Fa puzzle Raya and the Last Dragon Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle két Disney mesemotívummal örömet szerez fiúknak és lányoknak 5 éves kortól, akiket elvarázsolt a Raya és az utolsó sárkány mesefilm. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
A puzzle csomagolása együttesen 100 darabból áll – 50 darabból képenként. Az összeillesztett elemek két képet jelenítenek meg. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18879 | |
Fa puzzle Mickey&Friends Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle Mickey&Friends a spanyol Educa vállalat műelyéből csodás ajándék fiúknak és lányoknak 5 éves kortól. Gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken kedvenc Disney figuráik köszönnek vissza - Mickey mouse, Goofy, Donald kacsa, Minnie és Plutó. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
A puzzle csomagolása együttesen 100 darabból áll – 50 darabból képenként. Az összeillesztett elemek két képet jelenítenek meg. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18880 | |
Fa puzzle Pixar Disney Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyermek puzzle két mesemotívummal a Pixar műhelyéből örömet szerez fiúknak és lányoknak egyaránt, akik kedvelik a Verdák és a Hihetetlen család kalandos történeteit. A gyermek puzzle kirakás után újra szétszedhető és elrakható a dobozba. Gyerkőc ezzel a játékkal serkenti fantáziáját, elképzelőerejét és manuális készségét, erősödik a részletekre való odafigyelés és a koncentrációs képessége is. Puzzle megfelelő gyerekeknek 5 éves kortól. A kép nagysága kirakás után 26*18 cm.
Csomagolásban található 2x50 darab puzzle elem - összesen 100 darab. A puzzle kirakása után két kép tárul a gyerkőc elé. Gyermek puzzle minőségi alapnyagból készült. Megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságosak a gyerekek számára. Egyes részei a puzzle-nak nagyobb méretekkel lettek kialakítva a könnyebb manipuláció érdekében. Educa főleg a puzzle-k és oktató jellegű játékok gyártására szakosodott.
Az Educa vállalat kínálatában nagyon sok szép puzzle található, melyek nem hiányozhatnak az Önök készletéből sem. Már nem kell aggódni, ha pár darab elveszne az Educa kirakósból. Ezen az űrlapon keresztül újra rendelhetőek az elveszett darabok ingyenesen 16 részesnél nagyobb puzzle-k esetén. Táh nem kell aggódni, hogy ezentúl a kedvelt puzzle nem lesz teljes. Ez egy egyedi szolgáltatás a spanyol Educa vállalattól, mely gyermek és felnőtt puzzle-k és oktató jellegű játékok gyártására specializálódott. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18598 | |
Fa puzzle gyerekeknek Frozen Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA fából készült Jégvarázs mesemotívumos gyerek puzzle egy csodálatos ajándék gyerekeknek már 5 éves kortól. Minden gyerkőc szívesen képkirakózik, főleg ha kedvenc hőse ábrája tárul elé. A csomagolás 2 kép kirakását teszi lehetővé, melyek képenként 50 darabból állnak (2x50 drb puzzle elem). Az ábrákon Anna és Elza hercegnők láthatóak, de természetesen a vicces Olaf és a bátor Kristoff is feltűnik. A mesés puzzle minőségi fából készült és megfelel a biztonsági szabványoknak, így a vele való játék teljesen biztonságos.
A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. Az összeillesztett fa puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle építés során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott kép mérete 26*18 cm. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18086 | |
Fa puzzle The incredibles 2 Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddal | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17626 | |
Puzzle bőröndben Disney Hercegnők Case Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle bőröndben Disney Princess egy igazán szép képkirakó gyerkőcöknek a spanyol Educa vállalat műhelyéből Hercegnők mesemotívummal, akiket a gyerkőcök a közkedvelt Disney mesékből ismernek. Puzzle csomag 2x48 darabos. Méretei a képkirakónak összeillesztés után 16*16 cm. Puzzle minden gyerkőcöt elszórakoztat, de főleg a kislányokat 4 éves kortól. Puzzle elemei minőségi kartonból készültek, mely erős, tartós és összeillesztés után a részek részletes és teljes képet alkotnak.
Puzzle részei úgy lettek megalkotva, hogy kezelésük minél egyszerűbb legyen a csöppségek számára. Puzzle összeillesztés után újra darabraira szedhető. Képkirakózás népszerű időtöltés egyének, de akár az egész család részére is az egész világon. Megfelelően fejleszti a fantáziát, elképzelőerőt és manuális készséget, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt. Educa főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Puzzle Disney Princess megfelel az EU álltal megszabott biztonsági előírásoknak, ezért is teljesen biztonságos a legkisebbek számára.
Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17640 | |
Puzzle Pixar Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA puzzle motívumát a Pixar stúdió népszerű rajzfilmjei ihlették, mégpedig a Némő nyomában, Játékháború, Szörny Rt. Valamint a Verdák mese. A kirakott gyerek puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás fejleszti a gyerekek fantáziáját és kézügyeszségét, finomítja a részletekre való odafigyelést és összpontosítást. A puzzle használata gyerekeknek 5-6 éves kortól ajánlott. Egy kirakott kép mérete 34*24 cm.
A csomagolásban 4 fajta képkirakót találunk – 150, 100, 80 és 50 darabosat. Az eltérő darabszámból álló puzzle készlet együtt nő a gyermekkel, biztosítva ezzel a néhány éven át tartó szórakozást. A puzzle minőségi kartonpapírból készült, mely megfelel a biztonsági szabványoknak, így a vele való játék teljesen biztonságos. Felületét a kedvelt mese bájos, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Kínálatában számos gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU15615 | |
Oktatójáték legkisebbeknek Spell a Puzzle Educa Black fridayOktatójáték legkisebbeknek Spell a Puzzle a spanyol Educa műhelyéből kiváló játék 5-tól 7 éves gyerkőcök részére, akik szivesen ismerkednek új dolgokkal. Különleges angol nyelvű játék 76 minőségi puzzle kártyából áll, melyeket ha helyesen rakunk ki 16 képet jelenit meg különböző tárgyak, állatok és növények megnevezésével. Gyerekek ezen a játékon keresztül megtanulják a képeket megkülönböztetni és a helyes betűkkel párositani. Megismerkednek a kis- és nagybetűkkel, megtanulják az ábrát a helyes betűvel párositani/angol megnevezések/, igy szókincsük is bővül idegen nyelvű szavakkal. Játékos módon fejlődik memóriájuk, logikus gondolkodásmódjuk, önbizalmuk, finom motorikájuk és elképzelőerejük.
A spanyol Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó és oktatójáték található, melyek nem csupán szórakoztatnak, hanem fejlesztenek és oktatnak is. Educa termékek megfelelnek az EU-s követelményeknek, biztonságosak a gyerekek számára. Educa oktatójátékok többrétűen fejlesztik a gyerekeket, de az egész családot is elszórakoztatják. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18839 | |
Puzzle Encanto Disney Educa 10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Encanto Disney az Educa vállalat műhelyéből örömet szerez minden gyerkőcnek már 5 éves kortól, akik kedvelik a mesehősöket. Az összeillesztett képirakón az Encanto animációs film ábrája jelenik meg. A csodaszép képkirakó 2x48 darabos és az összeillesztett kép méretei 28*20 cm. Puzzle minőségi kartonból készült, megfelel a legszigorúbb biztonsági feltételeknek - kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás közben fiúk és lányok egyaránt jól fognak szórakozni, megtanulnak türelemmel lenni, fejlesztik finom motorikájukat és ügyességüket. Puzzle ezen felül nagyon jó hatással van a fantázia és képzelőerő serkentésére is.
Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19200 | |
Klasszikus társasjáték gyűjtemény DohányBlack fridayKlasszikus társasjátékok gyűjteménye egy időfeletti játék gyerekeknek 5 éves kortól. Található a csomagolásban többféle játéktábla hagyományos és nem hagyományos Ki nevet a végén játékhoz. Továbbá játékmezők sakkhoz, autóversenyhez és lóversenyhez. Minden játék egyszerű, de ugyanakkor érdekes és gyorsan elszalad az idő velük. Ezek a gyerekjátékok lerövidítik a hosszú téli vagy nyári estéket és becsomagolhatja gyerkőceinek utazás alkalmával is, pompás szórakozást garantálnak az egész családnak. Elkövetkező lépések stratégiai tervezése, versengés, nyerés, vesztés, ez mind része a Dohány társasjátékoknak, a gyerekek velük sohasem fognak unatkozni és emellett játékos módon fejlődnek fizikai és mentális téren.
