Szett asztal KidTable White SmobySzürkés-bézs asztal gyerekeknek KidTable White 3 kisszékkel és anti UV védelemmel egy igazán pompás bútor készlet bel- és kültéri használatra kisfiúk és kislányok számára már 18 hónapos kortól. Robosztus Smoby bútorok csúcsminőséggel és erős stabilitással büszkélkednek, felületük sima, UV védelemmel lettek kezelve, igy csodaszép külcsinjük éveken keresztül is megmarad. Asztal a székek szinben és külcsinben kiegészitik egymást, ebéd, pihenés, kreativ foglalkozás közben vagy kerti partyk idején minden gyerkőc kedvence lesz. Legózhatnak, gyurmázhatnak, rajzolhatnak vagy festhetnek is rajta barátaikkal vagy testvéreikkel. Nagyszerű bútor készlet éveken keresztül kitart.
Asztal gyerekeknek KidTable White Smoby szürkésbézs UV védelemmel 76*52*45 cm 18 hó-tól
A KidTable White gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka szürkésbézs színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni, mint a KidChair kisszékhez, KidStool taburetthez és KidBench padhoz.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,9 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
3 kisszék gyerekeknek KidChair Smoby UV védelemmel 50 kg teherbirás 27 cm ülőke magassága 18 hó-tól
Kisszék gyerkőcöknek KidChair Coral Red a neves francia Smoby vállalat műhelyéből egy csúcsszuper elsőosztályú ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Korall színű kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, de tökéletesen kiegészíti a Smoby házikókat is. Teljes méretei a kisszéknek 33*33*50 cm, bel- és kültéri használatra egyaránt ajánlott, nagyon tartós, erős és stabil még a kedvezőtlen időjárással szemben is. Ebben a szettben 3 kisszék vár gyermekére.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880405-4B | |
Szett tanulóbicikli kosárral Corolle Comfort SmobyTanulóbringa kosárral Corolle Comfort és játékbaba Luise 4 hanggal és 3 dallammal egy csodálatos játékszett, melybe minden kislány első pillantásra beleszeret már 18 hónapos kortól. Gyerkőcökre egy csodaszép tanulóbringa vár, mely számos élményekkel teli szórakozást igér együtt a cuk játékbabával nagyszerű funkciókkal kiegászitve. Játékbaba kislánya legjobb barátjává válik, különböző hangokkal és dallamokkal fogja szórakoztatni őt. A bringán lévő kosárnak köszönhetően magával viheti kis kedvencét bármerre is indul útnak. Időtlen játékszett serkentően hat az elképzelőerőre, fantáziára és a mozgási képességekre egyaránt.
Tanulóbicikli kosárral Corolle Comfort Smoby fémszerkezettel és magasságilag állítható üléssel 24 hó-tól
Corolle Comfort tanulóbicikli egy kiváló közlekedési eszköz minden virgonc gyerkőc részére a francia Smoby vállalat műhelyéből, de főleg kislányoknak ajánlott 2 éves kortól. Tanulóbringa nagyon szép rózsaszín-fehér színkombinációban tetszeleg, miközben a teljes fémszerekezetet lágy virágminták díszítik. A tanulóbicikli elülső részén rózsaszín kosárka kapott helyet, mely a kedvenc játékbaba szállítására alkalmas. Gyerekek a tanulóbiciklivel fejlesztik egyensúlyérzéküket miközben aktívan sportolnak. Tanulóbringa együtt növekszik gyermekével, ha eljön az ideje, a futóbiciklizésben rutint szerző gyerek, csak átül a pedálos kétkerekű bringára és egy kis gyakorlás után már teker vele.
A kényelmes ergonomikusan alakított ülőke 33-38 cm közt állítható magasságilag. Tanulóbringa minőségi és speciális anyagból készült EVA kerekeken gurul, melyben egyesül a gumikerekek halksága és műanyag kerekek ellenállósága. Így a gyerkőcre komfortos és halk suhanás vár. Gyártó gondolt a tanulóbicaj praktikusságára is és felszerelte azt kitámasztóval is a kényelmes parkoláshoz. Haladás során gyerkőce lábacskáit a tanulóbicaj középső részén tudja pihentetni. Méretei 77*39*49 cm, magassága 49 cm. Tanulóbringa súlya 2,7 kg, így az ultrakönnyű kategóriába tartozik, kezelése egyszerű, könnyen irányítható. Kerekek átmérője 25 cm.
Játékbaba interaktív Bebe Calin Loving&Melodies Features Corolle 4 hanggal és 3 dallammal
Bébé Calin Loving & Melodies Features kivételes játékbaba a francia Corolle gyártó műhelyéből. Egyedül nálunk szerezheti be a világ legcsodálatosabb játékbabáját. A vanília illatú interaktív játékbaba 4 különböző hanggal és 3 szépséges dallammal nyeri el a kislányok tetszését. A mama és papa szavak, nevetés és csók hangjai és fülbemászó melódiák szórakoztatóak és nyugtatóak egyaránt. A részletgazdag játékbaba 18 hónapos kortól ajánlott. Dizájnos rózsaszín pizsamában és bájos sapkában várja a gondoskodó kislányokat.
Asszimetrikus arcvonásai nagyon kedvessé, szimpatikussá teszik. Vidám barna szemei valósághű tekintetet árasztanak, ráadásul fekvő helyzetben becsukódnak. A termék elsőosztályú alapanyagai, tökéletes kidolgozása és bájos külcsíne mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek erős köteléket alakítson ki a babához.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi és biztonsági szabványoknak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. A francia Corolle vállalat már 1979-óta hozza el a gyerekek ölelő karjaiba a legszebb játékbabákat. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM770125-1 | |
Szett asztal KidTable White SmobyAsztal gyerekeknek KidTable White 3 kisszékkel tökéletes bútor készlet bel- és kültéri használatra kisfiúk és kislányok részére már 18 hónapos kortól. Robosztus Smoby bútorok csúcsminőséggel és erős stabilitással büszkélkednek, felületük sima, UV védelemmel lettek kezelve, igy csodaszép külcsinjük éveken keresztül is megmarad. Asztal a székkel szinben és külcsinben kiegészitik egymást, ebéd, pihenés, kreativ foglalkozás közben minden gyerkőc kedvence lesz. Legózhatnak, gyurmázhatnak, rajzolhatnak vagy festhetnek is rajta barátaikkal vagy testvéreikkel. A szett részét képezi 3 kisszék, melynek szinét tetszés szerint kiválaszthatja a 4 adott kombinációból: korall - szürkéskék - olivazöld, 3x korall, 3x szürkéskék vagy 3x olivazöld/a kért kombinációt a rendelés megjegyzésébe tüntesse fel/.
Asztal gyerekeknek KidTable White Smoby szürkésbézs UV védelemmel 76*52*45 cm 18 hó-tól
A KidTable White gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka szürkésbézs színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni, mint a KidChair kisszékhez, KidStool taburetthez és KidBench padhoz.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,9 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kisszék gyerekeknek KidChair Smoby UV védelemmel 50 kg teherbirás 27 cm ülőke magassága 18 hó-tól - 3 drb
Kisszék gyerkőcöknek KidChair a neves francia Smoby vállalat műhelyéből egy csúcsszuper elsőosztályú ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Korall színű kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, de tökéletesen kiegészíti a Smoby házikókat is. Bel- és kültéri használatra egyaránt ajánlott, nagyon tartós, erős és stabil még a kedvezőtlen időjárással szemben is. Három fajta szinkombinációból választhat: olivazöld, szürkéskék vagy korall.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880405-4 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és Bio zöldséges stand SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 és Bio zöldséges stand kosárral és élelmiszerekkel egy igazán kiváló játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak. Francia Écoiffier és Smoby játékok csodás dizájnban évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Boltosok és vásárlók szerepébe bújva a kicsik valósághű élményekkel gazdagodnak, közelebb kerülnek a felnőttek világához.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Zöldséges Bio stand bevásárlókocsival Organic Market Stall Vert Azur Écoiffier élelmiszerekkel 41 kiegészítő 18 hó-tól
Az Écoiffier Organic Market Stall Vert Azur zӧldséges Bio stand egy szép, egyedi és komplexen felszerelt kerekeken guruló játék, mely a boltos szerepjátékokat kedvelő fiúknak, lányoknak 18 hónapos kortól ajánlott. A kékes-barna színekben pompázó stand gyӧnyӧrű éke lesz minden gyerekszobának, 41 darab kiegészítő hosszantartó mókát igér a kicsiknek. A Bio stand minőségi és ellenálló, mégis kellemes tapintású műanyagból készült. A stand két keréken áll, így a kis árus nagyon egyszerűen áthelyezheti.
Organic Market Stall bio standon minden megtalálható, amire a kicsiknek szükségük lehet, gyümölcsök, zöldségek és még kerti virágok is a portéka részét képezik. A bio standról nem hiányozhat a hagyományos mérleg, pénztárgép, bankkártya leolvasó terminál, aprópénz, bevásárlókosár és hosszú nyelű kerekes bevásárló kocsi, illetve a zöldséges, gyümölcsös és virágos ládák sem. A kisbolt kétszintes. Az alsó szint narancs vagy eper tárolásához szolgál. A felső szint a kis kezekhez alakított foganytúval rendelkező bevásárló kosár elhelyezéséhez van kialakítva, de az árult portéka számára is van itt kijelolt terület. Mindkét oldalán virágok díszelegnek, melyek kiegészítik a stand oszlopaiból és tetelyéből kialakított csodálatos kis ablaknyílást. Ezen a részen sorakoznak a valódi faládákat imitáló gyӧnyӧrű ládikákban a paprikák, saláta uborkák és sárgarépák. Az ablaknyílás másik oldalán megtaláljuk a pénztárgépet és az áru súlyának méréséhez szükséges mérleget, akár csak egy valódi zӧldséges standban.
Élelmiszerek játékkonyhába 100% Chef Écoiffier 20 db 18 hó-tól
Élelmiszer szett játékkonyhába 100% Chef egy egyedi kiegészítőkből álló készlet játékkonyhába. Gyerek élelmiszerek 18 hónapos kortól megfelelőek már a játékra. A szettbe 20 darab kiegészítő tartozik, ide tartozik zöldborsó konzerv, paradicsom konzerv, nitella, joghurt, kóla, tej, dzsúsz, ásványvíz, narancs, majonéz és kecsap. Ezzel a szuper játékszettel most már a játékkonyhában vagy szupermarketekben a játék még érdekesebb és szórakoztatóbb lesz a csöppségek számára.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-17 | |
Szett készségfejlesztő asztalka Activity Table Little és kisvonat SmobyÚjdonságKészségfejlesztő asztalka Activity Table és állatmintás vonat, építőjáték és házikó kockákkal egy igazán pompás játék készlet minden gyermek részére már 12 hónapos kortól. Készségfejlesztő játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Egyedi Smoby és Écoiffier játékok francia dizájnban játékos módon és többrétűen fejlesztik a gyerekeket. A kicsiket különféle szórakoztató funkciók várják a készségfejlesztő asztalkán, amelyek közvetlenül fejlesztik a motorikus készségeiket, kognitív képességeiket és logikus gondolkodásukat. Csodálatos színek és vidám állatás motívumok serkentően hatnak a fantáziára és képzelőerőre egyaránt.
