Az olasz Mondo gyártó már 1948 óta írja történelmét, amely egy kis ipari műhelyben kezdődött és egy nemzetközi gyártóvá fejlődött, amely jelenleg több mint 1500 alkalmazottal dolgozik.
Játékok széleskörű kínálata
A Mondo játékok széles választéka mögött, mely rollerekkel és gyermek görkorcsolyákkal kezdődik, a gondos odafigyelés, az újítások és a gyerekek igényeinek figyelembevétele áll. A gyártó egyedi játékai között homokozó játékok és strandcikkek közül is szemezgethet. A mondo játékokon szereplő exkluzív mesefigurák, mint például Disney mesehősök, Barbie, Hello Kitty és a sok más különféle figura minden gyermeknek örömöt szerez és gyermeke nem csak hogy megörül neki, de ezek a játékok remek társak az egészéges fizikai és lelki fejlődésben is.
Vödör szett locsolókannával Peppa malac MondoHomokozó szett Peppa malac az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy nagyon szép játék nyárra, mely tökéletesen megfelel szórakozáshoz vízbe és homokozóba egyaránt. A homokozó szettbe tartozik egy vödör és locsolókanna mesés Peppa malac motívummal díszítve, szita, lapát, gereblye, csillag alakú homokozóforma. Ez egy ideális játék szett nyárra, gyerkőcöknek 18 hónapos kortól ajánlott. Mesés Peppa malac vödör szett szerszámokkal nem hiányozhat az Ön gyermeke játékai közül sem, hiszen nagyszerű szórakozási lehetőséget biztosít a kicsiknek a nyári napokra.
Az egész homokozó szett kék és sárga színben pompázik, így első pillantásra felkelti a kicsik figyelmét. Mondo olasz vállalkozás, mely minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból, habból és műanyagból. Mondo hivatalos játékgyártó több szerzői joggal ellátott népszerű mese, sorozat és film játékok gyártásával foglalkozik. Vödör magassága 17 cm, mely tökéletes magasság a lekisebbek számára is. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON28053 | |
Sárkányrepülő Marvel Mondo | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON28522 | |
Gumi focilabda Inter Milan MondoFocilabda Inter Milan az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi focilabda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul a focipályára már 3 éves kortól. Gumi focilabda a karakteres Inter Milán fociklub logójával 23 cm átmérővel rendelkezik. Egyedi focilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszorakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Focizás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Focizás közben erősödik a gyerekek izomzata, kondíciójuk, szocializálódnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Focilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON2073 | |
Gumi focilabda F.C. Juventus MondoFocilabda F.C. Juventus az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi futball-labda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul a focipályára már 3 éves kortól. Gumi focilabda a karakteres Juventus fociklub logójával 23 cm átmérővel rendelkezik. Egyedi focilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszorakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Focizás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Focizás közben erősödik a gyerekek izomzata, kondíciójuk, szocializálódnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Focilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON2070 | |
Strand tenisz Fantasy MondoNépszerűStrand tenisz szett Fantasy az olasz Mondo vállalattól garantálja a hosszantartó szórakozást a strandon és otthoni környezetben egyaránt. Teniszütők megfelelőek fiúknak és lányoknak egyaránt már 3 éves kortól. A szett 2 darab 22 cm átmérőjű teniszütőből és labdából áll. Ezzel a tenisz szettel a hosszantartó móka garantálva lesz, játszhatnak a gyerkőcök a kertben, parkban, a strandon vagy az udvaron, de hasznos kiegészítő nyaralásokra és kirándulásokra is. A labda könnyen elpattan, feltűnő és úszik a víz felszínén.
Strand teniszütők 3 színkombinációban lettek kivitelezve: zöld, rózsaszín és kék színekben pompáznak, így választani lehet, hogy gyermekéhez melyik színkivitel passzolna. A megadott ár 2 ütőre és 1 laptára érvényes. Teniszütők fogása kényelmes, nem csúsznak, könnyen lehet velük játszani. Strand tenisz viszonylag új sport - tenisz, röplabda és tollaslabda kombinációjáról van szó. Lehet játszani hálóval, de a szabadon is a természetben. Hivatalos játékszabályok - két (vagy négy) játékos egymással szemben játszanak, mindenkinek meg van a saját helye, a cél pedig a labdát átütni az ellenfél térfelére úgy, hogy ne tudja visszaütni.
