Plüss maci Plume-Lilac Bear KalooKaloo plüss mackó Plume-Lilac Bear elragadó állatka legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól. Magassága 25 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel lágy lila színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss mackó legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a maci közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss maci remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 25 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Termékkód: K969464 | |
Szett pelenkázó kocsi konyhával Nature Baby Nurse SmobyA legújabb kollekciót képviselő pelenkázó kocsi, Baby Nurse játékbaba és Loft játékkonyha most egy előnyӧs áron kapható játékszettet alkotnak, mely nem csak a pénztárcáját kíméli, de kis hercegnőjének tripla ӧrӧmet szerez. A Smoby játékok színben és funkcionalitásukat is illetően tӧkéletesen kiegészítik egymást és ideális ajándéknak minősülnek a legkisebb kislányok számára. A játékok a francia Smoby gyártó műhelyéből származnak, aki garantálja termékei biztonságosságát.
Pelenkázó kocsi kerekeken Suitcase 3in1 Natur D'Amour Baby Nurse Smoby ágyikóval és etetőszékkel és 6 kiegészítővel 18 hó-tól
Pelenkázó kocsi játékbabának 3in1 a francia neves Smoby vállalat népszerű Baby Nurse kollekciójából egy csúcsszuper többfunkciós gyerekjáték kislányok részére 18 hónapos kortól. Kényelmes babaágy, összecsukható etetőszék max. 42 cm nagyságú játékbabának alkalmas. Egyedi babacenter kompakt kerekes kofferba van csomagolva, így gyerkőce bárhova magával viheti és még helytakarékos is. Könnyen szétnyitható és játék végeztével összecsukható. Csodálatos pasztell rózsaszín, szürke, fehér színárnyalat minden kislány figyelmét felkelti. A kiságy kiegészítői kӧzӧtt megtaláljuk a textil baldachint is, ami a kiságy köré függeszthető.
A kofferben 6 nélkülözhetetlen kellék található, ide tartozik szív alakú tányér, kiskanál, cumisüveg, ruha akasztók és babatakaró. A kiságy felett rakodó polcot találunk, melyre a két kis ruhaakasztó segítségével felakaszthatók a játékbaba ruhácskái, így minden öltözéke szép rendezett lesz. Praktikus utazó szett játékbabáról való gondoskodáshoz egy hasznos fogantyúval is el van látva, a gyermek apró kezecskéjéhez kialakítva, így könnyedén viszi majd magával, bármerre is indul útnak. Méretei a széttárt játéknak 26*26*62 cm, miközben teljes magassága 62 cm. A játék tisztítása nedves szivaccsal ajánlott. Babázás nagyon jó hatással van a gyermek fantáziájának és elképzelőerejének, kognitív és motoros képességei fejlődésére, gyerkőcben játék során feléled a felelősség és önállóságtudat.
Játékbaba Natur Baby D'Amour Baby Nurse Smoby puha testű pasztell rugdalózóban 32 cm 18 hó-tól
Játékbaba Natur Baby D'Amour a francia Smoby vállalat népszerű Baby Nurse kollekciójából egy kiváló ajándék kislányok részére 18 hónapos kortól. A játékbaba 32 cm magas. Cuki pofija és álmos tekintete minden kislány tetszését elnyeri, aki egy saját játékbaba után vágyik. A játékbaba egy kellemesen puha anyagból készült, gyӧnyӧrű pasztell színben pompázó rugdalózót visel, melynek felületét a Baby Nurse felirat díszíti, első pillantásra megnyeri a kislányok szívét. A játékbaba valósághű benyomást kelt, gyermeke imádni fogja ölelgetni és szeretgetni, további kiegészítők is vásárolhatók a játékbabához.
Modern játékkonyha Loft Industrial Kitchen Smoby kávéfőzővel működő készülékekkel és 32 kiegészítővel 50 cm munkafelület
Loft Industrial Kitchen modern játékkonyha a francia Smoby gyártótól gyerekeknek 3 éves kortól. A dizájnos konyhácska ipari stílusban készült és a kis kukták igényeihez van alakítva. Főzés közben a gyerekekre valósághű élmények várnak a mágikus tésztával, amely hőmérséklettől függően változtatja a színét, a kávéfőzővel, amelyben finom kávét készíthetnek vagy a palacsintaforgató funkcióval rendelkező serpenyővel. A 32 kiegészítőből álló pompás készletben konyhai eszközök, villák, kések, kanalak, tányérok, poharak, csészék, tészta, sótartó, kávéfőző kapszulák, tisztítófolyadék adagoló, száraz tészta, tej, palacsinta és egy fazék fedéllel is található.
