Trambulin gyerekeknek 3in1 Jump smarTrikeNépszerűLepje meg gyermekét labdákkal kiegészített többfunkciós 3in1 Jump trambulinnal a neves smarTrike vállalat műhelyéből. Ez a kiváló trambulin együtt növekszik gyerkőcével már 10 hónapos korától. Trambulin átmérője 90 cm és teljes teherbírása 25 kg. A trambulin tetszetős kék kivitelezesben keszült, peremét, az elasztikus rugókkal egyutt, minősegi textiltakaró boritja, melyet színes felhők es ballonok ábrai díszítenek. Ezentúl a hosszantartó mókának semmi sem szabhat határt, miközben szintén fejlődik a gyerekek kognitív készsége, motorikájuk, egyensúlyérzékük, stabilitásuk és egyben erősödik izomzatuk is. A trambulint a káros napsugarakkal szemben UV szűrő védi a kifakulástól, hogy éveken keresztül is megtartsa szépséges színkivitelezését.
Trambulin együtt növekszik gyermekével
10 hónapos kortól: legkisebb csöppségek a trambulint labdákkal teli baba-medenceként tudják kihasználni. A kényelmes medencében a színes labdáknak köszönhetően nem csupán elszórakoztatják magukat, de fejlődik kognitív képességük, ismerkednek a színekkel és formákkal egyaránt.
12 hónapos kortól: gyerekek, akik még csak most próbálgatják egyensúlyukat megtartani, számukra nagy segítség lesz a puha markolatú biztonsági kapaszkodó egyensúlyuk megtartásának gyakorlásában.
24 hónapos kortól: Mikor a gyerkőc már magabiztosabbnak érzi magát, a biztonsági kapaszkodó egyszerű mozdulattal levehető és az önfeledt ugra-bugrálás kezdetét is veheti.
Trambulin a smarTrike vállalattól tartós és hosszú élettartammal bír. Magasan minőségi elsztikus ugrálófelület és erős elasztikus rugók garantálják, hogy a trambulint gyermekei hosszú éveken keresztül fogják használni. Az összecsukható trambulin egyszerűen összerakható és alakítható. A leszerelhető kapaszkodó magassága a trambulin felületétől 50 cm és speciális habszivaccsal van bevonva, mely csúszásmnetes és kellemesen puha a tapintásra, apró gyermek kezecskékhez lett kialakítva. A trambulin magassága a talajtól 19,5 cm, 5 stabil lábon áll, melyek végződése csúszásgátló gumírozott felületű, így biztonságos ugrándozást nyújt a kicsiknek. Trambulin beltéren és kültéren egyaránt használható, megfelel a legszigorúbb biztonsági feltételeknek.
Jellemzői
együtt növekszik a gyerekkel 10 hónapos korától
többfunkciós kihasználhatóság - baba-medence labdákkal és trambulin
színes labdák is tartoznak hozzá
fejleszti a kognitív és motorikus képességeket
teherbírása 25 kg
csúszásmentes kapaszkodó habszivacs felülettel
védő textilanyag színes mintákkal
ugrálófelület magassága 19,5 cm a talajtól
kapaszkodó magassága 50 cm az ugrálófelülettől
UV védelem a fakulás ellen
megfelelő kislányoknak és kisfiúknak
A SmarTrike márka világszerte a legkelendőbb és legjobbra értékelt gyermek tricikli és bébitaxi márka. Évtizedek óta a piacon van, fáradhatatlanul bővíti kínálatát elsőosztályú termékekkel legkisebbek számára, ide tartozik a 3in1 Jump többfunkciós trambulin is. A smarTrike világelső a gyermek játékok eladásában, gyártásában és fejlesztésében. SmarTrike termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak, ami biztosan garancia a minőségre. | Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST9201000 | |
Elektronikus cumisüveg gőzsterilizáló Stéril'express 2in1 BeabaÚjdonságA Beaba Stéril'express 2in1 elektromos cumisüveg gőzsterilizáló tökéletesen és gyorsan fertőtleníti a cumisüvegeket és cumikat. A Beaba sterilizáló sokkal hatékonyabban tisztít a mosogatógépekkel és a kézi mosogatással szemben és teszi mindezt csak 6 percen belül. Az elektromos Beaba sterilizáló két edénnyel rendelkezik – a nagyobb edény 9 szűknyakú és 6 széles nyakú cumisüveget képes egyszerre sterilizálni, a kisebb edény a tetők és cumik fertőtlenítésére alkalmas. Az edényeket egymás tetejére lehet rakni vagy külön-külön fertőtleníteni.
A sterilizálási folyamat a baktériumok 99,9%-át, közöttük a szalmonellát, enterobaktériumokat valamint a liszteriózis kórokozóját is megöli. A Beaba sterilizáló minden fertőtlenítési ciklus után automatikusan kikapcsol. A termékhez egy mérőpohár és egy üvegcsipesz is tartozik. A sterilizáló egy gombbal kezelhető és használata nagyon egyszerű.
A francia Beaba márka már 1989 óta számos innovatív konyhai kisgéppel és babagondozási eszközzel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A Beaba márka tervezői nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, ezért a Beaba termékek garantáltan megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó termékei számos díjat tudhatnak magukévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
elektromos sterilizáló
két különálló edénnyel
megöli a baktériumok 99,9%-át
egyszerű kezelés
minőségi termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE911721 | |
Bundazsák autósülésbe Cosy Footmuff BeabaÚjdonságCosy Footmuff bundazsák autósülésbe a Beaba gyártó műhelyéből. A francia márka legújabb terméke elsősorban az utazást kedvelő kisbabás családok nélkülözhetetlen babakelléke. Az extra meleg, szellős és vízhatlan bundazsák speciálisan a 0 kategóriás autósülésekbe készült és 0-12 hónapos babáknak ajánlott. A fekete színű 3in1 bundazsák az aktuális évszakhoz igazítható, ezért a hűvösebb nyári illetve a hideg téli napokon is használható.
A Beaba bundazsákon található nyílások lehetővé teszik a hárompontos vagy ötpontos biztonsági övek rögzítését, puha kapucnija párnaként is szolgálhat, ráadásul szükség esetén a lábtakaró résszel együtt leszerelhető. A bundazsák maximális komfortot biztosít a gyermek számára egy hosszú út során is. Belseje puha vatta töltet, külső rétege 100% poliészter. A bundazsák enyhe cikluson mosógépben is mosható.
A népszerű francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
bundazsák autósülésbe
szellős és vízhatlan
0-12 hónapos babáknak
meleg és puha anyagból
francia csúcsminőség
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE948003 | |
Szett bővíthető bébitaxi hanggal Maestro Ride-On Blue 3in1 SmobyBővithető bébitaxi hanggal Maestro Blue 3in1 együtt a puha textil huzattal a francia Smoby műhelyéből nagyszerű játékszettet alkotnak gyerekek, de főleg a kisfiúk részére már 6 hónapos kortól. Bébitaxi a puha textil huzattal szinben és külcsinben kiegészitik egymást, a mindennapi játszadozás közben nagyon komfortosan fogja magát rajta érezni. Mágikus szemekkel kiegészitett cuki bébitaxival a legkisebbek is szuperul fogják magukat érezni, együtt növekszik velük, később pedig segitségükre lesz a járgány az első léptek megtételében is. Bébitaxinak köszönhetően fejlődik egyensúlyérzékük, erősödnek lábacskáik és magabiztosabbakká válnak, fejlődik fantáziájuk és elképzelőerejük egyaránt.
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 Smoby 3 hang tolókar kiesésgátló - mágikus szemek 6 hó-tól
Bővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből nagyszerű ajándék minden gyerkőc számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép kék szinárnyalatban pompázik, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik.
Tartalék textil huzat bébitaxihoz Maestro Ride-On Smoby kényelmes puha párnázás 6 hó-tól
Tartalék textil huzat egy igazán nagyszerű kiegészitő Maestro Ride-On bébitaxikhoz a francia Smoby vállalat műhelyéből. Párnázott textil huzat nagyon kényelmesen pihe-puha, komfortos utazást biztosit a kicsiknek. Huzat gondosan kidolgozott a legapróbb részletekig, elsőosztályú szürkés-fekete textil időtlen luxus benyomását kelti. A bébitaxira felhúzva az egész ülést és háttámlát befedi, igy a kedvezőtlen időjárás során megvédi a kicsi hátát és derekát a hidegtől. Textil huzat könnyen tisztitható mosógépben, felülete erős és ellenálló.
A Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik egyedi dizájnban. A műanyag, melyből a játékok készülnek kellemesen bársonyos a tapintásra, megfelelő a lágy gyermek kezecskéknek. Minden játék éle lekerekített, a gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött. A Smoby termékek színkivitelezése serkenti a gyerek elképzelőerejét és fantáziáját egyaránt. Mivel a gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, ezért a játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM720304-2 | |
Szett bővíthető bébtaxi hanggal Maestro Ride-On Pink 3in1 SmobyBővithető bébitaxi hanggal Maestro 3in1 együtt a pihe-puha textil huzattal a francia Smoby műhelyéből tökéletes játékszettet alkotnak gyerekek részére már 6 hónapos kortól. Bébitaxi a puha texti huzattal szinben és külcsinben kiegészitik egymást, csöppsége komfortosan fogja magát érezni az új járgányán. Mágikus szemekkel kiegészitett aranyos bébitaxival a legkisebbek is szuperul fogják magukat érezni, együtt növekszik a kicsikkel, később pedig segitségükre lesz az első léptek megtételében is. Bébitaxinak köszönhetően fejlődik egyensúlyérzékük, erősödnek lábacskáik és magabiztosabbakká válnak, fejlődik fantáziájuk és elképzelőerejük egyaránt.