Készségfejlesztő asztalka Activity Table Little Smoby funkciókkal a finom motorika fejlesztésére 12 hó-tól
Készségfejlesztő játszóasztal Activity Table Little Smoby egy csodaszép többfunkciós készségfejlesztő játék gyerekek részére 12 hónapos kortól, mely serkentően hat majd a kognitív és motorikus képességeikre. Készségfejlesztő asztal 4 erős lábon áll, minőségi műanyagból készült, mely bársonyos a tapintásra. Kisfiúkat és kislányokat garantáltan lenyűgözik a játék menő funkciói, játszóasztalka lehetőséget kínál fejleszteni készségeiket, képességeiket, ügyességüket. Várva várja csemetéit a karikavezető labirintus, kilövő katapult, forgó tükör, de nem hiányozhat a sárga golyó leengedő tobogán sem cuki elefánt ábrájával.
Természetesen fontos részét képezik a készségfejlesztő játéknak a színes formaillesztő kockák állatkás ábrákkal, melyeken keresztül a helyes beillesztéssel gyermeke megismerkedik a formákkal, alakzatokkal. Ha a kockák a helyes nyílásokba kerültek, azok az asztal lábában várják, hogy újra játékba kerüljenek. Ez a játék kiváló a finom motorika serkentésére, egyes színek és alakzatok megismerésére. Az asztalka rengeteg játéklehetőséget kínál csöppségének a játékos fejlődésre. Méretei a terméknek 47*47*53 cm.
Készségfejlesztő vonat BB Abrick Écoiffier állatmintás kockákkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő vonat BB Abrick a francia Écoiffier vállalat műhelyéből kisfiúkat és kislányokat egyaránt lefoglal már az első látásra 12 hónapos kortól. Egyedi kisvonat lágy pasztell színvilágban és állatmintás kockákkal felpakolva a vonatra kalandos játszadozást visz a kicsik mindennapjaiba. Kockák nagyobb méretekkel rendelkeznek, hogy a velük való manipuláció a csöppségek számára egyszerűbb legyen. Az 52 cm hosszú kisvonat serkentően hat a fantázia, képzelőerő, finom motorika és logikus gondolkodásmód fejlődésére.
Készségfejlesztő játék a BB Abrick kollekcióból a legkisebbek igényei szerint lett kialakítva, többrétűen fejleszti őket, játszadozás közben új színekkel és formákkal ismerkednek. Kisvonat és a kockák erős műanyagból készültek lekerekített élekkel a maximális biztonság érdekében. Tarka játék harmonikus és nyugtató hangulatot áraszt. Játék vonat hozzájárul a gyermek fizikai és mentális fejlődéséhez, ezért nem hiányozhat gyermeke szobájából sem. Méretei 52*11*16 cm.
Készségfejlesztő építőjáték 4in1 BB Abrick Écoiffier 41 részes kockákkal karikákkal és csészékkel dobozban 12 hó-tól
Készségfejlesztő építőjáték 4in1 BB Abrick a francia Écoiffier vállalat műhelyéből minden gyermek kedvence lesz már 12 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok szívesen játszadoznak a többfunkciós építőjátékkal, mely megtanítja őket a kreativitásuk és képzelőerejük kihasználására. A kék nyitható doboz egy 41 darabos készletet tartalmaz, amelyben a gyerekek egy toronyépítőt csészékből, piramist karikákból, láncot különböző formákból és klasszikus kockákat találnak. Az egyes elemek nagyobb méretűek, így a gyermek könnyebben tudnak velük játszadozni. Erős és tartós műanyagból készültek, lekerekített élekkel, a lágy színek harmonikusan és nyugtatóan hatnak a gyerekekre.
Azzal, hogy a gyerekek terveznek, javasolnak, építenek fejlődik logikus és térbeli gondolkodásuk. Vizsgálgatják hogyan is illenek egymásba az egyes kockák, érdeklődnek a külvilág felől. Fejlődik fantáziájuk és kreativitásuk, játszadozva a kockákkal edzik finom motorikájukat és kézügyességüket. Ez a készségfejlesztő készlet tehát sokoldalúan hozzájárul a kisgyerek fizikai és mentális fejlődéséhez, ezért nem hiányozhat kis gyerkőce szobácskájából sem. Praktikus tárolónak köszönhetően az egyes elemek már nem lesznek szanaszét a szobában. Méretei a doboznak 42*21*18 cm.
Készségfejlesztő házikó BB Abrick Écoiffier 11 darabos formaillesztő kockákkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő házikó BB Abrick a francia Éciffier műhelyéből egy igazán csodás ajándék legkisebbeknek 12 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok nagy örömmel veszik birtokba a tetővel és nyílásokkal kiegészített didaktikus házikót, melyekbe megpróbálják a megfelelő formájú kockákat behelyezni. Csodálatos 11-részes készlet állatkás motívummal nagyobb méretű formaillesztő kockákat rejt, melyek megkönnyítik a kicsik dolgát. Erős és tartós műanyagból készült lekerekített élekkel, fejlesztik a kicsik finom motorikáját, logikus gondolkodásmódját és térlátását. Tapintással ismerkednek a formákkal, természetes módon tanulják az egyes színeket megkülönböztetni. Didaktikus játéknak köszönhetően fejlődik a gyerekek kreativitása is. Méretei a házikónak 21*21*22 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A termékek nem tartalmaznak káros anyagokat, biztonságosak legkisebbek számára is. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140303-16 | |
Szett bébitaxi Bobby Car Neo Anthrazit BIGBobby Car Neo Anthrazit autó bébitaxi cserélhető színes felnikkel, ovális utánfutóval és interaktív elektronikus kormány egy igazán pöpec játékszett örökmozgó kisfiúk és kislányok részére 12 hónapos kortól. Ez az időtlen játékszett most akciós áron kapható, így spórolni is tud. Bébitaxi és a kiegészítők színben és dizájnban kiegészítik egymást, fejlesztően hatnak a gyerkőcök finom motorikájára, mozgási képességei és egyéniségük fejlődésére. Játékok a német BIG vállalattól egyedi dizájnban és csúcsszuper minőségben lettek megalkotva, hogy hosszú ideig szolgálják a gyerkőcöket.
Bébitaxi Bobby Car Neo Anthrazit BIG hanggal 3-rétegű gumikerekekkel és cserélhető színes felnikkel 12 hótól
Ajándékozza meg gyerkőceit csúcsszuper európai bébitaxival elsőosztályú minőségben. Bébitaxi Bobby Car Neo a német BIG gyártó műhelyéből egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. Bébitaxi megfelelő 1-5 éves korosztálynak. Kis autóversenyzőket lenyűgözi a járgány időtlen dizájnja és csodaszép antracit színkivitelezése. Működő duda hangeffekttel minden egyes utazást valósághűbbé és még érdekesebbé varázsol. Az autó gömbölyded formái és kényelmes csúszásmentes ülése a gyerkőc biztonságát szolgálja. A járgány elülső részén hűtőmaszk teszi a bébitaxit még életszerűbbé, hogy a suhanás még mókásabb legyen.
Robosztus Neo bébitaxi a legmodernabb közlekedési eszköz a német BIG vállalat műhelyéből. Bébitaxi teherbírása 50 kg. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van az UV szűrőnek hála. A 3-rétegű gumi kerekek halk haladást biztosítanak az úttesten. A kerekek felületét BIG márkafelirat díszíti. Maximálisan tartósak, strapabírók és kiválóan kiegészítik a bébitaxit. Szükség esetén a felni rózsaszín vagy türkizkékre cserélhető. Azonos színekre váltható a duda teteje is. A külcsín változtatásának lehetősége hozzájárul a gyermek személyiségének és egyéniségének fejlesztéséhez.
Interaktív kormány Mentős BIG New&Classic&Next&Neo bébitaxihoz hanggal és fénnyel 12 hó-tól
BIG interaktív Mentős kormány minden bébitaxihoz kiváló kiegészítő, amely minden gyerkőcöt lenyűgöz már 12 hónapos kortól. A szürke-fekete színkombinációjú kormány 8 különböző hangon szórakoztatja a kicsiket. Sebességmérővel is rendelkezik és a fények valósághű mentős autót varázsolnak a járgányból. Minden BIG Classic, New és Next bébitaxira felerősíthető, úgyszintén a BIG traktorokra is. A gombok a kis gyermek újjacskáihoz vannak kialakítva. A csomagba tartozik 3x AAA elem is, melyek főképp tesztelésre alkalmasak, ezért mielőbbi cserét ajánljuk. Kormány valósághű dizájnban pompázik, ezért is nyeri el a kicsik figyelmét első pillantásra.
Ovális utánfutó minden BIG New&Classic&Neo&Next bébitaxikhoz cserélhető türkíz és rózsaszín felnik 12 hó-tól
Lepje meg gyerkőcét a német BIG vállalat legújabb utánfutójával. Modern ovális utánfutó megfelelő választás New, Classic, Neo és Next bébitaxikhoz. Fiúkat és lányokat egyaránt lenyűgözi már 12 hónapos kortól csodaszép antracit színkivitelezése. 3-rétegű gumikerekek halk és kényelmes haladást biztosítanak. A kerekek felületét a BIG márkajel díszíti. Maximálisan tartósak és harmóniában állnak a járgány dizájnjával. Szükség esetén a felni rózsaszín vagy türkizkékre cserélhető. A külcsín változtatásának lehetősége hozzájárul a gyermek személyiségének és egyéniségének fejlesztéséhez. Köszönhetően robosztus és tartós szerkezetének teherbírása 25 kg, felületét UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben. Méretei a utánfutónak 49*21*29 cm.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka.
| Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56243-4 | |
Szett bébitaxi Bobby Car Neo Anthrazit BIGBobby Car Neo Anthrazit autó bébitaxi cserélhető színes felnikkel, ovális utánfutóval és tolókar ergonomikus háttámlával egy igazán kiváló játékszett örökmozgó kisfiúk és kislányok örömszerzésére 12 hónapos kortól. Ez a minőségi játékszett most akciós áron kapható, így spórolni is tud. Bébitaxi és a kiegészítők színben és dizájnban kiegészítik egymást, fejlesztően hatnak a gyerkőcök finom motorikájára és mozgási képességei fejlődésére. Játékok a német BIG vállalattól egyedi dizájnban és csúcsszuper minőségben lettek megalkotva, hogy hosszú ideig szolgálják a gyerkőcöket.
Bébitaxi Bobby Car Neo Anthrazit BIG hanggal 3-rétegű gumikerekekkel és cserélhető színes felnikkel 12 hótól
Ajándékozza meg gyerkőceit csúcsszuper európai bébitaxival elsőosztályú minőségben. Bébitaxi Bobby Car Neo a német BIG gyártó műhelyéből egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. Bébitaxi megfelelő 1-5 éves korosztálynak. Kis autóversenyzőket lenyűgözi a járgány időtlen dizájnja és csodaszép antracit színkivitelezése. Működő duda hangeffekttel minden egyes utazást valósághűbbé és még érdekesebbé varázsol. Az autó gömbölyded formái és kényelmes csúszásmentes ülése a gyerkőc biztonságát szolgálja. A járgány elülső részén hűtőmaszk teszi a bébitaxit még életszerűbbé, hogy a suhanás még mókásabb legyen.
