Plüss szamár Régliss Les Amis-Anon KalooKaloo plüss csacsi Régliss Les Amis-Anon egy gyönyörű játék lágy plüssből legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Plüss csacsi kisbabáknak magassága 45 cm, lágy plüssből készült és biztonságos játékot nyújt a gyerekeknek. Plüss szamár egy puha és bolyhos barát legkisebbeknek, mely a francia minőségnek hála a kicsit már születése pillanatától kezdve kísérheti. Lágy szürke színe nyugtatóan hat a csöppségekre és ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerőseit is megajándékozhatja a játékkal. A plüss gyerekjáték érdekes tulajdonsága, hogy felveszi a baba egyedi illatát, ami igen fontos a születés utáni első hetekben, a gyermek ezáltal a játék közelében biztonságban érzi magát. A plüss játék legkisebbeknek segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha plüss Kaloo csacsi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is, ezért bátran rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz.
A Kaloo francia gyártó cég tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, a legkisebb gyermekeknek szánt puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzők
plüssből készült gyengéd csacsi
legkisebb gyerekek számára 0 hónapos kortól
lágy színkivitelezés
játék magassága 45 cm
ideális babusgatásra
mosása 30° fokos vízben ajánlott a színek és minőség megőrzése érdekében
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Termékkód: K963137 17 190 Ft
| |
Szoptatós párna Big Flopsy™ BeabaA Big Flopsy™ Fleur de Coton® Beaba szoptatós párna nem csak szoptatáshoz, de pihenéshez és alváshoz is használható. A 170 cm hosszú szoptatós párna speciális pamutból készült, mely maximális kényelmet biztosít a mamának és babának egyaránt. A puha, meleg szoptatós párna már terhesség során is használható és hozzájárul a kismamák kényelméhez. Várandósság alatt néha nagyon nehéz rálelni a kényelmes pozícióra, ezzel a párnával már nem lesz gond a pihenés sem. A szürke minőségi steppelt szoptatós párna tökéletesen megtámasztja a szoptatós édesanya hátát, aki egyúttal kényelmesen elhelyezheti a párnán a kezeit. A Beaba párna támaszként szolgálhat az éppen ülni tanuló csecsemőknél is. Felhasználhatósága valóban sokoldalú, cserélhető huzata 30 fokon mosógépben is mosható.
A francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik. Ikonikus termékei a legigényesebb szülők elvárásait is kielégítik.
Jellemzői
szoptatós párna Beaba
minőségi, steppelt
puha és meleg anyagból
170 cm hosszú
modern francia dizájn
az egész terhesség alatt ajánlott
| Készleten Termékkód: BE0508167 | |
Szett Jóbarátok házikó és tyúkól elegáns színekben Friends House Evo Playhouse SmobyJóbarátok házikó együtt a tyúkóllal fiúknak és lányoknak 3 éves kortól ajánlott. Játékok színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden kertet otthonosabbá varázsolnak. Játékok a francia Smoby vállalat műhelyéből garancia a csúcsminőségre, felületük anti UV védelemmel van kezelve, így évek hosszú során át is megtartják szépséges színvilágukat. Bővíthető házikó kivételesen tágas játszóteret biztosít játszadozásra és pihenésre egyaránt, a tyúkólnak köszönhetően a gyerkőcökből pillanatok alatt igazi kis gazda kerekedik, kedvet kapnak tyúkokat nevelni, felelősségre tesznek szert, és pozitívan fognak közeledni a természethez és állatokhoz.
Házikó Jóbrátok elegáns külcsínben Friends House Evo Playhouse Smoby bővíthető 2 ajtós kulccsal 6 ablakkal UV védelemmel 162 cm magas
A tágas Jóbarátok Friends House Evo Playhouse házikó elegáns színekben gyerekeknek 3 éves kortól ajánlott. Méreteinek köszönhetően több gyerkőc játékát teszi lehetővé. A házikó része a dupla tető, hátsó félajtó, bejárati ajtó kulccsal és kukucskálóval. A házikó homlokzatán praktikus nyitható postaláda található, a pompás kilátást 6 ablak és 2 db 360 fokban fordítható redőny, ez biztosítja a friss levegő áramlását a forró nyári napokon és szabályozhatják a beérkező napfényt. A házikó valósághű kivitelezése, dombormintázattal ellátott felülete valamint a cica és madarak ábrái lenyűgözik a gyerekeket.
