Kaloo vállalat története 1998-ban kezdődött Franciaországban. Kaloo márkanév két francia szó kombinációjából keletkezett - “Câlin” és “Doux”, melyek jelentése “Ölelés” és “Édes”. A márkajelnek macit választottak, mint a plüssjátékok szimbóluma. Az első plüssök egy évre rá hagyták el a futószalagot.
Plüss játékok mindenkinek
Húszéves fennállása óta a vállalatnak sikerült a külföldi piacot is bekebelezni, így szerezve örömet csodaszép plüss játékokkal az újszülöttektől egészen iskolaköteles gyerekekig.
Játékok szigorú biztonsági előírásoknak felelnek meg. A Kaloo játékok nagyon egyszerűen tisztíthatóak, 30°C fokon moshatóak.
Kaloo kínálatában plüss állatkák és játékbabák egyaránt megtalálhatóak.
Minden egyes játék Franciországban lett megtervezve és legyártva. Nem csak a gyerekek szívét rabolják el, de felnőttekét is egyaránt.
Rongybaba csecsemőknek Perle K Tendresse KalooBlack fridayRongybaba csecsemőknek Perle K Tendresse egy igazán egyedi és bájos játékbaba legkisebbeknek a francia Kaloo vállalat műhelyéből, mely magas minőségének köszönhetően már születés pillanatától fogva megfelelő társa lehet kis hercegnőjének. Játékbaba Tendresse 18 cm magas, puha textilanyagból készült, mely lágy a gyerek kezecskékhez és bababőrhöz. A rongybaba nagyon szép fehér ruhácskát visel és praktikus ajándékcsomagolásban kapható. Jellemzői
puha játékbaba lágy textilanyagból
születés pillanatától fogva megfelelő játék
kellemes színkivitelezés
időfeletti dizájn
18 cm magas
30 fokos vízben mosandó
megfelel a biztonsági előirasoknak
egyedi francia dizájn
A Tendresse kollekció a Kaloo gyártó műhelyéből, babusgatni és dedelgetni való, pihe-puha, lágy játékbabák sorozatát testesíti meg - egyszóval ideális játékbabákat kínál minden szeretetre és gyengédségre vágyó gyermek számára. Babázás nagymértékben serkenti a gyerek fantáziáját és elképzelőerejét. Kisebb gyerekeknek a játékbaba megfelelő társa lehet babusgatáshoz, nagyobbak már kezdenek babájukról gondoskodni, beszélgetni vele, így fejlesztve nyelvi készségeiket. Minden Kaloo játék szigorúan tesztelt és megfelelnek a legmagasabb szabványoknak és előírásoknak, kiválóak a gyermeki harapdáláshoz és kóstolgatáshoz.
Kaloo egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára már a születés pillanatától fogva. Kaloo bébijátékok egyedi dizájnban és kivitelezésben pompáznak, melybe gyerkőcök és szülők egyaránt azonnal beleszeretnek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak. Gyerekjátékok tisztítása egyszerű, 30 fokos vízben ajánlott mosásuk fehérítő és keményítő nélkül, hogy a minőség és szép szín megmaradjon. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962094 | |
Rongybaba csecsemőknek Rose K Tendresse KalooBlack fridayRongybaba csecsemőknek Rose K Tendresse egy lenyűgöző játékbaba legkisebbeknek a francia Kaloo vállalat műhelyéből, mely magas minőségének köszönhetően már születés pillanatától fogva megfelelő társa lehet kis hercegnőjének. Játékbaba Tendresse 18 cm magas, puha textilanyagból készült, mely lágy a gyerek kezecskékhez és bababőrhöz. A rongybaba nagyon szép csíkos ruhácskát visel és praktikus ajándékcsomagolásban kapható.
Jellemzői
puha játékbaba lágy textilanyagból
születés pillanatától fogva megfelelő játék
kellemes színkivitelezés
időfeletti dizájn
18 cm magas
30 fokos vízben mosandó
megfelel a biztonsági előirasoknak
egyedi francia dizájn
A Tendresse kollekció a Kaloo gyártó műhelyéből, babusgatni és dedelgetni való, pihe-puha, lágy játékbabák sorozatát testesíti meg - egyszóval ideális játékbabákat kínál minden szeretetre és gyengédségre vágyó gyermek számára. Babázás nagymértékben serkenti a gyerek fantáziáját és elképzelőerejét. Kisebb gyerekeknek a játékbaba megfelelő társa lehet babusgatáshoz, nagyobbak már kezdenek babájukról gondoskodni, beszélgetni vele, így fejlesztve nyelvi készségeiket. Minden Kaloo játék szigorúan tesztelt és megfelelnek a legmagasabb szabványoknak és előírásoknak, kiválóak a gyermeki harapdáláshoz és kóstolgatáshoz.