Robosztus Neo bébitaxi a legmodernabb közlekedési eszköz a német BIG vállalat műhelyéből. Bébitaxi teherbírása 50 kg. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van az UV szűrőnek hála. A 3-rétegű gumi kerekek halk haladást biztosítanak az úttesten. A kerekek felületét BIG márkafelirat díszíti. Maximálisan tartósak, strapabírók és kiválóan kiegészítik a bébitaxit. Szükség esetén a felni rózsaszín vagy türkizkékre cserélhető. Azonos színekre váltható a duda teteje is. A külcsín változtatásának lehetősége hozzájárul a gyermek személyiségének és egyéniségének fejlesztéséhez.
Ovális utánfutó minden BIG New&Classic&Neo&Next bébitaxikhoz cserélhető türkíz és rózsaszín felnik 12 hó-tól
Lepje meg gyerkőcét a német BIG vállalat legújabb utánfutójával. Modern ovális utánfutó megfelelő választás New, Classic, Neo és Next bébitaxikhoz. Fiúkat és lányokat egyaránt lenyűgözi már 12 hónapos kortól csodaszép antracit színkivitelezése. 3-rétegű gumikerekek halk és kényelmes haladást biztosítanak. A kerekek felületét a BIG márkajel díszíti. Maximálisan tartósak és harmóniában állnak a járgány dizájnjával. Szükség esetén a felni rózsaszín vagy türkizkékre cserélhető. A külcsín változtatásának lehetősége hozzájárul a gyermek személyiségének és egyéniségének fejlesztéséhez. Köszönhetően robosztus és tartós szerkezetének teherbírása 25 kg, felületét UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben. Méretei a utánfutónak 49*21*29 cm.
Tolókar ergonomikus háttámlával minden BIG New&Classic&Next&Neo bébitaxihoz magasságilag állítható 88-108 cm 12 hó-tól
Szülőkormány háttámlával a neves német BIG vállalat műhelyéből egy nagyszerű és praktikus kiegészítő minden New, Classic, Next és Neo bébitaxihoz. Ergonomikusan kialakított tolókar a nagyobb kényelem érdekében két kézzel markolható meg és 4 magassági fokozatba állítható (88-tól 108 cm-ig). A tolókar erős fémből készült, részét képezi a minőségi ergonomikusan alakított fekete háttámla tartós műanyagból a BIG márkajellel díszítve. Tolókart minden szülő értékelni fogja, hisz tudja a menetirányt irányítani. Ha gyerkőce elfárad a nagy utazás közben, felrakja a bébitaxira a lábacskáit és a háttámlának hátradőlve meg tud pihenni, miközben a szülő tolja a járgányt. Nagyszerű kiegészítő séták, kirándulások vagy bevásárlás alkalmával is.
A szülőkormány egyszerűen és könnyen rászerelhető a bébitaxi hátsó részére. A bébitaxi és a szülőkormány biztonságosan összekapcsolódik. Használata egyszerű. A legújabb gyártási fejlesztés garantálja a termék magas stabilitását és tartósságát. Felhelyezése illetve a tolókar leszerelése a bébitxiról gyors és egyszerű - átgondolt fix csatoló rendszerrel minden szülőnek könnyedén fog menni. A tolókar magasságát a tolókaron található nyomógombbal tudja majd beállítani, az egyes fokozatok közt 6,5 cm a különbség.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56243-2 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és Pony bébitaxi SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi 3in1 és Pony bébitaxi utánfutóval egy igazán egyedi játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak. Francia Smoby játékok csúcsminőségben játékos módon fejlesztik a gyerekeket. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Utánfutóval kiegészített bébitaxi is nagy örömet szerez, hisz a csöppségek magukkal vihetik az útra kedvenc játékaikat is egyaránt.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Bébitaxi utánfutóval Baby Pony Ride On Little Smoby ergonomikus üléssel és nagy fogantyúval 12 hó-tól
Bébitaxi utánfutóval Baby Pony Little a francia Smoby gyártó műhelyéből egy csodálatos bébitaxi gyerekeknek 12 hónapos kortól. A stílusos bébitaxi cuki póniló formában sörénnyel, fülekkel és bájos szemekkel gyermeke hű társa lesz szinte mindennap. Az elülső részében található fogantyú a kis kezekhez van alkalmazva, biztonság és stabilitás érzést nyújt. A négy minőségi és ellenálló kerék garantálja a zökkenőmentes haladást. Az ergonomikus ülés hosszantartó kényelmes szórakozást biztosít. A bébitaxihoz egy praktikus utánfutó is tartozik, amelyben a gyerekek a kedvenc játékukat szállíthatják.
Póniló bébitaxi remek segítségét nyújt a gyermek motorikus képességei és mozgáskészségei fejlesztésénél. Erősíti a láb izomzatát, hozzájárul az egyensúlyérzék gyakorlásához és a csípő ízületek helyes fejlődéséhez. A bébitaxi minőségi és ellenálló műanyagból készült, amely tapintásra nagyon kellemes. A játék kalandos szórakozást kínál, egyedi külcsíne ösztönzi a fantáziát. Terhelhetősége 25 kg, méretei 54*27*40 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-7 | |
Szett készségfejlesztő asztalka Activity Table Little és Pony bébitaxi SmobyÚjdonságKészségfejlesztő asztalka Activity Table és Pony bébitaxi utánfutóval egy igazán cuki játék készlet minden gyermek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben a francia Smoby műhelyéből színben és dizájnban kiegészítik egymást, évekig fogják a kicsiket szórakoztatni, minden gyerekszobát szebbé varázsolnak. Játékok csúcsminőségben játékos módon fejlesztik a gyerekeket. A kicsiket különféle szórakoztató funkciók várják az asztalon, melyek közvetlenül fejlesztik a kognitív képességeiket és logikus gondolkodásukat. Egyedi bébitaxi szintén nagy kedvenc lesz az utánfutóval, melybe az imádott játékokat tudják magukkal együtt utaztatni.
Készségfejlesztő asztalka Activity Table Little Smoby funkciókkal a finom motorika fejlesztésére 12 hó-tól
Készségfejlesztő játszóasztal Activity Table Little Smoby egy csodaszép többfunkciós készségfejlesztő játék gyerekek részére 12 hónapos kortól, mely serkentően hat majd a kognitív és motorikus képességeikre. Készségfejlesztő asztal 4 erős lábon áll, minőségi műanyagból készült, mely bársonyos a tapintásra. Kisfiúkat és kislányokat garantáltan lenyűgözik a játék menő funkciói, játszóasztalka lehetőséget kínál fejleszteni készségeiket, képességeiket, ügyességüket. Várva várja csemetéit a karikavezető labirintus, kilövő katapult, forgó tükör, de nem hiányozhat a sárga golyó leengedő tobogán sem cuki elefánt ábrájával.
Természetesen fontos részét képezik a készségfejlesztő játéknak a színes formaillesztő kockák állatkás ábrákkal, melyeken keresztül a helyes beillesztéssel gyermeke megismerkedik a formákkal, alakzatokkal. Ha a kockák a helyes nyílásokba kerültek, azok az asztal lábában várják, hogy újra játékba kerüljenek. Ez a játék kiváló a finom motorika serkentésére, egyes színek és alakzatok megismerésére. Az asztalka rengeteg játéklehetőséget kínál csöppségének a játékos fejlődésre. Méretei a terméknek 47*47*53 cm.
Bébitaxi utánfutóval Baby Pony Ride On Little Smoby ergonomikus üléssel és nagy fogantyúval 12 hó-tól
Bébitaxi utánfutóval Baby Pony Little a francia Smoby gyártó műhelyéből egy csodálatos bébitaxi gyerekeknek 12 hónapos kortól. A stílusos bébitaxi cuki póniló formában sörénnyel, fülekkel és bájos szemekkel gyermeke hű társa lesz szinte mindennap. Az elülső részében található fogantyú a kis kezekhez van alkalmazva, biztonság és stabilitás érzést nyújt. A négy minőségi és ellenálló kerék garantálja a zökkenőmentes haladást. Az ergonomikus ülés hosszantartó kényelmes szórakozást biztosít. A bébitaxihoz egy praktikus utánfutó is tartozik, amelyben a gyerekek a kedvenc játékukat szállíthatják.
Póniló bébitaxi remek segítségét nyújt a gyermek motorikus képességei és mozgáskészségei fejlesztésénél. Erősíti a láb izomzatát, hozzájárul az egyensúlyérzék gyakorlásához és a csípő ízületek helyes fejlődéséhez. A bébitaxi minőségi és ellenálló műanyagból készült, amely tapintásra nagyon kellemes. A játék kalandos szórakozást kínál, egyedi külcsíne ösztönzi a fantáziát. Terhelhetősége 25 kg, méretei 54*27*40 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140303-9 | |
Szett bébitaxi autó Next Bobby Car BIGBébitaxi Next Bobby Car BIG együtt tolókarral, rendszámtáblával és jogosítvánnyal egy csodaszép játékszett minden kis sofőr részére 12 hónapos kortól, akik saját menő bébitaxival szeretnék barátaikat elbűvölni. Kedvező játékszett most alacsony áron kapható, így gyerkőcét minőségi BIG játákokkal ajándékozza meg, miközben spórolni is tud. Modern játékok csodaszép dizájnban elsőosztályú alapanyagból készültek, kiegészítik egymást, hosszantartó móka alapját képezik éveken keresztül a kicsik számára.
Bébitaxi gyerekeknek autó Next Bobby Car BIG hanggal és fénnyel 12 hónapos kortól piros-szürke
Gyerek bébitaxi Next Bobby Car egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. A bébitaxi első pillantásra lenyúgözi fényeffektjeivel gyermekét, melyek minden egyes utazást még szórakoztatóbbá és érdekesebbé tesznek. Bébitaxi kisautó gömbölyded formái biztonságot nyújt a kicsik számára, kényelmes ülése és szép színek pedig csak fokozzák a mókás suhanást. Piros-szürke színkombináció, valósághű fények és duda - ezek mind egyedi tulajdonságai a BIG bébitaxinak, melyek egyedibbé teszik a többi bébitaxival szemben. A bébitaxi hátsó részén a térdnek lett támaszték kialakítva, így nagyobb gyerekek is használhatják, mint rollert.
Gyerek bébitaxi Next Bobby Car legmodernabb bébitaxi a német BIG vállalat műhelyéből. A béitaxi megfelelő 12 hónapos kortól. Hang és fényeffektekkel szórakoztatja a gyerekeket. Bébitaxi kisautó formában teherbírása 50 kg. Gyerekek 12 hónapos kortól azonnal megszeretik a valósághű és érdekes funkcióinak köszönhetően. Az autó első lámpái világítanak, ezen kívül a duda is valósághű hangot ad ki. A duda 2xAAA elemre működik, melyek nem képezik a csomag tartalmát. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van a UV szűrőnek hála és maga a bébitaxi egyedi Blow Molding technológiával készült.