A kis lak hátsó részében lévő félajtó felett lévő rácsot madárház imitáció díszíti. A házikó ellenálló műanyagból készült, amely tapintásra nagyon kellemes. A fehér, zöld, szürke és bézs színek kombinációja első látásra lenyűgözi a gyerekeket, az UV szűrő megvédi a színeket a kifakulástól. A házikó dupla műanyag falai, ellenáll az erős szélnek és kellemetlen időjárásnak. A tető alatt 3 tetőtéri ablak található, ezek is hozzájárulnak a házikó valósághű megjelenéséhez. A kis kuckó teljes méretei 176*115*162 cm, magassága 162 cm. A nagy műanyag részek és csavarok segítségével gyorsan és egyszerűen összeszerelhető. Szétszedés után nem foglal sok helyet.
Tyúkól 5 tyúknak Cluck Cluck Cottage Beige Smoby 4 ajtós feljáróval etetővel és fészek mű tojással
Gyermekeire valósághű élmény vár a haszonállatok nevelése révén ezzel a pompás Cluck Cluck Cottage Beige tyúkóllal a francia Smoby gyártó műhelyéből. Csodálatos kivitelezés és gyerekbarát kialakítás. A termék gyerekeknek 3 éves kortól ajánlott. A tyúkólocska 4 nyitható és zárható ajtóval rendelkezik, és elölről, hátulról egyaránt megközelíthető. A tyúkól 5 tyúkocska befogadására alkalmas, ezek számára ülőrúd és tojásrakó fészek áll rendelkezésre. A tágas tyúkólban biztosítottak a megfelelő életkörülmények, beleértve a légcserét is, amelyet a gyerekek a fordítható szeleppel állíthatja. A praktikus lépcsős rámpa lehetővé teszi a tyúkocskák tyúkólba való egyszerű ki és bejárását.
A tyúkól teteje praktikus eresszel és csapadékgyűjtő edénnyel rendelkezik, amely egyúttal etetőként is használható. A gyerekek a tyúkólocska segítségével felölthetik a kis gazdák szerepét, akik gondoskodnak, etetik, itatják a tyúkokat és összeszedik a lerakott tojásokat. Ezzel felépítik a természet iránti pozitív hozzáállást, új készségeket szereznek, fejlesztik logikai gondolkodásukat és finom motorikájukat. Közelebb kerülnek a felnőttek világához, nő felelősségtudatuk és önbizalmuk. A termék mellé tájékoztató füzet és hamis tojás jár. A tyúkól teljes méretei 159*126*128 cm, magassága 128 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos játékot és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Termékkód: SM810204-22 | |
Házikó Jóbarátok pihenőrésszel a lámpa alatt a padlón elegáns színekben Friends House Evo Playhouse SmobyJóbarátok Friends House Evo Playhouse a francia Smoby gyártó legújabb tagja. A tágas házikó elegáns színekben gyerekeknek 3 éves kortól ajánlott. Méreteinek köszönhetően több gyerkőc játékát teszi lehetővé. A házikó része a dupla tető, hátsó félajtó, bejárati ajtó kulccsal és kukucskálóval. Remek kiegészítőnek minősül az elektronikus csengő is, amivel a vendégek jelzik érkezésüket.
