A kerti játékok remek ajándéknak minősülnek minden gyermek számára. Kínálatunkban csúszdák, homokozók, kerti házikók, hinták és egyéb kerti játékok sokasága várja kedvező áron. Termékeink hozzájárulnak a gyerekek aktív szabadtéri mozgásához. Minőségi és ellenálló szabadtéri játékaink éveken át szolgálják a kis lurkókat. Webáruházunkban a neves európai gyártók, többek között a Smoby, BIG, smarTrike, Écoiffier vagy Dohány vállalat termékeit kínáljuk.
Asztal gyerekeknek Kid Table SmobyÚjdonságA KidTable gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka kékes-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti bútorokat is a Kid Outdoor Furniture kollekcióból.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Asztal maximális teherbírása 70 kg, nagyon stabil, bel- és kültéren egyaránt kihasználható. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és képzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek elképzelőerejére és fantáziájára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880407 | |
Kisszék gyerekeknek 2 db Chair Little SmobyÚjdonságKét darab kisszék gyerkőcöknek Kid Chair Little a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán nagyszerű ajándék csöppségek részére 18 hónapos kortól. Elragadó két kisszék kék és rózsaszín színben minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálják a kicsiket. Kisszékek ülőrésze 27 cm magas, teljes magasságuk a háttámasszal 50 cm. Ülőkék teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. A kisszékek 4 stabil műanyag lábon állnak, modern Blow Moulding technológiával készültek, ami garantálja a termékek hosszútávú stabilitását.
Kisszék szett a Little Smoby kollekcióból beltéri használatra ajánlott, bármilyen bútor mellett jól fog mutatni. Kisszékek tökéletesek játszadozáshoz, étkezéshez, szülinapi partik ékei is lehetnek, de relaxálhatnak rajta gyermekei, vagy akár gyurmázhatnak és társasozhatnak is rajta a kicsik. Dizájnos kisszékek lágy színvilágban minden gyerekszoba ékei lesznek és jó hatással lesznek a kicsik kreativitására és fantáziájára is. Méretei 33*33*50 cm. Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM140314 | |
Szett kétrészes kagyló homokozó Watershell Green BIGKétrészes Kagyló homokozó Watershell és kutyus libikóka szupermenő játszócentrumot hoz létre a kertben vagy udvaron, mely minden kisfiú és kislány figyelmét garantáltan leköti már 18 hónapos kortól. Játékok a szettben csodaszép összképet alkotnak, minőségi alapanyagokból készültek és minden udvart egyedivé varázsolnak. Német BIG és francia Smoby játékgyártó vállalatok csúcsminőségű termékekkel halmozzák el a gyerekeket egyedi dizájnban kivitelezve. Játékszett több gyerkőc közös szórakozására is alkalmas, testvérek és cimborák szivesen játszadoznak majd együtt. Többfunkciós homokozó homokkal és vizzel is feltölthető, a kétszemélyes kutyus libikóka pedig alig várja, hogy meghintáztathassa a gyerkőcöket.
Kétrészes homokozó Watershell Green BIG kagyló 2*100 l vízre és homokra 88*88*21 cm zöld 18 hó-tól
Kétrészes homokozó Watershell Green a német BIG vállalat műhelyéből egy kiváló kerti gyerekjáték fiúknak és lányoknak 18 hónapos kortól. Csodaszép homokozó zöld kagyló formában lett megalkotva, két különálló részből áll, melyek vízzel és homokkal is megtölthetőek, így nem csak homokozót varázsol gyeremeke elé, de akár medencét is. A homokozó mindkét része 100 l-es, ami 100 kg homokot és 100 l vizet fogad be. Kétrészes homokozó méretei összeillesztett állapotban 88*88*20 cm.
Gyerekek imádnak a homokozóban naphosszat játszadozni. A homokozó élei lekerekítettek, így a játszadozás a kicsik számára teljesen biztonságos lesz. Német BIG vállalat gondolt a homokozó praktikusságára is, ha szeretné a homokozót télre elrakni, elegendő csupán nedves szivaccsal áttörölni és máris tiszta. A homokozó UV védelemmel lett kezelve, így a gyerekjáték éveken keresztül is megtartja szépséges színkivitelezését.
Libikóka Green Dog Smoby zöld kutyusok UV védelemmel 18 hó-tól
Green Dog libikóka a neves francia Smoby vállalat műhelyéből megfelelő hinta fiúknak és lányoknak már 18 hónapos kortól. Csodaszép élénk zöld színben pompázik, az UV védelemnek köszönhetően hosszú idő után is megtartja eredeti színkivitelezését, a szín nem fakul ki. A libikóka két kutyust formáz meg, melyek közt egy focilabda kapott helyet. A mérleghintát akár 3 gyerkőc is használhatja egyszerre - két ülőhely a kutyusokon található, egy pedig a libikóka középső részén. Az ülőrészek ergonomikusan lettek alakítva, hogy ha a kicsiknek hosszasan támad kedvük a libikókán hintázni, akkor kényelmesen tehessék azt és ne fáradjanak el.
Ez egy minőségi műanyag termék tartós, ellenálló és egyben sima műanyag alapanyagból, mely tapintásra bársonyos élményt nyújt. Stabil és ellenálló szerkezete a hintának, illetve a minőségi kapaszkodók garantálják a gyerekek biztonságos mókázását. Lekerekített éleinek köszönhetően kisebb gyerkőcök is biztonságosan hintázhatnak rajta. Gyermeke egyedül is hintázhat a kutyus libikókán, elegendő csupán a libikóka középső részére ülnie. Méretei a hintának 115*50*51 cm, teljes hossza 115 cm, magassága 51 cm. Libikóka helytakarékos, könnyen és egyszerűen áthelyezhető. Teherbírása 50 kg.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. Smoby egy neves francia játékgyártó vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik évtizedek óta. Műanyag, melyből a Smoby játékok készülnek erős, tartós és egyben lágy, bársonyos az érintésre. Gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, ezért is a Smoby játékok megfelelnek minden biztonsági előírásnak. Smoby gyerekjátékok vidám és élénk színkivitelezése nagyon jó hatással van a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére is. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG7723-5 | |
Hinta gyerekeknek Snake Swing BIGLepje meg gyermekeit minőségi és menő Snake Swing lengő laphintával a német BIG vállalat műhelyéből. Időtlen hinta tökéletes választás fiúknak és lányoknak egyaránt már 5 éves kortól 10 éves korig. A hinta minőségi és tartós műanyagból készült 2 darab ülőhellyel és erős kötéllel, melynek hossza 90 cm-től 165 cm-ig állítható. A hinta teljes teherbírása 100 kg, magasan minőségi kialakítása biztonságos hintázást eredményez. A kényelmes és ergonomikus ülőke méretei 90*22*7 cm, zöld kígyóra emlékeztet, és piros nyelve, melyet a szülők a hintához tudnak majd rögzíteni, mókás hintázást eredményez a kicsiknek.
