Termék leírása

Étterem elektronikus konyhácskával, élelmiszer készlettel, gofrisütővel és edényekkel egy igazán nagyszerű játékszett gyerekek részére már 3 éves kortól, akik szívesen öltik fel a kis szakács szerepét. Új játékszett most akciós áron kapható, gyerkőcök boldogan veszik birtokba a szép játékokat, a szülők pedig értékelni fogják, hogy spórolni tudnak. A Smoby és Écoiffier játékok nagyon szép összképet alkotnak, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak, akár több gyerkőc közös szórakozását is lehetővé teszik. Játék közben a kicsik magukra öltik a kis étterem vezető, séfszakács vagy épp a kis kukta szerepét, így kerülve közelebb a felnőttek világához. Játék közben fejlődik finom motorikájuk, logikus gondolkodásmódjuk, fantáziájuk és elképzelőerejük, új ismeretekkel gazdagodnak. 

Étterem elektronikus konyhácskával Chef Corner Restaurant Smoby kétoldalú folyó vízzel és szakácsspecialitásokkal 

A francia Smoby gyártó tervezői specialitásokkal teli éttermet nyitottak a legkisebbek számára. A vendéglő együtt nő a gyermekkel 3 éves kortól 8 éves korig! Az étterem alkalmazkodik a gyerekek igényeihez és korához – a 8 cm magas talapzatnak köszönhetően a munkafelület magassága 51-ről 59 cm-re állítható. A folyó víz effektus a vízcsap megnyomásával váltható ki és egy zárt rendszerrel van megoldva, amelyben a víz a mosogatótálcába, majd a víztartályba folyik. A kis kukták a forgatható gombbal ellátott és cric-cric hangot kiadó sütőben süthetnek, a konyhában továbbá rendelkezésükre áll egy hűtő, egy valósághű hangokat kiadó tűzhely, elektronikus pénztárgép működő számológéppel, asztal székkel és számos egyéb nélkülözhetetlen kiegészítő az étterem megfelelő működéséhez. 

A gazdag felszerelés 70 kiegészítőből áll, többek között száraz tészta is található benne, amely 18°C fölött szép sárga színt öltenek, akár a valódi főt tészta. Az ebéd készítése répaszeletelésből, hal- és steaksütésből állhat, de a gyerekek a palacsintasütővel is ügyeskedhetnek. A kellékek között továbbá kanalak, kések, villák, tányérok, poharak, csészék, tojás, kalácsok, kávéfőző kapszulák, kecsap, mustár, hamburger, só és borstartó, melyek megrázva cric-cric hangot adnak ki, fazék fedéllel, saláta, sültkrumpli, pizza, vágókés, merőkanál, vágódeszka és felszúró villa.

Élelmiszerek tárolódobozban 100% Chef Écoiffier 75 kiegészítővel 

Élelmiszerek tárolódobozban konyhácskába 100% Chef egy kiváló készlet kiegészítőkből gyerekek részére már 18 hónapos kortól. A 75 darabos készletben megtalálhatóak joghurtok, makarónok, croissantok, waffle, jégkrémek, narancsok, eprek, körte, szőllő, barack, gomba, pirítósok, kecsap, vizes palack, virsli, különböző zöldségek, szardinia, konzervek, sült  csibe, saláta és egyéb nagyszerű kiegészítő. Ezekkel a hasznos kiegészítőkkel kisfiúk és kislányok még mélyebbre ássák magukat a szerepjátékokba, és nem utolsó sorban feltölthetik konyhácskájuk, büféjük, boltjuk vagy kávézójuk készletét is. A műanyag játék élelmiszerek praktikus dobozban kaphatóak, melybe a játékok szépen elrendezhetőek, a gyerekszoba mindíg szép rendezett lesz, így megerősödik a kicsik rendszeretete is.

Edénykészlet turmixgéppel tárolódobozban 100% Chef Écoiffier 70 kiegészítő

Játék edénykészlet turmixgéppel 100% Chef a francia Écoiffier vállalattól praktikus tárolódobozban kapható, és tökéletes ajándéknak bizonyul gyerekek részére 18 hónapos kortól, akik szívesen játszadoznak játékkonyhácskájukban. Összesen 70 kiegészítőt tartalmaz, melyek elengedhetetlenek a főzéshez, sütéshez, ide tartoznak a konyhai eszközök, sült csirke, gyümölcsök, só és fűszertartó, tej, fazekak, poharak, csészék, bögrék, tojások, szalmakrumpli és még minden más praktikus kiegészítő, melyek nem hiányozhatnak igazi kis séfszakácsok készletéből. Köszönhetően a vidám színeknek és valósághű kivitelezésnek ez a játék kis szakácsok számára serkenti a fantáziát és kreativitást. Gyerekek új recepteket és konyhai menetet találnak ki maguk és szerettekik rézére.

Gofrisütő játékkonyhába 100% Chef Écoiffier gofrikkal 22 kiegészítővel 

Gofrisütő gyerekeknek 100% Chef az Écoiffier vállalattól egy tökéletes kiegészítő játékkonyhába, melynek egy kis szakácsnő sem fog ellenállni. Miért? Mert a gofrisütőn kívül talál még a csomagolásban 4 gofrit szivecske alakzatban és minden segédeszközt és élelmiszert, amire szüksége lehet csöpségének gofrik készítésében. Konyhai készlet megfelelő gyerekeknek 18 hónapos kortól. Összesen 22 kiegészítőt tartalmaz, melyek elengedhetetlenek a főzéshez, sütéshez. Köszönhetően a vidám színeknek és valósághű kivitelezésnek ez a játék kis szakácsok számára serkenti a fantáziát és kreativitást. Gyerekek új recepteket és konyhai menetet találnak ki maguk és szerettekik rézére.

A Smoby neves francia gyerekjátékokat gyártó cég minőségi és dizájnukat és funkcionalitásukat illetően egyedi játékok készítésével foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készültek, mely megfelel a európai minőségi szabványoknak. A műanyag, melyből a Smoby termékek készülnek minőségi és bársonyos a tapintásra, éleik lekerekítettek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, megfelel az EU által megszabott biztonsági és minőségi szabványoknak, feltételeknek. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért is a játékok megfelelőek a legkisebbek számára is.

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek138*44*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*24*82 cm
Teljes hosszúság138 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg11,4 kg
NoteBattery: 1 x CR2032 included
Színszürke
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.