Jellemzői
gyerek bébitaxi hang és fényeffektekkel
világító elülső lámpák
dudával
teherbírása 50 kg
csatlakoztatók kiegészítőkre (utánfutóra, vontatókötélre..)
nagyobbak rollerként is használhatják
megfelelő 12 hónapos kortól
borulás elleni védelem
beltéri és kültéri használatra
3 éves garancia
specialis UV szűrő a színek védelméért
ergonomikusan alakított ülés a csípő helyes fejlődéséhez
minőségi német termék
Szülőkar BIG bébitaxihoz BIG 12 hó kortól
szülőkar bébitaxihoz szülőknek
hossza állítható
egyszerű a használata
magasan stabil és tartós
fém markolat és műanyag részletek
minőségi német termék
Rendszámtábla névvel és jogosítvány BIG bébitaxihoz BIG New&Classic 12 hónapos kortól
valósághű tartozék bébitaxihoz
rendszámtábla névvel
jogosítvány
színes matrica szett
méretei a rendszámtáblának 13*7 cm
minőségi német termék BIG
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56230-2 | |
Szett 3 kisszék KidChair SmobyGyerkőcei szívesen töltik szabadidejüket a friss levegőn a barátaikkal? Csodaszép KidChair kisszékek lenyűgöző zöld és kék színekben a Smoby vállalattól együtt 2 drb KidStool asztalkával egy igazán időfeletti játék készletet alkotnak minden gyermek részére már 18 hónapos kortól, akik szívesen töltik szabadidejüket barátaikkal a szabadban piknikezéssel. Az alacsony árú játékszett kellemes és erős alapanyaggal büszkélkedik, melyből a csodaszép székek és asztalkák készültek. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalkák színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Green Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Green a francia Smoby vállalat műhelyéből egy tökéletes zöld-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Blue Smoby - 2 drb
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán menő kék-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Ebben a szettben 2 drb szék vár gyermekeire. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby - 2 drb
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-8 | |
Szett tanulóbicikli kosárral Corolle Comfort SmobyTanulóbringa kosárral Corolle Comfort és játékbaba Mária rózsaszin ruhácskában egy csodaszép játékszett, melynek minden kislány örülni fog már 18 hónapos kortól. Gyerkőcökre egy minőségi tanulóbringa vár, mely számos élményekkel teli szórakozást igér együtt a stilusos 30 cm magas játékbabával cuki rózsaszin ruhácskába öltöztetve. Játékbaba kislánya legjobb barátjává válik, pislogó szemei boldogságot árasztanak. A bringán lévő kosárnak köszönhetően magával viheti kis kedvencét bármerre is indul útnak. Időtlen játékszett serkentően hat az elképzelőerőre, fantáziára és a mozgási képességekre egyaránt.
Tanulóbicikli kosárral Corolle Comfort Smoby fémszerkezettel és magasságilag állítható üléssel 24 hó-tól
Corolle Comfort tanulóbicikli egy kiváló közlekedési eszköz minden virgonc gyerkőc részére a francia Smoby vállalat műhelyéből, de főleg kislányoknak ajánlott 2 éves kortól. Tanulóbringa nagyon szép rózsaszín-fehér színkombinációban tetszeleg, miközben a teljes fémszerekezetet lágy virágminták díszítik. A tanulóbicikli elülső részén rózsaszín kosárka kapott helyet, mely a kedvenc játékbaba szállítására alkalmas. Gyerekek a tanulóbiciklivel fejlesztik egyensúlyérzéküket miközben aktívan sportolnak. Tanulóbringa együtt növekszik gyermekével, ha eljön az ideje, a futóbiciklizésben rutint szerző gyerek, csak átül a pedálos kétkerekű bringára és egy kis gyakorlás után már teker vele.
A kényelmes ergonomikusan alakított ülőke 33-38 cm közt állítható magasságilag. Tanulóbringa minőségi és speciális anyagból készült EVA kerekeken gurul, melyben egyesül a gumikerekek halksága és műanyag kerekek ellenállósága. Így a gyerkőcre komfortos és halk suhanás vár. Gyártó gondolt a tanulóbicaj praktikusságára is és felszerelte azt kitámasztóval is a kényelmes parkoláshoz. Haladás során gyerkőce lábacskáit a tanulóbicaj középső részén tudja pihentetni. Méretei 77*39*49 cm, magassága 49 cm. Tanulóbringa súlya 2,7 kg, így az ultrakönnyű kategóriába tartozik, kezelése egyszerű, könnyen irányítható. Kerekek átmérője 25 cm.
Játékbaba Bebe Calin Maria Corolle's Flowers Corolle fekete pislogó szemekkel és gyöngyöcskékkel 30 cm 18 hó-tól
Csodálatos Bébé Calin Maria Corolle's Flowers játékbaba a francia Corolle gyártó műhelyéből származik. Egyedül nálunk szerezheti be a világ legcsodálatosabb játékbabáját, mely szinte valósághű benyomást kelt. Pislogó fekete szemeivel, sötétebb bőrével és részletgazdag kidolgozásával első látásra lenyűgözi a gyerekeket. A játékbaba 18 hónapos kortól ajánlott. Rózsaszín pizsamában és bájos sapkában várja a gondoskodó kis dadusokat. A Maria játékbaba teste tapintásra nagyon puha, a belsejében található puha polisztirol gyöngyöknek köszönhetően ülő vagy fekvő helyzetben is önállóan megáll. Asszimetrikus arcvonásai nagyon kedvessé, szimpatikussá teszik a Corolle játékbabát.
Vidám fekete szemei valósághű tekintetet árasztanak, ráadásul fekvő helyzetben, altatáskor, becsukódnak. A termék elsőosztályú alapanyagai, tökéletes kidolgozása és bájos külcsíne mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek erős köteléket alakítson ki a babához. Az egyedi Bébé Calin Maria Corolle's Flowers játékbaba 30 cm magas, így tökéletesen beleillik a gyerekek karjaiba. Köszönhetően a megfelelő méretének, tökéletesen kivitelezett részletgazdag kidolgozásának, lágy és puha testének a babázás mostantól feledhetetlen élmény lesz a kicsi számára. Egyedisége az enyhe vanília illatban rejlik, amely nyugtató hatással van a kicsikre és többszörös mosás után is megmarad.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi és egyedi külcsínben és funkcionalitásban pompázó gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készülnek, melyek megfelelnek az európai minőségi és biztonsági szabványoknak. A Smoby játékok színei ӧsztӧnzik és fejlesztik a gyerekek képzelőerejét és fantáziáját. A francia Corolle vállalat már 1979-óta hozza el a gyerekek ölelő karjaiba a legszebb játékbabákat. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM770125-2 | |
Szett járássegítő és babakocsi fékkel Croc Baby Walker Minikiss 3in1 SmobyJárássegítő és babakocsi fékkel Croc Baby Walker és rózsaszin bébitaxi háttámlával egy fantasztikus játékszett legkisebbek, de főleg kislányok részére már 12 hónapos kortól. Modern Smoby játékszett gyerekeknek európai csúcsminőséggel és francia dizájnnal büszkélkedik. Járássegitő a rózsaszin bébitaxival szinben és dizájnban kiegészitik egymást, vidám és kreativ hangulatot visznek a gyerekszobába. Gyerekek a járássegitőnek köszönhetően magabiztosabbak lesznek az első léptek megtételében, miközben kis kedvencüket is tologathatják a kocsiban, de nagy örömmel indulnak útnak majd szüleikkel a bővithető bébtaxin is.
Járássegítő és babakocsi játékbabának Croc Baby Walker Minikiss 3in1 Smoby fékkel és biztonsági övvel 12 hó-tól
Járássegítő és babakocsi játékbabának Croc Baby Walker 3in1 a francia Smoby vállalat MiniKiss kollekciójából kiváló ajándék minden gyerkőc részére már 12 hónapos kortól. Többfunkciós gyerekjáték világoskék színkombinációban pompázik, tökéletes társ első léptek megtételéhez. A járássegítőre való támaszkodással a kicsik magabiztosabban kezdenek el járni, könnyebben sajátítják el lépegetés tudományát, ez egy biztonságos társ a legkisebbek számára. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek. Járássegítő kihasználható babakocsiként is, melybe két módon ültethető a játékbaba - köszönhetően az elforgatható ülésnek játékbaba ülhet menetiránnyal szemben, vagy szemtől szembe a kis dadussal. Gyermeke egyaránt tanul meg járni és fejleszti kommunikációs képességeit játékbabájáról való gondoskodás közben.
A járássegítő babakocsi oldalsó részein vidám állatkás ábrák kaptak helyet, tökéletes párosítás az állatkás jelmezbe bújtatott játékbabákkal a kollekcióból. Biztonsági öv biztonságos haladást nyújt majd a játékbaba számára. Ergonomikus foganytú a gyermek kezecskékhez lett kialakítva. A levehető ülőrész akár autósülésként is funkcionál, gyermeke magával viheti bármerre is indul útnak.
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 Smoby 3 hang tolókar kiesésgátló - mágikus szemek 6 hó-tól
Bővithető Maestro Ride-On Pink 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből csudijó ajándék minden gyerkőc, de főleg a kislányok számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép rózsaszin-lila-fehér szinárnyalatban tündököl, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik.
Smoby neves francia játékgyártó vállalat, mely minőségi műanyag gyerekjátékokat gyárt már évtizedek óta. Műanyag, melyből a Smoby játékok készülnek tartós, tapintásra bársonyos és biztonságérzetet nyújt játék közben. Játékbabák a MiniKiss sorozatból megfelelőek babusgatáshoz, mivel puha anyagból készültek. A szigorúan ellenőrzӧtt gyártási folyamat végen a legmagasabb biztonsági kӧvetelményeknek megfelelő játék áll egyedi külcsinben. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM210207-10 | |
Szett járássegítő és babakocsi fékkel Croc Baby Walker Minikiss 3in1 SmobyJárássegítő és babakocsi fékkel Croc Baby Walker és kék bébtaxi egy tökéletes játékszett legkisebbek részére már 12 hónapos kortól. Modern Smoby játékszett európai csúcsminőséggel és francia dizájnnal büszkélkedik. Járássegitő a kék bébitaxival szinben és dizájnban kiegészitik egymást, vidám és kreativ hangulatot visznek a gyerekszobába. Gyerekek a járássegitőnek köszönhetően magabiztosabbak lesznek az első léptek megtételében, miközben kis kedvencüket is tologathatják a kocsiban. Élményekkel teli szórakozást igér a bővithető bébitaxi is hanggal.