A kis szakácsokra a konyhácskában nyitható ajtajú hűtő, sütő és forgatható gombokkal ellátott tűzhely vár. Ebéd után a gyerekek elmoshatják az edényeket a praktikus mosogatótálcában vízcsappal. A francia tervezők a játékkonyha tervezésénél a környezetvédelmet is belekomponálták, ezért vegyes és szétválogatott hulladék számára szánt nyitható rekeszekkel van ellátva. A gyerekek így már kiskoruk óta megtanulják a szelektív hulladékgyűjtés lényegét. Az időtlen konyhácska számos rakodótérrel és praktikus polccal rendelkezik, ahová a kis kukták elrakhatják a konyhai eszközöket és kiegészítőket. A játékkonyha stabil lábakon áll, méretei 74*30*96 cm, munkafelületének magassága 50 cm.
A Smoby neves francia gyártó cég minőségi termékei égészségre ártalmatlan alapanyagokból készülnek. A gyártásuknál használt műanyag erős és ellenálló, mégis sima, kellemes, bársonyos tapintású. A Smoby műanyag játékok vidám, ragyogó színei serkentik a gyerekek képzelőerejét. A szigorúan ellenőrzӧtt gyártási folyamat végén a legszigorúbb biztonsági szabványoknak megfelelő termék áll. Az Arany sorozatot képviselő pelenkázó kocsiból és játékbabából álló játékszett ideális minden édesanyás szerepet szívesen felӧltő kislány számára, míg a kis szakácsnők a játékot a kiegészítőkkel felszerelt mesés játékkonyhában élvezhetik. | Készleten Termékkód: SM220346-3 | |
Vödör homokozóba ÉcoiffierVödör csillámokkal Écoiffier egy gyönyörű vödör homokozóba legkisebbeknek 18 hónapos kortól ajánlott. Vödör nagyon szép élénk sárga színben tündököl, mely a napsütésben csillogásával elnyeri azonnal a kicsik tetszését. Érdekessége ennek a vödörnek, hogy fala áttetsző. Méretei a vödörnek homokozóba 18*17*16 cm. Vödör magassága 17 cm. Homokozóban és vízben való játék ezentúl megunhatatlan lesz.
Vödör megfelelő segítség lesz a homokozóban várak építésénél, de vízben pancsolás közben is. Az áttetsző falon a gyerekek nézegethetik a vödör tartalmának mozgását. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. A francia Écoiffier vállalat termékei kitűnnek a piacon egyediségükkel, megfelelve a modern trendeknek, biztonságosságukkal és magas minőségükkel, melyet ésszerű áron kínál. | Készleten Termékkód: ECO599-B | |
Házikó kerti büfével Chef House DeLuxe SmobyLepje meg gyermekét a legmenőbb kis kuckóval, amelyet a francia Smoby vállalat kínál. Csúcsszuper kibővített Chef House DeLuxe házikó kerti büfével kisfiúkat és kislányokat egyaránt elvarázsolja már 2 éves kortól, akikre rengeteg móka és feledhetetlen élmény vár kis birodalmukban. Házikó segítségével gyerkőce új szerepeket ölthet magára - lehet büfé tulajdonos, boltos és kukta is, miközben szeretteit és barátait megfelelően tudja megvendégelni ízletes finomságokkal. A házikó egyedi tervezését minden kreatív gyerkőc értékelni fogja, hisz a játékon keresztül teljes mértékben megtudják valósítani ötleteiket, elképzeléseiket. A házikó bel- és kültéren egyaránt kihasználható, kerti ünnepségek, bulik kedvenc főtere lesz.
