Termék leírása

Étterem elektronikus konyhácskával, Tefal mikróval és takarítókocsi vasalódeszkával tökéletes játékszett fiúknak és lányoknak már 3 éves kortól, akik kedvelik a szerepjátékokat. Időtlen játékszett most akciós áron kapható, gyerkőcök boldogan veszik birtokba a szép játékokat, a szülők pedig értékelni fogják, hogy spórolni tudnak. A Smoby játékok nagyon szép összképet alkotnak, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak, akár több gyerkőc közös szórakozását is lehetővé teszik. A játékok révén magukra öltik a kis étteremtulajdonos, séfszakács, takarító szerepét, játékos módon fejlődik finom motorikájuk, mozgási készségeik, fantáziájuk és elképzelőerejük. 

Étterem elektronikus konyhácskával Chef Corner Restaurant Smoby kétoldalú folyó vízzel és szakácsspecialitásokkal 

A francia Smoby gyártó tervezői specialitásokkal teli éttermet nyitottak a legkisebbek számára. A vendéglő együtt nő a gyermekkel 3 éves kortól 8 éves korig! Az étterem alkalmazkodik a gyerekek igényeihez és korához – a 8 cm magas talapzatnak köszönhetően a munkafelület magassága 51-ről 59 cm-re állítható. A folyó víz effektus a vízcsap megnyomásával váltható ki és egy zárt rendszerrel van megoldva, amelyben a víz a mosogatótálcába, majd a víztartályba folyik. A kis kukták a forgatható gombbal ellátott és cric-cric hangot kiadó sütőben süthetnek, a konyhában továbbá rendelkezésükre áll egy hűtő, egy valósághű hangokat kiadó tűzhely, elektronikus pénztárgép működő számológéppel, asztal székkel és számos egyéb nélkülözhetetlen kiegészítő az étterem megfelelő működéséhez. 

A gazdag felszerelés 70 kiegészítőből áll, többek között száraz tészta is található benne, amely 18°C fölött szép sárga színt öltenek, akár a valódi főt tészta. Az ebéd készítése répaszeletelésből, hal- és steaksütésből állhat, de a gyerekek a palacsintasütővel is ügyeskedhetnek. A kellékek között továbbá kanalak, kések, villák, tányérok, poharak, csészék, tojás, kalácsok, kávéfőző kapszulák, kecsap, mustár, hamburger, só és borstartó, melyek megrázva cric-cric hangot adnak ki, fazék fedéllel, saláta, sültkrumpli, pizza, vágókés, merőkanál, vágódeszka és felszúró villa.

Mikrohullámú sütő elektronikus Tefal Elec Micro Wave Smoby hanggal, fénnyel és két kiegészítővel

Elektronikus játék mikrohullámú sütő Tefal a francia Smoby vállalat műhelyéből egy valósághű kiegészítő játékkonyhákba, melyre minden kis szakácsnak szüksége van már 3 éves kortól. Dizájnos mikrohullámú sütő elegáns piros színben hang és fényfunkciókkal fogja a kicsiket szórakoztatni, így a szakácsos szerepjáték még valósághűbb lesz számukra. Csomag részét képezi a croissant tányéron, mely a mikróban való felmelegítésre vár. A játékot még izgalmasabbá a Cric-crack hangot hallató mechanikus gomb teszi.

Takarítókocsi elektronikus porszívóval Vacuum Cleaner Smoby türkíz 9 kiegészítővel

Takarítókocsi Vacuum Cleaner egy modern játékszett takarításban segédkezni vágyó kisfiúk és kislányok részére 3 éves kortól. Játék takarítókocsi nagyon szép türkíz színben pompázik narancssárga részletekkel kiegészítve. A valósághű játék minden segítőkész gyermek arcára mosolyt csal. A menő takarítókocsi kis takarítók számára 9 kiegészítőt tartogat: elektronikus porszívót, mely valósághű hangot imitál, nagy sperűt, lapátot, felmosó mopot a padló tisztítására, szivacsot, narancssárga vödröt és két darab tisztító vegyszert imitáló dobozokat. 

A termék minőségi és ellenálló, de egyúttal kellemes tapintású műanyagból készült. Nagyon szilárd és stabil, méretei 31*32*56 cm, teljes magassága 56 cm. A takarítókocsi 2 kerékkel van felszerelve, így kӧnnyen áthelyezhető, hogy a takarító segédeszkӧzӧk mindíg kéznél legyenek. A porszívó kivitelezése nagyszerűen mutat a szett többi alkotóelemével. Formája lekerekített és 3 LR44 elemmel műkӧdik, melyek a csomag részét képezik. A porszívó és további 9 kiegészítő a kocsin gyӧnyӧrű és modern takarító szettet alkot.

Vasalódeszka Aqua Clean Smoby elektronikus vasalóval és 10 kiegészítővel türkíz

Vasalódeszka Aqua Clean elektronikus vasalóval egy csodálatos játék minden segítőkész csӧppség számára már 3 éves kortól. A vasalódeszka nagyon modern és valósághű benyomást kelt, első pillantásra elnyeri a kicsik figyelmét. Erős szerkezete egyszerűen ӧsszecsukható. Nagyon szép türkíz színben készült, mely minden gyerekszobát egyedibbé varázsol. Felületét színes vízcseppek ékesítik, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a vasalás szórakoztató és kellemes élmény legyen. A vasalódeszka méretei 69*23*49 cm, a deszka vasalófelületének magassága 49 cm. A deszka részét képezi a gőzӧlőt imitáló vasalótartó.

A vasalódeszka stabil és sima, kellemes tapintású felülete garantálja gyermekei hosszan tartó és zavartalan szórakozását. Minőségi és ellenálló műanyagjának kӧszӧnhetően a gyerek vasalódeszka nagyon autentikus hatást kelt. A vasaló szettet továbbá egy valódi vasaló másolatát képező Clean elektronikus vasaló, a kivasalt ruhák felakasztásához szükséges 2 narancssárga ruhaakasztó és 5 db virágformájú ruhacsipesz teszi ki. A vasalódeszkához hasonlóan a vasaló is türkíz színben készült, így a deszkával tӧkéletes párost alkot. A vasaló egy valódi készülék másolata, melyen a gyerekek a vasaláshoz szükséges megfelelő hőmérsékletet is képesek beállítani. A vasaló 2 AA/LR6 elemmel műkӧdik, melyek nem képezik a csomag tartalmát.

A Smoby neves francia gyerekjátékokat gyártó cég minőségi és dizájnukat és funkcionalitásukat illetően egyedi játékok készítésével foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készültek, mely megfelel a európai minőségi szabványoknak. A műanyag, melyből a Smoby termékek készülnek minőségi és bársonyos a tapintásra, éleik lekerekítettek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, megfelel az EU által megszabott biztonsági és minőségi szabványoknak, feltételeknek. 

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek138*44*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*24*82 cm
Teljes hosszúság138 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg11,4 kg
NoteBattery: 1 x CR2032 included
Színszürke
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.