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 Smoby 3 hang tolókar kiesésgátló - mágikus szemek 6 hó-tól
Bővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből csudijó ajándék minden gyerkőc, de főleg a kislányok számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép rózsaszin-lila-fehér szinárnyalatban tündököl, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik.
Tartalék textil huzat bébitaxihoz Maestro Ride-On Smoby kényelmes puha párnázás 6 hó-tól
Tartalék textil huzat egy igazán nagyszerű kiegészitő Maestro Ride-On bébitaxikhoz a francia Smoby vállalat műhelyéből. Párnázott textil huzat nagyon kényelmesen pihe-puha, komfortos utazást biztosit a kicsiknek. Huzat gondosan kidolgozott a legapróbb részletekig, elsőosztályú szürkés-fekete textil időtlen luxus benyomását kelti. A bébitaxira felhúzva az egész ülést és háttámlát befedi, igy a kedvezőtlen időjárás során megvédi a kicsi hátát és derekát a hidegtől. Textil huzat könnyen tisztitható mosógépben, felülete erős és ellenálló.
A Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik egyedi dizájnban. A műanyag, melyből a játékok készülnek kellemesen bársonyos a tapintásra, megfelelő a lágy gyermek kezecskéknek. Minden játék éle lekerekített, a gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött. A Smoby termékek színkivitelezése serkenti a gyerek elképzelőerejét és fantáziáját egyaránt. Mivel a gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, ezért a játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM720305-2 | |
Tricikli huzattal Baby Driver Comfort Blue SmobyGyermek tricikli Baby Driver a francia Smoby vállalat legújabb és legmenőbb terméke a gyerkőcök részére. Smoby tricikli csodaszép kék színben pompázik szürke és zöld színekkel kombinálva, ezért is főleg kisfiúknak ajánlott, akikkel együtt növekszik 10 hónapos koruktól egészen 3 éves korukig. Tricikli ülése ergonomikusan alakított, ezért is nyújt kényelmes utazást a csöppség számára akár hosszabb út esetén is. Ezen felül az ülés megtanítja gyerkőcét helyesen és megfelelően ülni. Csöppség fejecskéje a magasított háttámlán pihenhet, így a szunyókálás sem okoz majd gondot. A hárompontos biztonsági öv az ülésen és a műanyag kiesésgátló gondoskodik a gyermek biztonságáról, így a virgoncabb gyerkőc miatt sem kell aggódni, bármerre is dől a járgányból, nem fog kiesni.
A kiesésgátló a kormánynál két visszapillantó tükörrel és sebességváltóval lett egyedivé téve. Ezek az egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok a kormányon csemetéjét elszórakoztatják haladás közben, így a triciklizés még érdekesebb és vidámabb lesz. A tricikli kormánya leblokkolható, így a szülő irányítja a tricikli haladását. Ha a gyerkőc szeretne megpihenni és nem szeretné a triciklit pedálozni, egyszerű módon kibiztosítja a triciklit és átveszi teljes mértékben a tricikli feletti irányítást a szülő. Az elülső kereket a szülő a tolókar segítségével irányítja. Dupla szülőkar szintén magasságilag állítható és üvegtartóval is fel lett szerelve, illetve a felső kerek fogókar nagy zárható táskával lett még komfortosabbá téve.
Míg csöppsége kicsi és nem tudja a gyermek triciklit pedálozni, az elülső kerék alapjáraton forog és kormány is le van zárva. Később, mikor már a gyerkőc nagyobbacska és képes a triciklit maga kormányozni, a kormány 30 fokos szögbe dönthető oldalra. Az ülés távolsága a formázott és pozicionálható kormánytól állítható. Minőségi EVA kerekek speciális alapanyagból készültek, a tartós műanyag és halk gumikerekek előnyei lettek kombinálva bennük. Köszönhetően ezeknek a tulajdonságoknak csúszásmentesek és halk utazást biztosítanak a gyerekeknek. A korai időszakban gyermek figyelmét teljesen lefoglalja majd a tricikli menő kormánya, miközben a szülő irányítja teljes mértékben a tricikli haladását. A hátsó kosár nagyszerű segítséget nyújt majd a gyerekjátékok vagy a bevásárlás szállítására, szükség esetén billenthető.
Tricikli felett UV szűrős napellenző kapott helyet, mely testre szabható minden irányba a napfénytől függően. Gyerkőc lábacskáit a lábtartón pihentetheti, melyek lehajthatóak vagy szükség szerint leszerelhetőek. Ahogy csemetéje növekszik, fokozatosan a biztonsági elemek leszerelhetőek a tricikliről és birtokba veheti a klasszikus járgányt. Ez egy igazán biztonságos és kényelmes tricikli gyerekeknek 10 hónapos kortól. Első időszakban akár sport babakocsiként is szolgálhat. Smoby egy francia vállalat sokéves tapasztalattal, mely biztosítja a magas minőséget, melyek a legmagasabb biztonsági előírásoknak is megfelelnek.
Jellemzői
erős fém szerkezet
robosztus fém keret
kék színkivitelezés kisfiúknak
leszerelhető tolókar, mely magasságilag állítható
szülőtáska és üvegtartó
leszerelhető fellépő, csengő
kormány gyerekjátékokkal gyermek szórakoztatására
praktikus táska apróságok tárolására
ergonomikusan kialakított ülés magasított háttámlával
minőségi gumikerekek halk haladással
praktikus napellenző káros UV napsugarak ellen
billenős kosár játékokra
hárompontos biztonsági öv
francia termék
fellépők
kiesésgátló
megfelelő 10 hó kortól 3 éves korig
intuitív irányítás tolókar segítségével
| Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM741200 | |
Szett hinta Portique SmobyNépszerűGyӧnyӧrű fémvázas Portique gyerekhinta és egyedi Víz&Homok 2in1 játszóasztal szett gyerekeknek a francia Smoby játékgyártó cégtől a kert remek kiegeszítőjévé válhat hosszan tartó szórakozást nyújtva az Ӧn csemetéjinek, akik a játéknak kӧszӧnhetően szinte ott ragadnak a kertben. A játékok kellemes zӧld, kék és piros színben pompáznak. A szettet a Portique gyerekhinta és az elragadó magas minőségű Víz&Homok 2in1 játszóasztal alkotja. A szett egyes darabjai színben és dizájnban ideálisan kiegészítik egymást és egy egységet alkotnak, amely kész kerti szórakoztató központot alakít ki. A Smoby gyártóra jellemző egyedi tulajdonságoknak köszönhetően ezek a játékok nagy népszerűségnek örvendenek.
Gyerekhinta Protique Plus Smoby 6 hónapos kortól
Smoby Protique Plus egy stabil fémvázas 6 hónapos kortól ajánlott gyerekhinta zӧld-kék színkombinációban. Szilárd, masszív kivitelezésű kényelmes hintáról van szó. A hinta ülőkéje ergonómikus, biztosítva így a baba kényelmét még a hosszan tartó hintázás során is. A baba biztonságát a biztonsági keret biztosítja. A hintázás kӧzben a gyermek minden oldalról támasztva van. A hinta műanyag elemei UV szűrőt tartalmaznak, mely megóvja a színeket a fakulástól, így azok sokáig szépek maradnak. A fémvázas hinta méretei: magasság 120 cm, szélesség 124 cm, mélység 120 cm. A hinta magas minőségű, ellenálló, mégis kellemes tapintású műanyagból készült. A hintázás minden gyermek izgalmas és kedvenc szórakozása, melyet sosem lehet megunni. A játék a kert vagy udvar ideális kiegészítőjévé válhat garantálva a hosszan tartó szórakozást.
Játszóasztal Víz&Homok 2in1 Smoby 18 hónapos kortól
Smoby játszóasztal gyerekeknek Víz&Homok 2in1 egy nagyon szép, robusztus játszósztalka, amely a kerti szórakozáshoz vagy akár a lakás teraszán való játékhoz is alkalmas. Ez a gyerekeknek való játszóasztal kiváló minőségű műanyagokból készült, amely különleges UV szűrőt tartalmaz a napsugárzástól való védelemhez biztosítva így a hosszan tartó ragyogó színeket. A négyzet alakú kisasztalon a zöld, kék, fehér és piros színek kombinációja található. A gyerek játszóasztal méretei 69*69*46 cm. Használata 18 hónapos kortól ajánlott. A játékasztal egyedi jellemzője a multifunkcionálitás. A fedél alatt két kamra található, melyek megtölthetők vízzel vagy homokkal. Ezeket letakarva a kicsik a játszóasztalon rajzolhatnak, ebédelhetnek vagy játszhatnak is. A szetthez továbbá egy malom tartozik, amelyen a gyerekek homokot vagy vizet engedhetnek keresztül. Az asztalka magassága 46 cm, a vízmalom magassága 27 cm.