Társasjátékok elősegítik a memória fejlesztését, logikus gondolkodást, figyelmességet, türelmet, de a versengést és együttműködést is a gyerekek között. Erősítik a csapatszellemet, a gyerekek megtanulják betartani a szabályokat, tanulnak új dolgokról. Kényeztesse gyerkőceit ezzel a szórakoztató társasjáték készlettel és nemcsak szórakozást, de optimális mentális fejlődést is biztosít nekik. A Dohány egy magyar gyártó cég, aki kiváló minőségű gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Évek óta családi vállalkozás és a játék vásárlását bizalom megjelenítéseként értelmezik a szülők részéről. A Dohány a minőség védjegye, gyerekjátékaik megfelelnek a legszigorúbb európai követelményeknek. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH623 | |
Mesés társasjáték gyűjtemény DohányBlack fridayMesés társasjáték gyűjtemény egy különböző szórakoztató társasjátékokból álló készlet gyerekeknek 5 éves kortól. Talál a csomagolásban játékot Hófehérkével, Piroskával, Pinocchioval, Kis hableánnyal, Jancsival és Juliskával és Hamupipőkével. Minden játék nagyon egyszerű, hagyományos Ki nevet a végén stílusban, de ugyanakkor érdekes és szórakoztató. Játékszabályok is tartoznak a gyűjteményhez szlovák, cseh és magyar nyelven. Mesebeli motívumaiknak egy kisgyerek sem tud ellenállni. Ezek a gyerekjátékok lerövidítik a hosszú téli vagy nyári estéket és becsomagolhatja gyerkőceinek utazás alkalmával is, pompás szórakozást nyújtanak az egész családnak. Elkövetkező lépések stratégiai tervezése, versengés, nyerés, vesztés, ez mind része a Dohány társasjátékoknak, a gyerekek velük sohasem fognak unatkozni és emellett játékos módon fejlődnek fizikai és mentális téren.
Társasjátékok elősegítik a memória fejlesztését, logikus gondolkodást, figyelmességet, türelmet, de a versengést és együttműködést is a gyerekek között. Erősítik a csapatszellemet, a gyerekek megtanulják betartani a szabályokat, tanulnak új dolgokról. Kényeztesse gyerkőceit ezzel a szórakoztató játékgyűjteménnyel és nemcsak szórakozást, de optimális mentális fejlődést is biztosít nekik. A Dohány egy magyar gyártó cég, aki kiváló minőségű gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Évek óta családi vállalkozás és a játék vásárlását bizalom megjelenítéseként értelmezik a szülők részéről. A Dohány a minőség védjegye, gyerekjátékaik megfelelnek a legszigorúbb európai követelményeknek. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH622 | |
Puzzle Ariel és Jasmin Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle Ariel és Jázmin motívummal az Educa vállalat műhelyéből kiváló ajándék minden gyerkőc részére, de főleg a kislányoknak már 5 éves kortól. Gyerkőcök 2x48 puzzle darabot találnak a dobozban és az összeillesztett kép méretei 28*20 cm. Az összeillesztett képkirakón Ariel és Jázmin hercegnők ábrája díszeleg. A puzzle minőségi kartonból készült és a darabok nagyobb méretekkel rendelkeznek. Összeillesztett képről a közkedvelt mesesorozat hősnői és kis kedvenceik köszönnek vissza, akiket szinte minden gyerkőc kedvel világszerte. Ezek a puzzlek nagyon szép színekben tündökölnek és bájos képekkel lettek megalkotva.
Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak a csöppségek készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18213 | |
Puzzle Disney Violetta Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA gyerek puzzle motívumát a közkedvelt Violetta zenés sorozat ihlette. A sorozat egy tinilányról szól aki kiskorában elveszítette az édesanyját és akit édesapja a számtalan utazással szeretné megóvni a múlt emlékeitől. Violetta azonban szeretne letelepedni, barátokat szerezni és végre annak szentelni az idejét, ami számára a legkedvesebb - a zenének és a táncnak. Egy művészeti iskola diákjává válik, ahol teljesülnek álmai - nemcsak barátokat szerez, de megtalálja szerelmét sőt a családjára lel, melynek létezéséről eddig mit sem tudott.
De a dolgok nem mennek mindig egyszerűen és Violettára számtalan akadály vár. A csomagolás együttesen 200 darabból áll, képenként 100 darabból, és két gyönyörű kép kirakását teszi lehetővé. A puzzle minőségi kartonpapírból készült és megfelel a biztonsági követelményeknek, így a vele való játék teljesen biztonságos. A gyerek puzzle a kedvelt mese szép, vidám képeit jeleníti meg. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A kirakott gyerek puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható.