Kaloo egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára már a születés pillanatától fogva. Kaloo bébijátékok egyedi dizájnban és kivitelezésben pompáznak, melybe gyerkőcök és szülők egyaránt azonnal beleszeretnek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak. Gyerekjátékok tisztítása egyszerű, 30 fokos vízben ajánlott mosásuk fehérítő és keményítő nélkül, hogy a minőség és szép szín megmaradjon. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962093 | |
Plüss mackó kesztyűbáb dédelgetéshez Imagine Doudou KalooBlack fridayA francia Kaloo gyártótól származó Imagine Doudou plüss mackó kesztyűbáb egy puha plüssjáték, amely első látásra elvarázsolja a babákat. A fehér színű kismaci – kesztyűbáb már újszülött kortól alkalmas. A csodálatos részletekkel kiegészített mackó a sötétben enyhén világít és hozzájárul a babák nyugodt alvásához. A piros sapkát viselő plüssjáték nem csak édes álomba ringatja a legkisebbeket, de szórakoztató bábjátékhoz is ideális. A Kaloo plüssi egyedisége abban rejlik, hogy felveszi a baba illatát, ami igen fontos a születés utáni első hetekben, ráadásul a cumira is rögzíthető, így mindig a csöppség közelében marad.
A Kaloo francia gyártó cég tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, a legkisebb gyermekeknek szánt puha plüssjátékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása kímélő programon 30 fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960283 | |
Plüss cica csörgő Maracas a baba érzékszerveinek fejlesztésére Stimuli KalooBlack fridayPlüss csörgő cica Maracas a francia Kaloo vállalat Stimuli kollekciójából nagyszerű ajándék legkisebbek részére is már a születés pillanatától fogva. Speciálisan kialakított cicus gyermekterapeutákkal együttműködve serkenti és teljes mértékben fejleszti a gyermekek érzékszerveit. Sárga-fehér színben pompázó cica lágy, puha textilből és plüssből készült, mely selymes érzést nyújt a bababőrnek. A gyártása során különböző típusú szöveteket használtak, amelyek segítségével a kisbabák új tapintási érzeteket fedezhetnek fel, a kontrasztos színvilág fejleszti a gyermek látását is. A macska teste a kisgyermekek kezéhez lett igazítva, könnyen megmarkolható és rázható, ami javítja a gyermek szem-kéz koordinációját és egyben serkenti a hallását is.
A puha csörgő felkelti gyermeke figyelmét, vele való játszadozás közben fejlődik a finom motorika is. A szövetmacska csörgővel megfelel a legmagasabb biztonsági előírásoknak, a gyerekek félelem nélkül játszhatnak vele. A terméknél nem kell aggódni akkor sem, ha a baba elkezdi a felülettel való ismerkedés céljával a játékot kóstolgatni, rágcsálni. Minden Kaloo játék ugyanis tesztelve van és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is, ezért bátran rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A cica egyszerűen tisztítható, az ajánlott tisztítási mód 30°-os mosás, fehérítő és öblítő használata nélkül, a játék színének és minőségének megőrzése érdekében. A Stimuli kollekció plüsscicája különféle érzékszervi játékokon keresztül támogatja a gyermeket fejlődésének már korai szakaszában.