Smoby egy francia gyerekjátékokat gyártó cég, aki garantálja az európai előírások és szabványok szerint gyártott termékei minőségét és tartósságát. A Smoby márka a játékok stílusos kivitelének és a modern francia dizájnnak is a biztosítéka. Ha a legjobbat szeretné gyermeke számára, válassza a Smoby márkát, amely minőségi tanúsítvánnyal is rendelkezik, amit hosszú éves fennállása is alátámaszt. Valóban a minőség és a dizájn egyedülálló kombinációjáról van szó, ami sok-sok szórakozást jelent gyermekének testvérei vagy barátai körében. Ez a Portique gyerekhinta és Víz&Homok 2in1 játszóasztal szett minden kicsit megörvendeztet és Önt is kellemesen meglepi kedvező árával. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM310046-3 | |
Pelenkázótáska babakocsihoz BeabaA Beaba Sydney II Changing Bag Jungle pelenkázótáska babakocsihoz csodás dizájnban egy praktikus, tágas táska, amelyben minden szükséges kellék helyet talál. A pelenkázótáska praktikus pántok segítségével minden babakocsi típushoz rögzíthető. A táska rögzítő pántjai leszerelhetőek, így egy pillanat alatt modern kézitáskát kapunk. A táska thermo ételtartóval, cumitartóval és egy kényelmes pelenkázó alátéttel van kiegészítve. A kényelmes pelenkázó tér kialakítása érdekében a pelenkázó alátét a táska falára tépőzárral rögzíthető. A táska számos rakodórésszel rendelkezik, így elegendő teret biztosít a baba és a mama kellékeire. A táskát egyszerűen szivaccsal vagy enyhe cikluson mosógépben moshatja.
A francia Beaba márka már 1989 óta innovatív konyhai kisgépekkel és babagondozási eszközzel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A Beaba márka tervezői nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, ezért a Beaba termékek garantáltan megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó termékei számos díjat tudhatnak magukévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
pelenkázótáska babakocsihoz
számos zsebbel
thermo ételtartó és cumitartó
pelenkázó alátétellel
modern dizájn
mosás enyhe cikluson
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE940260 | |
Készségfejlesztő játszóasztal Youpi Baby SmobyCsodaszép készségfejlesztő játszóasztal Youpi Baby egy kiváló készségfejlesztő gyerekjáték a francia Smoby vállalat műhelyéből, melybe minden gyerkőc beleszeret már 6 hónapos kortól. A gyermeki zöld-kék-fehér színkombinációban pompázó játszóasztal megfelelő kisfiúk és kislányok részére egyaránt. A minőségi műanyagból készült készségfejlesztő asztalka élei lekerekítettek, tapintásra kellemesen lágy és bársonyos élményt nyújt a gyermekbőrnek. Készségfejlesztő gyerekjáték legkisebbeknek köszönhetően a vastag lábainak erős és stabil, nem kell aggódni majd a csöppsége biztonsága miatt. Az asztalka középső részén ülőrész lett kialakítva a legkisebbeknek, melyben kényelmesen 360° tudnak majd fordulni. A játszóasztal szinte a körhinta élményét nyújta a kicsi számára, forgás közben minden játékhoz hozzáfér, ismerkedhet és játszadozhat velük. Játékokat a játszóasztalon a Cotoons mesefigurák bájos képei díszítik, de virgonc gyermekét a hang és fényeffektek is lázba hozzák majd garantáltan.
Legkisebbek figyelmét azonnal felkelti a dallamokkal szórakoztató és világító csodálatos virág, melyet maguk is megtanulnak bekapcsolni, vagy a mókás szerkezet, amely a finom motorikus képességek fejlődését segítik elő. A játékokon keresztül fejlődik a térlátás, legkisebbek koordinációja, miközben megpróbálják a játékokat kézbe fogni, nyomkodni, forgatni, csavarni. A játszóasztal nagy előnye, hogy a közepén található ülőrész fedéllel lefedhető, igy a játszóasztal ülőrésszel máris klasszikus asztalkává alakul át, melyen a gyermeke rajzolhat, játszhat, vagy akár táplálkozhat is. Az ülőke textil része levehető és 30° mosható. Készségfejlesztő játék 2 LR44 elemre működik, melyek a csomag részét képezik. Az elemek tesztelésre szolgálnak, javasoljuk cseréjüket minél hamarabb. A játszóasztalka legkisebbeknek méretei 69*69*70 cm, miközben az asztalka magassága 70 cm.
Smoby elismert francia vállalat, mely műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Műanyag a Smoby játékokon szilárd, ellenálló, egyben lágy és sima a gyermek kezekhez, bársonyos a tapintásra. Smoby játékok színei serkenti a gyermek fantáziáját és elképzelőerejét. Csöppségeket a játék elvarázsolja, ezért is nagyszerű ajándék minden izgő-mozgó gyerkőcnek. Smoby játékok gyártása szigorúan ellenőrzött, játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak. Smoby garancia a francia minőségre, eredeti dizájnra és egyedi termékre. Gyerekasztal Youpi az egyik legmodernabb készségfejlesztő asztalka Franciaország legjobb tervezői kezei közül.
Jellemzői
készségfejlesztő játszóasztal legkisebbeknek
multifunkciós játék
dallamokat játszik és világít
ülőke 360 fokos szögben forog
csodaszép színkombináció
megfelelő 6 hónapos kortól
minőségi, bársonyos lágy műanyagból
2 LR44 elemre működik
segít a finom motorika, logikus gondolkodásmód, fantázia, kreativitás fejlesztésére
minőségi franca termék
| Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM110224 | |
Tricikli kulacstartó kosárral Breeze S Red 3in1 smarTrikeEz a smarTrike Breeze S Red 3in1 tricikli egy igazán modern gyermek járgány csodás piros színben kivitelezve, mely már 10 hónapos kortól ajánlott és egészen 3 éves koráig növekszik a gyermekkel. Köszönhetően az új Touch Steering fejlesztésnek a szülő könnyed mozdulattal tudja irányítani a triciklit. A gyerek tricikli erős fémvázzal rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja évek hosszú során át. Ez a gyermek tricikli különösen kényelmes, mert magasított ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez, ha a gyerkőc nem pedáloz. A kormányon kulacstartó kosárka is helyet kapott, melyet a kis csöppség gond nélkül el is ér, így bármikor csillapíthatja szomját.
A gyerek tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel van ellátva, míg a gyerkőc éppen nem pedáloz, addig a lábtartón pihentetheti lábacskáit, későbbiekben pedig egyszerűen le lehet szerelni. A tricikli pedáljai csúszásgátló felülettel vannak ellátva és a járgány szabadonfutó. Tricikli hátsó részén a gyerkőc kihasználhatja a billenős kosarat, melyben tárolhatja játékait vagy akár homokot is szállíthat benne. Az első kerék lengéscsillapítóval van ellátva, ami segít csökkenteni a terep egyenetlenségeit, így még kényelmesebb lesz a triciklivel közlekedni. A gyermekes szülők garantáltan értékelni fogják az első osztályú kerekeket, melyek ellenállnak a defektnek is, a tricikli még éles kanyarodáskor is rendkívül stabil.
A gyermeket 3-pontos biztonsági öv és dereka körül kiesés gátló védi, melyen akár kezecskéit pihentetheti is. A gyermek tricikli együtt növekszik az Ön gyermekével, már 10 hónapos kortól a gyerkőc biztonságosan ücsöröghet a kényelmes ülésben, a magasított háttámla biztosítja a kényelmet, a lábtartón pihentetheti lábacskáit vagy éppen próbálgathatja a pedálozást is szülői felügyelet mellett. Második lépésben, 24 hónapos kortól a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerek tanulja a helyes pedálozást, ekkor már a kiesésgátló akár le is vehető.
Már 30 hónapos kortól a szülőkormány leszerelhető és a gyerek már egyedül pedálozhat. Válassza a smarTrike gyerek triciklit, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén is. A smarTrike tricikli márka világszerte a legkelendőbb és legjobbra értékelt gyermek tricikli márka. Évtizedek óta a piacon van és elsőként vezette be az állítható magasságú szülőkormány innovációját. Évente több millió eladott triciklivel a minőség garantált.
Jellemzői
nagy első kerék lengéscsillapítóval és sárhányóval
magasított ergonomikusan formázott ülőke
ultrakönnyű irányítás Touch Steering technológiával
leszerelhető kiesésgátló
kulacstartó kosár
szerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fém váz
gyermekek részére 10-től 36 hónaos korig
szabadalmaztatott termék
megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak
szabadonfutó rendszerrel
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a gyermek kényelmes pihenése, ha a szülő irányít
extra biztonság
kényelmes korai utazás
tartósság és minőség
anyai komfort
teljes kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST6050500 | |
Tricikli kulacstartó kosárral Breeze S Multi 3in1 SmarTrikeEz a smarTrike Breeze S Multi 3in1 tricikli egy igazán egyedi gyermek járgány csodás sárga-kék színkombinációban kivitelezve, mely már 10 hónapos kortól ajánlott és egészen 3 éves koráig növekszik a gyermekkel. Köszönhetően az új Touch Steering fejlesztésnek a szülő könnyed mozdulattal tudja irányítani a triciklit. A gyerek tricikli erős fémvázzal rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja évek hosszú során át. Ez a gyermek tricikli különösen kényelmes, mert magasított ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez, ha a gyerkőc nem pedáloz. A kormányon kulacstartó kosárka is helyet kapott, melyet a kis csöppség gond nélkül el is ér, így bármikor csillapíthatja szomját.
