A Tender Leaf Toys fajátékok Nagy-Britannia csúcstervezőinek és ügyeskezű mestereinek köszönhetően tele vannak élettel, érzelmekkel és pozitív energiával. A 25 éves tapasztalattal rendelkező munkacsoport a piac vezetői köze tartozik és figyelmét elsősorban a részletgazdag kidolgozásra és funkcionalitásra összpontosítja. Az elragadó játékok a legapróbb részletekig megvannak tervezve, az egyedi varázslatos külcsínük kínálta különböző játékvariációk és játékkombinációk órákra lekötik a gyerkőcöket miközben fejlesztik esztétikai érzéküket. A Tender Leaf márka nem csak a gyerekeket, de a szülőket, sőt nagyszülőket is megszólítja.
A Tender Leaf prémium termékek alapanyaguknak köszönhetően több generáción át kitartanak. Csodás élénk színeik kisfiúk, kislányok tetszését nyerik el. A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi.
A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Fa városi járművek London Car Set Tender Leaf ToysFa városi járművek nagyon sok örömet szereznek a vagány autók szerelmeseinek már 3 éves kortól. Az egyedi 3 darabos készlet valódi brit stílusban hagyományos piros emeletes londoni autóbuszt, vintage jaguárt kék kivitelezésben és stílusos fekete londoni taxit rejt. Csodaszép kisautók minden gyerekszoba ékévé válnak, kisfiúkból pillanatok alatt igazi kis versenypilóta válik, szerelem lesz első pillantásra. Időtlen kisautó készlet a Tender Leaf Toys márka elsőrangú tervezői és tapasztalt kézművesek kezemunkája egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa retro készlet hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Testvérek és barátok szívesen indulnak majd útnak a kisautókkal, igazi londoni légkör fog uralkodni játszadozás közben. Fa készlet egy csúcsminőségű termék, mely feledhetetlen légkört teremt a móka közben, játék során fejlődik a kicsik finom motorikája, kommunikációs készsége és elképzelőereje.
A gyerekjáték minden egyes eleme szinte részletekig gondosan kidolgozott, gyerekekre mindennap új játéklehetőség vár. Színes elemek magukban hordozzák a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását. Nem csupán a gyerkőcök szívét rabolja el, de szülők is elégedettek lesznek vele, csúcsszuper játék minden gyerekszobát egyedibbé varázsol, és kellemes légkört teremt.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
retro londoni járművek fából
3 darabos készlet
elegáns brit külcsín
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL8354 | |
Fahenger Circus Twister Tender Leaf ToysFahenger Circus Twister egy modern gyerekjáték kisfiúknak és kislányoknak már 18 hónapos kortól, mely a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája egyenesen Nagy-Britanniából. Gyerkőce nagy örömmel veszi majd kézbe a fahengert, mely festett cirkuszi mutatványosokkal kiegészített forgatható kockákat rejt. Gyerkőce feladata az lesz, hogy az egyes kockákat úgy forgássa majd el, hogy egy adott figura képe megfelelően ábrázolódjon ki. Ez a készségfejlesztő játék serkentően hat a kicsik érzékeinek fejlődésére, játék közben fejlődik finom motorikájuk, térlátásuk, játékos módon ismerkednek meg új alakzatokkal és színekkel.
