Szett rajzpad mágnesekkel Little Pupils Desk SmobyRajzpad mágnesekkel Little Pupils és közért élelmiszerekkel Market elektronikus pénztárgéppel egy igazán nagyszerű játékszett ügyeskezű gyerkőcök hosszútávú szórakoztatására már 3 éves kortól. A játékszett akciós áron kapható és nem csupán a gyerkőcök arcára szerez mosolyt, de a szülők is elégedettek lesznek, hogy spórolni tudnak. A játékok nagyszerűen kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak. Gyerkőcök imádják a szerepjátékokat, lehetnek kis művészek vagy akár boltosok is, így játék közben fejlődik a logikus gondolkodásmódjuk, finom motorikájuk, képességeik és készségeik köszönhetően a francia Smoby vállalatnak, mely már évek óta halmozza el a gyerekeket csúcsminőségű játékokkal elsőosztályú kivitelezésben.
Rajzpad mágnesekkel Little Pupils Desk Smoby kétoldalú táblával és tárolórésszel 80 kiegészítővel
Rajzpad kétoldalú táblával Little Pupils Desk a francia Smoby vállalat csúcsszuper terméke, melybe minden gyerkőc első pillantásra beleszeret már 3 éves kortól. A rajzpad külcsíne francia dizájnőrök kezemunkája, akik gondosan odafigyelve a gyerekek sokrétű igényeire fejlesztették ki ezt a szuper tanulópadot. Iskolapad része egy kétoldalú tábla, mely az egyik felén hagyományos fekete, melyre krétával lehet csodálatos műveket rajzolni, a másik fele pedig klasszikus fehér tábla, melyre letörölhető filctollal tud kis huncut gyermeke izgalmas műveket alkotni, vagy a mágneses betűkön keresztül ismerkedhet a szavak érdekes világával. A tábla testreszabható, 2 helyzetbe állítható, hogy gyermeke számára kényelmes szögben indulhasson neki az alkotásnak.
Iskolapad robosztus és stabil szerkezettel rendelkezik, maximálisan kényelmes és biztonságos üldögélést nyújt a kicsiknek köszönhetően az ergonomikus kialakításának. Tartozik hozzá 80 kiegészítő, mely 72 mágneses betűt és számot, 6 színes krétát, törlőkendőt rejt magában. Az oldalsó dobozban a gyermekei a mágneses kiegészítőket tárolhatják. A gyerek iskolapad ügyes tároló résszel is rendelkezik, melyet a kétoldalú tábla rejt el, ahol kis művésze a munka után a filctollait és krétáit tudja tárolni. Iskolapad még egy kisebb tároló résszel lett kialakítva a rajztábla felett, ahova az éppen szükséges segédeszközöket tudja kis művésze elhelyezni.
Közért élelmiszerekkel Market Smoby türkíz elektronikus pénztárgéppel és vonalkódolvasóval 34 kiegészítővel
Kӧzért élelmiszerekkel Smoby Market egy népszerű és modern gyerekjáték minden kisfiú és kislány részére 3 éves kortól. Gyerkőcök figyelmét első pillantásra lenyűgözi nem csupán modern kivitelezésével, hanem mert számtalan lehetőséget kínál a mókára. A kisbolt csodálatos türkíz, fehér, szürke és zöld színekben pompázik, mely minden gyerekszobát még menőbbé varázsol. Megtalálható a közértben a beépítétt pénztárgép numerikus billentyűzettel, mérleg, fizető terminál, kártyaleolvasó és elektronikus szkenner, mely hanggal és fénnyel szórakoztatja majd a kicsiket. Kisbolt valósághű másolata egy valódi közértnek rengeteg élelmiszerrel, mégpedig különféle dobozok, kalácsok, gyümölcsök és zöldségek lesznek a kínálatban. Az árut a gyerkőcök a pult felett és a kisbolt előtt helyet kapott polcokon tudják elhelyezni.
A vásárolt áru értékét a kis árus egy valódi számológépen ӧsszegzi. A végső ӧsszeget pedig a vásárló leelenőrizheti a fizető terminál által nyújtott nyugtán. A kisboltban kártyás fizetés is lehetséges. A kasszapulton lévő nyitható kassza fiókban szépen egy helyen a pénzérmék és a bankjegyek vannak elrendezve. Az árut a gyerkőcӧk egy érmés rendszerrel felszerelt kerekes bevásárlókocsiba rakhatják. Együttesen a csomagolás 34 db kiegészítőt tartalmaz, melyek nem hiányozhatnak egyetlen rendes üzletből sem. Természetesen a közértből nem hiányozhat a mikrofon és óra sem, mely a pult felett kapott helyet és mellette a nyitva és zárva felirat is (angol és francia nyelveken), amelyeket a gyerkőc a nyitvatartás szerint tud változtatni.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi és biztonsági szabványoknak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. | Készleten Termékkód: SM420103-6 | |
Plüss róka kesztyűbáb Fox Hand Puppet Doudou et CompagnieEgyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy plüss róka és egy édi-bédi kisbaba. Bájos plüss róka Fox Hand Puppet a francia Doudou et Compagnie műhelyéből nem egy közönséges plüssi, hanem 2 az 1-ben játék. Plüss róka fehér-narancs színvilágban serkentően hat a baba érzékszerveire és egyedi tulajdonságainak köszönhetően hozzájárul a megfelelő fejlődéséhez is. Plüss róka valójában egy kesztyűbáb is, így lefekvés előtt varázslatos mesékkel szórakoztathatja gyermekét.