A gyerek tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel van ellátva, míg a gyerkőc éppen nem pedáloz, addig a lábtartón pihentetheti lábacskáit, későbbiekben pedig egyszerűen le lehet szerelni. A tricikli pedáljai csúszásgátló felülettel vannak ellátva és a járgány szabadonfutó. Tricikli hátsó részén a gyerkőc kihasználhatja a billenős kosarat, melyben tárolhatja játékait vagy akár homokot is szállíthat benne. Az első kerék lengéscsillapítóval van ellátva, ami segít csökkenteni a terep egyenetlenségeit, így még kényelmesebb lesz a triciklivel közlekedni. A gyermekes szülők garantáltan értékelni fogják az első osztályú kerekeket, melyek ellenállnak a defektnek is, a tricikli még éles kanyarodáskor is rendkívül stabil.
A gyermeket 3-pontos biztonsági öv és dereka körül kiesés gátló védi, melyen akár kezecskéit pihentetheti is. A gyermek tricikli együtt növekszik az Ön gyermekével, már 10 hónapos kortól a gyerkőc biztonságosan ücsöröghet a kényelmes ülésben, a magasított háttámla biztosítja a kényelmet, a lábtartón pihentetheti lábacskáit vagy éppen próbálgathatja a pedálozást is szülői felügyelet mellett. Második lépésben, 24 hónapos kortól a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerek tanulja a helyes pedálozást, ekkor már a kiesésgátló akár le is vehető.
Már 30 hónapos kortól a szülőkormány leszerelhető és a gyerek már egyedül pedálozhat. Válassza a smarTrike gyerek triciklit, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén is. A smarTrike tricikli márka világszerte a legkelendőbb és legjobbra értékelt gyermek tricikli márka. Évtizedek óta a piacon van és elsőként vezette be az állítható magasságú szülőkormány innovációját. Évente több millió eladott triciklivel a minőség garantált.
Jellemzői
nagy első kerék lengéscsillapítóval és sárhányóval
magasított ergonomikusan formázott ülőke
ultrakönnyű irányítás Touch Steering technológiával
leszerelhető kiesésgátló
kulacstartó kosár
szerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fém váz
gyermekek részére 10-től 36 hónaos korig
szabadalmaztatott termék
megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak
szabadonfutó rendszerrel
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a gyermek kényelmes pihenése, ha a szülő irányít
extra biztonság
kényelmes korai utazás
tartósság és minőség
anyai komfort
teljes kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST6050400 | |
Pelenkázótáska Wellington Changing Bag BeabaÚjdonságÉlvezze az anyaságot stílusosan a Beaba márka segítségével! A Wellington Changing Bag Beaba pelenkázótáska egy praktikus babakellék unisex zöld színben. Tágas beltere számos hasznos kelléknek ad helyet, melyek séták során megkönnyítik a pelus cserét. A hátizsák formájú pelenkázótáska szabad mozgást biztosít a kezeknek, így az édesanya teljes mértékben a gyermekével foglalkozhat.
A táskában 3 belső rekesz található, valamint egy rekesz a nedves ruhaneműnek. A táska thermo ételtartóval és kényelmes pelenkázó alátéttel is rendelkezik. Nem hiányoznak a külső zsebek sem az apróságokra. A babakocsihoz rögzíthető táska teljes űrtartalma 18 liter, tisztítása nedves kendővel ajánlott.
A francia Beaba márka már 1989 óta számos innovatív konyhai kisgéppel és babagondozási eszközzel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A Beaba márka tervezői nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, ezért a Beaba termékek garantáltan megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó termékei számos díjat tudhatnak magukévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
pelenkázótáska
18 literes űrtartalommal
számos rakodótérrel
thermo ételtárolóval
pelenkázó alátéttel
modern dizájn
mosás enyhe cikluson
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE940316 | |
Babapólya Babynomade® Double Fleece BeabaÚjdonságPólyázza be kisbabáját kényelmesen és melegen. Babapólya Babynomade® Double Fleece egy ikonikus termék a francia Beaba gyártó műhelyéből, mely 0-6 hónapos gyerekeknek alkalmas. A praktikus babapólya segítségével a kisbaba gyorsan és egyszerűen becsomagolható és teljes kényelemben találja magát. A meleg, puha alapanyag tapintásra nagyon kellemes és megfelelő védelmet nyújt a csöppségnek. A két meleg rétegnek köszönhetően használata elsősorban a téli hónapokban ajánlott. A maximális biztonságért a zöld pólya külön-külön nyílassal rendelkezik a lábacskákra és a biztonsági övre. A Beaba babapólya babakocsiban, gyerekülésben és karon hordozás közben is használható.
A népszerű francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
babapólya
0-6 hónapos gyerekek számára
100% polieszterből
két meleg réteg
ideális a téli hónapokban
autóba, babakocsiba és kézre is
elsőosztályú francia termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE948012 | |
Babapólya Babynomade® Double Fleece BeabaÚjdonságPólyázza be kisbabáját kényelmesen és melegen. Babapólya Babynomade® Double Fleece egy ikonikus termék a francia Beaba gyártó műhelyéből, mely 0-6 hónapos gyerekeknek alkalmas. A praktikus babapólya segítségével a kisbaba gyorsan és egyszerűen becsomagolható és teljes kényelemben találja magát. A meleg, puha alapanyag tapintásra nagyon kellemes és megfelelő védelmet nyújt a csöppségnek. A két meleg rétegnek köszönhetően használata elsősorban a téli hónapokban ajánlott. A maximális biztonságért a rózsaszín pólya külön-külön nyílassal rendelkezik a lábacskákra és a biztonsági övre. A Beaba babapólya babakocsiban, gyerekülésben és karon hordozás közben is használható.
A népszerű francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
babapólya
0-6 hónapos gyerekek számára
100% polieszterből
két meleg réteg
ideális a téli hónapokban
autóba, babakocsiba és kézre is
elsőosztályú francia termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE948011 | |
Babapólya Babynomade® Double Fleece BeabaÚjdonságPólyázza be kisbabáját kényelmesen és melegen. Babapólya Babynomade® Double Fleece egy ikonikus termék a francia Beaba gyártó műhelyéből, mely 0-6 hónapos gyerekeknek alkalmas. A praktikus babapólya segítségével a kisbaba gyorsan és egyszerűen becsomagolható és teljes kényelemben találja magát. A meleg, puha alapanyag tapintásra nagyon kellemes és megfelelő védelmet nyújt a csöppségnek. A két meleg rétegnek köszönhetően használata elsősorban a téli hónapokban ajánlott. A maximális biztonságért a kék pólya külön-külön nyílassal rendelkezik a lábacskákra és a biztonsági övre. A Beaba babapólya babakocsiban, gyerekülésben és karon hordozás közben is használható.
A népszerű francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
babapólya
0-6 hónapos gyerekek számára
100% polieszterből
két meleg réteg
ideális a téli hónapokban
autóba, babakocsiba és kézre is
elsőosztályú francia termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE948010 | |
Babapólya Babynomade® Double Fleece BeabaÚjdonságPólyázza be kisbabáját kényelmesen és melegen. Babapólya Babynomade® Double Fleece egy ikonikus termék a francia Beaba gyártó műhelyéből, mely 0-6 hónapos gyerekeknek alkalmas. A praktikus babapólya segítségével a kisbaba gyorsan és egyszerűen becsomagolható és teljes kényelemben találja magát. A meleg, puha alapanyag tapintásra nagyon kellemes és megfelelő védelmet nyújt a csöppségnek. A két meleg rétegnek köszönhetően használata elsősorban a téli hónapokban ajánlott. A maximális biztonságért a szürke pólya külön-külön nyílassal rendelkezik a lábacskákra és a biztonsági övre. A Beaba babapólya babakocsiban, gyerekülésben és karon hordozás közben is használható.
A népszerű francia Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Szabadalmazott termékei tetszetős külcsínnel vannak ellátva és megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
babapólya
0-6 hónapos gyerekek számára
100% polieszterből
két meleg réteg
ideális a téli hónapokban
autóba, babakocsiba és kézre is
elsőosztályú francia termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE948009 | |
Tricikli Voyage Touch Steering 4in1 smarTrikeTop termékTricikli Voyage Touch Steering 4in1 nagyszerű tricikli legmodernabb dizájnban csemetéje részére, amely funkcionalitásávál Önt, mint szült is biztosan lenyűgözi. Tricikli smarTrike együtt növekszik a gyerekkel 10 hó kortól egészen 36 hónapos koráig. Azt kérdezik, hogyan tud a tricikli növekedni? A leszerelhető elemeinek hála a tricikli alkalmazkodik a gyerkőc igényeihez. Tricikli Voyage nem csak szép és modern stílusban lett kialakítva, de maximálisan biztonságos is. A beépített Y alakú biztonsági öv puha párnázattal megvédi a kicsiket már 10 hó kortól. A második ilyen biztonsági elem a kiesésgátló, amikor ha a gyerkőc nagyobb, akkor leszerelhető. Szabadalmazott Touch Steering technológia lehetővé teszi a tricikli ultara könnyű irányítását, mely szinte megegyezik a babakocsi irányításával.
