Szett korral növekvő játékkonyha folyó vízzel és mikróval Tefal Evolutive Smoby és pipere asztal Frozen táskával fődrászoknak és élelmiszerek

Termék leírása

Magasítható játékkonyha folyó vízzel és mikróval Evolutive, élelmiszerek és pipere asztal Frozen táskával egy igazán modern játékszett örökmozgó gyerekeknek már 3 éves kortól. A játékszett akciós áron kapható és nem csupán a gyerkőcök arcára szerez mosolyt, de a szülők is elégedettek lesznek, hogy spórolni tudnak. A játékok nagyszerűen kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak és több gyerkőc közös szórakozását is biztosítják. Játszadozás közben különböző szerepeket öltenek majd magukra, lehetnek kis séfszakácsok vagy akár fodrászok is, igy játék közben közelebb kerülnek a felnőttek világához, fejlődik logikus gondolkodásmódjuk, fantáziájuk és elképzelőerejük köszönhetően a francia Smoby és Écoiffier vállalatoknak, melyek már évek óta halmozzák el a gyerekeket csúcsminőségű játékokkal elsőosztályú kivitelezésben. 

Játékkonyha korral növekvő, folyó vízzel és mikrohullámú sütővel Tefal Evolutive Gourment Smoby mágikus bugyogással és 43 kiegészítővel

Elektronikus játékkonyha Tefal Evolutive Gourment a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán egyedi gyerekjáték, mely képes együtt növekedni gyermekével 3 éves korától egészen 8 éves koráig. Játékkonyha nagyon szép piros-fehér színkombinációban és modern francia stílusban pompázik, formailag a kis szakácsok és szakácsnők igényeihez lett megalkotva. Gyerekeket garantáltan lenyűgözi a konyhácskához tartozó rengeteg kiegészítő és funkció, de a legérdekesebb a folyó víz effekt, a mikrohullámú sütő hang effekttel, a fazék mágikus bugyogással és lekerekített étkezőpult KidStool székkel lesz számukra. 

Hosszútávú szórakozás forrása lesz - a hozzá tartozó alátéttel 8 cm-rel lehet a konyhácskát magasítani. A munkafelület alap magassága 51 cm, az alátét hozzáadásával 59 cm lesz. Ezt a fejlesztést a szülők is értékelni fogják, hisz csemetéjük növekedésével nem kell majd kedvenc játékuktól megválni. A csaptelep megnyomását követően a folyó víz útnak indul és a zárt cirkulációs rendszernek köszönhetően a mosdókagylóból vissza kerül a tartályba. Kisfiúk és kislányok egyaránt nagy örömmel készítik el a finom grill csibét majd a sütőben, töltik fel finomságokkal a hűtőszekrényt, főzik meg kedvenc levesüket a tűzhelyen. A kapszulás kávéfőző alatt ötletekkel teli recepttár kapott helyet, melyet a kicsik böngészhetnek, ha ötletre van szükségük a főzéshez.

Játékkonyha 43 kiegészítőt rejt magába, melyek közt a kis szakácsok találnak tésztafélét, amely 18° felett sárga színre vált, mint a tészta a való életben. Gyerekek az ebéd elkészítéséhez sajátkezűleg apríthatják össze a répát, süthetik a halacskát, steaket, de megmutathatják ügyességüket a palacsintafordító serpenyővel is. A kiegészítők közé tartoznak kanalak, villák, kések, tányérok, poharak, csészék, tojás, sütemény, kapszulák a kávéfőzőbe, kecsöp, mustár, tésztásdoboz, tej, só és fűszertartó, villa a sütéshez, kés a feldaraboláshoz és praktikus merőkanál. Jégadagoló jellegzetes Cric cric hangot ad ki a jégkockák adagolása közben. 

Pipere asztal Jégvarázs 2in1 Smoby kisszékkel 10 kiegészítővel

Smoby gyerek pipere asztalt a népszerű Jégvarázs - Frozen mesemotívumával díszítve igazi hercegnőknek tervezték 3 éves kortól, akik szívét elnyerte Anna és Elza hercegnők kalandos története. Attraktív kislányos lila, kék és fehér színkombináció együtt a csodaszép dekoratív és mesés ornamentekkel, részletekkel kiegészítve kellemes mesés benyomást kelt. Az asztalon domináló nagy tükӧr magas minőségű anyagból van legyártva, ennek kӧszӧnhetően teljesen biztonságos kisgyermekek számára is. A mesés Smoby pipere asztal egyúttal fodrászatként is szolgálhat. Az asztalka a lábairól kӧnnyen leszerelhető és ӧnnállóan használható. Az asztal teljes magassága 94 cm, méretei 49*36*94 cm. A gyerek pipere asztal számtalan tartozéka a játékot valóban egyedivé varázsolja és kis hercegnője hosszú órákon keresztül fog a pipere asztalka előtt szépítkezni.

Smoby egy neves francia vállalat, mely csúcsminőségű, tartós és biztonságos alapanyagból készült gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Köszönhetően a Jégvarázs pipere asztalnak kislánya hosszú órákat fog eltölteni szépítkezéssel, igazi kis hercegnő szerepét ölti majd magára. A pipere asztalhoz kisszék is tartozik, melynek magassága 28 cm és teherbírása 50 kg. Gyerek kozmetikai asztal 3 darab tárolóhellyel lett gazdagítva, ahova a kis hercegnő a 10 csodaszép és hasznos kiegészítőjét tudja elrakni. Világoslila nyaklánc és sötétlila hajpánt szivecskékkel van gazdagítva a kicsik örömére.

Piperetáska Frozen Beauty Bag Smoby elektronikus hajszárítóval és 5 kiegészítővel 

Piperetáska Frozen Beauty Bag a Smoby vállalattól ideális ajándék minden kislány részére 3 éves kortól, akik szívesen csinosítják magukat a tükör előtt. Piperetáska csodaszép külcsínben tündököl és a népszerű Jégvarázs(Frozen) mese ábrájával lett ékesítve, melynek szereplői Anna és Elza hercegnők, akiknek rengeteg közös kalandban lesz részük. Akvamarínkék táskában 5 darab kiegészítőt talál kislánya, melyekkel kis hercegnője remekül fog szórakozni. A kozmetikai táskából nem hiányozhat hajkefe csodálatos csillámokkal, hajszárító hanggal, parfümös flakon, hajgöndörítő és szép lila fésű.

Élelmiszerek játékkonyhába 100% Chef Écoiffier 20 db 18 hó-tól

Élelmiszer szett játékkonyhába 100% Chef egy egyedi kiegészítőkből álló készlet játékkonyhába. Gyerek élelmiszerek 18 hónapos kortól megfelelőek már a játékra. A szettbe 20 darab kiegészítő tartozik, ide tartozik zöldborsó konzerv, paradicsom konzerv, nitella, joghurt, kóla, tej, dzsúsz, ásványvíz, narancs, majonéz és kecsap. Ezzel a szuper játékszettel most már a játékkonyhában vagy szupermarketekben a játék még érdekesebb és szórakoztatóbb lesz a csöppségek számára.

Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi és biztonsági szabványoknak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. 

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek134*45*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*24*80 cm
Teljes hosszúság134 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Fényt kibocsátóIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg10,0 kg
NoteBattery: 3 x AAA/LR03 not included /// 2 x AA/LR06 not included
Színpiros
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.