A házikó szürke tetőszerkezete valósághű benyomást kelt, türkíz és fehér színű falak felülete tégla és fa dombormintával lett még egyedibbé varázsolva. Részét képezi a felezett bejárati ajtó levélbedobónyílással, 2 ablak zsalugáterrel és 2 kerek ablaknyílás, így a forró nyári napokon a kellemes hűsítő szellő felfrissíti majd a házikó belterét. Az egyik nagy ablaknyílás felett külön előtető lett kialakítva, alatta a kiszolgáló pult, melyen keresztül gyermeke a vásárlókkal tud kommunikálni, felvenni a rendelést, számlázni és kiadni az ételeket. A zsalugáterekre információs táblák is felfüggeszthetőek, melyekre krétával lehet feltüntetni a napi menüt, információt az árakról, nyitvatartási időt.
A házikó tágas belterében konyhabútor vár a kis vállalkozókra integrált sütővel és hűtőszekrénnyel, továbbá mosogatótálca, tányéros polc, kampók a konyhai eszközök felfüggesztésére és fűszertartó polc a megrendelések felcsíptetésére is a konyhácska részét képezik. Főszakácsok nagy elégedettséggel veszik birtokba a lángot imitáló főzőlapot grillezővel, mely teljesen valósághű benyomást kelt. A 38 kiegészítő a szórakozást még magasabb szintre emeli. A kiegészítők közé tartozik a kecsöp, mustár, gyümölcslé, palacsintasütő palacsintával, csirke, virsli, hamburger, különböző sütik, sótartó, fűszertartó, üdítős palack, villa, kés, merőkanál, étkészlet 2 tányérral, 2 pohárral, tálca és zöld alátét.
Ügyeskezű boltosnak az integrált pénztárgéppel a munka nagyon könnyen fog menni, főképp, hogy a pénztárgépen a termékek ábrái és számológép is a munka egyszerűségét fogja elősegíteni. Természetesen a pénztárgép mellől nem hiányozhat egy játék mikrofon sem. A bankkártyával fizető vásárlók elégedettsége érdekében a pénztárgép kártya leolvasó készülékkel lett kibővítve, melybe egyik oldaláról a bankkártya helyezhető be, másik oldaláról pedig a számla végösszeggel. Ez a nagyszerű házikó hosszú ideig fogja szolgálni és szórakoztatni a gyerekeket. Játszadozás közben a kicsik megtanulnak együttműködni, szétosztják a szerepeket egymás közt, kis ideig vásárlók lesznek, majd cserélnek és a büfé tulajdonos szerepébe bújnak, akinek a feladata a rendelések feljegyzése, főzés, sütés, a vásárló kiszolgálása és természetesen a pénzösszeg fogadása. A tulajdonos feladata lesz, hogy a vásárlók/vendégek elégedetten távozzanak. Játék közben a gyerekek tudatosítják magukban, hogy mivel is jár egy szakács munkája. Játék közben fejlődik kommunikációs készségük, finom motorikus és mozgási képességeik, játékon keresztül közelebb kerülnek a felnőttek világához, megerősödik felelősségtudatuk.
Házikó bővítve lett különböző kiegészítőkkel és tartozékokkal. Kis séfszakácsokat garantáltan elégedetté teszi a 17 darab kiegészítővel felszerelt nyári konyhácska, piknik asztal padokkal, a kis kertészek pedig a házikó körül virágtartókkal kiegészített előkertet alakíthatnak ki, hogy saját fűszereket, gyógynövényeket és virágokat termeszthessenek kedvükre. A kerítés a házikó körül bárhol elhelyezhető, csupán a gyerkőc fantáziáján múlik minden. A rendelési folyamat során lehetősége van a kosarában minőségi kiegészítőkkel bővíteni vásárlását, ezek között szerepel például a műanyag lapokból álló burkolat, amely 2 variációban kapható - házikó alá (12 elemes szett) illetve házikó alá kültéri kiegészítőkkel (18 elemes szett).
A házikóhoz tartozik egy praktikus KidStool asztalka is, melynek teherbírása 50 kg. Erős és stabil, felülete anti UV szűrővel lett kezelve, így éveken keresztül is megtartja szépséges színkivitelezését. Többfunkciós termékről van szó - kihasználható asztalkaként vagy akár taburettként is. Kihasználható bel- és kültéren egyaránt mint klasszikus gyerekbútor. Helytakarékos, áthelyezése egyszerű, bármilyen kreatív ülő szórakozásnál kényelmes pihenést biztosít a gyerkőcnek.
