Termék leírása

Étterem elektronikus konyhácskával és fagylaltos kocsi hamburgerekkel és bevásárlótáska élelmiszerekkel csodás játékszett fiúknak és lányoknak már 3 éves kortól. Időtlen játékszett most akciós áron kapható, gyerkőcök boldogan veszik birtokba a szép játékokat, a szülők pedig értékelni fogják, hogy spórolni tudnak. A Smoby és Écoiffier játékok nagyon szép összképet alkotnak, minden gyerekszobát otthonosabbá varázsolnak, akár több gyerkőc közös szórakozását is lehetővé teszik. A játékok révén magukra öltik a kis étteremtulajdonos, séfszakács, kukta szerepét, megtanulnak gondoskodni szeretteikről. Játékos módon fejlődik finom motorikájuk, mozgási készségeik, fantáziájuk és elképzelőerejük. 

Étterem elektronikus konyhácskával Chef Corner Restaurant Smoby kétoldalú folyó vízzel és szakácsspecialitásokkal 

A francia Smoby gyártó tervezői specialitásokkal teli éttermet nyitottak a legkisebbek számára. A vendéglő együtt nő a gyermekkel 3 éves kortól 8 éves korig! Az étterem alkalmazkodik a gyerekek igényeihez és korához – a 8 cm magas talapzatnak köszönhetően a munkafelület magassága 51-ről 59 cm-re állítható. A folyó víz effektus a vízcsap megnyomásával váltható ki és egy zárt rendszerrel van megoldva, amelyben a víz a mosogatótálcába, majd a víztartályba folyik. A kis kukták a forgatható gombbal ellátott és cric-cric hangot kiadó sütőben süthetnek, a konyhában továbbá rendelkezésükre áll egy hűtő, egy valósághű hangokat kiadó tűzhely, elektronikus pénztárgép működő számológéppel, asztal székkel és számos egyéb nélkülözhetetlen kiegészítő az étterem megfelelő működéséhez. 

A gazdag felszerelés 70 kiegészítőből áll, többek között száraz tészta is található benne, amely 18°C fölött szép sárga színt öltenek, akár a valódi főt tészta. Az ebéd készítése répaszeletelésből, hal- és steaksütésből állhat, de a gyerekek a palacsintasütővel is ügyeskedhetnek. A kellékek között továbbá kanalak, kések, villák, tányérok, poharak, csészék, tojás, kalácsok, kávéfőző kapszulák, kecsap, mustár, hamburger, só és borstartó, melyek megrázva cric-cric hangot adnak ki, fazék fedéllel, saláta, sültkrumpli, pizza, vágókés, merőkanál, vágódeszka és felszúró villa.

Élelmiszerek tárolódobozban 100% Chef Écoiffier 75 kiegészítővel

Élelmiszerek tárolódobozban konyhácskába 100% Chef egy kiváló készlet kiegészítőkből gyerekek részére már 18 hónapos kortól. A 75 darabos készletben megtalálhatóak joghurtok, makarónok, croissantok, waffle, jégkrémek, narancsok, eprek, körte, szőllő, barack, gomba, pirítósok, kecsap, vizes palack, virsli, különböző zöldségek, szardinia, konzervek, sült  csibe, saláta és egyéb nagyszerű kiegészítő. Ezekkel a hasznos kiegészítőkkel kisfiúk és kislányok még mélyebbre ássák magukat a szerepjátékokba, és nem utolsó sorban feltölthetik konyhácskájuk, büféjük, boltjuk vagy kávézójuk készletét is. A műanyag játék élelmiszerek praktikus dobozban kaphatóak, melybe a játékok szépen elrendezhetőek, a gyerekszoba mindíg szép rendezett lesz, így megerősödik a kicsik rendszeretete is.

Fagylaltos zsúrkocsi 100% Chef Écoiffier hamburgerekkel 29 kiegészítővel 

Az Écoiffier piros zsúrkocsi 100% Chef egy csodálatosan szép, érdekes részletekkel kiegészített, ragyogóan piros színben pompázó játék, mely gyerekeknek 18 hónapos kortól ajánlott. A gyerek zsúrkocsi fagylaltal külӧnbӧző tartozékokkal együtt van forgalmazva. Együttesen 29 db kiegészítőről van szó, melyek kӧzӧtt megtaláljuk a tӧlcséres fagylaltokat, majonézt és kecsapot, hamburgereket és szalmakrumplit. A kiskocsi kerekeken mozog, ezért a gyerekek ide-oda tologathasság a házban akár csak az igazi ételárusok vagy szabadtéri szakácsok. A játék gyӧnyӧrű ajándéknak minősül minden kis lurkónak, aki szívesen segít édesanyjának a konyhában vagy szeret szakácsosdit játszani.

Bevásárlókocsi Smoby kerekeken 52 cm

Bevásárlókocsi kerekeken a francia Smoby vállalat tervezői keze alól örömet szerez minden gyerkőcnek. Modern bevásárlókocsi tetszetős zöld árnyalatban pompázik és felületét gyümölcsök művészien megformált ábrái illetve Shopping felirat díszíti. A bevásárlókocsi minőségi műanyag kerekeken gurul és praktikus fogantyúja 52 cm magas. Trendi bevásárlókocsi számos szerepjáték nélkülözhetetlen kiegészítője lesz. 

Bevásárlókocsi nagyszerű kiegészítő akár játékkonyhácskákhoz vagy éppen boltokhoz, több gyerkőc közös szórakozását biztosítja. Egyedi színkivitelezésben az igazi francia dizájn valósul meg, minden gyerekszobát még otthonosabbá varázsol. Bevásárlótáska minőségi vízhatlan textilanyagból készült. Felső része egy mozdulattal felnyitható és ugyanilyen egyszerűen zárható is. Bevásárlókocsi szinte bárhol elfér, praktikus szerkezetének köszönhetően stabil. 

A Smoby neves francia gyerekjátékokat gyártó cég minőségi és dizájnukat és funkcionalitásukat illetően egyedi játékok készítésével foglalkozik. A piacvezető cég játékai minőségi és egészségre ártalmatlan műanyagból készültek, mely megfelel a európai minőségi szabványoknak. A műanyag, melyből a Smoby termékek készülnek minőségi és bársonyos a tapintásra, éleik lekerekítettek. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, megfelel az EU által megszabott biztonsági és minőségi szabványoknak, feltételeknek. Az Écoiffier francia gyártó minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, ezért a legkisebbek szórakoztatására is alkalmasak. 

Doprava 79

Technikai paraméterek

Kor3 éves kortól
Származási helyFranciaország
Méretek138*44*101 cm
Termék magassága101 cm
Munkafelület magassága51 - 59 cm
A csomagolás méretei76*24*82 cm
Teljes hosszúság138 cm
Állítható magasságIgen
ElemesIgen
ElektromosIgen
Hangot kiadóIgen
Kartoncsomagolás I/NIgen
Tömeg11,4 kg
NoteBattery: 1 x CR2032 included
Színszürke
Meghatározott termékekIgen
loader  Játékszettek feltöltése...

Értékelések

loader  Értékelések betöltése...
 Nem találta meg a termékről szóló összes információt? Vegye fel velünk a kapcsolatot.