Snake Swing gyermek laphinta univerzális köszönhetően az átgondolt kialakításnak, könnyen a kicsik igényeihez alakítható. Megfelelő bel és kültéri használatra egyaránt. A kellemes nyári napokon könnyen felakasztható faágra vagy mászókára, a hidegebb napokon pedig a szoba mókás kiegészítője is lehet. BIG laphinta színét UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, így a hinta színkivitelezése több év használata után sem fakul meg.
Műanyag erős, tartós és kellemes a tapintásra. Laphintán való hintázás minden gyermek számára különleges élmény és közkedvelt elfoglaltság már a korai fázistól. Kisfiúk és kislányok a hintázás közben erősítik izomzatukat, erősítik egyensúlyérzéküket és stabilitásukat. BIG hinta egész évben kihasználható, szabadban és szobában egyaránt. Szinte bármilyen felületre felerősíthető, tárolása egyszerű, illetve könnyen megunkkal is vihetjük nyaralásokra vagy kirándulásokra.
BIG német gyártó cég nemzetközi díjakkal is rendelkező csúcskategóriás játékokat állít elő. A márka logója a bivaly, ami az erőt, ellenállóképességet és a robusztusságot szimbolizálja – és pontosan ezek a márka jellegzetességei. BIG márka oda figyel a termékei biztonságosságára, a felhasznált alapanyagok nem csupán minőségiek, de egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56743 | |
Hinta Portique SmobyTop termék | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM310231 | |
Szett asztalka KidStool SmobySzett KidStool asztalka, KidChair székek és tölcséres fagylaltok egy igazán szép játék készlet gyerekek részére 2 éves kortól, akik szívesen piknikeznek barátaikkal a szabadban. Ezek a játékok a Smoby és Écoiffier vállalatok műhelyéből színben és külalakban nagyszerűen kiegészítik egymást, együtt igazi játszóteret alkotnak és a kis lurkók számára hosszantartó szórakozást biztosítanak. Egyedi játékszettet most kedvezményes áron kínáljuk, így a gyerekek pöpec játékokkal gazdagodnak, a szülők pedig spórolni tudnak.
Asztalka gyerekeknek KidStool Smoby 2in1 UV szűrővel 27 cm magas, 50 kg teherbírása 18 hó kortól
Taburett gyerkőcöknek KidStool Smoby 2in1 egy igazán tökéletes ülőke vagy asztalka csöppségek részére 18 hónapos kortól. Taburett minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű.
Kisszék gyerekeknek KidChair Smoby UV szűrővel, 50 kg teherbírása, ülőke magassága 27 cm 18 hó kortól
Kisszék gyerkőcöknek KidChair Smoby egy tökéletes ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. A szettben két menő kisszéket talál csemetéje, melyek csodaszép színét UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Zöld színű kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, de tökéletesen kiegészíti a Smoby házikókat is.
Játék fagylaltok 100% Chef Écoiffier tölcsérben 18 hónapos kortól
Écoiffier játék fagyis szett beteljesült álma minden gyerkőcnek, akik imádják ezt az édes, hideg finomságot. Gyermek fagyi tölcsérrel minőségi műanyagból készült, mely kellemes a tapintásra és biztonságos is. Tölcséres fagylaltok annyira valósághűek, hogy szinte meg sem lehet őket különböztetni az eredetitől, ami biztosítja, hogy a játék még mókásabb lessz ezekkel a kiegészítőkkel. A fagyigombócok rózsaszín, zöld, piros színben tündökölnek, pontosan mint az eredeti puncsos, almás, epres ízűek. A fagyi tölcsérek is teljesen valósághűek. A fagyis szetthez sárga fagyis kanál is tartozik. Méretei a gyermek fagyinak tölcsérrel 17*6*27 cm és megfelelő gyerekeknek 18 hónapos kortól, hisz számukra a fagyi az egyik legfinomabb nassolás. Játék fagylalt tölcsérben a legminőségibb és tartós műanyagból készült.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég már évtizedek óta. Smoby játékok műanyaga szilárd és strapabíró, de egyben finom és sima a gyerek kezecskéknek, érintésre bársonyos. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek színei nagyon jó hatással vannak a gyermeki elképzelőerő és fantázia fejlődésére. Écoiffier szintén francia játékgyártó vállalat, mely minőséget kínál ésszerű áron. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880200A-4 | |
Szett libikóka Fóka SmobyNépszerűA Smoby játékszettet minőségi alapanyagokból legyártott és élénk színekben pompázó egyedi játékok alkotják: Fóka libikóka és Toboggan XS csúszda. A szett kedvező árának Ӧn sem tud majd ellenállni, hiszen vásárlásával nem csak csemetéinek szerez ӧrӧmet, de ráadásul pénzt is spórol. A libikóka és a csúszda funkcionálisan és színben is tӧkéletesen harmonizálnak és egy csodálatos és egyedi gyerek játszócentert alkotnak. A gyerekek imádnak hintázni és órákon át csúszdázni, ezért a szett vásárlásával garantáltan mosolyt csal csemetéi arcára.
Libikóka Green Dog Smoby zöld kutyusok UV védelemmel 18 hó-tól
Gyerek csúszda Toboggan XS Smoby vízzel hossza 90 cm 24 hónapos kortól
A Smoby gyerek csúszda zӧld-piros színkombinációban az egyik legminőségesebb termék a gyermek csúszdák kategórián belül. A Smoby csúszda 90 cm hosszú és 38 cm széles csúszófelülettel rendelkezik, használata gyerekeknek 2 éves kortól ajánlott. A Toboggan XS gyerek csúszda egyedülálló UV szűrővel rendelkezik. Ezenkívül praktikus víz nyílással rendelkezik, melyen keresztül a gyerek csúszda egyszerűen víztӧmlőre kӧthető, így a gyerkőcӧk egy tobogánon csúszhatnak egyenesen saját kis medencéjükbe. A lépcsők csúszásmentes kialakításának kӧszӧnhetően minimális a csúszás veszélye.
A csúszda egyszerűen ӧssze- és szétrakható, amennyiben a gyermek már nem használja. Kis méretének kӧszӧnhetően nagyon helytakarékos és a gyerekszobában vagy az autó csomagtartójában is kӧnnyedén elfér, ezért a vikkendházba vagy a vízpatra is elvihető. A gyerek csúszda terhelhetősége maximum 20 kg. Lépcsőfokainak magassága 75 cm. A csúszda szélessége 50 cm a hossza a létrától a csúszófelület végéig 125 cm. A csúszdázás a gyerekek kӧrében igen kedvelt nyári szórakozás. A gyerek csúszda gyӧnyӧrű éke lehet minden kertnek vagy udvarnak.