A puzzle kirakás fejleszti a gyerekek fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Használata gyerekeknek 5 éves kortól ajánlott. A kirakott kép mérete 40x28 cm. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Kínálatában számtalan gyӧnyӧrű, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU16189 | |
Vízipuska tartállyal DohányBlack fridayDohány vízipisztoly tartállyal a magyar játékgyártó műhelyéből kislányok és kisfiúk részére egyaránt ajánlott 5 éves kortól. Előnye a vízipisztolynak a beépített tartály, mely a kicsiknek hosszabb vízicsatát kínál, nem kell gyakran szaladni feltölteni a vízipisztolyt. Ez egy nagyszerű nyári játék kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A vízipisztoly nagyon közkedvelt játék nyári kirándulásokon a fürdőkben, strandokon, de akár otthoni mókázáshoz is nagyszerű játék. Gyerkőcök hála vízipisztollyal való szórakozásnak a forró nyári napokon felfrissülnek és egyben jól is szórakoznak. A játék minőségi és ellenálló műanyagból készült. Méretei 55*10*25 cm.
Dohány magyar játékgyártó, mely minőségi játékok gyártásával foglalkozik és már évek hosszú során át családi vállalkozásként tevékenykedik. Dohány vállalat a játékaik megvásárlását a szülők belőjük vetett bizalmával értelmezi. Mint családi vállalat fontosnak tartja a minőségi és biztonságos termékek gyártását, melyek egész Európa szerte eljutnak a gyerekekhez. Dohány egész Európa szerte kínálja a termékeit, melyek egyedi dizájnnal rendelkeznek. Dohány garancia a minőségre, a játékok megfelelnek a legszigorúbb európai kritériumoknak is. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH426 | |
Nagy tekebábúk DohányGyerek teke készlet a magyar Dohány vállalattól kislányok és kisfiúk részére 5 éves kortól ajánlott. A bowling szett 6 darab minőségi és színes tekebábút tartalmaz, egy fekete golyót és egy praktikus tartót, melybe a tekebábúk és a golyó elrakható, ha nincsenek használva. Golyó és a tekebábúk könnyű műanyagból készültek, így játék közben nem kell tartani sérülés veszélyétől. A tekebábúk magassága 37 cm, az egész szett mérete összecsomagolva 26*26*37 cm. Ez a bowling szett sok mókás percet fog csemetéinek szerezni. A teke (bowling) kültéri és beltéri játékra alkalmas.
Az ami ehhez a játékhoz szükséges, az egyenes talaj. A teke játék segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Gyermeke játszhatja egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Magyar Dohány családi vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik nem csak a műanyag gyerek teke kategóriában. Termelési módszerei a Dohány vállalatnak megfelelnek az Európai Únió álltal megadott szigorú szabványoknak. Játék bowling szett minden gyereknek sok örömet fog szerezni. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH414 | |
Társasjáték Dama Le Jeu de Dames EducaBlack fridayTársasjáték Dama Le Jeu de Dames a spanyol Educa vállalat műhelyéből kiváló szórakozási lehetőséget kínál kicsiknek és nagyoknak 5 éves kortól egészen 99 éves korig. Ez a társasjáték a hagyományos Dáma játékra alapoz annyi újítással, hogy zsetonok kutyus és cicus ábrákkal vannak díszítve. A játékot két játékos játsza nagyon szép színes táblán 40 zsetonnal. A játékhoz francia nylevű leírás tartozik. Családi társasjáték Dáma nagyon gyorsan a család kedvencévé válik, egy meccs körülbelül 25 percig tart.
