| Orvosi vizsgáló pult Baby Care Center és pipere asztal Jégvarázs egy csodaszép játékszett főleg kislányok részére már 3 éves kortól, akik szívesen bújnak a kis orvos vagy kozmetikus szerepébe. Játékszett most alacsony áron kapható, gyerkőcök boldogan veszik birtokba a szép játékokat, a szülők pedig értékelni fogják, hogy spórolni tudnak. A Smoby játékok nagyon szép összképet alkotnak, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak, akár több gyerkőc közös szórakozását is lehetővé teszik. A játékok révén magukra öltik a kis orvos, ápoló, dadus , kozmetikus, fodrász szerepét, játékos módon fejlődik finom motorikájuk, mozgási készségeik, fantáziájuk és elképzelőerejük, a kollekción keresztül megtanulnak gondoskodni kis kedvencükről, pihenésként pedig a pipere asztal előtt szépítkezhetnek akár.
Orvosi vizsgáló pult Baby Care Center Smoby elektronikus hanggal és fénnyel és játékbaba 28 kiegészítővel 3 éves kortól
A francia Smoby gyártó műhelyéből származik ez a pompás Baby Care Center orvosi vizsgáló pult, amely gyerekeknek 3 éves kortól ajánlott. Segítségével a gyerkőcök saját egészségügyi központot alakíthatnak ki, ahol teljes ellátásban részesülnek a betegek. A vizsgálati pultot minőségi IML nyomtatvány díszíti. A vizsgálat során a gyerekeknek együttesen 28 kiegészítő áll rendelkezésükre – orvosi szemüveg, orvosi címkék, elektronikus táblagép hanggal és fénnyel, kiskönyv orvosi feljegyzésekkel, magasságmerő, sztetoszkóp, hőmérő, otoszkóp, reflex kalapács, szirup, kanál, krém, tapaszok, fecskendő, textil pelenka és sok egyéb. Nem hiányzik a 30 cm magas játékbaba sem, amely pisiló funkcióval van ellátva, így a orvosi szerepjáték még élethűbb lesz.
A krémszínű orvosi vizsgáló pult nagyon időtlen és valósághű. Erős és ellenálló műanyagból készült, élei lekerekítettek, tapintásra bársonyos. Számos tárolóhellyel rendelkezik, ahol minden tartozék könnyedén elfér. Az alsó polc a babakellékek tárolását szolgálja, a felső polcon az orvosi kellékek helye van. A csúcsminőségű vizsgálati pult éveken át remek szórakozást biztosít a szerepjátékok terén, melyek segítségével a gyerekek belekóstolhatnak a felnőttek világába és felelősségtudatosságukat fejleszthetik. Játékos módon gyakorolják a logikai gondolkodást és finom motorikát.
Pipere asztal taburettel Frozen Hairdresser 2in1 Smoby
Pipere asztal és taburett Frozen a francia Smoby vállalat műhelyéből csodálatos ajándék minden gyerkőc, de főleg a kislányok részére már 3 éves kortól. Elbűvölő modern pipere asztalka tükörrel és taburettel csodaszép Jégvarázs mesemotívummal lett díszítve. Felületét Anna és Elza hercegnők ábrája díszíti, akik világszerte közkedveltek a gyerekek körében. A pipere asztalka részét képezi 10 kiegészítő is: 3 gyűrű, fésű és hajkefe, nyaklánc, karkötő, hajpánt és 2 parfümös flakon.
A fésülködőasztal minden műanyag része lekerekített élekkel készült, gyermeke biztonságát szem előtt tartva. Az asztalhoz tartozik még egy meseszerű emblémával ellátott állítható tükör is, mely kiváló minőségű, gyerekek számára biztonságos anyagból készült. Minden kozmetikai eszköz a tükör alatti praktikus fiókokban tárolható. A kislányok kedvükre nézegethetik tükörképüket, fésülgethetik hajkoronájukat, a kis kozmetikus szerepébe bújva pedig közelebb kerülnek a felnőttek világához. Fejlesztik a finommotorikát, kézügyességet, fejlesztik az esztétikai érzéket és a kommunikációs készségeket is egyaránt.