Gyermek házikó tartós műanyagból készült, mely éveken keresztül fogja gyermekeit boldogítani. Felülete sima, tapintásra bársonyos. Kis kuckó élénk színkombinációban pompázik, csodaszép kivitelezését UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben. Házikó erős és stabil dupla fallal lett kialakítva, mely ellenáll az erős szélnek és az időjárás viszontagságainak. Méretei a házikónak 125*132*136 cm és teljes magassága 135 cm. Smoby házikó nagyon egyszerűen és könnyen össze- illetve szétszerelhető.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi szabványoknak. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, tapintásra bársonyosak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját.
Jellemzői
stílusos házikó büfével és bolttal
részét képezi a nyári konyhácska 17 kiegészítővel
piknik asztal padokkal
előkert virágtartókkal
felezett bejárati ajtó
többfunkciós KidStool asztalka
38-darabos kiegészítő készlettel
beltéri és kültéri használatra egyaránt
fiúknak és lányoknak 2 éves kortól
tartós és maximálisan stabil szerkezet
anti UV szűrővel kezelve fakulás ellen
135 cm magas
tágas, több gyerkőc közös szórakozására
bársonyos tapintású műanyag lekerekített élekkel
modern francia termék
| Készleten Termékkód: SM810221-I | |
Rongybaba kisbabáknak Jade K Doll Tendresse KalooRongybaba Jade K Doll a francia Kaloo vállalat Tendresse kollekciójából nagyszerű ajándék legkisebbeknek már a születés pillanatától fogva. Cuki rongybaba piros sapkában és szivecskékkel díszített ruhácskában puha textilanyagból készült. Magassága 18 cm, így bármilyen alkalomból megajándékozhatja szeretteit. Puha bársonyos rongybaba nagyon gyorsan csöppsége kedvenc társává válik, nem csupán együtt fognak játszadozni, de este az álmok mezejére is együtt indulnak majd lepihenni.
Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Jade rongybaba egyedi külsejének, lágy színvilágnak és bársonyos felületének köszönhetően nagyon hamar beférkőzik csemetéje kis szívébe. A rongybaba közelségében kisbabája biztonságban fogja magát érezni, szívesen dédelgeti és babusgatja új kedvencét. Rongybaba segítségére lesz a finom motorikus képességek fejlesztésében, új formák és színek megismerésében, a fantázia és elképzelőerő serkentésében.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében kerülni kell az áztatást és a kézi mosást. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. | Készleten Termékkód: K963662 5 990 Ft
| |
Szett kiskád folyó vízzel elektronikus Violette Baby Nurse SmobyElektronikus kiskád folyó vízzel, alvózsákkal és kiságyforgós bölcsővel a francia Smoby gyártó műhelyéből egy igazán tökéletes játékszett minden gyerkőc részére már 3 éves kortól, akik imádnak babázni. Játékok a szettben szinben és dizájnban kiegészitik egymást, a gyerekszobába vidám hangulatot visznek. Gyerekek nagy örömmel vetik bele magukat a babázásba, szivesen gondoskodnak kis kedvencükről köszönhetően a menő játékoknak, fürdethetik, alvózsákba fektethetik le pihenni a modern kiságyforgóval is felszerelt kényelmes bölcsőbe. A szülők szerepébe bújva a gyerekek közelebb kerülnek a felnőttek világához. Gyakorolják a gondoskodást a kisebbekről, játék közben fejlődik kommunikációjuk és fantáziájuk.
Babakád zuhanyfejből folyó vízzel Balneo Bath Natur D'Amour Baby Nurse Smoby jacuzzi fürdő fénnyel és buborékokkal elektronikus
Elektronikus kiskád folyó vízzel Balneo a Smoby vállalat dizájnőrei legújabb kezemunkája, melyet minden kislány garantáltan értékelni fog már 3 éves kortól. Időtlen Baby Nurse kiskád csodás pasztell rózsaszín árnyalatban segitségére lesz kislányának a játékbabáról való megfelelő gondoskodásban és még nagyszerű funkciókkal is szórakoztatja őt. Kiskádat 42 cm nagyságú játékbabának tervezték. Kiskádat elektronikus modul működteti, melynek köszönhetően a vízzel feltöltött kiskádból a zuhanyfejen keresztül a játékbaba kellemes zuhanyt is tud venni. Gyermekét garantáltan lenyűgözi a pezsgőfürdő funkció is, igy a játékbaba saját jacuzzival is büszkélkedhet majd. A vidám hangulatról a szines LED világitás is gondoskodik, mely kellemesen megvilágitja a vizet minden egyes pancsolás során.