Strand tenisz két győzelmi szettel végződik, a pontozás ugyanolyan, mint a klasszikus tenisznél. Nem hivatalos játékszabályok pedig olyanok, amlyek Önöket fogják szórakoztatni. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak strand tenisz kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásoknak megfelel. Szerezzen csemetéinek örömet a közösen töltött játék alatt. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON19426 | |
Papírsárkány Disney MondoNépszerűAz olasz Mondo vállalat műhelyéből most csodaszép és érdekes papírsárkányok repültek ki gyerekek részére 3 éves kortól különféle Disney mesemotívumban kivitelezve. A szeles napokon sem kell benn kuksolni, a minőségi papírsárkányt egy élmény lesz megreptetni. A sárkány klasszikus deltoid formában lett kivitelezve, és praktikus fogantyúval tudja csemetéd megreptetni a zsinóros sárkányt. Válassza ki gyermeke számára a legszebb, legmenőbb papírsárkányt. Választani lehet Minnie, Jégvarázs, Hercegnők, Toy Story, Verdák vagy Mickey motívummal díszített sárkányok közül. Az ár 1 darab sárkényra vonatkozik.
Gyerekek imádnak a szabadban mókázni. Sárkányeregetés már nagyon régóta közkedvelt szórakozás a gyerkőcök körében, hozzájárul a megfelelő fizikai fejlődésükhöz. Játék közben megtapasztalják a szél erősségét, erősödik izomzatuk, serkentik reflexeiket. Papírsárkány méretei 59*56 cm. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON28521 | |
Gumi focilabda A.C.Milan MondoTop termékFocilabda A.C. Milan az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy minőségi futball-labda, mellyel minden gyerkőc szívesen indul a focipályára már 3 éves kortól. Gumi focilabda a karakteres A.C. Milan fociklub logójával 23 cm átmérővel rendelkezik. Egyedi focilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Elsősorban kültéri játékra ajánlott. Labdajátékok elszorakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Focizás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Játszhatják egyedül szólóban, vagy akár csoportosan is, pontozással, de akár csak a móka kedvéért is. Focizás közben erősödik a gyerekek izomzata, kondíciójuk, szocializálódnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Focilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON2074 | |
Felfújható karúszó Fantasy MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót vidám és színes Fantasy motívum díszíti, így a gyerekek első pillantásra beleszeretnek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. felfújható karúszó 2 különböző változatban kapható - pelikán és dínó motívummal. Az adott ár 1 drb terméket takar, a rendelés megjegyzésébe kérjük feltüntetni, hogy melyik változatot kéri.
Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben. Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16707 | |
Felfújható karúszók Encanto MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót vidám Encanto animációs mese motívuma díszíti, garantáltan minden gyermek figyelmét elnyeri. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16939 | |
Felfújható strandlabda Surfing Shark MondoBlack fridayFelfújható strandlabda az olasz Mondo vállalattól egy csúcsszuper ajándék minden gyerkőc részére 10 hónapos kortól. Sárgás-kék strandlabda 50 cm átmérővel rendelkezik és szörfőző cápa ábrája disziti. Gyermek felfújható strandlabda minőségi anyagból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. A strandlabda gyerekeknek könnyen felfújható, leengedés után szinte nem foglal semennyi helyet, ami nagyon praktikus utazások során. A strandlabda felfújva is nagyon könnyű és biztonságos, játék közben a kicsi nem erőlteti meg magát.