Járássegítő és babakocsi játékbabának Croc Baby Walker Minikiss 3in1 Smoby fékkel és biztonsági övvel 12 hó-tól
Járássegítő és babakocsi játékbabának Croc Baby Walker 3in1 a francia Smoby vállalat MiniKiss kollekciójából kiváló ajándék minden gyerkőc részére már 12 hónapos kortól. Többfunkciós gyerekjáték világoskék színkombinációban pompázik, tökéletes társ első léptek megtételéhez. A járássegítőre való támaszkodással a kicsik magabiztosabban kezdenek el járni, könnyebben sajátítják el lépegetés tudományát, ez egy biztonságos társ a legkisebbek számára. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek. Járássegítő kihasználható babakocsiként is, melybe két módon ültethető a játékbaba - köszönhetően az elforgatható ülésnek játékbaba ülhet menetiránnyal szemben, vagy szemtől szembe a kis dadussal. Gyermeke egyaránt tanul meg járni és fejleszti kommunikációs képességeit játékbabájáról való gondoskodás közben.
A járássegítő babakocsi oldalsó részein vidám állatkás ábrák kaptak helyet, tökéletes párosítás az állatkás jelmezbe bújtatott játékbabákkal a kollekcióból. Biztonsági öv biztonságos haladást nyújt majd a játékbaba számára. Ergonomikus foganytú a gyermek kezecskékhez lett kialakítva. A levehető ülőrész akár autósülésként is funkcionál, gyermeke magával viheti bármerre is indul útnak.
Bébitaxi bővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 Smoby 3 hang tolókar kiesésgátló - mágikus szemek 6 hó-tól
Bővithető Maestro Ride-On Blue 3in1 bébitaxi a francia Smoby vállalat műhelyéből nagyszerű ajándék minden gyerkőc számára már 6 hónapos kortól. A levehető részeknek köszönhetően a gyermek igényeihez alakitható, igy együtt növekszik gyermekével 6 hónapos korától egészen 36 hónapos koráig. Csodaszép kék szinárnyalatban pompázik, elülső részét vidám mosoly és mágikus szempár disziti, de gyerkőce bármikor megtudja változtatnia bébitaxi arckifejezését. A bébitaxi hátsó részén tolókar kapott helyett, hogy a szülő komfortosan tudja vezérelni a járgányt. Utazás közben a gyerkőcöt kiesésgátló és 3-pontos biztonsági öv védi. A bébitaxi bővithető bármikor hintatalppal, mely webáruházunkban beszerezhető, igy a bébitaxi pillanatok alatt menő talajhintává válik.
A Maestro Ride-On bébitaxi 3 lépésben nő együtt a gyermekkel:
1. lépés: Szülő által vezérelt járgány
6 hónapos csöppség esetén még a szülő irányitja a bébitaxi haladását, gyerkőcöt a bébitaxiban biztonsági kiegészitők védik, lábacskáit a levehető lábtartón pihenteti. Az elektronikus dudával szórakoztatja magát és ismerkedik környezetével.
2. lépés: Első lépések
10 hónapos kortól már a gyerkőc maga próbálkozik az első léptek megtételében, a bébitaxi háttámlája stabil segitséget nyújt számára az előrehaladásban. Fejlődik koordinációja és mozgási készsége.
3. lépés: hagyományos bébitaxi
12 hónapos gyerkőcnél már a tolókar, a kiesésgátló és biztonsági öv levehető. Ahogy lábacskáival hajtja magát előre erősödnek lábizmai és térlátása is fejlődik.
A kormányon lévő elektronikus duda 3 hanggal szórakoztatja a gyerkőcöt séta közben. A levehető lábtartókon hosszabb séta esetén megpihentetheti lábacskáit és relaxálhat. Minőségi és tartós gumikerekek halk haladást biztositanak, a legtöbb felületen kényelmes haladást eredményeznek, igy akár bel- és kültéren is kihasználható a járgány. Ergonomikusan alakitott ülőrész komfortos ücsörgést nyújt hosszabb utazás során is. Ülőke fedele könnyen felnyitható, a titkos tárolóhelyen játékok vagy egyéb apróságok is elrejthetőek, melyek nélkülözhetetlenek a kicsi számára. Méretei a bébitaxinak 61*44*55 cm. Elektronikus kormány 3xLR44/AG13 elemre működik, melyek a csomag részét képezik.
Smoby neves francia játékgyártó vállalat, mely minőségi műanyag gyerekjátékokat gyárt már évtizedek óta. Műanyag, melyből a Smoby játékok készülnek tartós, tapintásra bársonyos és biztonságérzetet nyújt játék közben. Játékbabák a MiniKiss sorozatból megfelelőek babusgatáshoz, mivel puha anyagból készültek. A szigorúan ellenőrzӧtt gyártási folyamat végen a legmagasabb biztonsági kӧvetelményeknek megfelelő játék áll egyedi külcsinben. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM210207-9 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és ülőke kádba SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi 3in1 és ülőke kádba vizes játékokkal egy igazán tökéletes játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, nem csupán a gyerekszobában szereznek boldog pillanatokat, hanem a kádban is pancsolás közben. Francia Smoby játékok csúcsminőségben játékos módon fejlesztik a gyerekeket. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Csodás színvilág valódi francia dizájnban serkentően hat a fantáziára és képzelőerőre.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Ülőke a fürdőkádba Baby Bath Time Little Smoby tapadókorongokkal és vízi játékokkal 6 hó-tól
Gyermek ülőke vízbe Baby Bath Time Little a francia Smoby vállalat műhelyéből kiváló kiegészítő fürdetéshez gyerekek részére már 6 hónapos kortól. Gyerkőcök fürdés alatt az ülőkében ülnek és szépen játszanak a fürdőkádban játékaikkal. Biztonságban érzik magukat és ugyanakkor számos lehetőségük van, hogy a fürdőzésről elterelődjön figyelmük. Az ülőke minőségi, tartós és lágy műanyagból készült. Élei lekerekítettek és ergonomikusan alakított, ami garantálja, hogy az ülőkében a kicsik nem sérülnek meg és biztonságban fognak ülni. Úgy lett kialakítva, hogy ne akadályozza a csöppségeket a játék közben. A gyerek ülőke két részből áll - játszóasztalból és fotelból. Ülőrész 6-13 kg súllyal rendelkező gyerkőcnek ajánlott.
Az asztalka egyszerű módon rákattintható a fotelra és a gomb meghúzásával könnyedén le is vehető róla. A játékasztal elvételével csöppsége egyszerű mozdulattal kivehető a fotelből. Ülőke fürdőkádba legkisebbeknek pasztell kék színvilágban és francia dizájnban az első pillantásra elnyeri a kicsik szívét. Az ülőke színei stimuláljak a gyermek fantáziáját, pozitív benyomást keltve a kicsik számára. Az ülőke alsó részén tapadókorongok találhatók, hogy a gyermek ne csússzon ki és az ülőke is stabil maradjon a vízben. Egyszerűen fel lehet lazítani alulról. A nagy virágból víz folyik, mint a zuhanyból a kis medencébe forgó malommal, ebből pedig kifolyik a víz a kádba. Kék bálna így kellemesen fürdőzik a saját medencéjében.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-4 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és Explor Cube kocka SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi 3in1 és Explor Cube kocka hanggal egy igazán pompás játék készlet, mely minden gyermek életébe örömteli pillanatokat hoz már 12 hónapos kortól. Készségfejlesztő játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Francia Smoby játékok csúcsminőségben játékos módon fejlesztik a gyerekeket. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, logikus gondolkodásmódot, lágy színvilág és vidám motívumok serkentően hatnak a fantáziára és képzelőerőre.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Készségfejlesztő kocka Explor Cube Little Smoby finom motorika fejlesztésére 5 oldal és 13 funkció hanggal 12 hó-tól
Készségfejlesztő kocka Explor Cube Little a francia Smoby vállalat műhelyéből egy többfunkciós játék legkisebbeknek 12 hónapos kortól. Különleges kocka lágy pasztell színvilágban elsőosztályú műanyagból készült lágy, selymes felülettel, így biztonságos játszadozást nyújt kisfiúk és kislányok részére egyaránt. Gyerkőcökre 13 tevékenység vár, melyek során fejlődik a finommotorika, a logikus gondolkodás, valamint a fantázia és képzelőerő egyaránt.
A kocka 5 játékoldallal rendelkezik, ezeken formaválogató nyílások találhatók az állatok ábráival ellátott 4 db kockának, továbbá egy golyóvezető játék, egy lapátkerék, egy forgó henger és virágkerék, fogaskerekek, egy forgó koala, bújócskás teknős, és egy crick-crick hangot kiadó katica. A játék során a gyerekek megtanulják felismerni a különböző felületek szerkezetét, a színeket és a hangokat. A didaktikus kocka praktikus ajtóval is rendelkezik, ezen át a formaválogató kockák egyszerűn kiemelhetők. Termék méretei 29*28*40 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-2 | |
Bábitaxi minibusz hanggal Baby Volkswagen T1 Blue BIGÚjdonságBébitaxi Minibus a német BIG vállalat műhelyéből egy igazán kiváló ajándék minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Stílusos minibusz kékes-fehér külcsínben szinte valósághű mása a Volkswagen T1 minibusznak, így minden gyermek figyelmét felkelti már az első pillantásra. A felnyitható ülőke alatt tárolóhely található, ahova gyermeke a kedvenc játékait, kincseit vagy éppen nassolnivalót tudja elrejteni. A kisbusz formájú bébitaxi valósághű megjelenését az autógyártó cég logója, valamint a jármű elején és hátulján elhelyezett rendszámtáblák erősítik.
Bébitaxiról nem hiányozhat a duda sem, kényelmes és biztonságos haladását a minőségi csúszásmentes puha műanyagból készült kerekek biztosítják. Minibusz bébitaxi robosztus és stabil, lekerekített élekkel készült, teherbírása 50 kg. Felületét speciális UV szűrő védi, mely megakadályozza a fakulást, így éveken keresztül is megtartja szépséges színvilágát. Bébitaxi a gyermek nagy kedvencévé válik, hisz mindennapos használatban lesz, a járgánnyal indul sétákra a parkba vagy akár kirándulásokra is.
Bébitaxi gyerekeknek elősegíti a csípőizületek helyes fejlődését, hisz csöppsége terpeszben ül a bébitaxin. Bébitaxi kormánya 30 fokos szögig kormányozható. Modern bébitaxi fejlesztően hat a fizikai képességekre, de serkenti a fantáziát és elképzelőerőt is egyaránt. Gyermekéből pillanatok alatt buszsofőr válik, haladás során megtanulja felmérni képességeit, a távolságot, megtanulja a sebességet a környezetéhez igazítani. Teljes méretei a bébitaxinak 61*23*37 cm.
Német BIG vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik különböző korosztályok részére. A BIG termékek különböző intézményekben voltak tesztelve, ami garantálja a termékek minőségét. A bébitaxi a német ellenőrző hatóság TÜV Rheinland vizsgálta a GS szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is.
Jellemzői
bébitaxi minibusz külcsínben Volkswagen T1
felnyitható ülőke tárolóhellyel
teherbírása 50 kg
megfelelő 18 hónapos kortól
specialis UV szűrő a színek védelméért
robosztus külalak és minőségi műanyag
minőségi német termék
| Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG55321 | |
Szett bébitaxi autó Next Bobby Car BIGBébitaxi Next Bobby Car BIG és háttámasz és járássegítő kapaszkodó egyben egy kiváló játékszett minden gyerkőc részére 12 hónapos kortól, akik saját menő bébitaxival szeretnék barátaikat elbűvölni. Kedvező játékszett most akciós áron kapható, így gyerkőcét minőségi BIG játákokkal ajándékozza meg, miközben spórolni is tud. Modern játékok csodaszép dizájnban elsőosztályú alapanyagból készültek, kiegészítik egymást, hosszantartó móka alapját képezik éveken keresztül a kicsik számára.