Mivel társasjáték francia nyelvű, a játékosok szókincse idegen szavakkal is gazdagodik és többrétűen fejlődnek. Társasjáték kiváló választás a hosszú téli vagy nyári estékre, de kirándulások alkalmával is nagyszerű választás unaloműzísként. Társasjátékok elősegítik a memória fejlesztését, logikus gondolkodást, figyelmességet, türelmet, de a versengést és együttműködést is a gyerekek között. Erősítik a csapatszellemet, a gyerekek megtanulják betartani a szabályokat, tanulnak új dolgokról. Kényeztesse gyerkőceit ezzel a szórakoztató társasjátékkal és nemcsak szórakozást, de optimális mentális fejlődést is biztosít nekik. A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is bírnak. Az Educa termékek megfelelenek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó különféle puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18154 | |
Puzzle Cars 3 Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle Verdák 3 egy igazán egyedi mesés puzzle a spanyol Educa vállalattól gyerekek részére már 5 éves kortól, akik imádnak kirakózni és mesés puzzle ábrákat összeállítani. Az összeillesztett puzzlen a Verdák 3 mese ábrája jelenik meg. A puzzle csomag tartalmaz 2 különböző kirakóst, melyek 2x48 darabból állnak. Az összeillesztett kép 28*20 cm. A puzzle elemek minőségi kartonból készültek. A gyermek puzzle kirakás után újra szétszedhető és elrakható a dobozba. Gyerkőc ezzel a játékkal serkenti fantáziáját, elképzelőerejét és manuális készségét, erősödik a részletekre való odafigyelés és a koncentrációs képessége is.
Az Educa vállalat kínálatában nagyon sok szép puzzle található, melyek nem hiányozhatnak az Önök készletéből sem. Már nem kell aggódni, ha pár darab elveszne az Educa kirakósból. Ezen az űrlapon keresztül újra rendelhetőek az elveszett darabok ingyenesen 16 részesnél nagyobb puzzle-k esetén. Táh nem kell aggódni, hogy ezentúl a kedvelt puzzle nem lesz teljes. Ez egy egyedi szolgáltatás a spanyol Educa vállalattól, mely gyermek és felnőtt puzzle-k és oktató jellegű játékok gyártására specializálódott. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17177 | |
Puzzle Dino Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddal | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU15620 | |
Puzzle Violetta Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA spanyol Educa gyártótól származó Violetta gyerek puzzle motívumát a Violetta gyerek sorozat ihlette. A puzzle csomagolás együttesen 200 elemet tartalmaz. A Violetta puzzle kislányoknak 5 éves kortól ajánlott. Motívumát a kis hölgyek körében népszerű Violetta sorozat főhősei alkotják. A puzzle színpompás ábráján elsősorban a rózsaszín és a lila színek árnyalatai dominálnak. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak. A kirakott kép mérete 40x28 cm. A puzzle elemek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható.
A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott gyerek puzzle ӧsszeragasztható, bekeretezhető és falra akasztható. Az így elkészített kép minden gyerekszobát szebbé varázsol. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. A Violetta puzzle megfelel az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a vele való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű, külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU16191 | |
Puzzle InviZimals Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalAz InviZimals puzzle egy gyerek képkirakó, mely az InviZimals konzol játék harcosait és hőseit jeleníti meg. A spanyol Educa gyártó műhelyéből származó 100 darabos InviZimals puzzle fiúknak 5 éves kortól ajánlott. A puzzle motívumát az InviZimals játék harcosainak és főhőseinek színpompás képe alkotja. A játék lényege a különböző harcfigurák megszerzése, melyeket a játékos a többi figura elleni harcban használhatja fel. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A kirakott kép mérete 40x28 cm. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott gyerek puzzle ӧsszeragasztható, bekeretezhető és falra akasztható.
Az így elkészített kép minden gyerekszobát szebbé varázsol. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az InviZimals puzzle megfelel az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a vele való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű, külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU16178 | |
Teke golyóval DohányJáték bábú készlet a magyar Dohány vállalattól kislányok és kisfiúk részére 5 éves kortól ajánlott. A bowling szett 10 darab minőségi és színes bábút tartalmaz, egy narancssárga golyót jellegzetes lyukakkal az újjaknak és egy praktikus keretet, melybe a tekebábúk és a golyó elrakható, ha nincsenek használva. Golyó és a bábúk könnyű műanyagból készültek, így játék közben nem kell tartani sérülés veszélyétől. A bábúk magassága 22 cm, az egész szett mérete összecsomagolva 33*33*33 cm. Ez a bowling szett sok mókás percet fog csemetéinek szerezni. A bowling kültéri és beltéri játékra alkalmas. Guríts, boríts, le a bábúkkal!