Plüss róka kesztyűbáb Fox Hand Puppet a francia Doudou et Compagnie műhelyéből 25 cm magas, tökéletes választás dédelgetésre, sok szép emlék fűzi majd a játékhoz. Pihe-puha róka minőségi és bársonyos plüssből készült, már a születés pillanatától csemetéje legjobb társává válik. Az aranyos róka születéstől fogva alkalmas babák számára, akik szorosan átölelve térhetnek vele nyugovóra.
A plüssit nem kell félteni a foltoktól és a kíméletlen kezeléstől, hiszen szükség esetén mosógépben 30 fokon, kíméletes programon mosható, és ezzel visszanyeri eleganciáját. A plüss róka valósághű részletekkel megfelel a legszigorúbb biztonsági követelményeknek, tesztelése független elismert laboratóriumokban történik, így a legkisebbek által is biztonsággal használható. Gyermeke szívesen veszi majd kezébe, hisz pontosan oda való.
A Doudou et Compagnie első plüssjátéka az új évezred beköszöntével jelent meg a piacon, ezzel forradalmat indítva el a plüssjátékok világában. A francia Doudou et Compagnie márka már 2000 óta bámulatosan puha termékeket készít a legkisebbeknek. A márka DNS-ében mélyen gyökerezik a kreativitás és az innováció, amely a puha játékokban nyilvánul meg. A Doudou et Compagnie az első pillanatoktól kezdve elkíséri gyermekét, és fontos helyet tölt be a mindennapi életében. | Készleten Termékkód: DC4012 | |
Plüss tigris Bengaly the Tiger Histoire d’ OursSegítsen gyermekének elindulni az élet rögös útján a legszebb plüssjáték társaságában. Plüss tigris Bengaly the Tiger a francia Histoire d’ Ours márka műhelyéből hozzájárul a baba gyengéd és szeretetteljes fogadtatásához. Csíkos plüss tigris valósághű benyomást kelt, már a születéstől kezdve tökéletes választás a kisbabák számára, segítségükre lesz hozzászokni az új környezethez. Puha plüss felület, bolyhos farkinca és cuki részletek gondoskodnak arról, hogy a tigris az első pillanattól kezdve a baba személyes őrzőjévé váljon. A Histoire d'Ours plüss tigris 50 cm, és a hagyomány és a modernitás tökéletes kombinációját képviseli.
A plüss tigris teste bolyhos, rendkívül puha és könnyű, ennek köszönhetően csemetéje hűséges társa lesz. Ennek a plüssjátéknak a jelenlétében a gyerekek kényelemre és menedékre találnak. A Bengaly the Tiger plüss tigris készen áll a legrosszabb kezelésre és ételfoltokra is, így mosógépben 30°C-on, kíméletes cikluson mosható, ami visszaadja majd eleganciáját. A Bengaly the Tiger plüss tigris bájos ajándék, így akár újszülöttnek vagy születésnaposnak is ajándékozhatja. A tigris független, jóváhagyott laboratóriumokban tesztelt, így könnyű szívvel adhatja a gyermekek ölelő karjaiba, hisz pontosan ott a helye.
A francia Histoire d'Ours márka története 1985-re nyúlik vissza. Ekkor Alain Joly elkészítette a kiváló minőségű mackók kollekcióját, amely a család plüssműhelyének része lett. Az aranyos Histoire d'Ours játékok a kisgyermekkor varázslatos, költői és édes világát idézik. A Histoire d'Ours műhely minden játéka tökéletes gyártási képességgel büszkélkedik, ahol semmit sem bíznak a véletlenre. Minden plüssjáték tele van gyengédséggel, és külalakjuk a francia Taverna falu tervezőinek kreatív elméjében születik meg. Ötleteiknek köszönhetően gyermekei életük végéig megőrzik gyermeki lelkületüket. | Készleten Termékkód: HO3062 | |
Focilabda Inter MondoAz olasz Mondo gyártó Inter focilabdája egy kiváló minőségű focilabda, mellyel már 3 éves kortól szórakozhatnak a gyerekek. A színes gumilabda 14 cm átmérőjű, sokáig szórakozhatnak vele a gyerekek, vihetik strandra, kirándulásra vagy játszhatnak vele a kertben is. Elsősorban szabadtéri mókázásra készült. A labda gyártásánál a legújabb technológiákat alkalmazzák, melyek lehetővé teszik, hogy a gumi 50%-a megújuló növényi anyagból készül, ezzel hozzájárul a környezetvédelemhez. A labdát nagy rugalmasság és kiváló játéktulajdonságok jellemzik.
A labdázás remek módja az unaloműzésnek, szórakoztató módon segíti a gyerekeket mozgásvágyának kielégítését. Focizás közben a játékosok gyakorolják a távolságbecslést, mozgáskoordinációt és pontosságot, miközben erősítik testük izomzatát és növelik a kondíciót. A gyerekek egyedül és csapatban is játszhatnak, pontokért vagy csak a játék öröméért. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, köztük a gyerek szivacslabdák hivatalos készítője. | Készleten Termékkód: MON05012 | |
Fel |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.