A Smoby francia gyártó finom, bársonyos tapintású műanyagból készíti gyerek játékait. A Smoby játékok lekerekített éleinek kӧszӧnhetően a gyerkőcӧk a játék kӧzben teljes biztonságban vannak. A termékek megfelelnek a legszigorúbb európai biztonsági szabványoknak. Egyedülálló UV szűrőt tartalmaznak, mely megvédi a játékokat a nap sugarainak káros hatása ellen. Szerezzen ӧrӧmet gyermekeinek ezzel az egyedi kerti játékszettel mely tӧkéletesen elűzi az unalmat. A Fóka libikóka vízsugárral és Toboggan XS csúszda minden gyermek arcára mosolyt csal és Ӧnt is kellemesen meglepi kedvező árával. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM830201-4 | |
Asztal gyerekeknek Kid Furniture Table Green SmobyKid Furniture Table Green gyerek asztal egy igazán modern és egyedi kerti bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka zöld-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja élénk színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni a Kid Furniture kollekcióból.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,5 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és elképzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek elképzelőerejére és fantáziájára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880406 | |
Szett kisszékek KidChair SmobyNépszerű gyermek KidChair kisszékek zöld és kék színekben a Smoby vállalattól együtt KidStool szürke színű asztalkával egy igazán kiváló játék készlet most akciós áron minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok egyaránt értékelni fogják az ülőkék kellemes és egyben erős kialakítását. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalka színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Green Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Green a francia Smoby vállalat műhelyéből egy tökéletes zöld-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Blue Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán menő kék-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-6 | |
Szett kisszékek KidChair SmobyMinőségi gyermek KidChair kisszékek és taburett szürke és kék színekben a Smoby vállalattól egy igazán menő játék készlet most akciós áron minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok egyaránt értékelni fogják az ülőkék kellemes és egyben erős kialakítását. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalka színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Blue Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán menő kék-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Kisszék gyerekekneki Kid Furniture Chair Grey Smoby
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Grey a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán nagyszerű szürkés-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Modern kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-5 | |
Szett kisszékek KidChair SmobyMinőségi gyermek KidChair kisszékek a Smoby vállalattól együtt KidStool asztalkával menő szürke színkivitelezésben egy igazán menő játék készlet most akciós áron minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok egyaránt értékelni fogják az ülőkék kellemes és egyben erős kialakítását. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalka színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekekneki Kid Furniture Chair Grey Smoby - 2 drb
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Grey a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán nagyszerű szürkés-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Modern kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-4 | |
Szett kisszékek KidChair SmobyMinőségi kék gyermek KidChair kisszékek a Smoby vállalattól együtt KidStool asztalkával csodaszép szürke színkivitelezésben egy igazán menő játék készlet most akciós áron minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok egyaránt értékelni fogják az ülőkék kellemes és egyben erős kialakítását. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalka színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Blue Smoby - 2 drb
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Blue a francia Smoby vállalat műhelyéből egy igazán menő kék-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Ebben a szettben 2 drb szék vár gyermekeire. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen. A kisszék 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Méretei 33*33*50 cm.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-3 | |
Szett kisszékek KidChair SmobyMinőségi zöld KidChair kisszékek a Smoby vállalattól együtt KidStool asztalkával egy igazán menő játék készlet most akciós áron minden gyermek részére már 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok egyaránt értékelni fogják az ülőkék kellemes és egyben erős kialakítását. Az anti-UV szűrőnek köszönhetően, mely véd a káros napsugárzás ellen, a kisszékek és asztalka színe hosszú ideig ragyogó marad. A játékok beltéren és kültéren egyaránt használhatóak.
Kisszék gyerekeknek Kid Furniture Chair Green Smoby - 2 darab
Kisszék gyerkőcöknek Kid Furniture Chair Green a francia Smoby vállalat műhelyéből egy tökéletes zöld-fehér ülőke csöppségek részére 18 hónapos kortól. Ebben a szettben gyermekeire 2 darab szék vár. Kisszék minőségi műanyagból készült, csodaszép színkombinációt UV szűrő védi a káros napsugarakkal szemben, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Kisszék ülőrésze 27 cm magas, teljes magassága a háttámasszal 50 cm. Ülőke teherbírása 50 kg, tökéletes választás csemetéjét megtanítani megfelelően egyedül ücsörögni. Kisszék tökéletes választás játszadozáshoz, étkezéshez, kerti partik éke is lehet, vagy relaxálhat rajta gyermeke, de akár képeskönyveket is nézegethet rajta kényelmesen.
Taburett gyerekeknek Kid Furniture Stool Grey Smoby
Taburett Kid Furniture Stool Grey 2in1 egy igazán tökéletes ülőke csöppségek részére szürke és fehér színkombinációban. Taburett minőségi műanyagból készült UV védelemmel a káros napsugarak ellen, hogy hosszú ideig ékesen szolgálja a kicsiket. Ülőrésze 27 cm magas és teherbírása 50 kg. A taburett megfelelő 18 hónapos lurkóknak, akik már tudnak egyedül ücsörögni, hisz az ülőke háttámasz nélkül lett kialakítva. A taburett akár kis asztalkaként is jól funkcionál, így kihasználhatósága igazán többrétű. A taburett 4 stabil műanyag lábon áll, modern Blow Moulding technológiával készült, ami garantálja a termék hosszútávú stabilitását. Egész évben kihasználható - beltéren és kültéren a kerti ünnepségek, pihengetés, játszadozások során.
Smoby kiváló minőségű és modern műanyag gyerekjátékokat gyártó neves francia cég érintésre bársonyos műanyagból. Minden Smoby gyerekjáték éle lekerekített, hogy a gyerekeket vidám játék közben ne fenyegesse sérülés veszélye. Smoby termékek gyártása szigorúan ellenőrzött, így a termékek megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880100-2 | |
Asztal gyerekeknek KidTable White SmobyA KidTable White gyerek asztal egy igazán időtlen gyerek bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka szürkésbézs színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja szépséges színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni, mint a KidChair kisszékhez, KidStool taburetthez és KidBench padhoz.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,9 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és elképzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek elképzelőerejére és fantáziájára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880405 | |
Hinta Portique SmobyNépszerűA Smoby Protique Plus egy stabil fémvázas 6 hónapos kortól ajánlott gyerekhinta zӧld-narancssárga színkombinációban. Szilárd, masszív kivitelezésű kényelmes hintáról van szó. A hinta ülőkéje ergonómikus, biztosítva így a baba kényelmét még a hosszan tartó hintázás során is. A baba biztonságát a biztonsági keret biztosítja. Hintázás kӧzben a gyermek minden oldalról támasztva van. A gyerekhinta műanyag elemei UV szűrőt tartalmaznak, amely megóvja a színeket a fakulástól így azok sokáig élénkek maradnak.
A fémvázas hinta méretei: magasság 120 cm, szélesség 124 cm, mélység 120 cm. A hinta magas minőségű, ellenálló, mégis kellemes tapintású műanyagból készült. A hintázás minden gyermek izgalmas és kedvenc szórakozása. A Smoby neves francia gyártó cég az anyagok magas minősége és minden korosztály igényeit kielégítő termékeinek tӧkéletesen kidolgozott dizájnja által ismert. A hintázást a gyerekek sosem unják meg. A bébihinta a kert vagy udvar remek kiegészítőjévé válhat, amely garantálja a hosszan tartó szórakozást.