A Smoby neves francia gyerekjátékokat gyártó cég minőségi és dizájnukat és funkcionalitásukat illetően egyedi játékok készítésével foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készültek, mely megfelel a európai minőségi szabványoknak. A műanyag, melyből a Smoby termékek készülnek minőségi és bársonyos a tapintásra, éleik lekerekítettek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, megfelel az EU által megszabott biztonsági és minőségi szabványoknak, feltételeknek. | Készleten Termékkód: SM240300-11
|
| Kreatív alkotás Az első képes mozaikom a Dohány vállalat műhelyéből igazán kiváló ajándék gyerekek részére már 2 éves kortól, mely játékos módon fejleszti a fantáziát és képzelőerőt egyaránt. Beillesztős fejlesztőjáték 8 színes lyukacsos képet, és a táblába könnyen behelyezhető számos különböző színű bábut tartalmaz. Elegendően nagyok és kényelmesen kézbe foghatók, gyermeke könnyen a helyes színt a megfelelő nyílásba fogja tudni helyezni, és szívesen áll neki az egzotikus állatok kirakásának. Ez a csodás kreatív játék fiúk és lányok részére játszva fejleszti a szem-kéz koordinációt, az ujjak mozgását és a színek felismerését.
A mozaik játék nem csak fizikai, hanem mentális szempontból is fontos. Játszadozás közben fejlődik türelmük, fejlődik logikus gondolkodásmódjuk és koncentrációjuk. Képes mozaik játék fejleszti a gyermeki kreativitást és a részletekre való odafigyelést is egyaránt. A Dohány magyar játékgyártó családi cégként alakult 1989-ben és ezt a státuszt a mai napig tartja. A gyártó kezeskedik a hosszantartó, kiemelkedő minőségért, a megbízható és gyors szolgáltatásért és a konkurenciamentes árakért. Játékai vonzó külcsínnel és kiemelkedő minőséggel büszkélkednek. | Készleten Termékkód: DH809040
|
| Indulhatnak is a cápás kalandok! Minden szülőt szeretettel értesítünk, hogy az új iskolaév csakis az új Jack Piers tolltartóval indulhat el. Pencil Case Camo Shark tolltartó hagyományos dizájnban megfelel a legújabb divattrendeknek és kielégíti a gyerekek igényeit is. A belga Jack Piers márka műhelyéből származó Pencil Case Camo Shark tolltartóba minden írószer elfér, melyekre kisiskolásának szüksége lehet. Elegendő csupán egy pillantást vetni erre a dizájnos és időtlen tolltartóra és a gyerekek olyan örömmel indulnak majd iskolába, mint még soha.
Újdonsült mintás Jack Piers tolltartó minőségi vízhatlan poliészterből készült, így tisztítása egyszerű. E könnyű, ellenálló anyag ráadásul szennyeződéstaszító tulajdonsággal is bír. Köszönhetően az elsőosztályú alapanyagnak és kidolgozásnak a tolltartó át sem ázik. Ilyen cápa mintás tolltartóval öröm lesz suliba járni.
Jack Piers tolltartó cápa motívummal nagyon szépen mutat, de belső kialakítása is garantáltan megragad. A tágas tolltartóba minden írószer elfér, amelyre az iskolaköteles gyerekeknek szükségük lehet. A praktikus egycipzáras megoldás könnyű és problémamentes hozzáférhetőséget biztosít gyermeke számára a szükséges színes ceruzákhoz, grafitceruzákhoz, tollakhoz és filctollakhoz. Ez az egyrekeszes Jack Piers tolltartó elengedhetetlen kiegészítője minden iskolás gyermeknek. Pont ezért a Jack Piers tervezők nagyon oda figyeltek a tolltartó kialakítására és dizájnjára.
A Jack Piers tervezők maguk is érintett szülők és tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek sokkal szívesebben tipegnek az iskolába, ha csodás iskolai kellékkel gazdagabban mutatkozhatnak iskolatársaik előtt. Felejtse el az unalmas tucattermékeket és merüljön el a menő cápa révén a fantázia világába. A kézzel készített formatervezés már az első látásra olyan eredetiség jeleit hordozza, amelyet máshol csak nehezen talál, ezen felül ilyen csodás tolltartóval az első betűk és számok elsajátítása is könnyebben fog menni.
Jellemzői
dizájnos Jack Piers tolltartó
gyerekeknek 24 hónapos kortól
egyrekeszes
súlya 180 g
méretei 20*6*9 cm
vízhatlan szennyeződéstaszító anyag
kézzel rajzolt egyedi dizájn
Belgiumban tervezve
| Készleten Termékkód: JPPC023502
|