A francia Kaloo gyártó cég tӧbb mint 20 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss bébijátékok gyártásával. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játék megfelel a szigorú európai követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. Ennek köszönhetően a piacon nincs vetélytársuk. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ezért a csecsemők a Kaloo plüss játékok mellett nyugodtak és teljes biztonságban érzik magukat. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K971603 | |
Plüss mackó babusgatáshoz Neon Doudou KalooBlack fridayKaloo babusgatni való plüss maci Neon Doudou egy elragadó állatka, mely legkisebb kislányoknak ajánlott már a születés pillanatától fogva. A dédelgetésre és babusgatásra szánt játék magassága 20 cm. Teste négyzet alakú. Neón rózsaszín kivitelezés felkelti a babák figyelmét. Legkisebbek könnyedén megtudják fogni, magukhoz édesgethetik és szunyókálhatnak rajta. Plüss medve legkisebbeknek gyengéd, puha plüssből elszórakoztatja a kicsiket hosszú időre, köszönhetően a bársonyos felületének könnyen a csöppség legjobb barátjává válik. Felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát a kicsi. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándék csomagolásban kapható.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo maci remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A Kaloo játékok lágy színei nyugtató hatással vannak a csecsemőkre ezért gyorsan a babák kedvenc alvótársává válnak.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára
kellemes friss színárnyalatok
a játék magassága 20 cm
ideális dédelgetéshez
ajándék csomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962329 | |
Plüss mackó babusgatásra Plume-Raspberry Bear Doudou KalooBlack fridayKaloo plüss mackó Plume-Raspberry Bear Doudou egy elragadó és dédelgetni való játék, mely kislányok részére ajánlott 0 hónapos kortól. Magassága 20 cm, teste vánkos vagy pléd alakú, gyönyörű színe elvarázsol minden kisbabát és szívesen dédelgetik majd magukhoz. Kellemes, lágy rózsaszín nyugtatóan hat a kicsikre és szívesen szunyókálnak majd vele. Plüss mackó kisbabáknak puha és bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és teljesen biztonságos is. Plüss játék felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát az eddig még számára ismeretlen világban. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Köszönhetően eredeti és egyedi külsejének, lágy színeknek és selymes felületének, a maci könnyen és rövid idő alatt a kicsi legjobb barátjává válik. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható, mellyel akár közeli ismerőseit is megajándékozhatja.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
kellemes lágy színárnyalatok
a játék magassága 20 cm
ideális dédelgetéshez
ajándék csomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962306 | |
Babusgatni való plüss mackó Doudou Team KalooBlack fridayKaloo babusgatni való plüss maci Doudou Team egy elragadó játék lágy, puha plüssből, mely kisbabáknak ajánlott 0 hónapos kortól. Ideális magassága 20 cm, teste négyzet alakú, mind a négy sarkában csomókkal, melyek akár a maci mancsai is lehetnek. Legkisebbek könnyedén megtudják fogni, magukhoz édesgethetik és szunyókálhatnak rajta. A nyugodt alvását a babának biztosítják a gyengéd színek: fehér és kék, melyek nyugtatóan hatnak. Plüss medve legkisebbeknek gyengéd, puha plüssből elszórakoztatja a kicsiket hosszú időre, köszönhetően a bársonyos felületének könnyen a csöppség legjobb barátjává válik. Felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát a kicsi. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándék csomagolásban kapható.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo maci remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A Kaloo plüss játék kisbabáknak Doudou Team lágy színei nyugtató hatással vannak a csecsemőkre, ezért a Doudou játékok gyorsan a babák kedvenc alvótársává válnak.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
puha plüss maci
bársonyos játék lágy plüssből
legkisebb gyermekek számára
a játék magassága 20 cm
ideális dédelgetéshez
ajándék csomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960024 | |
Plüss nyuszi Pompon Mini Rabbits Kaloo Black fridayPlüss nyuszkó Pompon Mini Rabbits a francia Kaloo vállalat műhelyéből egy nagyon aranyos plüssjáték legkisebbek számára már a születés pillanatától fogva. Csodaszép plüss nyuszi hosszú fülekkel és masnival 10 cm magas és cukiságát a Kaloo tervezőknek köszönheti. Elsőosztályú plüssből készült, mely puha és bársonyos érzést nyújt a bababőrnek. Az adott ár 1 darab plüssire vonatkozik, miközben 4 színből választhat: fehér, szürke, rózsaszín és kék. A választott színt a rendelés megjegyzésébe kérjük feltüntetni.
A babák születésük után nagyon érzékenyek és felismerik az őket kӧrülvevő illatokat. Ezért fontos a születés utáni első hetekben, hogy a baba megtanulja felismerni a saját illatát és tudatosítsa saját létezését a mama pocakján kívüli világban. Kaloo plüss nyuszi felveszi a gyermek egyedi illatát, ezáltal a kicsi a játék közelében biztonságban érzi magát a számára még ismeretlen világban. Minden Kaloo játék ugyanis tesztelve van és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Ezért bátran rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. Kaloo nagy figyelmet fordít a legkisebbek igényeire, ezért is érzik magukat a Kaloo játékok társaságában elégedetten és biztonságban. A Kaloo plüssjátékok töltete 100%-ban újrahasznosított műanyag palackokból áll, amivel a cég jelentősen hozzájárul a környezetvédelemhez.