Jellemzők:
egyedi kivitelezés, mely külӧnlegessé teszi a kertet vagy az udvart
szilárd fémszerkezet és műanyag kombinációja
kellemes tapintású műanyag
UV szűrő által védett színek
ergonómikus formájú ülőke
leszerelhető biztonsági keret
együtt nő a gyerekkel
6 hónapos kortól ajánlott
magassága 120 cm
minőségi francia termék
| Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM310046 | |
Kosárlabda palánk csúszdákra és falra Basketball Hoop 3in1 SmobyBlack fridayKosárlabda palánk falra és csúszdákra Basketball Hoop 3in1 a francia Smoby vállalat műhelyéből igazán kiváló ajándék sportolni vágyó gyerkőcök részére már 3 éves kortól. Minőségi kosárlabda palánk elsőosztályú műanyagból készült, felületét UV szűrő védi, hogy évek múltán is megtartsa szépséges színvilágát. A kosárlabda palánk egyszerű módon a Toboggan XL Slide, Toboggan XL Slide Green és Super Megagliss Toboggan 2in1 csúszdákra rögzíthető. A kosárlabda kosár fő előnye a különböző rögzítési lehetőség - a csúszdára oldalról vagy elülső részéről is rögzíthető. Klasszikusan falra is tetszőleges pozícióban rögzíthető a palánk, hogy könnyedén illeszkedjen a gyermek életkorához és magasságához.
Kosárlabda palánk tökéletes kiegészítő a Smoby csúszdák mellé, de egymagában is megállja a helyét. Palánknak köszönhetően a gyerekek fejlesztik sporttehetségüket, edzik a szem-kéz koordinációt, a friss levegőn való mozgással erősítik immunitásukat. Kerti játék közben a sportot és a szórakozást ötvözik, barátaikkal, testvéreikkel együtt versenyeznek, hogy ki tud a legpontosabban dobni és egyben csúszdázhatnak is. A kosárlabda palánk rögzítőkészlettel van felszerelve, amely lehetővé teszi az egyszerá össze- és szétszerelést. A kosárlabda szerkezet méretei kosárral együtt 43*54*55 cm, teljes magassága 54 cm. A kosárlabda karika átmérője 27 cm, a labda nem tartozéka a csomagnak.
Smoby egy neves francia vállalat, mely minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. Smoby játékok erős, stabil műanyagból készülnek, melyek egyben lágyak és finomak, bársonyosak a tapintásra. Minden egyes játék éle lágyan lekerekített, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak játszani, védve legyenek az esetleges sérülésektől. Smoby játék a legjobb választás, ha gyermeke arcára mosolyt szeretne csalni. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM820700 | |
Játszóasztal Víz&Homok SmobyNépszerűSzép és érdekes játékkal szeretné gyermekét megajándékozni, hogy a kertben vagy az udvaron való játszadozás még izgalmasabb legyen számára? Játszóasztal Víz&Homok Smoby mindazon gyerkőc beteljesült álma már 18 hónapos kortól, akik szeretik idejüket az udvaron tölteni, homokozóban és vízben csintalankodni. Játszóasztal csodaszép színkombinációban pompázik - zöld, fehér, kék és piros színek dominálnak a játékon. Játszóasztal a fedél alatt két kamrát rejt magában - az egyiket vízzel, a másikat homokkal lehet feltölteni. Mindkét kamra fedéllel lezárható. A játszóasztalkát tökéletesen kiegészíti a kerti játékszett, melybe gereblye, kislapát, kishajó és homokozó formák tartoznak. Gyerek asztal ezen felül nyílással lett kialakítva napernyőnek (nem képezi a csomag részét), így a gyerkőcök árnyékban élvezhetik a napsütötte nyári huncutkodást.
A gyerek játszóasztal egyedisége a sokoldalúságában rejlik. A leszedhető fedél alatt két fő kamra található, melyek vízzel vagy homokkal tölthetők fel az egyszerű asztalból kreatív sarkot varázsolva, ahol a kicsik homokozó formákkal vagy egyéb játékokkal szórakozhatnak. Ezeket letakarva a gyerekek a játékasztalon rajzolhatnak, ebédelhetnek vagy játszhatnak. Játszóasztal rengeteg lehetőséget kínál gyermekének a kreatív énjét megvalósítani, akár egyedül, testvéreivel vagy barátaival karöltve.
Játék közben fejlődik fantáziájuk, elképzelőerejük és kommunikációs képességeik. Méretei a játszóasztalnak 69*69*46 cm. Az asztal nagysága 46 cm a talajtól, stabil és tartós. Kompakt méreteknek köszönhetően szinte bárhol elfér, akár az udvar teraszán, vagy a lakás erkélyén is. Gyerek asztal ezen felül UV szűrővel is el lett látva, hogy a napsütés ne károsítsa a műanyagot és hosszú évekig ragyogó színekben pompázzon.
A Smoby egy neves francia játékgyártó cég. A Smoby játékok gyártásánál használt műanyag erős és ellenálló, mégis kellemes bársonyos tapintású, élei lekerekítettek. A szigorúan ellenőrzӧtt gyártási folyamat végén a legszigorúbb biztonsági kӧvetelményeknek megfelelő játék áll. A műanyag gyerekjátékok ragyogó színei nagyon jó hatással vannak a gyerekek fantáziája és elképzelőereje fejlődésére. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM840107 | |
Asztal két székkel Garden&Seasons ÉcoiffierAsztal két székkel a francia Écoiffier vállalat Garden&Seasons kollekciójából nagyszerű ajándék fiúknak és lányoknak már 12 hónapos kortól. Zöldes-narancs asztalka székekkel elsőosztályú tartós műanyagból készült, nagyon hosszú ideig fogja a gyerekeket szolgálni. Kihasználható piknik asztalkaként a kertben és udvaron, étkezhetnek, rajzolhatnak, legózhatnak rajta is akár a gyerekek. Az asztal részét képezi élelmiszer készlet is, melyek közt megtalálható összeállítható bagett, gyümölcsök, poharak és üdítő is. Testvérek és barátok saját kis idillt tudnak kialakítani maguknak a kertben vagy udvaron. Asztal magassága 38 cm, a székek ülőrészei magassága 20 cm.