Jobb móka a vízben, mint a labdázás, nincs. Ezzel a strandlabdával az összes vízi labdajátékot kipróbálhatják. A gyermek strandlabda Olaszországban lett gyártva, nagyszerű kiegészítő a vízi mókázáshoz vagy vízpartra, de az udvaron és kertben is tökéletes társa lesz a kicsiknek a nyári napokon. Gyermek strandlabda ideális kirándulásra vagy otthon is - bárhol lehet vele játszani, ahol víz található. Ez a vízi játék olyanok számára alkalmas, akik szívesen töltik idejüket a friss levegőn aktívan. Olasz Mondo vállalat a legjobb játékgyártók közé tartozik a világon és nem csupán a strandlabdák kategóriájában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16921 | |
Felfújható karúszók Surfing Shark MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót vidám szörfőző cápa motívum díszíti, így a gyerkőcök első pillantásra beleszeretnek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16919 | |
Felfújható karúszók Unicorn MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót csodaszép Egyszarvú motívum díszíti, így a kislányok első pillantásra beleszeretnek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16937 | |
Felfújható karúszók Barbie MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót Barbie motívum díszíti, így a kislányok első pillantásra beleszeretnek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16936 | |
Felfújható karúszók Avengers MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót az animációs hősök, a Bosszúállók motívuma díszíti, akiket főleg a kisfiúk kedvelnek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16932 | |
Felfújható karúszók Junventus MondoBlack fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és minden gyerkőcnek ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Gyerek karúszót a közkedvelt fociklub, a Juventus motívuma díszíti, így a kis focirajongók is boldogok lesznek. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16864 | |
Felfújható úszógumi Fantasy MondoBlack fridayGyermek felfújható úszógumi az olasz Mondo vállalattól minden gyerkőc részére kiváló ajándék már 24 hónapos kortól. Úszógumit tarka színvilágban Fantasy motívummal első pillantásra nagy siker lesz. Úszógumi egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategóriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, magabiztosabbá teszi a gyerkőcöket. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csupán az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16709 | |
Felfújható karúszók Micimackó Winnie The Pooh Disney Mondo Black fridayFelfújható karúszó vízbe az olasz Mondo játékgyártó műhelyéből származik és 2-6 éves korosztály részére készült. Karúszókat vidám Micimackó mesemotívum díszíti, így már az első pillantásra nagy kedvenc lesz. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testtartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16905 | |
Habszivacs úszórúd MondoBlack fridayHabszivacs úszórúd gyerekeknek minőségi és tartós habszivacsból készült, mely fenn marad a víz felszínén. Habszivacs úszórúd az olasz játékgyártó műhelyéből különböző színekben kapható, hossza 160 cm, kisfiúk és kislányok részére egyaránt megfelelő már 3 éves kortól. Bármilyen vízben eltöltött idő alatt sok örömet fog csemetéje számára szerezni. Gyermeke két kézzel tartja az úszórudat, miközben a lábacskáival hajtja magát előre. Minden gyerkőc az úszórúddal való úszást vagánynak fogja tartani.
Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és műanyagból és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek nem csak a gyermek úszódeszka kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásnak megfelel. Mondo gyermek úszórúd az olasz vállalattól különféle úszótechnikák gyakorlására is megfelelő, a lábacskák erősítésére, de mókázásra is. Habszivacs úszórúd a legkedveltebb univerzális úszó segédeszközök közé tartoznak, melyet kezdők és haladók egyaránt szívesen használnak | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON15973 | |
Srand tenisz F.C. Juventus MondoNépszerűMondo strand tenisz készlet FC Juventus az olasz vállalattól kisfiúk részére ajánlott 3 éves kortól, a szett 2 darab 22 cm átmérőjű teniszütőből és labdából áll. A tenisz biztosítja csemetéinek a hosszantartó szórakozást parkban, kertben, strandon és biztosan a kedvenc sporteszköz lesz a kirándulásokon, kiruccanásokon. A labda könnyen elpattan, feltűnő és úszik a víz felszínén. Ütők a strand teniszhez fekete-fehér színben pompáznak és FC Juventus foci csapat motívummal van díszítve. Teniszütők fogása kényelmes, nem csúsznak, könnyen lehet velük játszani.
Strand tenisz viszonylag új sport - tenisz, röplabda és tollaslabda kombinációjáról van szó. Lehet játszani hálóval, de a szabadon is a természetben. Hivatalos játékszabályok - két (vagy négy) játékos egymással szemben játszanak, mindenkinek meg van a saját helye, a cél pedig a labdát átütni az ellenfél térfelére úgy, hogy ne tudja visszaütni. A strand tenisz két győzelmi szettel végződik, a pontozás ugyanolyan, mint a klasszikus tenisznél. Nem hivatalos játékszabályok pedig olyanok, amlyek Önöket fogják szórakoztatni.
Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak strand tenisz kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásoknak megfelel. Szerezzen csemetéinek örömet a közösen töltött játék alatt. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON15022 | |
Felfújható strandlabda Baby Shark Beach Ball MondoBlack fridayFelfújható strandlabda Beach Ball az olasz Mondo vállalattól egy nagyon szép gyerekjáték kisfiúk és kislányok részére 24 hónapos kortól. Strandlabda 50 cm átmérővel rendelkezik és cuki vidám cápák ábráival van diszite. Gyermek felfújható strandlabda minőségi anyagból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. A strandlabda gyerekeknek könnyen felfújható, leengedés után szinte nem foglal semennyi helyet, ami nagyon praktikus utazások során. A strandlabda felfújva is nagyon könnyű és biztonságos, játék közben a kicsi nem erőlteti meg magát.
Jobb móka a vízben, mint a labdázás, nincs. Ezzel a strandlabdával az összes vízi labdajátékot kipróbálhatják. A gyermek strandlabda Olaszországban lett gyártva, nagyszerű kiegészítő a vízi mókázáshoz vagy vízpartra, de az udvaron és kertben is tökéletes társa lesz a kicsiknek a nyári napokon. Gyermek strandlabda ideális kirándulásra vagy otthon is - bárhol lehet vele játszani, ahol víz található. Ez a vízi játék olyanok számára alkalmas, akik szívesen töltik idejüket a friss levegőn aktívan. Olasz Mondo vállalat a legjobb játékgyártók közé tartozik a világon és nem csupán a strandlabdák kategóriájában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16890 | |
Vödör szett Minions MondoNépszerűVödör szett homokozóba Minyonok az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy cuki nyári gyerekjáték, mely a strandon, de otthon a homokozóban is feleldhetetlen élmlényekkel gazdagitja a csöppségeket már 18 hónapos kortól. A szettben megtalálható Minyonok motivummal diszitett vödör, lapát, gereblye, szita és banán alakú homokozóforma is. Ezzel a mesés Minyonos vödör szettel a homokozás még mókásabb lesz, játék közben fejlődik a finom motorika, fantázia és elképzelőerő is.
Az egész homokozó szett kék és sárga szinkombinációban pompázik, azonnal elnyeri a kicsik figyelmét. Vödör magassága 17 cm, ami tökéletes méret legkisebbek számára. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék hivatalos készítője. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON28211 | |
Felfújható szörfmatrac Hupikék törpikék MondoBlack fridayMondo gyermek felfújható szörfmatrac vízbe Surf Rider Hupikék törpikék az olasz játékgyártó műhelyéből szép kék színben pompázik és Hupikék törpikék (The Smurfs) mesemotívummal van díszítve. A felfújható szörfmatrac kisfiúknak és kislányoknak ajánlott 3 éves kortól, mely minőségi segédeszköz úszáshoz és biztonságos minden gyerkőc számára. Két műanyag kapaszkodó a napozómatracon garantálja a kicsik biztonságát minden helyzetben. Könnyen megfoghatóak és kényelmes a tartásuk. Felfújható szörfmatrac Hupikék törpikék 110 cm hosszú, az elülső részén áttetsző ablakocskával kialakítva, melyen a kicsi megfigyelheti a maga alatt lévő vizet. A gyermek felfújható napozómatrac vízbe méretei 110*55 cm és egyszerű a felfújása. Csemetéje kényelmesen háttal ráfekhet a szörfmatracra és élvezheti, hogy a víz viszi őt, relaxálhat vagy hassal is ráfekhet és tanulgathat úszni.