Kiskád praktikus zuhanyfej tartóval és tárolórésszel is ki lett bővítve, melybe akár a mechanikus szappanadagoló is elfér. Fürdetésnél nagyon fontos a megfelelő vízhőmérséklet, ezt kisfiúk és kislányok a bálna formájú hőérzékeny hőmérővel nagyon könnyen ellenőrizni is tudják - a hőmérő szine a viz hőmérsékletétől függően megváltozik. Ha a baba kipancsolta magát nagyon fontos a játékbabát megszáritani, erre a legjobb választás a praktikus kapucnival ellátott törölköző. Kiskád minőségi és tartós műanyagból készült lekerekített élekkel, kellemes bársonyos tapintással. A játékbaba fürdetése valósághű élményt nyújt a gyerkőcöknek, játékos módon kerülnek közelebb a felnőttek világához, feléled felelősségtudatuk, fejlődik fantáziájuk és elépzelőerejük. Játékbaba nem képezi a csomag részét. Teljes méretei 40*30*23 cm, elektronikus modul 3xAAA/LR03 elemre működik, melyek nem képezik a csomag részét.
Alvózsák 42 cm játékbabának Sleep Sacks Natur D'Amour Baby Nurse Smoby kiságyba vagy babakocsiba 18 hó-tól
A Sleep Sacks alvózsákot a Baby Nurse kollekcióból 42 cm nagyságú játékbabáknak tervezték. Nagyon szép rózsaszín-fehér pasztell színkombinációban tündököl, mely első pillantásra elrabolja a kislányok szívét. A játékban egy csodálatos kiegészítő rejlik minden kislány számára, aki szeretettel gondoskodik babájáról és hangsúlyt helyez arra, hogy babáját megvédje a hidegtől az alvás illetve séta során. Az alvózsák élethű külsejével egy valódi alvózsák mini másolata és Baby Nurse felirat díszíti. A játékbaba alvózsák minőségi és tapintásra nagyon kellemes textilanyagból készült, méretei 27*1*38 cm. A játékbaba ӧltӧztetésével a gyerekek már 18 hónapos kortól képesek megbirkózni.
Bölcső kiságyforgóval Baby´s Cot Natur D'Amour Baby Nurse Smoby 42 cm játékbabának 18 hó-tól
Baby´s Cot bölcső játékbabának kiságyforgóval a francia Smoby vállalat Baby Nurse kollekciójából egy minőségi gyerekjáték bölcső és kiságy egyben, mely maximum 42 cm-es nagyságú babának alkalmas. A játékbaba bölcső nagyon szép felhozatalú, szürke és fehér színkombinációban és francia dizájnban tetszeleg. Kis dadusokat boldoggá teszi majd a bölcsőn található kiságyforgó is, mely a kedvenc játékbabájuk álomba ringatásában lesz nagy segítség. Kislányok ebben a csodálatos bölcsőben játékbabájukat ringathatják, altathatják miközben rengeteg csodálatos pillanatot élnek át a kis kedvencükkel. A bölcső lágy lekerekített formái már egy enyhe érintésnél ringatózni kezdenek, így gyermeke nagyon könnyen elaltatja kedvenc babáját. Szerkezete erős és tartós műanyagból Blow Molding technológiával készült, mely kellemesen selymes a tapintásra. A bölcső méretei 47*30*60 cm, áthelyezése nagyon egyszerű. Játékbaba nem képezi a csomag részét.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi szabványoknak. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. | Készleten Termékkód: SM220362-1 | |
Tricikli Be Fun Tricycle Blue SmobyTricikli Be Fun Tricycle Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy tökéletes közlekedési eszköz gyerekek részére 15 hónapos kortól, akik szívesen indulnak környezetük felfedezésére. Csodaszép kék-fehér színvilág, valódi francia dizájn főleg a kisfiúk figyelmét kelti fel. Menő fémszerkezettel rendelkezik, ezért is teljes mértékben biztonságos és ellenálló. Erős szerkezet garancia, hogy a Smoby tricikli hosszú éveken keresztül fogja csöppségeit szolgálni. A halk haladást a minőségi és tartós kerekek biztosítják, a járgány kormánya haladás közben 30 fokos szögbe kormányozható oldalra maximálisan.