Asztal a székekkel nem foglal nagy helyet, bel- és kültéren egyaránt kihasználhatóak. Mivel egyszerre több gyerkőc is játszat a szettel, így könnyebben szocializálódnak, fejlődnek kommunikációs képességeik, bővül szókincsük. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai előírásoknak, ezért is az Écoiffier játékok akár legkisebbek számára is megfelelő már. Francia Écoiffier játékai kitűnnek a piacon egyediségükkel, modern kivitelezéssel, biztonságosságukkal magas minőségben és nem utolsó sorban értelmes áron kínált termékekről van szó. | Készleten Gyártó: Écoiffier Termékkód: ECO4620 | |
Homokozó tárolóhellyel és üléssel 2in1 Relax Sandpit BIGÚjdonságHomokozó 2in1 Relax Sandpit a német BIG műhelyéből egy igazán kiváló játék fiúknak és lányoknak 1-től 5 éves korig. Modern homokozó erős és tartós műanyagból bel- és kültéren egyaránt kihasználható, amit a gyerkőcök a hűvösebb napokon nagyon is értékelni fognak. A homokozó alsó része feltölthető homokkal vagy vízzel, ahol a gyerekek megtanulnak várat építeni, alagutakat ásni vagy tengeri kapitány szerepébe bújva csónakokkal is játszadozhatnak. A homokozó fedele ergonómikus kialakítású ülőke, ami kellemes kikapcsolódást biztosít a gyerekeknek játszadozás után. A belső térben a homokozó praktikus játéktárolóként is kihasználható.
Többfunkciós homokozó kék-fehér külcsínben 53*25*54 cm méretekkel kisebb területeken is elfér, teraszon vagy erkélyen egyaránt. Maximális terhelhetősége az ülőkének 50 kg, magasan stabil és robosztus hatást kelt. A homokozó nedves törlőkendővel könnyen tisztítható. Homokozó lehetőséget kínál a gyerkőcöknek kihasználni fantáziájukat és képzelőerejüket, fejleszteni finom motorikus képességeiket és kézügyességüket. Relax Sandpit 2in1 homokozót a német TÜV Rheinland intézmény tesztelte a szigorú GS előírásoknak megfelelően.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója a bivaly, ami az erőt, ellenállóképességet és a robusztusságot szimbolizálja – pontosan ezek a márka jellegzetességei. A BIG márka termékei biztonságára alapoz, a felhasznált alapanyagok nemcsak minőségiek, de az egészségre sem ártalmasak. Az összecserélhetetlen dizájn, a modern gyártási eljárások és a gyermekek igényeinek megfelelő játékok – ez a BIG márka. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG55730 | |
Asztal két székkel Dinning Table Vert Azur Écoiffier Black fridayAsztal két székkel Dinning Table Vert Azur a francia Écoiffier vállalat műhelyéből nagyszerű ajándék fiúknak és lányoknak már 18 hónapos kortól. Kékes-barna asztalka székekkel elsőosztályú tartós műanyagból készült, nagyon hosszú ideig fogja a gyerekeket szolgálni. Kihasználható piknik asztalkaként a kertben és udvaron, étkezhetnek, rajzolhatnak, legózhatnak rajta is akár a gyerekek. Az asztal részét képezi edény készlet is, melyek közt megtalálható tányér, pohár, villa, kanál, kés kétszer is. Testvérek és barátok saját kis idillt tudnak kialakítani maguknak a kertben vagy udvaron. Asztal magassága 38 cm, a székek ülőrészei magassága 20 cm.
Asztal a székekkel nem foglal nagy helyet, bel- és kültéren egyaránt kihasználhatóak. Mivel egyszerre több gyerkőc is játszat a szettel, így könnyebben szocializálódnak, fejlődnek kommunikációs képességeik, bővül szókincsük. Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai előírásoknak, ezért is az Écoiffier játékok akár legkisebbek számára is megfelelő már. Francia Écoiffier játékai kitűnnek a piacon egyediségükkel, modern kivitelezéssel, biztonságosságukkal magas minőségben és nem utolsó sorban értelmes áron kínált termékekről van szó. | Készleten Gyártó: Écoiffier Termékkód: ECO1687 | |
Robosztus kék bob Snow Carver Blue Paw Patrol BIGNépszerűKék gyermek bob Snow Carver Paw Patrol a német BIG gyártó műhelyéből egy lenyűgöző robusztus téli játék, amely kislányoknak és kisfiúknak 5 éves kortól alkalmas. Optimális carving profil biztosítja a bob könnyed csúszását, így biztos a gyors lesiklás a behavazott hegyoldalról. A bobot súlyáthelyezés vezérli, a két oldalán kapaszkodók találhatók. Stílusos sötétkék bob könnyen látható a fehér lejtőn, a Mancs őrjárat mesesorozat hőseivel van díszítve. Hogy egyszerű legyen vele a hegyre való felgyalogolás, a bob elején kötél található.
A gyermek bob kitűnő minőségű, fagyálló, ellenáll egészen -20°C hőmérsékletnek. Robusztus kialakítása lehetővé teszi megterhelését 60 kilogrammig. Ennek a téli gyerekjátéknak a méretei 99*53*19 cm. Pompás játék télre a gyermek bob, amellyel a gyerekek hosszú órákon át szórakozhatnak a hóban. De ezeknek a szabadtéri játékoknak sok más jelentősége is van. A gyerek bob segíti a kicsik mozgás készségeinek fejlődését, erősíti az izomzatot a kezeken és lábacskákon. Gyors siklásnál a dombokról növekszik a gyerekek bátorsága, a közös téli szórakozásban barátokra tesznek szert és emlékezni fognak rá éveken keresztül. Továbbá fejlődik a kicsik finom és durva motorikája is. Téli gyerekjáték ideális ajándék minden kisgyereknek, aki szereti a havat, a telet, a téli sportokat és a friss levegőn való mozgást.
A BIG egy neves német gyártó cég, aki világelsők közé tartozik kiváló minőségű műanyag gyerekjátékok gyártásában. Szimbóluma a bivaly, melyre jellemzők az: erő, robusztusság és ellenálló képesség, ugyanezek a tulajdonságok jellemeznek minden BIG gyerekjátékot. Ez a márka elnyerte a szülők bizalmát, dicsérik főleg bizonyított biztonságossága miatt, és mert a játékok előállítása legfejlettebb gyártási technológiával, egészségre ártalmatlan és környezetbarát anyagokból történik. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56763 | |
Víz spriccelő kagyló Splash Shower Big Top termékSplash Shower spriccelő kagyló a német BIG gyártó műhelyéből egy pompás kerti vízi játék gyerekeknek 2 éves kortól. A kék kagyló, amely 100 kg teherbírással rendelkezik, erős és ellenálló műanyagból készült és éveken át kitart. A játék érintésérzékelővel van felszerelve, és amikor a gyermek rááll, automatikusan elkezd vizet permetezni és kellemes felfrissülést kínál a forró nyári napokon. A víz csak akkor spriccel, amikor a gyermek a kagylón áll, ezáltal vizet takarít meg. A csúszásgátló felületnek köszönhetően a gyermek biztonságot és stabilitást érez.