Jellemzői:
pihe-puha bársonyos plüssi
legkisebbeknek már 0 hó kortól
az ár 1 drb termékre vonatkozik
10 cm magas
ideális dédelgetésre
megfelel a legszigorúbb biztonsági feltételeknek
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K970012 | |
Plüss egér alvóka és kesztyűbáb Blue Denim-Doudou KalooBlack fridayKaloo babusgatni való plüss egérke Blue Denim-Doudou egy elragadó és dédelgetni való játék, mely kisbabáknak ajánlott 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, teste egyben kesztyűbábként is használható a kicsi szórakoztatásához. Érdekes kék kivitelezése felkelti a csöppség figyelmét és serkenti fantáziáját. Plüss egérke legkisebbeknek gyengéd, puha plüssből elszórakoztatja a kicsiket hosszú időre, köszönhetően a bársonyos felületének könnyen a csöppség legjobb barátjává válik. Felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát a kicsi. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo egérke remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebbeknek ajánlott olyan játékokat választani, melyek színe élénkebb, ugyanis a kicsik eleinte nem érzékelik az összes színt és a tarka színek hamarabb felkeltik figyelmüket. Blue Denim kollekció a Kaloo vállalattól egyedi részletgazdag kidolgozással lett kivitelezve, mely minden kisbaba részére megfelelő választás. Farmer és a pulóver a plüss játékokon trendi hatást keltenek és a klasszikus dizájnt magasabb szintre emelik. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
egérke elragadó kék öltözékben
bársonyos játék lágy plüssből
legkisebb gyermekek számára
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez, bábszínházasdira
ajándék csomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960065 | |
Plüss maci Blue Denim-Chubby Bear KalooBlack fridayKaloo farmer plüss maci Blue Denim-Chubby Bear egy gyönyörű plüss játék legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, ami ideális méret apró kezecskékben való tartásra. Érdekes kék kivitelezés felkelti a kicsik figyelmét. Plüss maci kisbabáknak aranyos farmer öltözékben van kivitelezve, mely selymes a tapintásra. Mackó felkelti a kicsik érdeklődését kedves mosolyával, kék színkivitelezéssel és puha felületével. Plüss játék ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerőseit is megajándékozhatja a játékkal. Plüss maci legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a maci közelében biztonságban érzi magát. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo maci remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Kicsiknek ajánlott tarka színű játékok vásárlása, ugyanis születés utáni első hetekben még nincs kifejlődve a színlátásuk, az élénk tarka színek hamarabb felkeltik a figyelmüket. Blue Denim kollekció a Kaloo vállalattól egyedi részletgazdag kidolgozással lett kivitelezve, melyek ideálisak minden kisbaba részére. Farmer és a pulóver a plüss játékokon trendi hatást keltenek és a klasszikus dizájnt magasabb szintre emelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék farmer anyagból a felületén
maci elragadó kék öltözékben
legkisebb gyermekek számára
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
ajándékcsomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960062 | |
Plüss egér kesztyűbáb Colors-Doudou Puppet Mouse Squirrel KalooBlack fridayKaloo plüss egérke Colors-Doudou Puppet Mouse Squirrel egy bűbájos és dédelgetni való játék, mely legkisebbek részére ajánlott 0 hónapos kortól. Magassága 20 cm, a teste egy kesztyűbáb, mellyel bábszínházasdit játszhat csöppségének, amely nagyszerűen serkenti a gyermek fantáziáját. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható, mellyel akár közeli ismerőseit is megajándékozhatja. Születés után nagyon tipikus a csecsemőkre, hogy érzékelik és felismerik az illatokat, melyek körülveszik őket, ezért fontos a csöppséget megtanítani, hogy felismerje saját illatát. Plüss egérke legkisebbeknek felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát az eddig még számára ismeretlen világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá és a Kaloo egérke remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A plüss egérke tarka színei felkelti a csöppség figyelmét, oda vonzza tekintetét. Születés után a szemecskék még nemtudják megkülönböztetni a színskála összes színét. De a rágcsálás és a harapdálás sem jelent majd problémát. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
tarka kivitelezés
a játék magassága 20 cm
ideális bábszínházas játékra a gyerek fantáziájának serkentéséhez
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963263 | |