Tricikli konstrukciója teljes fémvázú műanyag komponensekkel kombinálva, mely garantálja a tricikli stabilitását, de főleg a termék minőségét. A tricikli ülése a biztonsági övén kívül puhán párnázott is, ami garancia a kényelemre és hosszab úton sem fárad el a gyerkőc az ülésben. Tricikli gyerekeknek napellenzővel is fel van szerelve, mely megvédi a csöppségeket a káros UV napsugarak ellen. Egyszerűen fordítható a nap behatásától függően, ha nincs rá szükség akkor egyszerűen leszerelhető. A szülő biztosan értékeli a 2 praktikus táskát, mely a napellenzővel és a tricikli többi elemével nagyon szép stílusos benyomást kelt. A kisebb táska a tolókaron kapott helyet, melybe apróságokat lehet tárolni, amelyek fontosak a séták alatt. A nagyobb táska a tolokar alsó részén helyezkedik el, mely akár bevásárló táskának is megfelel.
Gyerkőc a kincseit a hátsó billenős kosárban tudja magával szállítani, mely praktikus fedéllel le is zárható. Tricikli teherbírása 17 kg. Tricikli Voyage 4in1 nagyon szép színkombinációban pompázik - piros szín szürkével modern és elegáns benyomást kelt. Tricikli előnye a duplafecskendezésű gumírozott kerekek és lengéscsillapító, melyek garantálják a tricikli halk haladását és elbánnak az út egyeletlenségeivel. Az első nagy kerék kialakítása alkalmazkodik az éles kanyarokhoz, hisz a lengéscsillapító segíti a tricikli kényelmes haladását. Praktikus kiegészítője a triciklinek a sárhányó az első keréken, mely megvédi a gyerkőc ruházatát.
Gyerek tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel is fel van szerelve. Ha a gyerek éppen nem pedáloz, akkor lábacskáit a lábtartón pihentetheti. Gyerek tricikli Voyage smarTrike pedáljai csúszásmentesek. Gyerek dereka körül kiesésgátló található, a kormányon pedig üdítőitalnak lett tartó kialakítva. Amikor a szülő irányítja a triciklit, akkor a gyerek kezecskéit a kiesésgátlón pihentetheti. Gyeret tricikli smarTrike megfelelő gyerekeknek 10 hó kortól 36 hó korig. A smarTrike világelső a gyermek triciklik eladásában, gyártásában és fejlesztésében.
A tricikli 4 fázisban nő a gyermekkel:
1.fázis : Triciklizés szülői irányítással.10 hónapos korban gyermeke kényelmesen üldögél az ülésben, miközben a lábacskái pihennek a lábtartón. A párnázott ülés biztosítja a kellemes,kényelmes háttámaszt.
2. fázis: Triciklizés a szülő kiséretében. Már 18 hónapos kortól el lehet távolítani a háttámlát, egyenesen ül a gyerkőc, fokozatosan elkezd pedálozni a szülő pedig a tolókar segítségével korrigálhatja az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a gyermek probalgatja az irányítást és a menet stabilitását, motoros készségét és bátorságát az első önálló körre.
3.fázis : Gyakorló tricikli. 24 hónapos kortól a tricikli már tréning eszközként hat, amikor már a gyermekek tanulják, hogyan is kell helyesen pedálozni.
4.fázis: Klasszikus tricikli. 30 hónapos kortól a gyermek már készen áll az egyéni túrákra. A szülő ekkor már eltávolíthatja a szülőkormányt és a babakocsi átalakul gyönyörű triciklivé.
Jellemzői
szabadalmazott Touch Steering technológia egyszerű irányítás
üvegtartó
beépített lengéscsillapító extra biztonságért
smarTrike Voyage együtt növekszik a gyerekkel 4 lépésben
első nagy kerék az éles kanyarokért saját lengéscsillapítóval
magasított ergonomikusan formázott ülés és állítható párnázott öv
minden kerék gumírozott, duplafecskendezésűek, lengéscsillapítóval a bukkanók ellen
3-pontos biztonsági öv Y alakban párnázva a vállain
levehető kiesésgátló
állítható napellenző káros UV sugarak ellen
leszerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fémváz
minőségi kistáska apróságokra
bevásárló táska
egyes elemek leszerelhetőek
10-36 hó korosztály részére
megfelel a biztonsági előírásoknak
teherbírása 17 kg
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a baba kényelmesen pihenhet, ha a szülő irányít
extra biztonság
napsugárzástól való védelem
kényelem a kicsi babák utazásakor
tartósság és minőség
anyai komfort
maximális kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST1950500 | |
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 SmobyBővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből csudijó ajándék minden gyerkőc, de főleg a kislányok számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép rózsaszin-lila-fehér szinárnyalatban tündököl, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára.
Francia Smoby dizájnőrök a béitaxit speciálisan a legkisebbek igényei szerint tervezték meg. A legminőségibb műanyagból készült, élei lekerekitettek, felülete bársonyos tapintásra. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik. Többfunkciós bébitaxi játékos módon fejleszti a gyermeki fantáziát, elképzelőerőt, nagy segitség az első léptek megtételénél és a környezetük felfedezésében. Bébitaxi továbbá fejleszti a finom motorikát, koordinációt és mozgási készségeket.
A Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik egyedi dizájnban. A műanyag, melyből a játékok készülnek kellemesen bársonyos a tapintásra, megfelelő a lágy gyermek kezecskéknek. Minden játék éle lekerekített, a gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött. A Smoby termékek színkivitelezése serkenti a gyerek elképzelőerejét és fantáziáját egyaránt. Mivel a gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, ezért a játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak.
Jellemzői
rózsaszin bébitaxi 3in1
további kiegészitőkkel is bővithető
egyedi kisautó dizájn
ülőrész alatt tárolóhely
tolókar a szülő részére
magasitott háttámla
kihasználható járássegitőként is
3-pontos biztonsági öv és kiesésgátló
elektronikus duda különböző hangokkal
ergonomikus ülőke
fejlesztően hat az izomzatra, bébitaxi mellett megtanul járni és egyensúlyát megtartani
megfelelő 6-36 hónapos korosztály részére
| Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM720305 | |
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 SmobyNépszerűBővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből nagyszerű ajándék minden gyerkőc számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép kék szinárnyalatban pompázik, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára.
Francia Smoby dizájnőrök a béitaxit speciálisan a legkisebbek igényei szerint tervezték meg. A legminőségibb műanyagból készült, élei lekerekitettek, felülete bársonyos tapintásra. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik. Többfunkciós bébitaxi játékos módon fejleszti a gyermeki fantáziát, elképzelőerőt, nagy segitség az első léptek megtételénél és a környezetük felfedezésében. Bébitaxi továbbá fejleszti a finom motorikát, koordinációt és mozgási készségeket.
A Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik egyedi dizájnban. A műanyag, melyből a játékok készülnek kellemesen bársonyos a tapintásra, megfelelő a lágy gyermek kezecskéknek. Minden játék éle lekerekített, a gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött. A Smoby termékek színkivitelezése serkenti a gyerek elképzelőerejét és fantáziáját egyaránt. Mivel a gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, ezért a játékok megfelelnek a legszigorúbb biztonsági előírásoknak.
Jellemzői
kék bébitaxi 3in1
további kiegészitőkkel is bővithető
egyedi kisautó dizájn
ülőrész alatt tárolóhely
tolókar a szülő részére
magasitott háttámla
kihasználható járássegitőként is
3-pontos biztonsági öv és kiesésgátló
elektronikus duda különböző hangokkal
ergonomikus ülőke
fejlesztően hat az izomzatra, bébitaxi mellett megtanul járni és egyensúlyát megtartani
megfelelő 6-36 hónapos korosztály részére
| Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM720304 | |
Pelenkázótáska babakocsihoz BeabaA Beaba Geneva II pelenkázótáska babakocsihoz szürke színben egy praktikus, tágas táska, amelyben minden szükséges kellék helyet talál. A pelenkázótáska praktikus pántok segítségével minden babakocsi típushoz rögzíthető. A termék egy kisebb táskát is tartalmaz, mely ideális a rövidebb sétákhoz. A táska rögzítő pántjai leszerelhetőek, így egy pillanat alatt modern kézitáskát kapunk. A táska thermo ételtartóval, cumitartóval és egy kényelmes pelenkázó alátéttel van kiegészítve. Számos rakodórésze elegendő teret biztosít a baba és a mama kellékeire. A táskát egyszerűen szivaccsal vagy enyhe cikluson mosógépben moshatja.