Csatlakoztassa a kerti tömlőt a kagylóhoz, és kezdődhet a frissítő játék. A rendkívül stabil és tartós kagyló UV szűrővel védett felülettel rendelkezik, melynek köszönhetően hosszan tartó használat után is megőrzi szép külcsínét. A vízi kagyló remek kiegészítője minden kertnek, több gyermek szórakozását teszi lehetővé és frissítő pillanatokat szerez kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nyári ünnepségeken, találkozásokon is használható, kirándulásokra vihető, egyszerűen bárhová, ahol kerti tömlőre köthető, elkísérheti a gyerekeket.
A BIG német gyártó nemzetközi díjakkal is rendelkező csúcskategóriás játékokat állít elő. A márka logója a bivaly, ami az erőt, ellenállóképességet és a robusztusságot szimbolizálja – és pontosan ezek a márka jellegzetességei. A BIG márka termékei biztonságára alapoz, a felhasznált alapanyagok nemcsak minőségiek, de az egészségre sem ártalmasak. Az összetéveszthetetlen dizájn, a modern gyártási eljárások és játékok, melyek megfelelnek a gyerekek követelményeinek – ez a BIG. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56769 | |
Szett homokozó Pillangó SmobyNépszerűAz egyedülálló zӧld Pillangó homokozóból és higiénikus játszóhomokból álló szett a francia Smoby játékgyártó cég terméke amely a kert remek kiegeszítőjévé válhat hosszan tartó szórakozást nyújtva az Ӧn csemetéinek, akik a játéknak kӧszӧnhetően szinte ott ragadnak a kertben. A szettet a zӧld Pillangó alakú minőségi homokozó és a higiénikus játszóhomok alkotja. A szett egyes darabjai ideálisan kiegészítik egymást és egy egységet alkotnak, amely kész kerti szórakoztató központot alakít ki. A Smoby gyártóra jellemző egyedi tulajdonságoknak köszönhetően ezek a játékok nagy népszerűségnek örvendenek.
Homokozó Pillangó Smoby vízsugárral hossza 167 cm 2 éves kortól zӧld
A Smoby pillangó formájú gyerek homokozó szép tavaszi zӧld árnyalatban a kertek vagy udvarok tӧkéletes kiegészítője lehet. A gyerek homokózó két külӧnálló szárnyból áll, melyek vízzel vagy homokkal tӧlthetők fel, így nem csak homokozóként, de mini medenceként is használható. A vizet kiӧntve a homokozó homokkal telített szárnya éjjelre a homokozó másik szárnyával kӧnnyen lefedhető. A két homokozóból álló szettet spriccelő egészíti ki, amely nagyon egyszerűen kerti tӧmlőre kӧthető és gyengéd vízsugárral spriccel. A gyerekek imádják a forró nyári napokon a medencében való lubickolást és az órákon át tartó homokvár építést. A homokozó két szárnyát padocska kӧti ӧssze.
A kinyitott gyerek homokozó hossza 167 cm. Használata 2 éves kortól ajánlott. A Smoby gyerek homokozó a francia bájjal és eleganciával legyártott francia termék, mely magas minőségű, ellenálló, mégis kellemes tapintású műanyagból készült. A gyermek biztonsága érdekében a homokozó élei lekerekítettek. A homokozó alján a mini medencébol való víz gyors elvezetése céljával egy lyuk található. A Smoby gyerek homokozó méretei 167*111*18 cm, kivitelezése pillangó formájú. A Smoby az európai minőségű termékek garanciája.
Játszóhomok homokozóba Smoby higiénikus 15 kg 2 éves kortól
A gyerek homokozóba szánt Smoby játszóhomok egy tanúsítvannyal rendelkező finom szemcséjű termék. Ez a speciális mosott játszóhomok biztonságos és ideális a homokvár építéshez vagy külӧnbӧző kreatív játékokhoz. A csomagolás 15 kg homokot tartalmaz. A zsákban forgalmazott higiénikus játszóhomok használata 2 éves kortól ajánlott. Ezzel a termékkel felkészíti a homokozót a játékhoz és egyúttal biztos lehet abban, hogy a homok higiénikus és egészségre ártalmatlan.
A Smoby egy francia gyerekjátékokat gyártó cég, aki garantálja az európai előírások és szabványok szerint gyártott termékei minőségét és tartósságát. A Smoby márka a játékok stílusos kivitelének és a modern francia dizájnnak is a biztosítéka. Ha a legjobbat szeretné gyermeke számára, válassza a Smoby márkát, amely minőségi tanúsítvánnyal is rendelkezik, amit hosszú éves fennállása is alátámaszt. Valóban a minőség és a dizájn egyedülálló kombinációjáról van szó, ami sok-sok szórakozást jelent gyermekének testvérei vagy barátai körében. Ez a zӧld Pillangó homokozó és higiénikus játszóhomok szett minden kicsit megörvendeztet és Önt is kellemesen meglepi kedvező árával. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM310143-2 | |
Talicska fűnyíróval Garden Super Pack 3in1 ÉcoiffierTalicska és fűnyíró Garden Super Pack 3in1 a francia Écoiffier játékgyártó műhelyéből egy kiváló kerti készlet gyerekeknek 18 hónapos kortól. Kisfiúk és kislányok csodaszép egy keréken guruló türkíz-zöld talicskával és valósághű fűnyíróval gazdagodnak, melyekkel igazi kis kertész kerekedik belőlük és birtokba vehetik a kerti munkálatokat köszönhetően a 16-részes kiegészítő készletnek is. A kiegészítők közt megtalálható fogantyúval kiegészített műanyag kosár, 4 zöldség alakú forma, 2 virágcserép, locsolókanna, gereblye, kapa, levélgereblye, lapát, kerti olló és ültetőlapát. Fűnyíró a zsineget meghúzva mechanikus startoló hangot ad ki, mint a valódi fűnyíró.
A kerti szettel való játszadozás nagyon jó hatással van a logikus gondolkodásmód fejlődésére, hisz a gyerekek belelátnak a kerti gépek működésébe, használatukba. Játék közben szintén fejlődnek mozgási és motoros képességeik, színes színkivitelezés serkentően hat a fantázia és elképzelőerő fejlődésére is. Szerepjátékok révén a gyerekek közelebb kerülnek a felnőttek világához, feléled felelősségtudatuk. Ez a csodás játék lehetőséget nyújt a kicsiknek több időt tölteni a friss levegőn, természetesen erősödik kint immunrendszerük, pozitív kapcsolat alakul ki köztük a természettel.
Écoiffier egy francia vállalat, mely minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Écoiffier megfelel a legszigorúbb európai előírásoknak, ezért is az Écoiffier játékok akár legkisebbek számára is megfelelő már. Francia Écoiffier játékai kitűnnek a piacon egyediségükkel, modern kivitelezéssel, biztonságosságukkal magas minőségben és nem utolsó sorban értelmes áron kínált termékekről van szó. | Készleten Gyártó: Écoiffier Termékkód: ECO4585 | |
Homokozó és veteményes minden házikóhoz Square Garden Sandpit SmobySquare Garden Sandpit 2in 1 homokozó és veteményes gyerekeknek 2 éves kortól. A nagyszerű játék ideális választás a kis kertészek számára. A többfunkciós homokozó lehetővé teszi a kreativitás és fantázia érvényesítését. Homokozás közben megtanulják a növénynevelés és ízletes zöldség termesztés alapjait. A homokozó 4 erős és ellenálló műanyag falból áll, gyönyörű szürke kivitelben készült és csiga motívummal díszített. A homokozó részét képezi a védőszőnyeg is, amely elszigeteli a homokozót a talajtól.