Cirkuszos ábrákkal díszített kockák gyártása során gondosan megmunkált faanyagot használtak, igy a gyerekek kezecskéibe top minőségű termék kerül. Lágy formatervezés és élénk színek kombinációja nyugtatóan hat a kicsikre, és egyben serkentően hat fantáziájuk és elképzelőerejük fejlődésére. Fából készült henger valódi brit külcsíne első pillantásra elvarázsolja a kicsiket, hisz a menő játék fejlesztésén tapasztalt kézművesek is együttműködtek, akik minden egyes apróságra nagy figyelmet fordítottak. Egyes formák és színek időtlen benyomást keltenek, mély gondolatokat rejtenek magukban, felélesztik a gyerekek esztétikai szépérzetét és feledhetetlen légkört teremtenek a mókára. A rengeteg lehetőség a játék felfedezésére hosszantartó szórakozás alapját képezi, de további generációk számára is érdekes játékként fog hatni.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fahenger festett cirkuszos ábrákkal kiegészített kockákkal
minőségi gyerekjáték a kicsi képességei fejlesztésére
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf cégtől
megfelelő 18 hónapos kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL8471 | |
Fahenger Twisting Cubes Tender Leaf ToysFahenger Twisting Cubes egy kiváló gyerekjáték kisfiúknak és kislányoknak már 18 hónapos kortól, mely a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája egyenesen Nagy-Britanniából. Gyerkőce nagy örömmel veszi majd kézbe a fahengert, mely festett állatkákkal kiegészített forgatható kockákat rejt. Gyerkőce feladata az lesz, hogy az egyes kockákat úgy forgássa majd el, hogy egy adott állatka képe megfelelően ábrázolódjon ki. Ez a készségfejlesztő játék serkentően hat a kicsik érzékeinek fejlődésére, játék közben fejlődik finom motorikájuk, térlátásuk, játékos módon ismerkednek meg új alakzatokkal és színekkel.
Állatkás ábrákkal díszített kockák gyártása során gondosan megmunkált faanyagot használtak, igy a gyerekek kezecskéibe top minőségű termék kerül. Lágy formatervezés és élénk színek kombinációja nyugtatóan hat a kicsikre, és egyben serkentően hat fantáziájuk és elképzelőerejük fejlődésére. Fából készült henger valódi brit külcsíne első pillantásra elvarázsolja a kicsiket, hisz a menő játék fejlesztésén tapasztalt kézművesek is együttműködtek, akik minden egyes apróságra nagy figyelmet fordítottak. Egyes formák és színek időtlen benyomást keltenek, mély gondolatokat rejtenek magukban, felélesztik a gyerekek esztétikai szépérzetét és feledhetetlen légkört teremtenek a mókára. A rengeteg lehetőség a játék felfedezésére hosszantartó szórakozás alapját képezi, de további generációk számára is érdekes játékként fog hatni.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fahenger festett állatka ábrákkal kiegészített kockákkal
minőségi gyerekjáték a kicsi képességei fejlesztésére
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf cégtől
megfelelő 18 hónapos kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL8451 | |
Fa sarki kardszárnyú delfin Tender Leaf ToysFa kardszárnyú delfin egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Fekete-fehér kardszárnyú delfin gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott kardszárnyú delfin figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4849 2 690 Ft
| |
Fa sarki jávorszarvas Tender Leaf ToysFa sarki jávorszarvas egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Csodaszép jávorszarvas gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki jávorszarvas figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4848 2 590 Ft
| |
Fa sarki pingvin Tender Leaf ToysFa sarki pingvin egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Fekete-fehér pingvin gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki pingvin figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4850 2 190 Ft
| |
Fa sarki hermelin Tender Leaf ToysFa sarki hermelin egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Fekete-fehér hermelin gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki hermelin figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4845 2 190 Ft
| |
Fa sarki rozmár Tender Leaf ToysFa sarki rozmár egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus rozmár gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki rozmár figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4844 2 190 Ft
| |
Fa jegesmedve Tender Leaf ToysFa jegesmedve egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Különleges fehér mackó gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is, így bővítve fa állatka gyűjteményét. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott jegesmedve
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4841 2 190 Ft
| |
Fa bálna Whale Tender Leaf ToysFa bálna egy igazán időtlen fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól és bővíteni tujda vele tengeri élőlények gyűjteményét. Kék bálna gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozás közben, de gyűjtődarabként is jól hasznosul. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott bálna figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4787 2 290 Ft
| |