A Beaba márkáról
A francia Beaba márka már 1989 óta innovatív konyhai kisgépekkel és babagondozási eszközzel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A Beaba márka tervezői nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, ezért a Beaba termékek garantáltan megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó termékei számos díjat tudhatnak magukévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
pelenkázótáska babakocsihoz
számos zsebbel
thermo ételtartó és cumitartó
pelenkázó alátétellel
modern dizájn
mosás enyhe cikluson
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE940212 | |
Pelenkázótáska babakocsihoz BeabaA Beaba Geneva II pelenkázótáska babakocsihoz fekete színben egy praktikus, tágas táska, amelyben minden szükséges kellék helyet talál. A pelenkázótáska praktikus pántok segítségével minden babakocsi típushoz rögzíthető. A termék egy kisebb táskát is tartalmaz, mely ideális a rövidebb sétákhoz. A táska rögzítő pántjai leszerelhetőek, így egy pillanat alatt modern kézitáskát kapunk. A táska thermo ételtartóval, cumitartóval és egy kényelmes pelenkázó alátéttel van kiegészítve. Számos rakodórésze elegendő teret biztosít a baba és a mama kellékeire. A táskát egyszerűen szivaccsal vagy enyhe cikluson mosógépben moshatja.
A Beaba márkáról
A francia Beaba márka már 1989 óta innovatív konyhai kisgépekkel és babagondozási eszközzel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A Beaba márka tervezői nagy hangsúlyt fektetnek a minőségre, ezért a Beaba termékek garantáltan megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó termékei számos díjat tudhatnak magukévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik.
Jellemzői
pelenkázótáska babakocsihoz
számos zsebbel
thermo ételtartó és cumitartó
pelenkázó alátétellel
modern dizájn
mosás enyhe cikluson
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE940223 | |
Tricikli Vanilla Pink 4in1 Touch Steering smarTrikeNépszerűGyermek tricikli Vanilla Pink 4in1 a piacvezető smarTrike vállalat műhelyéből egy igazán kiváló tricikli, mely együtt növekszik a gyerkőccel és alkalmazkodik igényeihez 10 hónapos korától egészen 3 éves koráig. Csodaszép rózsaszín-fekete színkombináció főleg a kislányok szívét nyeri el. SmarTrike tricikli egyedi Touch Steering fejlesztéssel lett megalkotva, mely maximálisan megkönnyíti a tricikli teljes irányítását extra könnyed mozdulattal még az éles kanyarokban is. A tricikli szilárd fém szerkezete ütésálló műanyaggal kombinálva tartós és ellenálló. A beépített Y alakú biztonségi öv puha párnázattal gyermeke számára biztonságos haladást biztosít. A magasított, ergonomikusan alakított ülőrész kényelmes pihenést nyújt séta közben.
Tricikliről nem hiányozhat a napellenző sem, mely megvédi gyermekét séta közben az erős napfénytől, egyszerű mozdulattal állítható a napfény irányába. A szülő biztosan értékeli a praktikus táskát is, amely a napernyővel és a tricikli részleteivel együtt tökéletes színharmóniában van a szülőkormányon apróságok tárolására. A tricikli hátsó részén elhelyezkedő billenthető kosarat a kicsik később biztosan kihasználják, ugyanis játékok, homok vagy bármi más szállítására is alkalmas. A smarTrike Vanilla Pink előnye a minőségi gumi kerekek, melyek garantálják a tricikli halk haladását és elbánnak az út egyeletlenségeivel. Az első nagy kerék kialakítása alkalmazkodik az éles kanyarokhoz, hisz a lengéscsillapító segíti a tricikli kényelmes haladását. Praktikus kiegészítője a triciklinek a sárhányó az első keréken, mely megvédi a gyerkőc ruházatát. Nagyon hasznos része a triciklinek a kormányon található gyerekzár, mely lehetővé teszi a szülő teljes felügyeletét a tricikli menetiránya felett.
A szabadalmazott Touch Steering fejlesztés a smarTrike-tól segítségére lesz a tricikli könnyed irányítására. Tricikli gumi kerekei elnyelik a bukkanókat, zökkenőmentes haladást biztosítanak, az utazás halk, lágy és kényelmes. Később egyszerűen leszerelhető. Hát és fejtámla kényelmet biztosít a fáradt napokon, de szükség esetén leszerelhetőek. Tricikli pedálai csúszásmentesek. A gyermek dereka körül kiesésgátló a biztonságot és kényelmet egyaránt szolgálja. Gyerek tricikli smarTrike Touch Steering fejlesztéssel megfelelő gyerekeknek 10 hó kortól 36 hó korig.
A tricikli 4 fázisban nő a gyermekkel:
1.fázis : A szülő által vezetett tricikli
10 hónapos korban gyermeke kényelmesen üldögél az ülésben, miközben a lábacskái pihennek a lábtartón. A párnázott ülés biztosítja a kellemes,kényelmes háttámaszt.
2. fázis: Utazás a szülő kíséretében
Már 18 hónapos kortól el lehet távolítani a háttámlát, egyenesen ül a gyerkőc, fokozatosan elkezd pedálozni a szülő pedig a tolókar segítségével korrigálhatja az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a gyermek probalgatja az irányítást és a menet stabilitását, motoros készségét és bátorságát az első önálló körre.
3.fázis : Edzőtricikli
24 hónapos kortól a tricikli már tréning eszközként hat, amikor már a gyermekek tanulják, hogyan is kell helyesen pedálozni.
4.fázis: Hagyományos tricikli
30 hónapos kortól a gyermek már készen áll az egyéni túrákra. A szülő ekkor már eltávolíthatja a szülőkormányt és a babakocsi átalakul gyönyörű triciklivé.
Jellemzői
könnyed mozdulattal irányítható
magasított ergonomikusan formázott ülés
minden kerék gumírozott, bukkanók ellen
3-pontos biztonsági öv Y alakban párnázva a vállain
levehető kiesésgátló
állítható napellenző káros UV sugarak ellen
visszacsukható lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fémváz
minőségi kistáska apróságokra
egyes elemek leszerelhetőek
10-36 hó korosztály részére
szabadalmazott termék
megfelel a biztonsági előírásoknak
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a baba kényelmesen pihenhet, ha a szülő irányít
extra biztonság
napsugárzástól való védelem
kényelem a kicsi babák utazásakor
tartósság és minőség
anyai komfort
maximális kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST6652200-6702200 | |
Szett hinta Portique SmobyA gyӧnyӧrű fémvázas gyerekhintaból, Kutyus libikókából és homokozó vӧdӧr készletből álló szett gyerekeknek a francia Smoby játékgyártó cégtől a kert remek kiegeszítőjévé válhat hosszan tartó szórakozást nyújtva az Ӧn csemetéjinek, akik a játéknak kӧszӧnhetően szinte ott ragadnak a kertben. A szettet a fémvázas gyerekhinta, a Kutyus libikóka és a vӧdӧr készlet alkotja. A szett egyes darabjai színben és dizájnban ideálisan kiegészítik egymást és egy egységet alkotnak, amely kész kerti szórakoztató központot alakít ki. A Smoby gyártóra jellemző egyedi tulajdonságoknak köszönhetően ezek a játékok sok-sok szórakozást jelentenek gyermekének testvérei vagy barátai körében. A szett a kert vagy udvar pompás kiegészítőjévé válhat.
Gyerekhinta Portique Plus Smoby fémszerkezettel 120cm magas 6 hónapos kortól
A Smoby Protique Plus egy stabil fémvázas 6 hónapos kortól ajánlott gyerekhinta zӧld-narancssárga színkombinációban. Szilárd, masszív kivitelezésű kényelmes hintáról van szó. A hinta ülőkéje ergonómikus, biztosítva így a baba kényelmét még a hosszan tartó hintázás során is. A baba biztonságát a biztonsági keret biztosítja. A hintázás kӧzben a gyermek minden oldalról támasztva van. A hinta műanyag elemei UV szűrőt tartalmaznak, amely megóvja a színeket a fakulástól így azok sokáig élénkek maradnak. A fémvázas hinta méretei: magasság 120 cm, szélesség 124 cm, mélység 120 cm. A hinta magasminőségű, ellenálló, mégis kellemes tapintású műanyagból készült. A Smoby neves francia gyártó cég az anyagok magas minősége és minden korosztály igényeit kielégítő termékeinek tӧkéletesen kidolgozott dizájnja által ismert. A hintázás minden gyermek kedvenc szórakozása, melyet sosem lehet megunni.
Libikóka Green Dog Smoby zöld kutyusok UV védelemmel 18 hó-tól
Green Dog libikóka a neves francia Smoby vállalat műhelyéből megfelelő hinta fiúknak és lányoknak már 18 hónapos kortól. Csodaszép élénk zöld színben pompázik, az UV védelemnek köszönhetően hosszú idő után is megtartja eredeti színkivitelezését, a szín nem fakul ki. A libikóka két kutyust formáz meg, melyek közt egy focilabda kapott helyet. A mérleghintát akár 3 gyerkőc is használhatja egyszerre - két ülőhely a kutyusokon található, egy pedig a libikóka középső részén. Az ülőrészek ergonomikusan lettek alakítva, hogy ha a kicsiknek hosszasan támad kedvük a libikókán hintázni, akkor kényelmesen tehessék azt és ne fáradjanak el.
