| Babaágy kiságyforgóval Nursery a francia Écoiffier vállalat műhelyéből egy csodás kiságy és bölcső egyben, melybe kislánya már 18 hónapos kortól kedvenc játékbabáját tudja álomba ringatni. Erős és tartós műanyagból készült nagyon szép kellemes fehér-rózsaszín színkombinációban, első pillantásra elrabolja a kis dadusok szívét. Kis anyukákat boldoggá teszi majd a bölcsőn található kiságyforgó is, mely a kedvenc játékbabájuk álomba ringatásában lesz nagy segítség. A kiságyforgót felhő, kismadár, bagoly és virág teszik egyedivé. A bölcső homlokzatát Nursery felirat díszíti. A készlet részét képezi a rózsaszín bili, fésü, hőmérő és my Baby felirattal díszített palack is.
Kislányok szívesen fogják kis kedvencüket a babaágyban ringatni, altatni és rengeteg közös boldog pillanatban lesz részük. A bölcső lágy lekerekített formái már egy enyhe érintésnél ringatózni kezdenek, így gyermeke nagyon könnyen elaltatja kedvenc babáját. A babázás fejleszti gyermeke kognitív és motorikus képességeit, valamint az önállóságot is. A kislányok anyuka szerepbe élik bele magukat. Gyermeke úgy játszik játékbabájával, mintha egy igazi baba lenne. Saját babáján tanulhatja meg, hogyan kell őt levetkőztetni és felöltöztetni, ezt a képességét később saját magán is hasznosíthatja. Méretei 36*27*34 cm, teljes hossza 36 cm. A bölcső áthelyezése egyszerű. Játékbaba nem képezi a csomag részét. A tisztításhoz nedves szivacsot használjon.
Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért is a játékok megfelelőek a legkisebbek számára is. Most amikor elvagyunk halmozva a kínai piac termékeivel, az Écoiffier próbál eltérni trendtől elsősorban egyedi dizájnnal, a biztosnági előírások betartásával a gyártás folyamán, és nem utolsó sorban minőséggel elérhető áron. | Készleten Termékkód: ECO2873
|
| Több ezer forintot költ aszalt gyümölcsre? A Beaba megoldást kínál egy exkluzív újdonság formájában! A népszerű francia Beaba márka műhelyéből származó Dry'n'Snack élelmiszer- és gyümölcsszárító ízletes és egészséges szárított finomságok elkészítését teszi lehetővé. A Beaba praktikus otthoni gyümölcsszárítója alacsony hőmérsékleten szárítja az élelmiszert, ennek köszönhetően az étel megőrzi a fontos vitaminokat és tápanyagokat. Ha gyermekei egy napot sem tudnak elképzelni édességek nélkül, a Beaba Dry'n'Snack szárítója a megfelelő megoldás az Ön számára.
A praktikus, retro kialakítású Dry'n'Snack szárító a 3D légáramlás elvén működik, így egyenletes és precíz szárítást biztosít optimális eredménnyel. Az Ön feladata a gyümölcsök és zöldségek szárításra való előkészítése, a többiről ez a praktikus konyhai készülék gondoskodik. A 4 rozsdamentes acélból készült tálcának köszönhetően egyszerre nagy mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget száríthat, a rozsdamentes acél garantálja, hogy a szárított finomságok megőrzik ízüket. A gyümölcs és zöldség mellett a szárítóban gyümölcshéjat, kekszet, sőt joghurtot is készíthet. Így nemcsak a rendszeres vitamin- és ásványianyag ellátásról gondoskodik, hanem olyan gyümölcsöket és zöldségeket is felhasználhat, amelyeket nincs ideje elfogyasztani.
Az élelmiszer szárítása 35-80°C hőmérsékleten 1 - 24 órán át történik a gyümölcs vagy zöldség fajtájától függően. Két gomb és egy digitális kijelző segítségével egyszerűen beállíthatja a szárítás hőmérsékletét és idejét. A szárítási folyamatot a mágneses zárral ellátott átlátszó ajtón keresztül követheti. A gyümölcsszárító praktikus része az alsó részében elhelyezett morzsatálca is, amely megkönnyíti a berendezés karbantartását. A gyümölcsszárító belsejét nedves szivaccsal tisztítsa, a tálcák mosogatógépben is moshatók.
A Franciaországból származó Beaba márka már 1989 óta hozza el a kisgyermekes háztartásokba a forradalmi segédeszközöket az ételpárolóktól kezdve egészen a gyermek napszemüvegekig. Bár a Beaba márka tervezői elsősorban a minőségre törekednek, szem előtt tartják az innovatív babagondozási termékek egyszerű kezelését is. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők és gyermekek véleményét is tükrözik.