Az ergonomikusan alakított 2 helyzetbe állítható ülésnek köszönhetően gyerekek kényelmesen ülve élvezhetik akár a hosszabb utazást is a triciklin, nem fognak elfáradni. A tricikli nagy előnye, melyet minden gyermek értékelni fog a hátsó billenős kosár a kedvenc és nélkülözhetetlen játékok szállítására. Gyerkőcöt a járgányon való haladás közben a 3-pontos biztonsági öv védi. A tricikli első kereke szabadonfutó, az első keréken tudják a szülők átkapcsolni a vezérlést is, ha a haládás irányát és gyorsaságát ellenőrzést alatt szeretnék tartani. A teleszkópos tolókar 95 cm-ig állítható maximálisan. Gyermeke, ha már egyedül élvezi a tricikli adta előnyöket, akkor a tolókar egyszerű módon levehető szerszám igénybevétele nélkül.
Triciklizés nem csupán szórakoztató tevékenység, de segítségére lesz gyermekének a motoros képességek fejlesztésében, láb- és kézizmok erősítésében. Triciklizés közben kialakulnak a kicsik gyors reflexei, megtanulják a távolságot betartani és gyorsaságukat szabályozni. A tricikli használata 3 éves korig ajánlott, vagy amig készen nem áll az első bringára átülni.
Francia Smoby vállalat hosszúéves tapasztalattal rendelkezik minőségi gyerekjátékok gyártásában, melyek megfelelnek a legszigorúbb európai minőségi és tartóssági kritériumoknak. Smoby gyerekjátékok bársonyos lágy műanyagból készülnek lekerekített élekkel biztosítva a csöppségek biztonságát. A Smoby termékek többrétűen serkentik a gyerkőcök fejlődését, formálják személyiségüket, felkeltik a kicsik figyelmét. A játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági feltételeknek, garancia a csúcsszuper francia minőségre és modern kivitelezésre. | Készleten Termékkód: SM740336 | |
Szett elektronikus bolt mérleggel és szkennerrel Super Market és pipere asztal SmobyElektronikus bolt Super Market és pipere asztal székkel és tükörrel egy igazán nagyszerű játék készlet minden gyermek részére már 3 éves kortól, akik kedvelik a szerepjátékokat. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Elektronikus bolt lehetőséget nyújt a kicsiknek kipróbálni magukat a boltos szerepében, megtanulják portékájukat eladni a vevőknek, pénzzel dolgozni, illetve a kislányok örömmel veszik birtokba a pipere asztalt és saját kis szépségszalont nyithatnak. Játékos módon kerülnek közelebb a felnőttek világához, valósághű élményekkel gazdagodnak, fejlődik a finom motorika, kommunikációs készségük, könnyebben szocializálódnak, hisz a szett több gyermek közös szórakozására is alkalmas.
Elektronikus játékbolt mérleggel Super Market Smoby pénztárgéppel leolvasóval bevásárlókocsival és 42 kiegészítővel 90 cm magas
Elektronikus közért mérleggel Super Market a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán tökéletes ajándék fiúknak és lányoknak már 3 éves kortól. Szupermarket egyedi kék, fehér és bézs színvilágban pompázik, minden gyerekszoba éke lesz. Boltból nem hiányozhat a pénztárgép, mechanikus mérleg, fizető terminál, óra, mikrofon, elektronikus kódleolvasó, melyet ha megnyom a kis eladó, hangot ad ki és világít is. Kicsinyített mása valódi Supermarketnek vegyesáruval, melyeket szépen rendezve a polcokon tud elhelyezni csemetéje.