A homokozó akár 75 kg homokot is képes befogadni, és lehetővé teszi a különböző homokvárak és alagutak felépítését saját fantázia és képzelet szerint. A termék egyúttal kertként is szolgálhat, amelybe 60 liter földet önthetünk. A saját kertben való tevékenykedés hozzájárul a természettel való pozitív kapcsolat kialakításához, ráadásul játék közben a gyerekek friss levegőn töltik az időt. A 2in1 homokozó és kert egyben remek kiegészítője minden Smoby házikónak, de önállóan is használható.
A homokozó lekerekített élekkel rendelkezik a biztonságos játék érdekében, műanyag falai erős és ellenálló műanyagból készültek. Kompakt méreteinek köszönhetően 76*76*17 cm kisebb kertben is elfér. A homokozó felületét UV szűrő védi a kifakulástól. A francia Smoby gyártó odafigyel a környezet védelmére is, a termék gyártásánál 100% újrahasznosítható műanyagot használ, amely ismételten újrahasznosítható.
A francia Smoby gyártó évtizedek óta első osztályú, eredeti kialakítású játékokat gyárt a gyerekek számára. A Smoby játékok anyaga erős, ellenálló, ugyanakkor tapintásra bársonyos. A játékok lekerekített élei garantálják a biztonságos játékot és védik a legkisebbeket a sérüléstől. A játékok ösztönzően hatnak a fantáziára, képzelőerőre, lekötik a legkisebbek figyelmét. A gyártó termékei a francia minőség és egyedi külcsín megtestesítői és megfelelnek a legszigorúbb biztonsági szabványoknak. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM850208 | |
Asztalka gyerekeknek KidTable SmobyNépszerűA KidTable gyerek asztal egy igazán modern és egyedi kerti bútor a francia Smoby vállalat műhelyéből, mely megfelelő kisfiúknak és kislányoknak egyaránt már 18 hónapos kortól. Asztalka piros-fehér színkombinációban pompázik, az UV védelemnek köszönhetően évek hosszú során át is megtartja élénk színkivitelezését, nem fakulnak ki a színek. Az asztalkánál 4 gyerkőc kényelmesen elfér, testvérek, barátok szívesen fognak egymás társaságában falatozni akár az udvaron vagy a lakásban is. Ez a kis asztalka nagyszerűen kiegészíti a Smoby gyerek házikókat, illetve további kerti kiegészítőhöz is tökéletesen fog passzolni, mint a KidChair kisszékhez, KidStool taburetthez és KidBench padhoz.
Az asztal elsőosztályú műanyagból lett megalkotva köszönhetően a legmodernabb Blow Molding gyártási eljárásnak. Ez a technológia garantálja a Smoby termékek magas ellenállóságát és stabilitását. Az asztal stabil, robosztus lábai a beltéri mókához is megfelelően lettek kialakítva. Élei lágyan lekerekítettek, így gyermekeit játék közben biztonságban fogja tudni, a műanyag felület bársonyos a tapintásra. Magassága 45 cm, tehát a legkisebbek is kényelmesen hozzá férnek majd. Méretei az asztalnak 76*52*45 cm, súlya 3,9 kg. Praktikus asztalka áthelyezése egyszerű, összeszerelése gyors.
Kerti asztalka a Smoby vállalattól elegendő helyet biztosít csöppségeknek a rajzolásra, festésre, de étkezés alkalmával is kényelmes közös falatozást biztosít az asztalka testvéreknek, barátoknak. Asztalkán társasozhatnak a kicsik, vagy akár képkirakózhatnak, és nagyon hasznos kiegészítője lehet akár a kerti bulinak is. Tökéletes éke lesz a kertnek, udvarnak, terasznak, serkentően hat a gyerekek szociális készségeire, fantáziájuk és elképzelőerejük serkentésére. Az asztalka egész évben kihasználható, hidegebb hónapokban beltéren, a kellemes meleg, napos hónapokban pedig kültéren.
Neves francia Smoby vállalat minőségi műanyag gyerekjátékok gyártásával foglalkozik már évtizedek óta. A Smoby játékok műanyaga erős, tartós, de egyben lágy, selymes és bársonyos a tapintásra. Minden Smoby termék éle lekerekített, hogy gyermekeit játék közben elkerülje az esetleges sérülés veszélye. Smoby játékok színkivitelezése serkentően hat a gyerekek elképzelőerejére és fantáziájára. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM880403 | |
Robosztus bob két kapaszkodóval Snow Speedy Lightblue BIGRobosztus gyermek bob Snow Speedy Lightblue a német BIG gyártó műhelyéből egy menő téli játék, amely kislányoknak és kisfiúknak 6 éves kortól alkalmas. Speciélisan alakított profil biztosítja a bob könnyed csúszását, így biztos a gyors lesiklás a behavazott hegyoldalról. A bobot súlyáthelyezés vezérli, a két oldalán kapaszkodók találhatók. Stílusos világoskék bob könnyen felismerhető a fehér lejtőn, a gyerkőc térdelhet, vagy ülhet is rajta.
A gyermek bob kitűnő minőségű, fagyálló, ellenáll egészen -20°C hőmérsékletnek. Robusztus kialakítása 100 kg teherbírással bír. Ennek a téli gyerekjátéknak a méretei 59*44*17 cm. Pompás játék télre a gyermek bob, amellyel a gyerekek hosszú órákon át szórakozhatnak a hóban. De ezeknek a szabadtéri játékoknak sok más jelentősége is van. A gyerek bob segíti a kicsik mozgás készségeinek fejlődését, erősíti az izomzatot a kezeken és lábacskákon. Gyors siklásnál a dombokról növekszik a gyerekek bátorsága, a közös téli szórakozásban barátokra tesznek szert és emlékezni fognak rá éveken keresztül. Továbbá fejlődik a kicsik finom és durva motorikája is. Téli gyerekjáték ideális ajándék minden kisgyereknek, aki szereti a havat, a telet, a téli sportokat és a friss levegőn való mozgást.
