Szett korral növekvő játékkonyha folyó vízzel Tefal Evolutive Smoby és Frozen 2in1 pipere asztal székkel és táskával

Termék leírása

Magasítható játékkonyha folyó vízzel és Frozen pipere asztal kisszékkel és táskával egy igazán kiváló játékszett gyerekeknek már 3 éves kortól. A játékszett akciós áron kapható és nem csupán a gyerkőcök arcára szerez mosolyt, de a szülők is elégedettek lesznek, hogy spórolni tudnak. A játékok nagyszerűen kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak és több gyerkőc közös szórakozását is biztosítják. Játszadozás közben különböző szerepeket öltenek majd magukra, lehetnek kis szakácsok vagy akár fodrászok is, igy játék közben közelebb kerülnek a felnőttek világához, fejlődik logikus gondolkodásmódjuk, fantáziájuk és elképzelőerejük köszönhetően a francia Smoby vállalatnak, mely már évek óta halmozza el a gyerekeket csúcsminőségű játékokkal elsőosztályú kivitelezésben. 

Játékkonyha korral növekvő és folyó vízzel Tefal Evolutive Smoby ezüst, mágikus bugyogással, tésztafélével, répával és 40 kiegészítővel

Elektronikus játékkonyha Tefal Evolutive a francia Smoby vállalat műhelyéből képes együtt növekedni gyermekével 3 éves korától egészen 8 éves koráig. Játékkonyha elegáns ezüst-szürke színkombinációban és eredeti francia stílusban pompázik, formailag a kis szakácsok és szakácsnők igényeihez lett megalkotva. Gyerekeket garantáltan lenyűgözi a konyhácskához tartozó rengeteg kiegészítő és funkció, de a legérdekesebb a folyó víz effekt, a fazék mágikus bugyogással és lekerekített étkezőpult lesz számukra. 

Hosszútávú szórakozás forrása lesz - a hozzá tartozó alátéttel 8 cm-rel lehet a konyhácskát magasítani. A munkafelület alap magassága 51 cm, az alátét hozzáadásával 59 cm lesz. Ezt a fejlesztést a szülők is értékelni fogják, hisz csemetéjük növekedésével nem kell majd kedvenc játékuktól megválni. A csaptelep megnyomását követően a folyó víz útnak indul és a zárt cirkulációs rendszernek köszönhetően a mosdókagylóból vissza kerül a tartályba. Kisfiúk és kislányok egyaránt nagy örömmel készítik el a finom grill csibét majd a sütőben, töltik fel finomságokkal a hűtőszekrényt, főzik meg kedvenc levesüket a tűzhelyen. A kapszulás kávéfőző alatt ötletekkel teli recepttár kapott helyet, melyet a kicsik böngészhetnek, ha ötletre van szükségük a főzéshez.

Játékkonyha 40 kiegészítőt rejt magába, melyek közt a kis szakácsok találnak tésztafélét, amely 18° felett sárga színre vált, mint a tészta a való életben. Gyerekek az ebéd elkészítéséhez sajátkezűleg apríthatják össze a répát, süthetik a halacskát, steaket, de megmutathatják ügyességüket a palacsintafordító serpenyővel is. A kiegészítők közé tartoznak kanalak, villák, kések, tányérok, poharak, csészék, tojás, sütemény, kapszulák a kávéfőzőbe, kecsöp, mustár, tésztásdoboz, tej, só és fűszertartó, villa a sütéshez, kés a feldaraboláshoz és praktikus merőkanál. 

Pipere asztal Jégvarázs 2in1 Smoby kisszékkel 10 kiegészítővel

Smoby gyerek pipere asztalt a népszerű Jégvarázs - Frozen mesemotívumával díszítve igazi hercegnőknek tervezték 3 éves kortól, akik szívét elnyerte Anna és Elza hercegnők kalandos története. Attraktív kislányos lila, kék és fehér színkombináció együtt a csodaszép dekoratív és mesés ornamentekkel, részletekkel kiegészítve kellemes mesés benyomást kelt. Az asztalon domináló nagy tükӧr magas minőségű anyagból van legyártva, ennek kӧszӧnhetően teljesen biztonságos kisgyermekek számára is. A mesés Smoby pipere asztal egyúttal fodrászatként is szolgálhat. Az asztalka a lábairól kӧnnyen leszerelhető és ӧnnállóan használható. Az asztal teljes magassága 94 cm, méretei 49*36*94 cm. A gyerek pipere asztal számtalan tartozéka a játékot valóban egyedivé varázsolja és kis hercegnője hosszú órákon keresztül fog a pipere asztalka előtt szépítkezni.

 A pipere asztalhoz kisszék is tartozik, melynek magassága 28 cm és teherbírása 50 kg. Gyerek kozmetikai asztal 3 darab tárolóhellyel lett gazdagítva, ahova a kis hercegnő a 10 csodaszép és hasznos kiegészítőjét tudja elrakni. Világoslila nyaklánc és sötétlila hajpánt szivecskékkel van gazdagítva a kicsik örömére. Nyaklánc természetesen mit sem ér hozzáillő karkötő nélkül, melyen a hercegnők ábrája díszeleg szintén. A szetthez 3 gyűrű is tartozik a lila szín különböző árnyalataiban. Természetesen 2 darab parfümös flakon is tartozik a játékhoz a hercegnők ábrájával díszítve, illetve egy hasznos fésű is.

Piperetáska Frozen Beauty Bag Smoby elektronikus hajszárítóval és 5 kiegészítővel 

Piperetáska Frozen Beauty Bag a Smoby vállalattól ideális ajándék minden kislány részére 3 éves kortól, akik szívesen csinosítják magukat a tükör előtt. Piperetáska csodaszép külcsínben tündököl és a népszerű Jégvarázs(Frozen) mese ábrájával lett ékesítve, melynek szereplői Anna és Elza hercegnők, akiknek rengeteg közös kalandban lesz részük. Akvamarínkék táskában 5 darab kiegészítőt talál kislánya, melyekkel kis hercegnője remekül fog szórakozni. A kozmetikai táskából nem hiányozhat hajkefe csodálatos csillámokkal, hajszárító hanggal, parfümös flakon, hajgöndörítő és szép lila fésű.

Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi és biztonsági szabványoknak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. 

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek118*45*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*20*80 cm
Teljes hosszúság118 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg7,6 kg
NoteBattery: 3 x AAA/LR03 not included
Színezüst szín
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.