A boltban bankkártyával is lehet fizetni a fizető terminálnak köszönhetően, a végső összeget a fizető terminál által nyújtott nyugtán tudja a kis vásárló ellenőrizni. A kasszapulton lévő nyitható kassza fiókban szépen elrendezett formában a pénzérmék és a bankjegyek kaptak helyet. Boltos szerepét felöltve a gyerekek megismerkednek a számolás művészetével, megértik, hogy a pénznek milyen nagy értéke is van. Az árut a gyerkőcӧk egy érmés rendszerrel felszerelt kerekes bevásárlókocsiba rakhatják. Együttesen a csomagolás 42 db kiegészítőt tartalmaz, melyek nem hiányozhatnak egyetlen rendes üzletből sem, például élelmiszeres dobozok, gyümölcsök, zöldségek, kalácsok, italok, pénzérmék és papírpénz. Az óra mellett a nyitva és zárva felirat kapott helyett (angol és francia nyelveken), amelyet a gyerkőc a nyitvatartás szerint tud változtatni. A közért teljes magassága 90 cm, méretei 60*60*90 cm.
Pipere asztal kisszékkel My Beauty Dressing Table Smoby tükörrel és 15 kiegészítővel szépítkezéshez
Pipere asztal My Beauty Dressing Table egy igazán különleges ajándék főleg kislányok részére már 3 éves kortól, akik szívesen bújnak a kozmetikus és fodrásznő szerepébe. Kozmetikai szalon lágy színvilágban már az első pillantásra elrabolja a gyerekek szívét, nagyon hosszú ideig fognak vele játszadozni. Gyerekek szívesen veszik birtokba a szépséges szalont, rózsaszín székecskén kényelmesen fognak üldögélni a vendégek az előosztályú alapanyagból készült kerek és állítható tükör előtt. A hajformázást megkönnyítik a következő kiegészítők: fésű, hajkefe, különböző kiegészítők a hajba, csodaszép ezüst hajpánt. Pipere asztalhoz 15 kiegészítő tartozik összesen, melyek közt rúzs, szemspirál, arcmaszk, kézkrém, körömlakk, gyűrű, parfüm és szemhéjfestékek replikációi is megtalálahatók.
Pipere asztalka 2 fiókkal, polcokkal és nyitható box-szal lett kiegészítve, így minden kiegészítőnek és tartozéknak megvan a saját helye. Pipere asztal teljes méretei 54*35*85 cm, kompakt, nem foglal sok helyet. Tartós és erős műanyagból készült, mely tapintásra nagyon kellemes érzést nyújt. Gyerkőcök a pipere központ révén különböző szerepekbe bújnak, felfedezik a felnőttek világát. Megismerkednek az egyes kozmetikai eszközökkel és kiegészitőkkel és azok megfelelő használatával.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Termékkód: SM350239-1 | |
Szett kreatív asztal és orvosi rendelő Kid Creative Table SmobyKreatív asztal nagyformátumú képekkel színezésre és orvosi rendelő az emberi test anatómiájával egy igazán menő játék szett kreatív gyermekek részére 2 éves kortól. A francia Smoby játékok színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden gyerekszobát szebbé varázsolnak. Egyedi asztalka tárolóval és filctollakkal lehetőséget kínál 10 darab nagyformátumú képet kiszínezni különböző motívumokkal. Kisfiúk és kislányok zavartalanul elmerülhetnek a fantázia és a képzelet világában, akár több gyerkőc is körül ülheti egyszerre az asztalkát, és együtt színezhetik a képeket. Nagy örömmel veszik birtokba az orvosi rendelőt is 65 kiegészítővel, sok újdonságot elsajátítanak az emberi test felépítéséről. .
Kreatív rajzasztal gyerekeknek Kid Creative Table Smoby 3 tárolóhellyel 11 tartozék filctollakkal és képekkel 70*70*47 cm 24 hó-tól
A francia Smoby gyártó Kid Creative Table kreatív asztalkája a legjobb ajándék minden alkotó szellemű gyermek számára 2 éves kortól. A fehér-szürke színkombinációban pompázó gyerekasztal első pillantásra elbűvöli a fiúkat és a lányokat, nagy ellenállás és stabilitás jellemzi. Egyszerre akár 4 gyerek is leülhet az asztalhoz, jó móka lesz számukra a közös rajzolás és színezés. Az asztal 2 nagy formátumú kiszínezhető képpel van felszerelve, melyek a munkalapra rögzíthetők, teljes mértékben kihasználva a munkafelület nagyobb részét. A munkalap 2 rekesszel is rendelkezik a rajzeszközök számára, valamint egy kihúzható rekesszel is a munkalap alatt.