Az ami ehhez a játékhoz szükséges, az egyenes talaj. A teke játék segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Gyermeke játszhatja egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Magyar Dohány családi vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik nem csak a műanyag gyerek teke kategóriában. Termelési módszerei a Dohány vállalatnak megfelelnek az Európai Únió álltal megadott szigorú szabványoknak. Játék bowling szett minden gyereknek sok örömet fog szerezni. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH413 | |
Fa puzzle Oroszlánkirály és Dzsungel könyve Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalAz Oroszlánkirály és a Dzsungel könyve motívumával ékesített fa puzzle a vadon állatainak barátságáról szóló mesék jeleneteit ábrázolja. A Dzsungel könyve az állatok és az általuk felnevelt árva kisfiú közötti barátságról szól. A puzzle minőségi fából készült és két kép kirakását teszi lehetővé. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Kínálatában számtalan gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. A puzzle csomagolása együttesen 100 darabból áll – 50 darabból képenként. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A puzzle használata gyerekeknek 5 éves kortól ajánlott. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU13144 | |
Oktatójáték ABC betűi DohányFejlessze gyermeke kreativitását már egészen kiskorától kezdve oktató és készségfejlesztő segédeszközökkel. Oktatójáték ABC betűi a Dohány vállalat műhelyéből megfelelő választás gyerekek részére már 5 éves kortól. Ezzel a nagyszerű Az ábécé betűi oktatójátékkal a gyerekek egyszerű és játékos módon tanulják meg a betűket írni és használni. A letörölhető kártyák segítségével gyermeke folyamatosan tudja gyakorolni a műveleteket. Ezen felül a praktikus kártyák mindig kéznél lesznek, akár hosszabb utazás során az autóban is gyakorolhat. Az oktatójáták német nyelvre lett lokalizálva.
A csomagolásban a kártyák mellett törölhető toll és törlőrongy is található. Gyermekének nincs szüksége papírra, a praktikus kártyákkal egyidőben játszhat és tanulhat. A Dohány magyar játékgyártó családi cégként alakult 1989-ben és ezt a státuszt a mai napig tartja. A gyártó kezeskedik a hosszantartó, kiemelkedő minőségért, a megbízható és gyors szolgáltatásért és a konkurenciamentes árakért. Játékai vonzó külcsínnel kiemelkedő minőséggel büszkélkednek, melynek köszönhetően a durvább bánásmódnak is ellenállnak. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH64603D | |
Oktatójáték ABC betűi DohányFejlessze gyermeke kreativitását már egészen kiskorától kezdve oktató és készségfejlesztő segédeszközökkel. Oktatójáték ABC betűi a Dohány vállalat műhelyéből megfelelő választás gyerekek részére már 5 éves kortól. Ezzel a nagyszerű Az ábécé betűi oktatójátékkal a gyerekek egyszerű és játékos módon tanulják meg a betűket írni és használni. A letörölhető kártyák segítségével gyermeke folyamatosan tudja gyakorolni a műveleteket. Ezen felül a praktikus kártyák mindig kéznél lesznek, akár hosszabb utazás során az autóban is gyakorolhat. Az oktatójáták cseh nyelvre lett lokalizálva.
A csomagolásban a kártyák mellett törölhető toll és törlőrongy is található. Gyermekének nincs szüksége papírra, a praktikus kártyákkal egyidőben játszhat és tanulhat. A Dohány magyar játékgyártó családi cégként alakult 1989-ben és ezt a státuszt a mai napig tartja. A gyártó kezeskedik a hosszantartó, kiemelkedő minőségért, a megbízható és gyors szolgáltatásért és a konkurenciamentes árakért. Játékai vonzó külcsínnel kiemelkedő minőséggel büszkélkednek, melynek köszönhetően a durvább bánásmódnak is ellenállnak. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH64603CZ | |
Fa puzzle Disney világ Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA Disney világ motívumával ékesített fa gyerek puzzle a Disney mesék alkotói műhelyéből származó mesehősöket ábrázolja. A puzzle különböző mesefigurákat köztük Pocahontast, Pán Pétert, Hófehérkét, Jasmína hercegnőt, Alizt csodaországból, Hamupipőkét, Mickey Egeret és barátait, Lilót és Stichet, Micimackót és barátait, Bambit, Susit és Tekergőt és sok más mesehőst jelenít meg. A képkirakó minőségi fából készült és összerakva csodálatos részletgazdag nagy képet alkot. Megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Használata gyerekeknek 5 éves kortól ajánlott.