Bébitaxi gyerekeknek autó Next Bobby Car BIG hanggal és fénnyel 12 hónapos kortól piros-szürke
Gyerek bébitaxi Next Bobby Car egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. A bébitaxi első pillantásra lenyúgözi fényeffektjeivel gyermekét, melyek minden egyes utazást még szórakoztatóbbá és érdekesebbé tesznek. Bébitaxi kisautó gömbölyded formái biztonságot nyújt a kicsik számára, kényelmes ülése és szép színek pedig csak fokozzák a mókás suhanást. Piros-szürke színkombináció, valósághű fények és duda - ezek mind egyedi tulajdonságai a BIG bébitaxinak, melyek egyedibbé teszik a többi bébitaxival szemben. A bébitaxi hátsó részén a térdnek lett támaszték kialakítva, így nagyobb gyerekek is használhatják, mint rollert.
Gyerek bébitaxi Next Bobby Car legmodernabb bébitaxi a német BIG vállalat műhelyéből. A béitaxi megfelelő 12 hónapos kortól. Hang és fényeffektekkel szórakoztatja a gyerekeket. Bébitaxi kisautó formában teherbírása 50 kg. Gyerekek 12 hónapos kortól azonnal megszeretik a valósághű és érdekes funkcióinak köszönhetően. Az autó első lámpái világítanak, ezen kívül a duda is valósághű hangot ad ki. A duda 2xAAA elemre működik, melyek nem képezik a csomag tartalmát. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van a UV szűrőnek hála és maga a bébitaxi egyedi Blow Molding technológiával készült.
Jellemzői
gyerek bébitaxi hang és fényeffektekkel
világító elülső lámpák
dudával
teherbírása 50 kg
csatlakoztatók kiegészítőkre (utánfutóra, vontatókötélre..)
nagyobbak rollerként is használhatják
megfelelő 12 hónapos kortól
borulás elleni védelem
beltéri és kültéri használatra
3 éves garancia
specialis UV szűrő a színek védelméért
ergonomikusan alakított ülés a csípő helyes fejlődéséhez
minőségi német termék
Háttámla és járássegítő BIG New&Classic bébitaxihoz 12 hónapos kortól
háttámla és járássegítő segédeszköz BIG bébitaxikhoz
támla járás és utazás közben
lassításra is alkalmas
40 cm magas
egyszerű a felszerelése
12 hónapos kortól
minőségi német termék
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56230-3 | |
Gyerek asztal sárga székkel Kid Table SmobyÚjdonságA KidTable gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka kékes-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztal részét képezi egy sárga kisszék is 50 kg-os teherbírással. Kerti szék kényelmes háttámlával lett kialakítva. Erős és stabil lábak garantálják a szék stabilitását bel- és kültéren egyaránt. Az ülőke rész 27 cm magasan van a talajtól, teljes magassága 50 cm.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Asztal maximális teherbírása 70 kg, nagyon stabil, bel- és kültéren egyaránt kihasználható. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és képzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek képzelőerejére és fantáziájára. Smoby játék a legjobb választás gyermekei számára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM810232-J | |
Gyerek asztal kék székkel Kid Table SmobyÚjdonságA KidTable gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka kékes-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztal részét képezi egy kék kisszék is 50 kg-os teherbírással. Kerti szék kényelmes háttámlával lett kialakítva. Erős és stabil lábak garantálják a szék stabilitását bel- és kültéren egyaránt. Az ülőke rész 27 cm magasan van a talajtól, teljes magassága 50 cm.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Asztal maximális teherbírása 70 kg, nagyon stabil, bel- és kültéren egyaránt kihasználható. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és képzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek képzelőerejére és fantáziájára. Smoby játék a legjobb választás gyermekei számára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM810232-I | |
Gyerek asztal zöld székkel Kid Table SmobyÚjdonságA KidTable gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka kékes-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztal részét képezi egy zöld kisszék is 50 kg-os teherbírással. Kerti szék kényelmes háttámlával lett kialakítva. Erős és stabil lábak garantálják a szék stabilitását bel- és kültéren egyaránt. Az ülőke rész 27 cm magasan van a talajtól, teljes magassága 50 cm.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Asztal maximális teherbírása 70 kg, nagyon stabil, bel- és kültéren egyaránt kihasználható. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és képzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek képzelőerejére és fantáziájára. Smoby játék a legjobb választás gyermekei számára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM810232-H | |
Szett gyermek asztal KidTable zöld SmobyNépszerűZöld színű KidTable gyermek asztal, két kisszék és csokizó egy igazán kitűnű szettet alkotnak kisfiúk és kislányok részére már 18 hónapos kortól. Játékszett most alacsony áron kapható, igy spórolni is tud. A Smoby szettben található kerti kiegészítők kitűnnek legmagasabb minőségükkel, tartósságukkal, bársonyos felületükkel, mely UV védelemmel is kezelve lett, hogy évek múltán is újként, élénk színben pompázzanak. Fast Food élelmiszerek 44 kiegészítővel az Écoiffiertől nagyszerűen kiegészíti a kerti Smoby szettet. A játékok színben és kivitelezésben kiegészítik egymást.
Asztal gyerekeknek Kid Furniture Table Green Smoby
Kid Furniture Table Green gyerek asztal egy igazán modern és egyedi kerti bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka zöld-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja élénk színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni a Kid Furniture kollekcióból.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,5 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Green Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Green a francia Smoby vállalat műhelyéből egy tökéletes zöld-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Kisszék gyerekekneki Kid Furniture Chair Grey Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Grey a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán nagyszerű szürkés-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Modern kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Kávézó és csokizó 100% Chef Écoiffier
Kávézó és csokizó 100% Chef egy modern gyerekjáték minden kreatív csöppség részére már 18 hónapos kortól, akik szíesen öltenek fel szerepeket. Kávézó 100% Chef gazdag készletébe 33 kiegészítő tartozik, miközben a gyerkőcökre valósághű kávéfőző kapszulákkal és pénztárgép mikrofonnal vár, így a boldog és élménydús pillanatok garantálva vannak. Természetesen a fizetéőeszköz sem hiányozhat, így bankjegyek és érmék is pénztárgép részét képezik. A készletben megtalálható még coffeetogo kávéspoharak, 2 csésze kiskanalakkal, 2 croissant, 2 sütemény, tejtartó, tálca és céges mobiltelefon is, hogy a szerepjáték teljesen valósághű legyen. Az igényes vásárlók bankkártyával is fizethetnek, nem szükséges kézpénzt maguknál tartani. A kávézó tulajdonosok széleskörű kínálata garantáltan becsábítja a vendégeket a kávézóba, hisz friss kávéra, forró csokira és ízletes süteményekre mindenki elcsábul. Minden kiegészítő minőségi műanyagból készült, mely tartós és strapabíró tulajdonságokkal rendelkezik.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. Écoiffier szintén kiváló francia márka, mely minőséget kínál ésszerű áron. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880403-4 | |
Szett gyermek asztal KidTable zöld SmobyNépszerűZöld színű KidTable gyermek asztal kisszékkel, taburettel és vízspriccelő polip egy egyedüálló kerti szett minden gyerkőc részére már 18 hónapos kortól. Játékszett most akciós áron kapható, igy spórolni is tud. A Smoby szettben található asztal, szék és taburett kitűnnek legmagasabb minőségükkel, tartósságukkal, bársonyos felületükkel, mely UV védelemmel is kezelve lett, hogy évek múltán is újként, élénk színben pompázzanak. Szettbe tartozik vízspriccelő polip is a BIG játékgyártó műhelyéből, mely tökéletesen kiegészíti a szettet és rengeteg mókás pillanatot igér a kicsiknek. Testvérek és barátok egész évben kihasználhatják ezt a kiváló szettet bel- és kültéren egyaránt.
Asztal gyerekeknek Kid Furniture Table Green Smoby
Kid Furniture Table Green gyerek asztal egy igazán modern és egyedi kerti bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka zöld-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja élénk színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni a Kid Furniture kollekcióból.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,5 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Blue Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán menő kék-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű.
Vízi játék polip Aqua Nauti BIG 4 méteres vízsugárral extra stabil
Víz spriccelő polip Aqua Nauti a német BIG vállalat műhelyéből egy igazán egyedi kerti játák, mely első pillantásra felkelti kisfiúk és kislányok figyelmét már 3 éves kortól. Vidám és mosolygós polip nagyon szép kék színárnyalatokban tetszeleg, a kis gézengúzoknak a nyári, gyakorta elviselhetetlen, forróságokban hideg felfrissülést nyújt szórakoztató vízsugárral. Miután a spriccelő vízi polipot egy hagyományos kerti locsolócsőhöz csatlakoztatják, a sapkája felrepül 4 m magasságba, illetve a víz nyomásától függően. Már az emelkedés során a polip sapkája elkezd forogni, így kellemes felfrissülés vár a huncut gyerkőcökre. A műanyag, melyből a polip készült UV szűrőt tartalmaz, ez megvédi színeit a kifakulástól és a játék ugyanolyan gyönyörű és ragyogó marad, mint az első napon. Valósághű csápjai extra stabilitást nyújtanak, borulásgátlóként funkcionálnak.
Dizájnos polip minden udvart és kertet szebbé varázsol. Minden gyermek a fárasztó szünidei játszadozás után szívesen felfrissül mellette és mindennapi társává válik. A szülők csak irigyelhetik a kicsinyek szórakoztató felfrissülését, de erre valójában nem is lesz szükség, hiszen a polip sapkája olyan magasra repül, ahogy szeretnénk, így kicsik és nagyok is szórakozhatnak mellette a nyáron. Vízi játék hosszú ideig fogja a családot szolgálni, nyári bulik, kerti partyk, kirándulások során mindig kellemes felfrissülést nyújt majd. Víz spriccelő polip méretei 45*45*45 cm, nem foglal nagy helyet, könnyen tárolható.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. BIG német gyártó cég nemzetközi díjakkal is rendelkező csúcskategóriás játékokat állít elő. A márka logója a bivaly, ami az erőt, ellenállóképességet és a robusztusságot szimbolizálja – és pontosan ezek a márka jellegzetességei. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880402-4 | |
Szett bébitaxi Bobby Car Neo BIG kék hanggal 3 rétegű gumikerékkelKék autó bébitaxi Bobby Car Neo hanggal és utánfutó interaktív kormánnyal egy igazán kivételes játékszett örökmozgó gyerkőcöknek már 1 éves kortól. A csodaszép játékszett kedvező áron kapható és nem csupán a gyerkőcök arcára szerez mosolyt, de a szülők is elégedettek lesznek, hogy spórolni tudnak. A játékok nagyszerűen kiegészítik egymást. Játékok révén fejlődik a kicsik finom motorikája, mozgási képességei és készségei köszönhetően a német BIG vállalatnak, mely termékeiben egyesíti az egyedi dizájnt és legmagasabb minőséget, hogy hosszú ideig szolgálják a kicsiket.