A kreatív tevékenységek során a gyerekek egy 9 kiegészítőből álló készletre támaszkodhatnak, melyek között van 8 letörölhető színes filctoll és egy kendő. A képek mérete 51*51 cm, kiszínezésükben egyszerre több gyerek is részt vehet, és közösen alkothatják meg a legszebb képeket. A kreatív gyermekasztalhoz bármikor vásárolhat további képeket különféle motívumokkal a vidám színezéshez. A Smoby asztal elegendő helyet biztosít a gyerekeknek a festéshez, színezéshez, képek rajzolásához, ezen kívül társasjátékozhatnak, legókat, kirakósokat, építőkockákat rakhatnak össze vagy falatozhatnak is rajta.
Orvosi rendelő az emberi test anatómiájával Doctor´s Office Smoby radiológia RTG-nel és látásvizsgálattal kétoldalú 65 kiegészítő
A francia Smoby Doctor's Office emberi test anatómiájával ellátott orvosi rendelő nagyszerű ajándék minden kis jövendőbeli orvos részére 3 éves kortól. A modern gyermekorvosi rendelőben a gyerekek átélhetnek egy tipikus napot az orvosi rendelőben, barátai és testvérei körébe, de a szülők részt vehetnek az orvosi szerepjátékokban. Rendelkezésükre áll egy nagy széttárható fal, amely számos kiegészítőt és tevékenységi lehetőséget kínál. A radiológiai területen röntgenfelvételeket elemeznek, vagy a gyermekek sziluettjére helyezik őket, és így áttekinthető emberi csontvázat hoznak létre.
Megtanulják továbbá felismerni a test egyes részeit és tépőzárral különböző orvosi eszközöket rögzíteni hozzájuk, az egészséges táplálkozás szekcióban pedig megtudják, hogy a pácienseik aznap mit ettek. Emellett szemészekre is játszhatnak, és sokszínű állatok képeivel és speciális szemüveggel tesztelhetik a beteg látását. Megmérhetik a páciens magasságát (max. 1,20 m), lemérik a súlyát, sőt táblázat alapját meghatározhatják a születendő baba nemét. Ezenkívül egy vizsgálati eljárások ütemezésére szolgáló kerék, valamint praktikus dobozok az orvosi szerszámok tárolásához is részét képezik a játéknak. Az orvosi rendelő belső részét ambulancia motívumos ábrák, a külső oldalt pedig vidám szülők és gyerekek képei díszítik.
Nagyformátumú képek színezéshez Kid Colouring Smoby 10 drb
Kid Coloring nagyformátumú színező lapok a francia Smoby gyártótól kreatív gyerekeknek 2 éves kortól. A fiúkra és lányokra 10 db színező lap vár különböző vidám motívummal, amit szabadidejükben tetszés szerint kifesthetnek. Az 51*51 cm méretű színező lapok a Kid Creative Table kreatív asztal felületére rögzíthetők, és órákon át elszórakoztatják a gyerekeket. A papírok nagyobb méretének köszönhetően 1 kép kifestésénél több gyermek is együttműködhet. A színező lapok elősegítik a fantázia és képzelet kibontakozását, a színek elsajátítását. Csak a gyerekeken múlik a végső eredmény. A kifestés során a kicsik gyakorolják a szem-kéz koordinációt, igyekeznek követni a meghatározott vonalat. Fejlesztik a finommotorikát, megtanulják helyesen tartani a rajzeszközöket. A képek kreatív színezése pihentető hatással van, de egyúttal hozzájárul az összpontosítás gyakorlásához.
A Smoby játékok gyártásánál használt műanyag erős és ellenálló, mégis finom, kellemes, bársonyos tapintású. A fokozott biztonságosság és a sérülések elkerülése érdekében a játékok élei lekerekítettek. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. Minden csӧppség figyelmét elnyerik, ezért ideális ajándéknak minősülnek a legkisebbek számára is. | Készleten Termékkód: SM420400-10 | |
Fel |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.