Ez egy minőségi műanyag termék tartós, ellenálló és egyben sima műanyag alapanyagból, mely tapintásra bársonyos élményt nyújt. Stabil és ellenálló szerkezete a hintának, illetve a minőségi kapaszkodók garantálják a gyerekek biztonságos mókázását. Lekerekített éleinek köszönhetően kisebb gyerkőcök is biztonságosan hintázhatnak rajta. Gyermeke egyedül is hintázhat a kutyus libikókán, elegendő csupán a libikóka középső részére ülnie. Méretei a hintának 115*50*51 cm, teljes hossza 115 cm, magassága 51 cm. Libikóka helytakarékos, könnyen és egyszerűen áthelyezhető. Teherbírása 50 kg.
Nagy vödör szett locsolóval Halacskás Écoiffier 6 darabos 18 hó-tól
Écoiffier homokozó szett nagy vödörrel, locsolóval, szitával, kislapáttal, gereblyével és tengeri csillag homokozó formával nagyszerű játék szett. A szerszámok segítségével a kicsik gyönyörű alkotásokat fognak a homokozóban megvalósítani, ezzel fejlődik fantáziájuk és kreativitásuk egyben. Ez a bájos játék szett kislányok és kisfiúk szívét egyaránt elnyeri. Ez egy nagyon hasznos szett a vízpartra vagy homokozóba. A gyerek homokozó szett nagyon szép narancssárga-piros színben, halacska motívummal van díszítve. Minden egyes szerszám erős és minőségi műanyagból lett kialakítva.
A Smoby egy francia gyerekjátékokat gyártó cég, aki garantálja az európai előírások és szabványok szerint gyártott termékei minőségét és tartósságát. A Smoby márka a játékok stílusos kivitelének és a modern francia dizájnnak is a biztosítéka. Ha a legjobbat szeretné gyermeke számára, válassza a Smoby márkát, amely minőségi tanúsítvánnyal is rendelkezik, amit hosszú éves fennállása is alátámaszt. Valóban a minőség és a dizájn egyedülálló kombinációjáról van szó, ami sok-sok szórakozást jelent gyermekének testvérei vagy barátai körében. Ez a fémvázas gyerekhinta, Kutyus libikóka vízsugárral és homokozó vӧdӧr készlet szett minden kicsit megörvendeztet és Önt is kellemesen meglepi kedvező árával | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM310046-2 | |
Tricikli Zoom Red 4in1 smarTrikeNépszerűA többfunkciós smarTrike Zoom Red 4in1 gyerek tricikli egy kompromisszum a sport babakocsi és a hagyományos tricikli közt. Az egyedi piros színben pompázó gyerek tricikli együtt növekszik kicsinyével 10 hónapos kortól egészen 3 éves koráig. A Touch Steering modern fejlesztésnek köszönhetően a szülő könnyed mozdulattal, mint a babakocsit, tudja irányítani a triciklit. Az Y alakban beépített 3-ponots biztonsági öv biztonságos és kényelmes utazást jelent a kicsi számára. A gyerek tricikli erős fémszerkezettel rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja.
A gyerek tricikli kimondottan kényelmes a babának, mert az ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez. A pedálok csúszásgátló felülettel vannak ellátva, így a suhanás a járgányon biztonságos, a lehajtható lábtartó rendszer kicsi lábacskák pihentetésére szolgál. A tricikli hátsó részén elhelyezkedő billenthető kosarat a kicsik később biztosan kihasználják játékok szállítására is, melyektől séta során sem tudnak elszakadni. A tricikli napellenzője megvédi a kicsit a káros UV sugárzástól és egyszerű kézmozdulattal beállítható a napsugárzás irányától függően.
Minőségi gumikerekek gondoskodnak a halk és kényelmes utazásról kár az egyeletlen utakon is. A praktikus kiegészítők sorát bővíti az első kerék sárhányója, mely megvédi a gyerekek öltözékét a túlzott szennyeződéstől. Méretei a triciklinek 94*45*102 cm, a teljes magassága 102 cm. Válassza a smarTrike gyerek triciklit a neves gyártótól, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén egyaránt.
A smarTrike tricikli együtt nő gyermekével 4 lépésben
1. lépés: A szülő által vezetett tricikli A 10 hónapos baba kényelmesen ül az ülésen és lábacskái a lábtartón pihennek. Az ergonomikus ülőke kellemesen pihentető érzést biztosít és megtámasztja a hátat.
2 lépés: Utazás a szülő kíséretébenHa a kicsi 18 hónapos, leszerelhető a háttámasz, így a kisgyerek egyenesen ül és lassan a szülő segítségével tanul pedálozni. A felnőtt kísérő a szülőkormányon keresztül tudja korrigálni az irányt és a sebességet. Ebben az időszakban a kicsi élvezi az utazást és kezdi építeni motorikus képességeit, stabilitását és bátorságot vesz az első önálló vezetéshez.
3 lépés: Edzőtricikli 24 hónapos korban a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerekek tanulják a helyes pedálozás módját. Ekkor a kiesésgátló leszerelhető már.
4 lépés: Hagyományos tricikli 30 hónapos korban a gyerekek készen állnak az önálló utazásra. A szülőkormány ekkor leszerelhető és a babakocsi átváltozik csodálatos triciklivé.
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a baba kényelmesen pihenhet, ha a szülő irányít
extra biztonság
napsugárzástól való védelem
kényelem a kicsi babák utazásakor
tartósság és minőség
anyai komfort
maximális kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST3190502 | |
Állvány babakádra és pelenkázópultra BeabaNépszerűA Beaba Camélé’O Light Mist babakád és pelenkázópult állvány egy praktikus állvány négy lábon, mely babakád vagy pelenkázópult tartóként szolgál. A 110 cm magas állványnak köszönhetően a szülőnek fürdetés közben nem kell mélyen lehajolnia. Az állvány egymástól szélesen elhelyezkedő négy lába garantálja a termék stabilitását. Az állvány bebiztosítható, így nem csukódik össze fürdetés vagy pelenkázás közben. A Beaba babakád állvány alsó részében tárolóhely található, amely ideális a fürdétéshez vagy pelenkázáshoz szükséges kellékek tárolására. Az állvány összecsukva minimum helyet foglal.
A francia Beaba márka 1989-ben hódította meg a piacot, azóta forradalmi termékeivel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A márka tervezői és gyártói elsősorban a minőségre törekednek, ennek köszönhetően a Beaba termékei megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. Kínálatában szép és minőségi háztartási eszközök széles választékát találja, melyek minőségét számos díj támasztja alá ezzel is tükrözve a szakemberek és szülők véleményét.
Jellemzői
babakád állvány vagy pelenkázó pult
magassága 110 cm
négy stabil lábbal
rakodótérrel
csúcsminőségi termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE920368 | |
Pelenkázó alátét lejtett oldalakkal Sofalange BeabaSofalange Beaba pelenkázó alátét lejtett oldalakkal kényelmet, biztonságérzetet és közvetlen vizuális kontaktus nyújt a babának pelus csere közben. Az alátét elsőszámú előnye a 16 fokban lejtett oldalakban rejlik, ez a lejtésszög csökkenti a reflux kialakulásának a kockázatát. A 0-36 hónapos gyerekeknek tervezett alátét rugalmas, puha habszivacs matraccal rendelkezik, amely mindig visszanyeri eredeti formáját és maximális kényelmet biztosít a csöppségek számára. A pelenkázó alátéthez egy vízálló betéttel ellátott higiénikus pamut huzat is tartozik, amely kímélő programon mosógépben mosható.
A Franciaországból származó közkedvelt Beaba márka 1989 óta igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A márka tervezői és gyártói elsősorban a minőségre törekednek, ennek köszönhetően a Beaba termékei megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáévá, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők véleményét is tükrözik. Ikonikus termékei a legigényesebb szülők elvárásait is kielégítik.
Jellemzői
pelenkázó alátét
0 - 36 hónapos babáknak
16 fokos lejtésszöggel
higienikus pamut huzattal
puha habszivacs matraccal
kellemes anyagokból
méretei 45*74*19 cm
minőségi francia termék
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE920351 | |
Tricikli tolókarral Lollipop Blue smarTrikeEz a smarTrike Lollipop Blue tricikli egy igazán modern gyermek járgány egyedi kék színben kivitelezve, mely már 10 hónapos kortól ajánlott és egészen 3 éves koráig növekszik a gyermekkel. Köszönhetően az új Touch Steering fejlesztésnek a szülő könnyed mozdulattal tudja irányítani a triciklit. A gyerek tricikli erős fémvázzal rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja évek hosszú során át. Ez a gyermek tricikli különösen kényelmes, mert magasított ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez, ha a gyerkőc nem pedáloz.
A gyerek tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel van ellátva, míg a gyerkőc éppen nem pedáloz, addig a lábtartón pihentetheti lábacskáit, későbbiekben pedig egyszerűen le lehet szerelni. A tricikli pedáljai csúszásgátló felülettel vannak ellátva és a járgány szabadonfutó. Tricikli hátsó részén a gyerkőc kihasználhatja a billenős kosarat, melyben tárolhatja játékait vagy akár homokot is szállíthat benne. Az első kerék lengéscsillapítóval van ellátva, ami segít csökkenteni a terep egyenetlenségeit, így még kényelmesebb lesz a triciklivel közlekedni. A gyermekes szülők garantáltan értékelni fogják az első osztályú kerekeket, melyek ellenállnak a defektnek is, a tricikli még éles kanyarodáskor is rendkívül stabil.