A puzzle 100 darabból áll. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott kép mérete 36*26 cm. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Kínálatában számtalan gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU12002 | |
Készségfejlesztő játék Első szavaim ABC - írj rá és töröld le DohányOktató és didaktikus játékok legkisebbek számára. Tanuljon gyermekével szórakoztató módon. Válassza az Első szavaim készségfejlesztő játékot a Dohány gyártótól, amely gyerekeknek 5 éves kortól ajánlott és 4 különböző nyelv variációban kapható – szlovák, cseh, magyar és román (a megrendelésnél, kérjük, írja be a megjegyzés mezőbe a kiválasztott nyelvet).
Az Első szavaim játék segítségével a gyerekek egyszerűen elsajátítják az ábécét. Írható és törölhető kártyák segítségével ismételten gyakorolható egy-egy művelet. A praktikus kártyák ideális időtöltést ígérnek utazás során is. A csomagolásban a kártyák mellett törölhető toll és törlő szivacs is található. Gyermekének nincs szüksége papírra, a praktikus kártyákkal egyidőben játszhat és tanulhat.
A Dohány magyar játékgyártó családi cégként alakult 1989-ben és ezt a státuszt a mai napig tartja. A gyártó kezeskedik a hosszantartó, kiemelkedő minőségért, a megbízható és gyors szolgáltatásért és a konkurenciamentes árakért. Játékai vonzó külcsínnel kiemelkedő minőséggel büszkélkednek, melynek köszönhetően a durvább bánásmódnak is ellenállnak. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH64604HU | |
Puzzle Paris&London Apanona Children's Villages Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalEduca puzzle minden gyerkőc figyelmét leköti már 6 éves kortól csodálatos fővárosok, Párizs és London összeillesztésével. A mesés képkirakó csomagban 2x48 darab puzzle darabot talál csemetéje, melyek összeillesztése mókás időtöltést szerez majd számukra. A puzzle egyes darabjai minőségi kartonból lettek megalkotva, melyek a játék erősségét és tartósságát eredményezik. Az összeillesztett kép nagysága 28*20 cm. Egyes elemei a képkirakónak a gyermek kezecskékhez lettek igazítva, hogy összeillesztésük könnyedén menjen a kicsik számára.
Puzzle összeillesztés után újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás nagyon szórakoztató időtöltés az egész család vagy baráti társaság számára. Puzzle népszerű játék az egész világon és nagyon jó hatással van az elképzelőerő, fantázia és finom motorika fejlesztésére. Gyermek játék közben szintén fejleszti koncentrációját és részletekre való odafigyelését. Gyerekekkel vagy szülőkkel való közös kirakózás a szociális készséget is serkenti. A spanyol Educa vállalat főleg a puzzle és oktató játékok gyártására specializálódott. Puzzle Paris & London megfelel az uniós biztonsági előírásoknak, ami a gyerekjáték legjobb minőségét garantálja.
Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17726 | |
Puzzle Junior Dinoszaurusz Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddal | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU13179 | |
Készségfejlesztő játék Betűk ABC - írj rá és töröld le DohányOktató és didaktikus játékok legkisebbek számára. Tanuljon gyermekével szórakoztató módon. Válassza a Betűk ABC készségfejlesztő játékot a Dohány gyártótól, amely gyerekeknek 5 éves kortól ajánlott és 4 különböző nyelv variációban kapható – szlovák, cseh, magyar és román (a megrendelésnél, kérjük, írja be a megjegyzés mezőbe a kiválasztott nyelvet).
A Betűk ABC játék segítségével a gyerekek egyszerűen elsajátítják az ábécét. Írható és törölhető kártyák segítségével ismételten gyakorolható egy-egy művelet. A praktikus kártyák ideális időtöltést ígérnek utazás során is. A csomagolásban a kártyák mellett törölhető toll és törlő szivacs is található. Gyermekének nincs szüksége papírra, a praktikus kártyákkal egyidőben játszhat és tanulhat.
A Dohány magyar játékgyártó családi cégként alakult 1989-ben és ezt a státuszt a mai napig tartja. A gyártó kezeskedik a hosszantartó, kiemelkedő minőségért, a megbízható és gyors szolgáltatásért és a konkurenciamentes árakért. Játékai vonzó külcsínnel kiemelkedő minőséggel büszkélkednek, melynek köszönhetően a durvább bánásmódnak is ellenállnak. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH64603HU | |
Puzzle Hello Kitty Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddal | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU14965 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.