Plüss mackó alvóka és kesztyűbáb Blue Denim-Doudou KalooBlack fridayKaloo babusgatni való plüss maci Blue Denim-Doudou egy elragadó és dédelgetni való játék, mely kisbabáknak ajánlott 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, teste egyben kesztyűbábként is használható a kicsi szórakoztatásához. Érdekes kék kivitelezése felkelti a csöppség figyelmét és serkenti fantáziáját. Plüss medve legkisebbeknek gyengéd, puha plüssből elszórakoztatja a kicsiket hosszú időre, köszönhetően a bársonyos felületének könnyen a csöppség legjobb barátjává válik. Felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát a kicsi. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebbeknek ajánlott olyan játékokat választani, melyek színe élénkebb, ugyanis a kicsik eleinte nem érzékelik az összes színt és a tarka színek hamarabb felkeltik figyelmüket. Blue Denim kollekció a Kaloo vállalattól egyedi részletgazdag kidolgozással lett kivitelezve, mely minden kisbaba részére megfelelő választás. Farmer és a pulóver a plüss játékokon trendi hatást keltenek és a klasszikus dizájnt magasabb szintre emelik. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
mackó elragadó kék öltözékben
bársonyos játék lágy plüssből
legkisebb gyermekek számára
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez, bábszínházasdira
ajándék csomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960066 | |
Plüss csörgő bagoly karkötővel Colors-Rattle Bracelets KalooBlack fridayKaloo kék plüss bagoly csörgő karkötővel Colors-Rattle Bracelets egy szép plüss játék megfelelő legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Magassága 12 cm és egyben karkötő is a gyermek kezecskére, így a kicsi egész idő alatt magánál tarthatja, megismerheti, felfedezheti, játszhat vele. Vidám tarka színben tündököl, gyerkőcöt hosszú időre lefoglalja. Plüss játék legkisebbeknek lágy csörgőt tartalmaz, mely felkelti a kicsik érdeklődését és segít a hallásuk fejlődésében. Bébijáték kisbabáknak lágy plüssből készült, puha és bársonyos a bababőrhöz, biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Játék felveszi a kicsi egyedi illatát, így ha a játék a csöppséggel lesz, teljes biztonságban fogja magát érezni a számára még ismeretlen, feltérképezetlen világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo plüss csörgő remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Plüss csörgő legkisebbeknek tarka színben tündököl, ami ajánlott kicsiknek, hisz a korai fázisban még nem kifejlett a színlátásuk, viszont az élénk színek felkeltik a figyelmüket. A gyerekek előszeretettel rágjáka játékokat, így próbálva ki az új dolgokat maguk körül. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
bársonyos, puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
ideális babusgatásra és hallás fejlesztésére
magassága 12 cm
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963322-4 | |
Plüss csörgő kiscsibe karkötővel Colors-Rattle Bracelets KalooBlack fridayKaloo plüss kiscsibe csörgő karkötővel Colors-Rattle Bracelets egy szép plüss játék megfelelő legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Magassága 12 cm és egyben karkötő is a gyermek kezecskére, így a kicsi egész idő alatt magánál tarthatja, megismerheti, felfedezheti, játszhat vele. Vidám tarka színben tündököl, gyerkőcöt hosszú időre lefoglalja. Plüss játék legkisebbeknek lágy csörgőt tartalmaz, mely felkelti a kicsik érdeklődését és segít a hallásuk fejlődésében. Bébijáték kisbabáknak lágy plüssből készült, puha és bársonyos a bababőrhöz, biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Játék felveszi a kicsi egyedi illatát, így ha a játék a csöppséggel lesz, teljes biztonságban fogja magát érezni a számára még ismeretlen, feltérképezetlen világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo plüss csörgő remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Plüss csörgő legkisebbeknek tarka színben tündököl, ami ajánlott kicsiknek, hisz a korai fázisban még nem kifejlett a színlátásuk, viszont az élénk színek felkeltik a figyelmüket. A gyerekek előszeretettel rágjáka játékokat, így próbálva ki az új dolgokat maguk körül. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
bársonyos, puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
ideális babusgatásra és hallás fejlesztésére
magassága 12 cm
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963322-3 | |
Textil labda kiságyba My cute ball KalooBlack fridayTextil labda My cute ball a francia Kaloo vállalat műhelyéből kiváló ajándék legkisbbek részére már a születés pillanatától fogva. A labda minőségi textilanyagból készült, átmérője 10 cm, rengeteg élményt nyújt a kicsik számára. A labdával való mókázás közben fejlődnek finom motorikus képességeik, megismerkednek a színekkel és formákkal. Az adott ár egy darab labdára vonatkozik - 6 motívum közül lehet választani: nyuszis, bálna, bagoly, hattyú, polip és róka. A rendelés megjegyzésébe kérjük megadni, hogy melyik motívumot választja. Bájos ábrák tarka állatok motívumával serkentően hat a fantázia és elképzelőerő fejlődésére, játék közben a szülők vidám történetekkel is szórakoztathatják gyermekeiket a labdán feltűnő állatka életéről. A labda nedves szivaccsal tisztítható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962999 | |