A gyermeket 3-pontos biztonsági öv és dereka körül kiesés gátló védi, melyen akár kezecskéit pihentetheti is. A gyermek tricikli együtt növekszik az Ön gyermekével, már 10 hónapos kortól a gyerkőc biztonságosan ücsöröghet a kényelmes ülésben, a magasított háttámla biztosítja a kényelmet, a lábtartón pihentetheti lábacskáit vagy éppen próbálgathatja a pedálozást is szülői felügyelet mellett. Második lépésben, 24 hónapos kortól a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerek tanulja a helyes pedálozást, ekkor már a kiesésgátló akár le is vehető.
Már 30 hónapos kortól a szülőkormány leszerelhető és a gyerek már egyedül pedálozhat. Válassza a smarTrike gyerek triciklit, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén is. A smarTrike tricikli márka világszerte a legkelendőbb és legjobbra értékelt gyermek tricikli márka. Évtizedek óta a piacon van és elsőként vezette be az állítható magasságú szülőkormány innovációját. Évente több millió eladott triciklivel a minőség garantált.
Jellemzői
nagy első kerék lengéscsillapítóval és sárhányóval
magasított ergonomikusan formázott ülőke
ultrakönnyű irányítás Touch Steering technológiával
leszerelhető kiesésgátló
szerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fém váz
gyermekek részére 10-től 36 hónaos korig
szabadalmaztatott termék
megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak
szabadonfutó rendszerrel
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a gyermek kényelmes pihenése, ha a szülő irányít
extra biztonság
kényelmes korai utazás
tartósság és minőség
anyai komfort
teljes kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST6070900 | |
Tricikli tolókarral Lollipop Pink smarTrikeEz a smarTrike Lollipop Pink tricikli egy igazán modern gyermek járgány csodás rózsaszín színben kivitelezve, mely már 10 hónapos kortól ajánlott és egészen 3 éves koráig növekszik a gyermekkel. Köszönhetően az új Touch Steering fejlesztésnek a szülő könnyed mozdulattal tudja irányítani a triciklit. A gyerek tricikli erős fémvázzal rendelkezik műanyag részekkel kombinálva, ami a termék stabilitását és kitűnő minőségét garantálja évek hosszú során át. Ez a gyermek tricikli különösen kényelmes, mert magasított ergonomikus kialakítású ülőke nagyszerűen megfelel pihenéshez vagy kényelmes nézelődéshez, ha a gyerkőc nem pedáloz.
A gyerek tricikli dupla lábtartó és pedál rendszerrel van ellátva, míg a gyerkőc éppen nem pedáloz, addig a lábtartón pihentetheti lábacskáit, későbbiekben pedig egyszerűen le lehet szerelni. A tricikli pedáljai csúszásgátló felülettel vannak ellátva és a járgány szabadonfutó. Tricikli hátsó részén a gyerkőc kihasználhatja a billenős kosarat, melyben tárolhatja játékait vagy akár homokot is szállíthat benne. Az első kerék lengéscsillapítóval van ellátva, ami segít csökkenteni a terep egyenetlenségeit, így még kényelmesebb lesz a triciklivel közlekedni. A gyermekes szülők garantáltan értékelni fogják az első osztályú kerekeket, melyek ellenállnak a defektnek is, a tricikli még éles kanyarodáskor is rendkívül stabil.
A gyermeket 3-pontos biztonsági öv és dereka körül kiesés gátló védi, melyen akár kezecskéit pihentetheti is. A gyermek tricikli együtt növekszik az Ön gyermekével, már 10 hónapos kortól a gyerkőc biztonságosan ücsöröghet a kényelmes ülésben, a magasított háttámla biztosítja a kényelmet, a lábtartón pihentetheti lábacskáit vagy éppen próbálgathatja a pedálozást is szülői felügyelet mellett. Második lépésben, 24 hónapos kortól a tricikli edző eszközzé válik, ekkor a gyerek tanulja a helyes pedálozást, ekkor már a kiesésgátló akár le is vehető.
Már 30 hónapos kortól a szülőkormány leszerelhető és a gyerek már egyedül pedálozhat. Válassza a smarTrike gyerek triciklit, mert piacvezető a termelésben és az újítások terén is. A smarTrike tricikli márka világszerte a legkelendőbb és legjobbra értékelt gyermek tricikli márka. Évtizedek óta a piacon van és elsőként vezette be az állítható magasságú szülőkormány innovációját. Évente több millió eladott triciklivel a minőség garantált.
Jellemzői
nagy első kerék lengéscsillapítóval és sárhányóval
magasított ergonomikusan formázott ülőke
ultrakönnyű irányítás Touch Steering technológiával
leszerelhető kiesésgátló
szerelhető lábtartók
csúszásmentes pedálak
teljes fém váz
gyermekek részére 10-től 36 hónaos korig
szabadalmaztatott termék
megfelel a szigorú biztonsági előírásoknak
szabadonfutó rendszerrel
Előnyök
a vezérlés megnövelt teljesítménye
extra kényelem
a gyermek kényelmes pihenése, ha a szülő irányít
extra biztonság
kényelmes korai utazás
tartósság és minőség
anyai komfort
teljes kihasználás
| Készleten Gyártó: smarTrike Termékkód: ST6071200 | |
Elektronikus bébiőr Audio Baby Monitor Simply Zen connect BeabaElektronikus bébiőr Simply Zen a neves francia Beaba márka műhelyéből. Praktikus, biztonságos és különösen megbízható elektronikus bébiőr, amely biztosítja a babával való állandó kontaktust. A szabadalmaztatott technológiájának köszönhetően éjszakai üzemmódban nem bocsát ki hullámokat, lágy, nyugtató fénye kellemes, egészséges és zavartalan alvást biztosít a babának. A bébiőr 2 üzemmódban működő VOX funkcióval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a jelátvitelt a hang indítja el. A VOX funkció érzékenységét saját igényei szerint állíthatja be, így a baba halk mormogása is aktiválhatja.
A Simply Zen hordozható elektronikus bébiőr 100% biztonságos kapcsolattal rendelkezik, egy időben mindkét szülő használhatja. Egy gyermekegység legfeljebb 2 szülői egységgel párosítható. Ennek az opciónak köszönhetően a baba a ház két szobájából ellenőrizhető. A szülők minden bizonnyal értékelni fogják a távolról állítható éjszakai fény funkciót – a lágy fény távolról aktiválható anélkül, hogy belépne a gyerekszobába vagy a hálószobába. A Simply Zen Beaba elektronikus bébiőrt száraz vagy nedves ruhával tisztítsa. Karbantartásához ne használjon vegyi tisztítószert, spray-t, oldószert vagy szappant.
A Franciaországból származó Beaba márka 1989-ben hódította meg a piacot, azóta forradalmi termékeivel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. Kínálatában háztartási eszközök széles választékát találja az ételpárolóktól a gyermek napszemüvegekig. A márka tervezői és gyártói elsősorban a minőségre törekednek, ennek köszönhetően a Beaba termékei megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek, miközben használatunk nagyon egyszerű. A Beaba francia gyártó számos díjat tudhat magáénak, melyek nem csak a szakemberek, de az elégedett szülők és gyermekek véleményét is tükrözik.
Jellemzői
elektronikus bébiőr Simply Zen
szabadalmazott nulla hullám technológia
VOX funkció
éjszakai fény funkció
két szülői egységgel párosítható
egyszerű és intuitív kezelés
modern francia dizájn
csúcsminőség
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE930325 | |
Pelenkázótáska BeabaÉlvezze az anyaságot stílusosan a Beaba márka segítségével! A Wellington Changing Bag Heather Grey Beaba pelenkázótáska egy praktikus babakellék unisex sötétkék színben. Tágas beltere számos hasznos kelléknek ad helyet, melyek séták során megkönnyítik a pelus cserét. A hátizsák formájú pelenkázótáska szabad mozgást biztosít a kezeknek, így az édesanya teljes mértékben a gyermekével foglalkozhat.
A táskában 3 belső rekesz található, valamint egy rekesz a nedves ruhaneműnek. A táska thermo ételtartóval és kényelmes pelenkázó alátéttel is rendelkezik. Nem hiányoznak a külső zsebek sem az apróságokra. A babakocsihoz rögzíthető táska teljes űrtartalma 18 liter, tisztítása nedves kendővel ajánlott.
A Beaba márkáról
A francia Beaba márka 1989-ben hódította meg a piacot, azóta forradalmi termékeivel igyekszik a kisbabás szülők életét valamivel egyszerűbbé tenni. A márka tervezői és gyártói elsősorban a minőségre törekednek, ennek köszönhetően a Beaba termékei megfelelnek a legszigorúbb minőségi követelményeknek. Kínálatában szép és minőségi háztartási eszközök széles választékát találja, melyek minőségét számos díj támasztja alá ezzel is tükrözve a szakemberek és szülők véleményét.
Jellemzői
pelenkázótáska
számos rakodótérrel
thermo ételtárolóval
pelenkázó alátéttel
modern dizájn
mosás enyhe cikluson
| Készleten Gyártó: Beaba Termékkód: BE940263 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.