A BIG egy neves német gyártó cég, aki világelsők közé tartozik kiváló minőségű műanyag gyerekjátékok gyártásában. Szimbóluma a bivaly, melyre jellemzők az: erő, robusztusság és ellenálló képesség, ugyanezek a tulajdonságok jellemeznek minden BIG gyerekjátékot. Ez a márka elnyerte a szülők bizalmát, dicsérik főleg bizonyított biztonságossága miatt, és mert a játékok előállítása legfejlettebb gyártási technológiával, egészségre ártalmatlan és környezetbarát anyagokból történik. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG56752 | |
Szett libikóka Fóka SmobyNépszerűA francia Smoby és Écoiffier gyártók műhelyéből származó játékszett egy egyedi és nagyon szórakoztató kerti vagy udvari játékkészlet. A Fóka libikóka vízsugárral és 7 játékból álló sport készlet funkcionálisan harmonizálnak és tӧkéletesen kiegészítik egymást hosszan tartó szórakozást nyújtva a gyerekeknek a hintázás és sport aktivitások révén. A Smoby és Écoiffier francia gyártókra tipikus egyedülálló tulajdonságoknak és magas minőségnek kӧszӧnhetően a játékaik nagyon kedveltek. A szett vásárlásával 2 minőségi játékot kap, melyekkel dupla ӧrӧmet szerez gyermekeinek és Ӧnt a Fóka libikóka vízsugárral és a Jardin&Saison 7 játékból álló sport szett kellemesen meglepi kedvező árával.
Libikóka Green Dog Smoby zöld kutyusok UV védelemmel 18 hó-tól
Szett sport játék Jardin&Saisons Écoiffier
Az Écoiffier Jardin&Saisons sport játékkészlet egy szép és szórakoztató játék kislányoknak, kisfiúknak 3 éves kortól. A játékszett hagyományos játékokból áll, mint a teke, horgász játék, golf, póló, labdakilӧvő és frisbee. Az ilyen sport játékkészlet ideális a kültéri és beltéri szórakozáshoz is. A gyerekek nem csak a nyári napokat, de a hideg, esős és hosszú estéket is ezzel tölthetik.
A játékok könnyű, ellenálló, egészségre ártalmatlan színekkel festett műanyagból készültek, így hosszú éveken keresztül szolgálják kis tulajdonosát. Ezekben az időfeletti gyerekjátékokban több generáció is örömét leli. A gyerekek általuk megtanulnak szabályok szerint játszani, együttműködni és versengeni. A gyerek játékszett kiváló módja a szabadlevegőn való időtӧltésnek. Ezenkívül fantasztikus unaloműző és hozzájárul a gyerekek szellemi fejlődéséhez is.
A Smoby és Écoiffier a megtéveszthetetlen francia dizájnnal ellátott francia gyerekjáték gyártói. A játékok minőségi és ellenálló alapanyagokból készültek és megfelelnek a szigorú európai szabványoknak és kӧvetelményeknek. A játékok által fejlődik a gyermekek finom és durva motorikája, valamint mozgáskészségei. A Fóka libikókából vízsugárral és a sport játékkészletből álló játékszett garantálja gyermeke hosszan tartó szórakozását testvérei vagy barátai kӧrében. Szerezzen ӧrӧmet csemetéinek ezzel az egyedi minőségi játékszettel. | Készleten Gyártó: Smoby Termékkód: SM830201-2 | |
Szett kétrészes kagyló homokozó Watershell Green BIGKétrészes Kagyló homokozó Watershell és 15 kg higiénikus játszóhomok nagyszerű kombináció, hisz a 18 hónapos kisfiúk és kislányok saját homokozóban fejleszthetik kreativitásukat. A játékszett kedvező áron kapható, így azon kívül, hogy spórol, csemetéi modern és minőségi játékokkal gazdagodnak. Játékok a szettben csodaszép összképet alkotnak, minőségi alapanyagokból készültek és minden udvart egyedivé varázsolnak. Német BIG és francia Smoby játékgyártó vállalatok csúcsminőségű termékekkel halmozzák el a gyerekeket egyedi dizájnban kivitelezve. Játékszett több gyerkőc közös szórakozására is alkalmas, testvérek és cimborák szivesen játszadoznak majd együtt. Többfunkciós homokozó homokkal és vizzel is feltölthető, igy a forró nyári napokon a kicsik kellemesen felfrissülhetnek.
Kétrészes homokozó Watershell Green BIG kagyló 2*100 l vízre és homokra 88*88*21 cm zöld 18 hó-tól
Kétrészes homokozó Watershell Green a német BIG vállalat műhelyéből egy kiváló kerti gyerekjáték fiúknak és lányoknak 18 hónapos kortól. Csodaszép homokozó zöld kagyló formában lett megalkotva, két különálló részből áll, melyek vízzel és homokkal is megtölthetőek, így nem csak homokozót varázsol gyeremeke elé, de akár medencét is. A homokozó mindkét része 100 l-es, ami 100 kg homokot és 100 l vizet fogad be. Kétrészes homokozó méretei összeillesztett állapotban 88*88*20 cm.
Gyerekek imádnak a homokozóban naphosszat játszadozni. A homokozó élei lekerekítettek, így a játszadozás a kicsik számára teljesen biztonságos lesz. Német BIG vállalat gondolt a homokozó praktikusságára is, ha szeretné a homokozót télre elrakni, elegendő csupán nedves szivaccsal áttörölni és máris tiszta. A homokozó UV védelemmel lett kezelve, így a gyerekjáték éveken keresztül is megtartja szépséges színkivitelezését.
Játszóhomok Smoby homokozóba gyerekeknek 15 kg 2 éves kortól
A gyerek homokozóba szánt Smoby játszóhomok egy tanúsítvannyal rendelkező finom szemcséjű termék. Ez a speciális mosott játszóhomok biztonságos és ideális a homokvár építéshez vagy külӧnbӧző kreatív játékokhoz. A homokzsák 15 kilós. A zsákban forgalmazott higiénikus játszóhomok használata 2 éves kortól ajánlott. Ezzel a játszóhomokkal csemetéje azonnal neki kezdhet a menő homokvár építéséhez a kedvenc homokozójában és biztos lehet benne, hogy egészségre ártalmatlan környezetben fog szórakozni.
A német BIG márka játékai nemzetközi díjakat tudhatnak magukévá. A BIG márka logója egy bivaly, amely az erőt, az ellenállóságot és a masszívságot jelképezi - és pont ezek a márka jellegzetességei is. A BIG márka fő szempontja a játékok biztonságossága, a felhasznált anyagok nemhogy csak minőségiek és újrahasznosíthatóak, de az egészségre ártalmatlanok is. Összetéveszthetetlen dizájn, modern gyártási technikák és játékok, amelyek a gyerekek minden igényét kielégítik - ez a BIG márka. Smoby egy francia vállalat, mely minőségi és tartós gyerekjátékok gyárátásával foglalkozik, melyek megfelelnek az európai szabványoknak és előírásoknak. Smoby márka termékeiben szintén stílusos külcsín jelenik meg modern francia dizájnban kivitelezve. Ha legjobbat szeretné gyerkőcei számára, akkor válassza a Smoby márkát, mely minőségi tanúsítvánnyal is rendelkezik, és termékei népszerűségét hosszúéves pályafutása is bizonyítja. | Készleten Gyártó: BIG Termékkód: BIG7723-1 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.