Plüss mackó Petite Rose-Mini Chubbies KalooBlack fridayKaloo plüss mackó Petit Rose-Mini Chubbies egy szép plüss játék legkisebb kislányoknak 0 hónapos kortól. Magassága 12 cm, tehát kisbabák is kényelmesen magukhoz tudják dédelgetni. Nagyon szép kislányos kivitelezésben tündököl. Plüss maci kisbabáknak egy puha bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és biztonságos játék legkisebbeknek. Érdekessége ennek a bársonyos bébijátéknak, hogy felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a maci közelében biztonságban érzi magát. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo aci kislányoknak szivecskével remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A plüss mackó egyedi külseje, lágy színei és gyengéd felülete nyugtató hatással van a babára, ezért gyorsan annak kedvenc társává válik.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzői
puha és lágy plüss játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
gyengéd színárnyalatok
magassága 12 cm
ideális babusgatáshoz
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969872-3 | |
Plüss mackó Plume-Mini Neon KalooBlack fridayKaloo narancssárga plüss mackó Plume-Mini Neon egy elragadó állatka legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól ajánlott. Magassága 12 cm és maci hasán lágy redők találhatók, melyek segítenek a csöppségnek könnyebben az apró kezecskéibe fogni a játékot. Születés után a csecsemők felismerik és megjegyzik körülöttük érzékelt illatokat, ezért is fontos megtanítani a gyereket, hogy felismerje saját illatát. A plüss neon maci felveszi a gyermek egyedi illatát, ami igen fontos a születés utáni első hetekben, a gyermek ezáltal a maci közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A Kaloo játékok egyedi kivitelezése, élénk színei és sima felülete garantálja, hogy gyorsan a kicsik kedvenc babusgatni való társaivá válnak.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
élénk színárnyalatok
a játék magassága 12 cm
ideális dédelgetéshez
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962312-3 | |
Cumicsipesz Les Amis KalooBlack fridayA francia Kaloo gyártó műhelyéből származó Les Amis cumicsipesz plüss bocival ideális a legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól. A 20 cm magas praktikus cumicsipesszel mindig tudomása lesz arról, hol is van a csӧppség kedvenc cumija. A termék nem csak cumicsipeszként, de egy szórakoztató bébijátékként is szolgál. A vidám boci alakú cumicsipesz a barna és a krémszín árnyalataiban ragyog. A kis tehén finom, kellemes tapintású plüssből készült, mellyel a pici baba hosszasan elszórakozik. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit.
A Kaloo cumicsipesz remek eszkӧze a tapintási érzékenysék ӧsztӧnzésének, amely a születés utáni első hetekben a legfokozottabb. A plüssel való játék fontos szerepet játszik minden baba optimális fejlődésében, mivel növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja személyiségét, feljeszti kézügyességét és készségeit. A plüss bocis cumicsipesz lágy színárnyalatai nyugtató hatással vannak a kisgyermekekre. A játékkal kapcsolatban nem kell aggódni akkor sem, ha a baba elkezdi a felülettel való ismerkedés céljával a cumicsipeszt kóstólgatni, rágcsálni. Minden Kaloo játék ugyanis tesztelve van és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Ezért bátran rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A szigorúan ellenőrzöt gyártási folyamat végén a szigorú európai minőségi és biztonsági követelményeknek megfelelő termék áll. Ennek köszönhetően játékainak a piacon nincs vetélytársuk. A francia Kaloo gyártó cég tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok és kiegészítők gyártásával. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében nem ajánlott fehérítők vagy lágyítók használata. Mosás után a cumicsipeszt a szabad levegőn kell megszárítani. A modern dizájn, innovatív technológiák, pontos kidolgozás és a bőrbarát kivitelezés ezek mind a francia Kaloo termékek jellemzői.
Jellemzői
puha plüss cumicsipesz
legkisebb gyermekek számára hónapos kortól
mérete 20 cm
kellemes gyengéd színkivitelezés
mosása 30° fokos vízben, szárítása szabad levegőn ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962757 | |
Plüss róka játékbaba Roxia Fox Les Kalines KalooBlack fridayPlüss róka játékbaba a francia Kaloo vállalat Les Kalines kollekciójából egy modern plüss függődísz, megfelelő legkisebbeknek már a születés pillanatától fogva is. Lenyűgöző rókus Roxia pihe-puha plüssből készült, a francia szépérzék és női elegancia kiválóan harmonizál a játékban, rózsaszín-fehér színkivitelezése pedig minden kislány figyelmét felkelti. A plüssivel való mókázás nagyon serkentően hat a tapintási és más érzékek fejlődésére. A függődísz kulcscsomóra rögzíthető, jó pajtása lesz gyermekének bevásárlások, kirándulások, kiruccanások során. Szórakoztatja és egyben megnyugtatja csemetéjét, aki játék közben új alapanyagokkal és formákkal ismerkedik meg.