Gyermek felfújható szörfmatrac vízbe a kicsit biztonságosan a víz felszínén tartja, így a gyerkőc hamarabb megtanul úszni. A gyerek felfújható szörfmatrac Olaszországban lett gyártva és nélkülözhetetlen kelléke lesz a vízi mókázásnak a nyári napokon. Vízi játék egyszerű módon felfújható és le is ereszthető. Tárolása és szállítása szinte nem vesz igénybe semennyi területet. Vízben való játékkal csemetéje javítja egyensúlyérzékét és fizikai alkalmasságát. Szörfmatrac vízbe az olasz Mondo vállalattól származik, mely műanyag és gumiból készült játékok gyártására specializálódott. Európai minőség és az erős és ellenálló gumi garancia a hosszantartó elégedettségre. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16381 | |
Felfújható gumicsónak Charmmy Kitty MondoBlack fridayMondo felfújható Charmmy Kitty gumicsónak vízbe Olaszországban lett gyártva. Gyerek felfújható gumicsónak kislányoknak ajánlott 3 éves kortól, nagyon szép rózsaszín színkombinációban pompázik és Charmmy Kitty cicus mesemotívummal van díszítve. A gyerek csónak hossza 94 cm. A csónak fala minőségi gumiből készült, melyben a gyermek kényelmesen ücsöröghet. A gumicsónak orra fel van szerelve kötéllel, mellyel a szülő húzhatja csemetéjét, vagy szükség esetén ki is köthetik a csónakot. Gyermek Mondo gumicsónak kicsi, könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Méretei a gumicsónaknak 94*66 cm és kényelmesen elfér benne egy gyerkőc 3 éves kortól. Ezzel a gumicsónakkal a vízben való móka garantált lesz a forró nyári napokon.
Felfújható gumicsónak nagyszerű kiegészítő vízbe - akár medencébe, tóba vagy tengerbe. Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a gumicsónaknak biztonságosnak és megbízhatónak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a strandcikkek kategóriában | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16062 | |
Felfújható úszógumi Lady Bug Beach Ball MondoBlack fridayGyermek felfújható úszógumi Lady Bug az olasz Mondo vállalattól minden gyerkőc, de főleg a kislányok részére kiváló ajándék 24 hónapos kortól. Úszógumi nagyon szép fekete-piros színkombinációban pompázik katicabogár motívumban kialakítva. Úszógumi egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, magabiztossággal tölti el a kicsiket pancsolás közben. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csupán az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16831 | |
Felfújható úszógumi Hot Wheels MondoBlack fridayGyermek felfújható úszógumi Hot Wheels az olasz Mondo vállalattól minden gyerkőc részére kiváló ajándék 24 hónapos kortól. Úszógumi nagyon szép kék színben pompázik és a közkedvelt Hot Wheels motívummal van díszíti. Úszógumi egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, magabiztossággal tölti el a kicsiket pancsolás közben. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csupán az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16876 | |
Felfújható strandlabda Egyszarvú Beach Ball MondoBlack fridayFelfújható strandlabda az olasz Mondo vállalattól egy nagyon szép gyerekjáték főleg kislányok részére 24 hónapos kortól. Tarka strandlabda 50 cm átmérőjű és Egyszarvú ábrája díszíti, melyet a gyerkőcök világszerte nagyon kedvelnek. Gyermek felfújható strandlabda minőségi anyagból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. A strandlabda gyerekeknek könnyen felfújható, leengedés után szinte nem foglal semennyi helyet, ami nagyon praktikus utazások során. A strandlabda felfújva is nagyon könnyű és biztonságos, játék közben a kicsi nem erőlteti meg magát.
Jobb móka a vízben, mint a labdázás, nincs. Ezzel a strandlabdával az összes vízi labdajátékot kipróbálhatják. A gyermek strandlabda Olaszországban lett gyártva, nagyszerű kiegészítő a vízi mókázáshoz vagy vízpartra, de az udvaron és kertben is tökéletes társa lesz a kicsiknek a nyári napokon. Gyermek strandlabda ideális kirándulásra vagy otthon is - bárhol lehet vele játszani, ahol víz található. Ez a vízi játék olyanok számára alkalmas, akik szívesen töltik idejüket a friss levegőn aktívan. Olasz Mondo vállalat a legjobb játékgyártók közé tartozik a világon és nem csupán a strandlabdák kategóriájában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16779 | |
Felfújható karúszó Hot Wheels MondoBlack fridayFelfújható Hot Wheels gyermek karúszó vízbe a Mondo vállalat műhelyéből származik és Olaszországban lett gyártva. A karúszó főleg kisfiúknak ajánlott 2 éves kortól egészen 6 éves korig. Szép tarka színben pompázik és Hot Wheels - cápa és versenyautó motívummal van díszítve. A felfújható karúszó minőségi anyagból készült, nem nyomja a kicsi karjait és fenn tartja őt a víz felszínén. Gyermek Mondo karúszó könnyű és nagyon gyorsan felfújható. Gyerek felfújható karúszó nagyszerű segédeszköz vízbe - segít fenntartani csemetéje vállát a víz felszínén, így nagyobb biztonsági érzetet nyújt gyerkőcének úszás, vagy bármilyen vízi játék gyakorlása közben.