A házikó homlokzatán praktikus nyitható postaláda található, a pompás kilátást 6 ablak és 2 db 360 fokban fordítható redőny teszi lehetővé, ezek biztosítják a friss levegő áramlását a forró nyári napokon és a beérkező napfény szabályozását is. A házikó valósághű kivitelezése, dombormintázattal ellátott felülete valamint a cica és madarak ábrái lenyűgözik a gyerekeket. A gyerekek örömére szolgál a külső konyhácska 17 kiegészítővel és kültéri piknik asztal 2 paddal, amelyek ideálisak a szerepjátékok során. A házikó 3,6 m2-es csúszásmentes műanyag padlója természetesen légáteresztő. A házikóhoz újratölthető napelemes LED lámpa is tartozik, amely biztosítja a fényt naplemente után is. A lámpa megfelel az IP54 vízállósági szintnek, praktikus fogantyújának köszönhetően egyszerűen szállítható.
A házikó ellenálló műanyagból készült, amely tapintásra nagyon kellemes. A fehér, zöld, szürke és bézs színek kombinációja első látásra elvarázsolja a gyerekeket, az UV szűrő megvédi a színeket a kifakulástól. A házikó dupla műanyag falai ellenállnak az erős szélnek és kellemetlen időjárásnak. A tető alatt 3 tetőtéri ablak található, ezek is hozzájárulnak a házikó valósághű megjelenéséhez.
A kis kuckó teljes méretei 176*115*162 cm, magassága 162 cm. A nagy műanyag részek és csavarok segítségével gyorsan és egyszerűen összeszerelhető. Szétszedés után nem foglal sok helyet. A házikóban való játék segíti a szocializálódást, fejleszti a kommunikációs készséget, fantáziát, kreativitást. A szerepjátékok során a gyerekek gondoskodnak a házikóról, ezáltal is nő felelősségtudatuk.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos játékot és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak.
Jellemzői
tágas kerti házikó
kiegészítőkkel bővíthető
valósághű külcsín
kültéri, beltéri használatra alkalmas
fiúknak, lányoknak 3 éves kortól
ellenáló, stabil szerkezet
erős dupla falak
UV szűrő a színek kifakulása ellen
teljes magasság 162 cm
bársonyos tapintású műanyag lekerekített élekkel
minőségi francia termék
| Készleten Termékkód: SM810228-1G | |
Takaró legkisebbeknek Bunny Happy Boho Doudou et Compagnie% Extra akciókBunny Happy Boho babatakaró a francia Doudou et Compagie gyártótól puha gyengéd ölelést nyújt a gyerekeknek. A varázslatos plüss takaró nyuszival ideális a dédelgetéshez és már születés pillanatától fogva használható. A rózsaszín színű takaró nyugtatóan hat és meghitt légkört teremt a baba körül. A takaró alatt a csecsemő biztonságban érzi magát és az új környezethez való alkalmazkodását a plüss nyuszkó is segíti. A takaró mérete 100*70 cm és díszcsomagolásban van forgalmazva, így tökéletes babaköszöntő ajándéknak minősül.
A kisbabák szívesen merülnek álomba a plüss nyuszival kiegészített Doudou et Compagnie takaró alatt. A kényelmes Bunny Happy Boho takaró egyedi külcsínével és puha felületével nyeri el a legkisebbek tetszését és kedvenc társuk lesz a pihenés és játszadozás során. A rózsaszín babatakarót nem kell félteni a foltoktól és a kíméletlen kezeléstől sem, hiszen szükség esetén mosógépben 30 fokon, kíméletes mosóprogramon mosható, és ezzel visszanyeri eleganciáját. A Doudou et Compagnie babatakaró megfelel a legszigorúbb biztonsági követelményeknek, tesztelése független elismert laboratóriumokban történik.
A Doudou et Compagnie első plüssjátéka az új évezred beköszöntével jelent meg a piacon, ezzel forradalmat indítva el a plüssjátékok világában. A francia Doudou et Compagnie márka már 2000 óta bámulatosan puha termékeket készít a legkisebbeknek. A márka DNS-ében mélyen gyökerezik a kreativitás és az innováció, amely a puha játékokban nyilvánul meg. A Doudou et Compagnie az első pillanatoktól kezdve elkíséri gyermekét, és fontos helyet tölt be a mindennapi életében. | Készleten Termékkód: DC3979 | |
Fel |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.