Jellemzői
élelmiszer- és gyümölcsszárító
gyümölcsbőr, kekszek és joghurtok készítésére is alkalmas
szárítási hőmérséklet 35-80°C
3D légáramlás
4 élelmiszer tálca, egy morzsatálca
áttetsző ajtó mágneses rögzítéssel
minőségi rozsdamentes acél és üveg
attraktív és modern dizájn
elsőosztályú francia minőség
| Készleten Termékkód: BE912980
|
| Játékkonyha konyhai készülékekkel a francia Écoiffier gyártó műhelyéből kis szakácsok és szakácsnők részére 18 hónapos kortól ajánlott. A praktikus játékkonyha ideális a szakácsos szerepjátékokhoz, felszerelését tűzhely, mosogatótálca, konyhai óra, ebédelő sarok, mikrohullámú sütő, hűtő és 23 kiegészítő alkotja, beleértve a stílusos réz színű konyhai eszközöket, tányért evőeszközökkel, szósz tésztával dobozban, poharat, borstartót, fazekat fedéllel, kávéfőzőt csészével, kanállal, merőkanalat és konyhai robotgépet cserélhető fejjel.
A konyhácska piros, szürke és fehér színkombinációban pompázik és meghitt hangulatot áraszt. Elegendő rakodóteret kínál polcok és akasztók formájában. A rengeteg kiegészítővel egyszerre több gyerkőc is eljátszik, miközben finom motorikus, kommunikációs és nyelvi készségeit fejleszti. A játék által a gyerekek közelebb kerülnek a felnőttek világához. A konyhácska méretei 49*29*67 cm, teljes magassága 67 cm. A termék minőségi műanyagból készült, és éveken át kitart. Alacsony súlya lehetővé teszi egyszerű áthelyezését.
Az Écoiffier francia gyártó minőségi játékai megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebb gyerekek számára is alkalmasak. Az Écoiffier jelentősen eltér a Kínából eredő játékoktól, hiszen nem csak a minőségre, de a biztonságra és a környezetvédelemre is odafigyel. Termékei újrahasznosítható anyagokból készülnek és gyártásuknál égészségre ártalmatlan festékek használatosak. Ha minőséget keres kedvező áron, válassza az Ěcoiffier termékeit. | Készleten Termékkód: ECO1689
|
| Jóbarátok Friends House Evo Playhouse a francia Smoby gyártó legújabb tagja. A tágas házikó elegáns színekben gyerekeknek 3 éves kortól ajánlott. Méreteinek köszönhetően több gyerkőc játékát teszi lehetővé. A házikó része a dupla tető, hátsó félajtó, bejárati ajtó kulccsal és kukucskálóval. Remek kiegészítőnek minősül az elektronikus csengő is, amivel a vendégek jelzik érkezésüket.
A házikó homlokzatán praktikus nyitható postaláda található, a pompás kilátást 6 ablak és 2 db 360 fokban fordítható redőny teszi lehetővé, ezek biztosítják a friss levegő áramlását a forró nyári napokon és a beérkező napfény szabályozását is. A házikó valósághű kivitelezése, dombormintázattal ellátott felülete valamint a cica és madarak ábrái lenyűgözik a gyerekeket. A kis lak hátsó részében a félajtó felett lévő rácsot madárház imitáció díszíti. A gyerekek örömére szolgál a konyhácska 17 kiegészítővel és kültéri piknik asztal 2 paddal, amelyek ideálisak a szerepjátékok során. A házikóhoz előkert is tartozik, amelyben 2 piros virágtartó található a saját fűszernővények és virágok neveléséhez.
A házikó ellenálló műanyagból készült, amely tapintásra nagyon kellemes. A fehér, zöld, szürke és bézs színek kombinációja első látásra elvarázsolja a gyerekeket, az UV szűrő megvédi a színeket a kifakulástól. A házikó dupla műanyag falai ellenállnak az erős szélnek és kellemetlen időjárásnak. A tető alatt 3 tetőtéri ablak található, ezek is hozzájárulnak a házikó valósághű megjelenéséhez.
A kis kuckó teljes méretei 176*115*162 cm, magassága 162 cm. A nagy műanyag részek és csavarok segítségével gyorsan és egyszerűen összeszerelhető. Szétszedés után nem foglal sok helyet. A házikóban való játék segíti a szocializálódást, fejleszti a kommunikációs készséget, fantáziát, kreativitást. A szerepjátékok során a gyerekek gondoskodnak a házikóról, ezáltal is nő felelősségtudatuk.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos játékot és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak.
Jellemzői
tágas kerti házikó
kiegészítőkkel bővíthető
valósághű külcsín
kültéri, beltéri használatra alkalmas
fiúknak, lányoknak 3 éves kortól
ellenáló, stabil szerkezet
erős dupla falak
UV szűrő a színek kifakulása ellen
teljes magasság 162 cm
bársonyos tapintású műanyag lekerekített élekkel
minőségi francia termék
| Készleten Termékkód: SM810228-1F
|