Úszáskor és vízi játékok gyakorlása közben gyermek javítja fizikai állóképességét és testartását is. Ennél a fajta segédeszköznél fontos a minőség, hiszen a karúszónak megbízhatónak és biztonságosnak kell lennie. Olasz Mondo vállalat elismert európai játékgyártó, mely minőségi játékokat gyárt műanyagból és PVC-ből, gyártás folyamán az Európai Únió álltal megadott biztonsági szabályoknak teljesen megfelel. Mondo hosszú éves tapasztalattal rendelkezik játékok gyártásában minőségi gumiból és nem csak a felfújható karúszó kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16875 | |
Felfújható úszógumi Egyszarvú MondoBlack fridayFelfújható Egyszarvú úszógumi az olasz Mondo vállalattól minden kislány részére ajánlott 24 hónapos kortól. Úszógumi csodaszép rózsaszín színben tündököl és cuki unikornis motívummal van díszítve. A úszógumi egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez a nagyszerű segédeszköz úszáshoz biztonságos élményt nyújt a kicsiknek. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csak az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16778 | |
Strand tenisz szett Barbie MondoNépszerűMondo strand tenisz készlet Barbie az olasz vállalattól kislányok részére ajánlott 3 éves kortól, a szett 2 darab 22 cm átmérőjű teniszütőből és labdából áll. A tenisz biztosítja csemetéinek a hosszantartó szórakozást parkban, kertben, strandon és biztosan a kedvenc sporteszköz lesz a kirándulásokon, kiruccanásokon. A labda könnyen elpattan, feltűnő és úszik a víz felszínén. Ütők a strand teniszhez rózsaszín színben pompáznak és Barbie baba mesemotívummal van díszítve. Teniszütők fogása kényelmes, nem csúsznak, könnyen lehet velük játszani.
Strand tenisz viszonylag új sport - tenisz, röplabda és tollaslabda kombinációjáról van szó. Lehet játszani hálóval, de a szabadon is a természetben. Hivatalos játékszabályok - két (vagy négy) játékos egymással szemben játszanak, mindenkinek meg van a saját helye, a cél pedig a labdát átütni az ellenfél térfelére úgy, hogy ne tudja visszaütni. A strand tenisz két győzelmi szettel végződik, a pontozás ugyanolyan, mint a klasszikus tenisznél. Nem hivatalos játékszabályok pedig olyanok, amlyek Önöket fogják szórakoztatni.
Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak strand tenisz kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásoknak megfelel. Szerezzen csemetéinek örömet a közösen töltött játék alatt. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON15922 | |
Strand tenisz szett Minnie MondoNépszerűMondo strand tenisz készlet Minnie az olasz vállalattól kislányok részére ajánlott 3 éves kortól, a szett 2 darab 22 cm átmérőjű teniszütőből és labdából áll. A tenisz biztosítja csemetéinek a hosszantartó szórakozást parkban, kertben, strandon és biztosan a kedvenc sporteszköz lesz a kirándulásokon, kiruccanásokon. A labda könnyen elpattan, feltűnő és úszik a víz felszínén. Ütők a strand teniszhez rózsaszín színben pompáznak és Minnie egér mesemotívummal van díszítve. Teniszütők fogása kényelmes, nem csúsznak, könnyen lehet velük játszani.
Strand tenisz viszonylag új sport - tenisz, röplabda és tollaslabda kombinációjáról van szó. Lehet játszani hálóval, de a szabadon is a természetben. Hivatalos játékszabályok - két (vagy négy) játékos egymással szemben játszanak, mindenkinek meg van a saját helye, a cél pedig a labdát átütni az ellenfél térfelére úgy, hogy ne tudja visszaütni. A strand tenisz két győzelmi szettel végződik, a pontozás ugyanolyan, mint a klasszikus tenisznél. Nem hivatalos játékszabályok pedig olyanok, amlyek Önöket fogják szórakoztatni.
Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak strand tenisz kategóriában. Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásoknak megfelel. Szerezzen csemetéinek örömet a közösen töltött játék alatt. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON15004 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.