Fa elefánt Elephant Tender Leaf ToysFa elefánt stílusos ajándék kisfiúknak és kislányoknak már 3 éves kortól. Szürke elefánt egy nagyon szép gyűjtődarab, de sok örömet is szerez csöppségének Szafari park vagy egzotikus állatfarm kialakításában is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott elefánt figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4746 2 290 Ft
| |
Fa zsiráf Giraffe Tender Leaf ToysFa zsiráf egy bájos fa figura, mely elnyeri a gyerkőcök tetszését már 3 éves kortól. Egyedi narancssárga zsiráf egy nagyon szép gyűjtődarab, de sok örömet is szerez csöppségének Szafari park vagy egzotikus állatfarm kialakításában is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott zsiraf figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4743 2 290 Ft
| |
Fa sarki nyúl Tender Leaf ToysFa sarki nyúl egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus fehér sarki nyuszi gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki nyúl figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4847 1 890 Ft
| |
Fa sarki róka Tender Leaf ToysFa sarki róka egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Fehér sarki róka gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is . Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott sarki róka figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4843 1 890 Ft
| |
Fa hóbagoly Tender Leaf ToysFa hóbagoly egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Különleges hóbagoly gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára játszadozás közben, vagy akár gyűjtői darabként is. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott hóbagoly figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4842 1 890 Ft
| |
Fa traktor Tractor Tender Leaf ToysFa traktor egy csodás fa figura, mely minden gyerkőc figyelmét elnyeri már 3 éves kortól, akik szívesen öltik fel a kis gazda vagy traktorista szerepét. Fából faragott traktor elsőosztályú faanyagból élénk színekkel feléleszti a kicsik fantáziáját és elképzelőerejét. Kisfiúk és kislányok szívesen fognak vele játszadozni fa farmokon, istállókban, de akár csak úgy magában is más figurákkal kombinálva. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Fa traktor figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból. Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását. Méretei a traktornak 9*2*7 cm.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott traktor
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4833 1 890 Ft
| |
Fa szamár Donkey Tender Leaf ToysFa szamár egy cuki fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus szürke csacsi gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott csacsi figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4832 1 890 Ft
| |
Fa malacka Pig Tender Leaf ToysFa malacka egy aranyos fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus csunyi gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott malacka figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4831 1 890 Ft
| |
Fa tehényke Cow Tender Leaf ToysFa boci egy bájos fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus fekete-fehér tehényke gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott boci figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4830 1 890 Ft
| |
Fa láma Alpaca Tender Leaf ToysFa láma Alpaca egy tökéletes fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Szimpatikus láma gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott láma figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4827 1 890 Ft
| |
Fa bivaly Highland Cow Tender Leaf ToysFa bivaly egy időtlen fa figura, melyet minden gyerkőc első pillantásra megkedvel már 3 éves kortól. Csodaszép barna bivaly gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a házikó vagy farm körüli játszadozásban. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott bivaly figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4825 1 890 Ft
| |
Fa fóka Seal Tender Leaf ToysFa fóka tökéletes fa figura, mely első pillantásra elrabolja a kisfiúk és kislányok szívét már 3 éves kortól. Csodálatos szürke fóka gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozásban, de gyűjtődarabként is jól hasznosul, hisz tengeri állatok gyűjteményét is tudja gyermeke bővíteni vele. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott fóka figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4783 1 890 Ft
| |
Fa delfin Dolphin Tender Leaf ToysFa delfin egy igazán időtlen fa figura, mely örömet szerez kisfiúknak és kislányoknak már 3 éves kortól. Szépséges világoskék delfin gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozásban, de gyűjtődarabként is jól hasznosul, hisz tengeri állatok gyűjteményét is tudja gyermeke bővíteni vele. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott delfin figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4781 1 890 Ft
| |
Fa teknősbéka Sea Turtle Tender Leaf ToysFa teknősbéka egy csodaszép fa figura, mely első pillantásra elrabolja a kisfiúk és kislányok szívét már 3 éves kortól. Sétáló zöld teknősbéka gyerkőce kedvenc kis pajtásává válik, hisz boldog pillanatokat szerez számára a játszadozásban, de gyűjtődarabként is jól hasznosul. Lágy és lekerekített forma elsőosztályú faanyagból fejlesztően hat a finom motorikára, fantáziára és elképzelőerőre. Minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából.
Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd. Gyerekekre rengeteg élmény vár, testvérek és barátok vidám és kalandos történeteket osztanak majd meg egymás közt az állatkák mindennapjaiból.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott teknősbéka figura
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4780 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Brontosaurus Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz egy csodálatos figura minden gyerkőc számára már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősállatok történeteinek. Fa Brontosaurus nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A dínó figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Brontosaurus
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4768 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Ankylosaurus Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz egy igazán kivételes ajándék minden gyerkőcnek már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősállatok történeteinek. Fa Ankylosaurus nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A dínó figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Ankylosaurus
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4767 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Stegosaurus Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz egy tökéletes ajándék minden gyerkőc részére már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősállatok történeteinek. Fa Sztegoszaurusz nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A dínó figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Sztegoszaurusz
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4766 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Pterodactyl Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz egyedi ajándék minden gyerkőcnek már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősmadarak történeteinek. Fa Pterodaktyl nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A repülő ősmadár figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Pterodaktyl
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4765 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Triceratops Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz kivételes ajándék minden gyerkőcnek már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősállatok történeteinek. Fa Triceratops nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A dínó figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Triceratops
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4764 1 890 Ft
| |
Fa dinoszaurusz Parasaurolophus Tender Leaf ToysFa dinoszaurusz nagyszerű ajándék minden gyerkőc részére már 3 éves kortól, akik nagy kedvelői a rettegett ősállatok történeteinek. Fa Parasaurlophus nem csupán egyszerű játék, hanem gyűjtőidarabként is kivételes darabja lesz gyerkőce dinoszaurusz gyűjteményének. A dínóval kisfiúk és kislányok szívesen fognak játszadozni, miközben fantáziájuk és elképzelőerejük új irányt vesz. Lágy és lekerekített formavilág és elsőosztályú faanyag serkentően hat a finom motorikára és mozgási képességek fejlődésére. A dínó figura otthonosabbá varázsolja a gyerekszobát.
Ez az egyedi gyerekjáték a Tender Leaf Toys márka ügyeskezű tervezői kezemunkája együttműködve tapasztalt kézművesekkel egyenesen Nagy-Britanniából. Élénk színek és egyedi brit dizájn serkentően hat a fantázia, kreativitás fejlődésére, feléleszti a gyermeki kíváncsiságot. Fa figura hosszú ideig fogja csöppségét szórakoztatni, de több generációt is kiszolgál majd.
Fa figura magába hordozza a hagyományos brit tradíciókat, játék közben fejlődik a kicsik esztétikai szépérzete, megtanulják a dolgokat saját szemszögükből látni, feléled önbizalmuk és kreatívan fejlesztik önmagukat. Gondosan megmunkált sima fa felület és egészségre ártalmatlan festékanyag garantálják a gyerek biztonságos és gondtalan szórakozását.
A Tender Leaf márkát viselő valamennyi játék az eredetiség és a brit hagyomány üzenetét rejti magában, miközben hozzájarul a gyermek testi és lelki fejlődéséhez és kreativitásának bővítéséhez. Az alapanyagokban, formákban és színekben is megnyilvánuló megszokott angol stílus ráadásul a gyerekek kíváncsiságát és fantáziáját is ösztönzi. A gyártó magas ökológiai és etikai normáinak köszönhetően a játékok ICTI tanúsítvánnyal rendelkeznek, mely egyúttal garantálja a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást. A fajátékok megfelelnek a szigorú biztonsági követelményeknek és uniós szabványoknak, a velük való játék ezért teljesen biztonságos.
Jellemzői
fából faragott dinoszaurusz Parasaurlophus
elegáns brit külcsín
többgenerációs gyerekjáték
többrétűen fejleszti a fiúkat és lányokat
környezetbarát termék, megfelel az EU-s követelményeknek
időtlen gyerekjáték a Tender Leaf Toys cégtől
megfelelő 3 éves kortól
| Készleten Gyártó: Tender Leaf Toys Termékkód: TL4763 1 890 Ft
| |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.