tematikus díszítés

Az Ön kis ünnepeltje biztosan megérdemli a tökéletes díszítést, az elkészítésére viszont nem kell elköltenie az összes megtakarítását. Elég lesz, ha egyszerű kiegészítőket, mint például a lufikat, konfettiket vagy színes gumiabroszokat szerez be, lehetőleg a kedvenc mesehősükkel illusztrálva. A legtöbb díszt akár önerőből is elkészítheti, például színes füzéreket vagy origami kiegészítőket. Az egész bulinak lehet egy konkrét témája, kalózok, tengerészek, állatok, Mása és a medve vagy a Jégvarázs.

A kis vendégeket megörvendeztethetik a speciális névtáblákon képekkel vagy piktogramokkal, amelyek az apróságokat a legjobban jellemzik, például kisautó a kisfiúknak, akik szeretnek versenyezni. Mint jó házigazdák, ne feledkezzünk meg az apró születésnapi köszönő csomagról, lehet ez kis csomag meglepetés édesség vagy figyelmesség, amely jól jöhet, ha az ünnepségre kisgyerekek jönnek.

Ünnepi szoba

Educa kreatív szett

Gyönyörű díszeket készíthet az Educa Scrapbook kreatív szettjével is, amellyel színes virágokat különböző formákban, és nagyságban készíthet, amivel a gyerekszobát díszítheti. A készlet teljes kreatív szettet tartalmaz, mint a színes papírok, mintás papírok, dekoráló elemek, ragasztók, ollók. A gyerekek a videó alapján, de saját fantáziájuk által is készíthetik a kis virágokat.

Kreatív játékok

Gondoskodjon a színes programról

Minden gyerekzsúr alapja a különböző tevékenységek, amelyek a legkisebbeket azonnal megragadják és hosszú időre lekötik. Ezt az egész csoport korának megfelelően kell kiválasztanunk és előkészítenünk.

Házi készítésű szórakozás

A versengő kicsiknek készíthet saját kezűleg minigolf pályát. Szüksége lesz karton színes papírokra, amelyekből nagyobb alagutakat készíthet, és wc papír csövekre, amelyeket hosszabb csőrendszerré köthet össze. A részeket számozza meg, és rendezze el a szobában, erősítse a padlóhoz (legjobb a fa padló) ragasztószalaggal. Szerezzen be néhány pingpong labdát, kis seprűket, vagy gyerek hoki ütőket és kezdődhet is a játék. Az a gyerek nyer, aki a leggyorsabban végig megy a pályán, vagy aki a legkevesebb próbálkozással a végére ér. A győztesnek természetesen, készítsen díjat.

A kis építészeknek

Janod fa kockák

A Janod Sophie The Giraffe fa kockái kiváló játék a legkisebb gyerekeknek. Mindenféle alakot ki lehet belőle rakni, rengeteg színkombinációban, például tornyokat és zsiráf mintás építményeket. Gyermekei megfigyelhetik és tesztelhetik, mi mihez illik, és fejlesztik az alkotókésségüket és a logikai gondolkodásukat.

Bébijátékok

Bújócska a házikóban

Smoby játszóház

A gyerek házikók a kicsik kedvencei. Ez a játék mindig bejön, főleg ha nagyobb gyerekcsoport van Önre bízva. A gyerekek elbújhatnak benne és mindenféle szituációt kitalálhatnak, miközben a felnőtteket utánozzák. A Smoby Jura Lodge gyerekházikója domborított tégla és kerítés mintás, madárház imitációval és postaládával kialakított, így minden gyereket megörvendeztet 2 éves kortól. A különleges dizájnon kívül az ajtó is említést érdemel, hiszen gyerek kulccsal zárható.

Játszóházak

Táncmaraton

Mása és a medve gyerek zongora

Nincs szülinapi party jó zene nélkül, amikor a gyerekek kiugrálhatják magukat. Ha az Ön kis hercegnőjének jó zenei adottságai vannak, biztosan megörül a Mása és a medve elektronikus zongorának hangokkal. Rengeteg hangeffektust alkalmazhat rajta, és 20 melódia és ritmus közül választhat. Ezen kívül pedig 12 demo darabot és 8 hangszer hangját is lejátssza.

Játék hangszerek

Szülinapi szánkózás

BIG gyerek szánkók

Ha az Ön ünnepeltjének télen van a születésnapja, használja ki a havas időjárást és rendezzen a nagyobb gyerekeknek vidám szánkózást. Ebben az esetben biztosan jól fog jönni a minőségi szánkó gyerekeknek, például a BIG márkás Bobby Bob, fém talpakkal, és beépített dudával a legnagyobb biztonság kedvéért. Alkalmasak minden lelkes szánkózónak 4-től 10 éves korig. Lehet rajta klasszikusan ülni, de akár térdelni is, így még nagyobb lehet a havas élmény és még izgalmasabb, mint eddig.

Gyerek szánkók