Termék leírása

Étterem elektronikus konyhácskával és gofrisütő turmixgéppel, élelmiszerekkel és edényekkel egy igazán csúcsszuper játékszett, mely örömet szerez minden gyerkőcnek már 3 éves kortól, akik szívesen bújnak a kis szakács szerepébe.  Modern játékszett most kedvező áron kapható, gyerkőcök boldogan veszik birtokba a szép játékokat, a szülők pedig értékelni fogják, hogy spórolni tudnak. A Smoby és Écoiffier játékok nagyon szép összképet alkotnak, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak, akár több gyerkőc közös szórakozását is lehetővé teszik. Játék közben a kicsik magukra öltik a kis étterem vezető, pincér és séfszakács szerepét, új recepteket találnak ki, kiszolgálják vendégeiket, így játékos módon fejlődik finom motorikájuk, logikus gondolkodásmódjuk és fantáziájuk. 

Étterem elektronikus konyhácskával Chef Corner Restaurant Smoby kétoldalú folyó vízzel és szakácsspecialitásokkal 

A francia Smoby gyártó tervezői specialitásokkal teli éttermet nyitottak a legkisebbek számára. A vendéglő együtt nő a gyermekkel 3 éves kortól 8 éves korig! Az étterem alkalmazkodik a gyerekek igényeihez és korához – a 8 cm magas talapzatnak köszönhetően a munkafelület magassága 51-ről 59 cm-re állítható. A folyó víz effektus a vízcsap megnyomásával váltható ki és egy zárt rendszerrel van megoldva, amelyben a víz a mosogatótálcába, majd a víztartályba folyik. A kis kukták a forgatható gombbal ellátott és cric-cric hangot kiadó sütőben süthetnek, a konyhában továbbá rendelkezésükre áll egy hűtő, egy valósághű hangokat kiadó tűzhely, elektronikus pénztárgép működő számológéppel, asztal székkel és számos egyéb nélkülözhetetlen kiegészítő az étterem megfelelő működéséhez. 

A gazdag felszerelés 70 kiegészítőből áll, többek között száraz tészta is található benne, amely 18°C fölött szép sárga színt öltenek, akár a valódi főt tészta. Az ebéd készítése répaszeletelésből, hal- és steaksütésből állhat, de a gyerekek a palacsintasütővel is ügyeskedhetnek. A kellékek között továbbá kanalak, kések, villák, tányérok, poharak, csészék, tojás, kalácsok, kávéfőző kapszulák, kecsap, mustár, hamburger, só és borstartó, melyek megrázva cric-cric hangot adnak ki, fazék fedéllel, saláta, sültkrumpli, pizza, vágókés, merőkanál, vágódeszka és felszúró villa.

Gofrisütő turmixgéppel és kávéfőzővel Small Household Appliances Écoiffier

Gofrisütő turmixgéppel és kávéfőzővel Small Household Appliances a francia Écoiffier vállalat műhelyéből nagyszerű játékszett minden gyerkőc részére már 18 hónapos kortól, akik előszeretettel bújnak a kis kukta szerepébe. A 24-darabos készletbe zöld gofrisütő 4 szivecske alakú gofrival, piros kávéfőző, turmixgép mechanikus hanggal és elforgatható gombbal, tejszinhab, poharak, kanalak, citrom, eprek és további kiegészitők is tartoznak. Nagyszerű szett kiválóan kiegésziti a játékkonyhákat, boltokat, éttermeket, kávézókat, de egymagában is megállja a helyét. A játékok elsőosztályú műanyagból készültek, igy nagyon hosszú ideig szórakoztatja majd gyermekét, miközben fejlődik fantáziája és képzelőereje egyaránt. 

Edények és kiegészítők játékkonyhába Cooking Pots and Traditions Vert Azur Écoifffier  20 részes 18 hó-tól

Edények és kiegészítők játékkonyhába Cooking Pots and Traditions a francia Écoiffier műhelyéből örömet szereznek minden gyerkőcnek már 18 hónapos kortól, akik szívesen öltik fel a séfkukta szerepét. A konyhai edénykészlet 20 kiegészítőből áll, melyek között van 2 fedős edény, 1 fedős fazék, 3 klasszikus fazék, serpenyő tojással, konyhai eszközök, serpenyő csirkével és 3 zöldségfajta. Az étkezőgarnitúrával a gyerekek megvalósíthatják az ételkészítést és az étkeztetést maguknak és szeretteiknek egyaránt. Az eredeti színeknek és a valósághű kialakításnak köszönhetően ez a készlet serkenti a kreativitás és a képzelet fejlődését a legkisebb gyermekeknél is. Az edényeket a kiegészítőkkel praktikus, konyhai kialakítású dobozban tárolják, így a gyerekek mindennapi szórakozásra használhatják, játék után pedig visszatehetik a dobozba a tartozékokat, így mindig rend lesz a szobában. A Vert Azur játékkollekció környezetbarát, 100%-ban újrahasznosított karton csomagolásban van szállítva, teljes mértékben biztonságosak a gyerekek számára, nem tartalmaznak káros anyagokat.

Élelmiszerek játékkonyhába 100% Chef Écoiffier 20 db

Élelmiszer szett játékkonyhába 100% Chef egy egyedi kiegészítőkből álló készlet játékkonyhába. Gyerek élelmiszerek 18 hónapos kortól megfelelőek már a játékra. A szettbe 20 darab kiegészítő tartozik, ide tartozik zöldborsó konzerv, paradicsom konzerv, nitella, joghurt, kóla, tej, dzsúsz, ásványvíz, narancs, majonéz és kecsap. Ezzel a szuper játékszettel most már a játékkonyhában vagy szupermarketekben a játék még érdekesebb és szórakoztatóbb lesz a csöppségek számára.

A Smoby neves francia gyerekjátékokat gyártó cég minőségi és dizájnukat és funkcionalitásukat illetően egyedi játékok készítésével foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készültek, mely megfelel a európai minőségi szabványoknak. A műanyag, melyből a Smoby termékek készülnek minőségi és bársonyos a tapintásra, éleik lekerekítettek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, megfelel az EU által megszabott biztonsági és minőségi szabványoknak, feltételeknek. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért is a játékok megfelelőek a legkisebbek számára is. 

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek138*44*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*24*82 cm
Teljes hosszúság138 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg11,4 kg
NoteBattery: 1 x CR2032 included
Színszürke
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.