Függődísz 10 cm nagyságú plüss játékbabával ajándékdobozba van csomagolva, így bármilyen apropóból kiváló ajándéknak bizonyul. A francia Kaloo vállalat már 20 éve van jelen a piacon és csodaszép pihe-puha gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára egyedi dizájnban minőségi alapanyagokból. Kaloo játékokban megjelenik a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak, így biztosítva van a maximálisan minőségi és biztonságos végtermék, melyeknek köszönhetően versenytárs mentesek a piacon. A függődísz tisztítása nedves ruhával ajánlott. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969888 | |
Függődísz textilanyagból Monkoeur Dream KalooBlack fridayFüggődísz textilanyagból Dream a Monkoeur kollekcióból egy csodaszép kiegészítő plüssikhez a Kaloo márkától. Textil függődísz ballon, csillag és felhő kialakításban elegáns fehér színben minden gyerkőcöt boldoggá tesz. A függődísz hátoldalára feltudja gyermeke nevét jegyezni és igy párosítani kedvenc plüssijével. A 6 cm nagyságú függődíszek ajándékdobozba vannak csomagolva, így bármilyen neves alkalomból kiváló ajándéknak bizonyulnak. A függődísz puha textilanyaga nagyon jó hatással van a tapintási és más érzékek fejlődésére.
A francia Kaloo vállalat már 20 éve van jelen a piacon és csodaszép pihe-puha gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára egyedi dizájnban minőségi alapanyagokból. Kaloo játékokban megjelenik a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak, így biztosítva van a maximálisan minőségi és biztonságos végtermék, melyeknek köszönhetően versenytárs mentesek a piacon. A függődísz 30°-os vízben mosható. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963485 | |
Függődísz textilanyagból Monkoeur Garden KalooBlack fridayFüggődísz textilanyagból Garden a Monkoeur kollekcióból egy csodaszép kiegészítő plüssikhez a Kaloo márkától. Textil függődísz pillangó, szivecske és virág kialakításban elegáns rózsaszín színben minden kislányt boldoggá tesz. A függődísz hátoldalára feltudja gyermeke nevét jegyezni és igy párosítani kedvenc plüssijével. A 6 cm nagyságú függődíszek ajándékdobozba vannak csomagolva, így bármilyen neves alkalomból kiváló ajándéknak bizonyulnak. A függődísz puha textilanyaga nagyon jó hatással van a tapintási és más érzékek fejlődésére.
A francia Kaloo vállalat már 20 éve van jelen a piacon és csodaszép pihe-puha gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára egyedi dizájnban minőségi alapanyagokból. Kaloo játékokban megjelenik a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak, így biztosítva van a maximálisan minőségi és biztonságos végtermék, melyeknek köszönhetően versenytárs mentesek a piacon. A függődísz 30°-os vízben mosható. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963484 | |
Plüss kocka Colors-Activity KalooBlack fridayKaloo puha plüss kocka Colors-Activity egy szép plüss játék megfelelő legkisebb gyerkőcöknek 0 hónapos kortól. Magassága 13 cm, felső részén praktikus karika található, melynek segítségével felfüggeszthető a kiságyra vagy autóülésre is. Plüss játék legkisebbeknek vidám színekben tündököl, csöppség eljátszhat vele, guríthatja, így fejlesztve motoros képességeit. Játék szintén felveszi a kisbaba jellegzetes illatát, ami nagyon fontos életének első heteiben, így a játékkal biztonságban érzi magát számára még ismeretlen világban. Plüss kocka kisbabáknak puha és biztonságos játék, lágy az érzékeny bababőrhöz.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo plüss kocka remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Plüss kocka kisbabáknak tarka és feltűnő színben tündököl, mely ajánlott is a kicsiknek, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
bársonyos, puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
magassága 13 cm
ideális játszani és motoros képesség fejlesztésére
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963278-3 | |
Plüss éneklő pöttyös kiscsibe Colors-Mini Musicals KalooBlack fridayKaloo plüss kiscsibe Colors-Mini Musicals egy kedves játék legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Szép színes kivitelezésű, fehér pöttyök piros alapon felkelti a kicsik figyelmét, mert a picik ilyen korai szakaszban főleg az élénk színeket ismerik fel. Köszönhetően 12 cm magasságának a kicsi könnyen a kezeibe veszi. Bébijáték könnyű, lágy és biztonságos játék kisbabáknak. Kiscsibe plüssből megnyomás után reális csibe hangon szólal meg, mely a babát lenyúgözi és felkelti érdeklődését a külvilág felé. Könnyebben megtudja majd különböztetni a hangokat maga körül. Csöppségek születésük után nem látnak el messzire, ezért a szalag, hogy közel legyen a kicsihez. Plüss kiscsibe puha és bolyhos játék, melyet a kiságy fölé, autóülésre vagy hordozóra is felköthetnek, így mindig a kicsivel lehet és elszórakoztathatja.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo kiscsibe remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A babáknak elsősorban élénk színű játékok ajánlottak, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ez a plüss játék legkisebbeknek köszönhetően az egyedi kivitelezésnek, tarka színeknek és bársonyos felületének könnyen és gyorsan a kicsi legjobb társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