Bébitaxi Bobby Car Neo BIG kék, hanggal, gumi kerekekkel és rácsozott hűtőmaszkkal 12 hó-tól
Gyerek bébitaxi Bobby Car Neo egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. Bébitaxi megfelelő 1-5 éves korosztálynak, de főleg a kisfiúk figyelmét rabolja el. A bébitaxi első pillantásra lenyúgözi hangeffektjével gyermekét, mely minden egyes utazást még szórakoztatóbbá és érdekesebbé varázsol. Bébitaxi kisautó gömbölyded formái biztonságot nyújt a kicsik számára, kényelmes ülése és szép színek pedig csak fokozzák a mókás suhanást. Kék színkivitelezés, működő duda és nagy, valósághű hűtőmaszk - ezek mind egyedi tulajdonságai a BIG bébitaxinak, melyek egyedibbé teszik a többi bébitaxival szemben. A bébitaxi hátsó részén a térdnek lett támaszték kialakítva, így nagyobb gyerekek is használhatják, mint rollert.
Gyerek bébitaxi Bobby Car Neo legmodernabb bébitaxi a német BIG vállalat műhelyéből. Bébitaxi kisautó formában teherbírása 50 kg. Gyerekek 12 hónapos kortól azonnal megszeretik a valósághű és érdekes funkcióinak köszönhetően, hisz a duda is valósághű hangot ad ki. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van a UV szűrőnek hála. A 3-rétegű gumi kerekek halk haladást biztosítanak az úttesten. Fekete-fehér-narancssárga színben pompáznak és BIG márkafelirat díszíti a felületüket.
Ovális utánfutó minden BIG New&Classic&Neo&Next&Scooter bébitaxihoz 12 hó-tól piros
Ovális utánfutó BIG Bobby Trailer kompatibilis minden BIG Bobby Cars - New, Classic, Neo, Next és Scooter bébitaxival. A piros lekerekített pótkocsi 12 hónapos kortól ajánlott. Méretei 49*21*29 cm, teherbírása 25 kg. Köszönhetően a robosztus konstrukciónak és terhelhetőségnek, a gyerkőc segíthet a szülőnek a bevásárlást szállítani, vagy akár játékokat illetve homokot is. Az ovális pótkocsit fel lehet függőlegesen állítani, így kiszórható belle a szállítmány. A pótkocsi a bébitaxihoz biztonsági kapcsolóval rögzíthető. A puha kerekek biztosítják a halk és kényelmes haladást.
Élénk piros színe a pótkocsinak UV szűrővel van ellátva, hogy hosszabb idő után is megvédje a pótkocsi színét a káros sugarakkal szemben. Felhasznált anyagok egészségre nem károsak, újrahasznosíthatóak. Az újszerű gyártási technológia garantálja a Bobby Trailer magas tartósságát, így biztonságos játékot nyújt a gyerekeknek. A pótkocsi minden éle lekerekített, amely csökkenti a lehetséges sérülések esélyét. A pótkocsi színe semleges, alkalmas kislányoknak és kisfiúknak egyaránt.
Interaktív kormány BIG BIG bébitaxihoz piros-fekete 12 hó-tól
BIG interaktív kormány minden BIG Bobby Car bébitaxihoz alkalmas. Ez a kormány hang- és fényeffektusokkal minden bébitaxiból professzionális autót varázsol. A piros-fekete színkombinációjú Big kormány Forma 1 stílusba lett megalkotva. A csomagban lévő csavarokkal egyszerűen fel erősíthető a bébitaxira. A gombok a kis gyermek újjacskáihoz vannak kialakítva. Az On/Off kapcsológombbal a kormány aktiválódik tipikus startoló autó hangeffektussal. Az indexek bekapcsolásával nem csak hageffektus hallható, hanem a kormányon lévő gombok is villogni fognak a választott oldalon. Az igazi kényelem érdekében a gyerkőc bekapcsolhatja a rádiót, amely BIG Bobby Car Song-ot sugároz.
Ha a kis sofőr magára akarja vonni a figyelmet, akkor csak meg kell nyomnia a dudát az interaktív kormányon. Ha a gyerkőc elhagyja a bébitaxit, akkor mint a valódi autókon megnyomja a központi zár gombot és a bébitaxi védve van lopás ellen. Gyerkőc biztosan kihasználja majd az elakadásjelző háromszög gombot is, amely fényeffektust bocsájt ki. A telefonos gomb segítségével a gyerkőc "hazatelefonálhat", hogy késni fog a vacsoráról.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56241-4 | |
Szett bébitaxi Bobby Car Neo BIG piros hanggal és 3 rétegű gumikerékkelPiros autó bébitaxi Bobby Car Neo hanggal és ovális utánfutó hanggal és fénnyel kiegészített interaktív kormánnyal egy igazán tökéletes játékszett kis sofőrök szórakoztatására már 12 hónapos kortól. A csodás játékszett akciós áron kapható és nem csupán a gyerkőcök arcára szerez mosolyt, de a szülők is elégedettek lesznek, hogy spórolni tudnak. A játékok színben és kivitelezésben nagyszerűen kiegészítik egymást. Játékok révén fejlődik a kicsik finom motorikája, mozgási képességei és készségei köszönhetően a német BIG vállalatnak, mely termékeiben egyesíti az egyedi dizájnt és legmagasabb minőséget, hogy hosszú ideig szolgálják a kicsiket.
Bébitaxi Bobby Car Neo BIG piros, hanggal, gumi kerekekkel és rácsozott hűtőmaszkkal 12 hó-tól
Gyerek bébitaxi Bobby Car Neo egy luxusautó mása, mely egyedi dizájnban pompázik, amelybe csemetéje az első látásra beleszeret. Bébitaxi megfelelő 1-5 éves korosztálynak. A bébitaxi első pillantásra lenyúgözi hangeffektjével gyermekét, mely minden egyes utazást még szórakoztatóbbá és érdekesebbé varázsol. Bébitaxi kisautó gömbölyded formái biztonságot nyújt a kicsik számára, kényelmes ülése és szép színek pedig csak fokozzák a mókás suhanást. Piros színkivitelezés, működő duda és nagy, valósághű hűtőmaszk - ezek mind egyedi tulajdonságai a BIG bébitaxinak, melyek egyedibbé teszik a többi bébitaxival szemben. A bébitaxi hátsó részén a térdnek lett támaszték kialakítva, így nagyobb gyerekek is használhatják, mint rollert.
Gyerek bébitaxi Bobby Car Neo legmodernabb bébitaxi a német BIG vállalat műhelyéből. Bébitaxi kisautó formában teherbírása 50 kg. Gyerekek 12 hónapos kortól azonnal megszeretik a valósághű és érdekes funkcióinak köszönhetően, hisz a duda is valósághű hangot ad ki. A bébitaxi színe a káros sugarak ellen védve van a UV szűrőnek hála. A 3-rétegű gumi kerekek halk haladást biztosítanak az úttesten. Fekete-fehér színben pompáznak és BIG márkafelirat díszíti a felületüket. Maximálisan tartósak, strapabírók és kiválóan kiegészítik a bébitaxit.
Ovális utánfutó minden BIG New&Classic&Neo&Next&Scooter bébitaxihoz 12 hó-tól piros
Ovális utánfutó BIG Bobby Trailer kompatibilis minden BIG Bobby Cars - New, Classic, Neo, Next és Scooter bébitaxival. A piros lekerekített pótkocsi 12 hónapos kortól ajánlott. Méretei 49*29*21 cm, teherbírása 25 kg. Köszönhetően a robosztus konstrukciónak és terhelhetőségnek, a gyerkőc segíthet a szülőnek a bevásárlást szállítani, vagy akár játékokat illetve homokot is. Az ovális pótkocsit fel lehet függőlegesen állítani, így kiszórható belle a szállítmány. A pótkocsi a bébitaxihoz biztonsági kapcsolóval rögzíthető. A puha kerekek biztosítják a halk és kényelmes haladást.
Élénk piros színe a pótkocsinak UV szűrővel van ellátva, hogy hosszabb idő után is megvédje a pótkocsi színét a káros sugarakkal szemben. Felhasznált anyagok egészségre nem károsak, újrahasznosíthatóak. Az újszerű gyártási technológia garantálja a Bobby Trailer magas tartósságát, így biztonságos játékot nyújt a gyerekeknek. A pótkocsi minden éle lekerekített, amely csökkenti a lehetséges sérülések esélyét.
Interaktív kormány BIG bébitaxihoz piros-fekete 12 hó-tól
BIG interaktív kormány minden BIG Bobby Car bébitaxihoz alkalmas. Ez a kormány hang- és fényeffektusokkal minden bébitaxiból professzionális autót varázsol. A piros-fekete színkombinációjú Big kormány Forma 1 stílusba lett megalkotva. A csomagban lévő csavarokkal egyszerűen fel erősíthető a bébitaxira. A gombok a kis gyermek újjacskáihoz vannak kialakítva. Az On/Off kapcsológombbal a kormány aktiválódik tipikus startoló autó hangeffektussal. Az indexek bekapcsolásával nem csak hageffektus hallható, hanem a kormányon lévő gombok is villogni fognak a választott oldalon. Az igazi kényelem érdekében a gyerkőc bekapcsolhatja a rádiót, amely BIG Bobby Car Song-ot sugároz.
Ha a kis sofőr magára akarja vonni a figyelmet, akkor csak meg kell nyomnia a dudát az interaktív kormányon. Ha a gyerkőc elhagyja a bébitaxit, akkor mint a valódi autókon megnyomja a központi zár gombot és a bébitaxi védve van lopás ellen. Gyerkőc biztosan kihasználja majd az elakadásjelző háromszög gombot is, amely fényeffektust bocsájt ki. A telefonos gomb segítségével a gyerkőc "hazatelefonálhat", hogy késni fog a vacsoráról.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56240-3 | |
Bébitaxi minibusz hanggal Baby Volkswagen T1 BIGBébitaxi Minibus a német BIG vállalat műhelyéből egy igazán kiváló ajándék minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Stílusos minibusz pirosas-fehér külcsínben szinte valósághű mása a Volkswagen T1 minibusznak, így minden gyermek figyelmét felkelti már az első pillantásra. A felnyitható ülőke alatt tárolóhely található, ahova gyermeke a kedvenc játékait, kincseit vagy éppen nassolnivalót tudja elrejteni. A kisbusz formájú bébitaxi valósághű megjelenését az autógyártó cég logója, valamint a jármű elején és hátulján elhelyezett rendszámtáblák erősítik.
Bébitaxiról nem hiányozhat a duda sem, kényelmes és biztonságos haladását a minőségi csúszásmentes puha műanyagból készült kerekek biztosítják. Minibusz bébitaxi robosztus és stabil, lekerekített élekkel készült, teherbírása 50 kg. Felületét speciális UV szűrő védi, mely megakadályozza a fakulást, így éveken keresztül is megtartja szépséges színvilágát. Bébitaxi a gyermek nagy kedvencévé válik, hisz mindennapos használatban lesz, a járgánnyal indul sétákra a parkba vagy akár kirándulásokra is.