magassága 12 cm
ideális babusgatásra legkisebbeknek
reális csibe hangot ad ki
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963300-4 | |
Plüss éneklő narancssárga kiscsibe Colors-Mini Musicals KalooBlack fridayKaloo plüss kiscsibe Colors-Mini Musicals egy kedves játék legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Szép, vidám narancssárga színe felkelti a kicsik figyelmét, mert a picik ilyen korai szakaszban főleg az élénk színeket ismerik fel. Köszönhetően 12 cm magasságának a kicsi könnyen a kezeibe veszi. Bébijáték könnyű, lágy és biztonságos játék kisbabáknak. Kiscsibe plüssből megnyomás után reális csibe hangon szólal meg, mely a babát lenyúgözi és felkelti érdeklődését a külvilág felé. Könnyebben megtudja majd különböztetni a hangokat maga körül. Csöppségek születésük után nem látnak el messzire, ezért a szalag, hogy közel legyen a kicsihez. Plüss kiscsibe puha és bolyhos játék, melyet a kiságy fölé, autóülésre vagy hordozóra is felköthetnek, így mindig a kicsivel lehet és elszórakoztathatja.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo kiscsibe remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A babáknak elsősorban élénk színű játékok ajánlottak, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ez a plüss játék legkisebbeknek köszönhetően az egyedi kivitelezésnek, tarka színeknek és bársonyos felületének könnyen és gyorsan a kicsi legjobb társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
magassága 12 cm
ideális babusgatásra legkisebbeknek
reális csibe hangot ad ki
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963300-3 | |
Plüss éneklő kék bagoly Colors-Mini Musicals KalooBlack fridayKaloo plüss bagoly Colors-Mini Musicals egy kedves állatka legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Szép, vidám kék színe felkelti a kicsik figyelmét, mert a picik ilyen korai szakaszban főleg az élénk színeket ismerik fel. Köszönhetően 12 cm magasságának a kicsi könnyen a kezeibe veszi. Bébijáték könnyű, lágy és biztonságos játék kisbabáknak. Bagoly plüssből megnyomás után reális bagoly hangon szólal meg, mely a babát lenyúgözi és felkelti érdeklődését a külvilág felé. Könnyebben megtudja majd különböztetni a hangokat maga körül. Csöppségek születésük után nem látnak el messzire, ezért a szalag, hogy közel legyen a kicsihez. Plüss bagoly puha és bolyhos játék, melyet a kiságy fölé, autóülésre vagy hordozóra is felköthetnek, így mindig a kicsivel lehet és elszórakoztathatja.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo bagoly remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A babáknak elsősorban élénk színű játékok ajánlottak, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ez a plüss játék legkisebbeknek köszönhetően az egyedi kivitelezésnek, tarka színeknek és bársonyos felületének könnyen és gyorsan a kicsi legjobb társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
magassága 12 cm
ideális babusgatásra legkisebbeknek
reális bagoly hangot ad ki
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963300-2 | |
Plüss éneklő zöld bagoly Colors-Mini Musicals KalooBlack fridayKaloo plüss bagoly Colors-Mini Musicals egy kedves állatka legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Szép, vidám és élénk zöld színe felkelti a kicsik figyelmét, mert a picik ilyen korai szakaszban főleg az élénk színeket ismerik fel. Köszönhetően 12 cm magasságának a kicsi könnyen a kezeibe veszi. Bébijáték könnyű, lágy és biztonságos játék kisbabáknak. Bagoly plüssből megnyomás után reális bagoly hangon szólal meg, mely a babát lenyúgözi és felkelti érdeklődését a külvilág felé. Könnyebben megtudja majd különböztetni a hangokat maga körül. Csöppségek születésük után nem látnak el messzire, ezért a szalag, hogy közel legyen a kicsihez. Plüss bagoly puha és bolyhos játék, melyet a kiságy fölé, autóülésre vagy hordozóra is felköthetnek, így mindig a kicsivel lehet és elszórakoztathatja.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo bagoly remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A babáknak elsősorban élénk színű játékok ajánlottak, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ez a plüss játék legkisebbeknek köszönhetően az egyedi kivitelezésnek, tarka színeknek és bársonyos felületének könnyen és gyorsan a kicsi legjobb társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
színpompás kivitel
magassága 12 cm
ideális babusgatásra legkisebbeknek
reális bagoly hangot ad ki
mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963300-1 | |
Fel |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.