Bébitaxi gyerekeknek elősegíti a csípőizületek helyes fejlődését, hisz csöppsége terpeszben ül a bébitaxin. Bébitaxi kormánya 30 fokos szögig kormányozható. Modern bébitaxi fejlesztően hat a fizikai képességekre, de serkenti a fantáziát és elképzelőerőt is egyaránt. Gyermekéből pillanatok alatt buszsofőr válik, haladás során megtanulja felmérni képességeit, a távolságot, megtanulja a sebességet a környezetéhez igazítani. A bébitaxi súlya 3,4 kg. Teljes méretei a bébitaxinak 61*23*37 cm.
Német BIG vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik különböző korosztályok részére. A BIG termékek különböző intézményekben voltak tesztelve, ami garantálja a termékek minőségét. A bébitaxi a német ellenőrző hatóság TÜV Rheinland vizsgálta a GS szigorú biztonsági előírásoknak megfelelően. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is.
Jellemzői
bébitaxi minibusz külcsínben Volkswagen T1
felnyitható ülőke tárolóhellyel
teherbírása 50 kg
megfelelő 18 hónapos kortól
specialis UV szűrő a színek védelméért
robosztus külalak és minőségi műanyag
minőségi német termék
| Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG55320 | |
Szett gyermek asztal KidTable zöld SmobyNépszerűZöld színű KidTable gyermek asztal két taburettel és partvis lapáttal egy kiváló szett minden kisfiú és kislány részére már 18 hónapos kortól. Játékszett most akciós áron kapható, igy spórolni is tud. A Smoby szettben található asztal és taburettek, illetve partvis lapáttal kitűnnek legmagasabb minőségükkel, tartósságukkal, bársonyos felületükkel, mely UV védelemmel is kezelve lett, hogy évek múltán is újként, élénk színben pompázzanak. Testvérek és barátok egész évben kihasználhatják ezt a kiváló szettet bel- és kültéren egyaránt.
Asztal gyerekeknek Kid Furniture Table Green Smoby
Kid Furniture Table Green gyerek asztal egy igazán modern és egyedi kerti bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka zöld-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja élénk színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni a Kid Furniture kollekcióból.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,5 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Ebben a szettben 2 darab taburettet talál csemetéje. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű.
Seprű és lapát takarításhoz Aqua Clean Smoby
Seprű és lapát takarító szett Aqua Clean a francia Smoby válllat műhelyéből egy praktikus háztartási segédeszkӧz minden kis háziasszony számára 3 éves kortól. Elválaszthatatlan részét képezi a nagy seprű és a kefeseprű kis lapáttal. Takarító szett nagyon szép narancssárga színben tetszeleg, kӧnnyű és kellemes tapintású műanyagból készült, nélkülӧzhetetlen kelléke minden kissegédnek. A játék takarító szett segítségével a gyerekek elsajátítják a rendrakás és rendszeretet alapjait. Már a legkisebb gyermekekben szükséges fokozatosan kiépíteni a rendrakás iránti viszonyt. Partvis hossza 54 cm, teljes méretei 24*5*54 cm.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880402-5 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és zsúrkocsi SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 és fagylaltos zsúrkocsi gofrikkal egy igazán fantasztikus játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak. Francia Écoiffier és Smoby játékok csodás dizájnban évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Fagylaltos zsúrkocsi goffrikkal tökéletes lesz a szerepjátékok során, hisz már fiatal korban szükséges az üzleti készségeket elsajátítani.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Zsúrkocsi fagylalttal és goffrival Delight Market Vert Azur Écoiffier pénztárgéppel és 26 kiegészítővel 18 hó-tól
Menő zsúrkocsi fagylalttal és goffrikkal Delight Market Vert Azur az Écoiffier műhelyéből egy igazán csodás játék gyerekek részére 18 hónapos kortól. Fagylaltos kocsi goffrikkal mindent rejt, amire a kicsiknek szükségük lehet a legfinomabb és legédesebb nyári finomságok elkészítéséhez. A fagylaltos kocsi részét képezi 26 kiegészítő is, mint például a fagylaltok a tölcsérben, jégkrémek, goffrik, népszerű makarónok, dzsem és donatok. Kiskocsi csodás lágy színvilágban elrabolja a kicsik szívét, kerekes kialakításának köszönhetően könnyen sétálva árulhatják a házban a finomságokat. Kocsi fagylaltokkal és goffrikkal valósághű benyomást kelt, időtlen játék, mely erős és tartós műanyagból készült, egészségre ártalmatlan festékkel kezelve, teljesen biztonságos játszadozást nyújt a kicsik számára. Méretei 45*30*62 cm.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-16 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és játékkonyha SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 és játékkonyha étkezőrésszel játékbabának egy igazán fantasztikus játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Francia Écoiffier és Smoby játékok csúcsminőségben játékos módon fejlesztik a fiúkat és lányokat. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Stílusos konyhácska étkezőrésszel játékbabának első pillantásra elnyeri a kislányok tetszését, akik szívesen bújnak a kis dadus szerepébe.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Játékkonyha étkezőrésszel a játékbabának Nursery Écoiffier 11 kiegészítő hűtővel és turmixgéppel 18 hó-tól
A francia Écoiffier gyártó Nursery kollekciójából származó játékkonyha etetőrésszel játékbabának egy igazán csodás ajándék minden gyermek számára, különösen kislányoknak 18 hónapos kortól. A türkiz-narancssárga színkombinációban pompázó konyha mindent megad a kis dadusoknak, amire szükségük lehet kedvenc babájukról való gondoskodás során. A konyhában hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, mosogató és 4 polc található tárolóhellyel. A 10 kiegészítőből álló gazdag készlet egy cumisüveget, egy Lactilou konzervet, egy kék tányért kanállal és villával, egy narancssárga BIO joghurtot és egy konyhai mixert tartalmaz mérőpohárral és 2 keverőfej tartozékkal.
A kislányok hosszú évekig keresztül fognak a konyhácskában játszadozni, valósághű élményekkel gazdagodnak az anyuka szerepébe bújva. Megtanulják, hogyan melegítsenek tejet, hogyan készítsenek ételt és etessék babájukat az etetőszékben, ahol a narancssárga ülés és a háttámla stabilan tartja a kis cuki babát. A babázás fejleszti a gyerekek kognitív és motoros készségeit. A gyerekek szeretnek úgy tenni, mintha a babájuk valódi lenne, és napi szinten való gondozást nyújtanak számára. Így utánozzák szüleiket, felelősségérzetet és önbizalmat szereznek. A konyha sok örömteli élményt nyújt számukra az ételkészítés és a baba etetése során, miközben kommunikációs és nyelvi készségeiket is fejlesztik. A babát a csomag nem tartalmazza.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-15 | |
Szett készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 Little és műhely SmobyÚjdonságKészségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 és húzható szerszámos kiskocsi egy igazán modern játék készlet gyerekek részére már 12 hónapos kortól. Játékok a szettben színben és dizájnban kiegészítik egymást, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak. Francia Écoiffier és Smoby játékok csodás dizájnban évekig fogják a kicsiket szórakoztatni. Csöppségére számos érdekes készségfejlesztő funkció vár, melyek egyenesen fejlesztik a motorikát, kognitív képességeket, logikus gondolkodásmódot. Egyedi szerszámos kocsi boldog pillanatokkal örvendezteti meg a kisfiúkat, nagyon gyorsan beleszeretnek az ezermester és szerelő szerepébe.
Járássegítő és készségfejlesztő bőrönd Trotty Walker 3in1 Little Smoby a motorika fejlesztésére és kivehető táblagép funkciókkal 12 hó-tól
Készségfejlesztő járássegítő és babakocsi Trotty Walker 3in1 egy többfunkciós játék és mozgásfejlesztő segédeszköz gyerekek részére már 12 hónapos kortól, mely segítségükre lesz az első léptek megtételében. A kerekek egymástól széles távolságának köszönhetően a járássegítő nagyon stabil. A kerekeken nyomógombok vannak, amelyek megnyomásukkor lefékeznek, így a gyermek biztonsága garantált. Ergonómikusan alakított kapaszkodó magassága 47 cm, gyermek biztonságosan támaszkodhat rá, így nyerve magabiztosságot és önbizalmat a séta közben.
A járássegítő elülső részén táblagép található 8 funkcióval, mely szükség esetén a járássegítőről le is vehető és külön is játszhat vele a gyerkőc. Készségfejlesztő panel koffer külalakban 8 játékkal rengeteg lehetőséget kínál a játszadozásra, melyek serkentően hatnak a motorikus képességek fejlődésére. Legkisebbek nagyon hosszú időt fognak eltölteni a formakereső játékkal, zárható ajtóval, tükörrel, mozdítható katicabogárral, mely cric-crac mechanikus hangot ad ki, mechanikus dudával és sok más mozgatható kiegészítővel, melyek próbára teszik a kicsik ügyességét. A fogantyúnak köszönhetően a tablet könnyen hordozható, a szülők kirándulásra, látogatásra magukkal vihetik, hogy a gyerkőc sose unatkozzon. A didaktikus táblagép eltávolítása után a járássegítő praktikus babakocsiként is kihasználható, melyben csemetéje kedvenc babáját vagy plüssijét tudja sétáltatni. Méretei a járássegítőnek 50*43*47 cm.
Húzható szerszámos kiskocsi Mecanics Trolley Écoiffier szerszámokkal 19 részes 18 hó-tól
Húzható kiskocsi szerszámokkal Mecanics Trolley a francia Écoiffier vállalat műhelyéből egy nagyszerű és praktikus gyerekjáték minden kisfiú részére már 18 hónapos kortól, akik előszeretettel figyelik és utánozzák a szorgoskodó felnőtteket. Kerekeken guruló kiskocsi könnyű és négy kerekének köszönhetően nagyon könnyű vele a manipuláció is. Praktikus húzókarral lett kialakítva, így a kis ezermesterek kényelmesen bárhova magukkal vihetik a nélkülözhetetlen szerszámokat. Écoiffier kiskocsi 19-részes, minden szükséges szerszámot tartalmaz, melyre egy ezermesternek szüksége lehet.
A kiskocsin praktikusan el lett helyezve a fúrógép, csavarhúzó, kalapács, csavarok, anyák, kombinált fogó és francia kulcs. Kis mesterember építhet, csavarozhat, fúrhat, minden a fantáziáján múlik. Az egész kiskocsi, beleértve a szerszámokat is, minőségi és tartós műanyagból készült, mely évekig kitart, tapintásra kellemes érzést nyújt. Nagyon szép piros és sárga színben pompázik szürke részletekkel kiegészítve, mely a kiskocsinak üdítő és játékos külcsínt biztosít. A szerszámok az apró gyermeki kezecskék részére lett kialakítva, így gond nélkül fog tudni a gyerkőc játszani velük.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos szórakozást és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140304-14 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.