Az olasz Mondo gyártó már 1948 óta írja történelmét, amely egy kis ipari műhelyben kezdődött és egy nemzetközi gyártóvá fejlődött, amely jelenleg több mint 1500 alkalmazottal dolgozik.
Játékok széleskörű kínálata
A Mondo játékok széles választéka mögött, mely rollerekkel és gyermek görkorcsolyákkal kezdődik, a gondos odafigyelés, az újítások és a gyerekek igényeinek figyelembevétele áll. A gyártó egyedi játékai között homokozó játékok és strandcikkek közül is szemezgethet. A mondo játékokon szereplő exkluzív mesefigurák, mint például Disney mesehősök, Barbie, Hello Kitty és a sok más különféle figura minden gyermeknek örömöt szerez és gyermeke nem csak hogy megörül neki, de ezek a játékok remek társak az egészéges fizikai és lelki fejlődésben is.
Gumi meselabda BioBall Láma és barátai MondoMeselabda Láma és barátai az olasz Mondo vállalat műhelyéből kiváló ajándék örökmozgó fiúknak és lányoknak már 3 éves kortól. A gumilabda átmérője 14 cm, legkisebbeket garantáltan hosszú ideig elszórakoztatja kültéren és beltéren, télen és nyáron egyaránt. A labdát Láma és barátai mese ábrája disziti. Ez a fajta labda leginkább a kültéri játszadozásnál ajánlott. Labdázás egy unaloműző játék, fejleszti a mozgási képességeket, gyerekekben erősödik a csoportszellem miközben aktívan sportolnak. Az adott ár 1 drb labdára vonatkozik.
A BioBall kiadást megtestesítő labda a legmodernebb technológiával készült a legújabb eljárások szerint – alapanyagának 50%-a növényi eredetű, ennek köszönheti környezetbarát jellegét, miközben semmit sem veszít minőségéből és rugalmasságából. Ily módon is hozzájárul a fosszilis erőforrások megtakarításához valamint a CO2 kibocsátás csökkentéséhez. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5643 | |
Meselabda BioBall Baby Shark MondoMeselabda Baby Shark az olasz Mondo vállalat műhelyéből kiváló ajándék fiúknak és lányoknak már 3 éves kortól. A gumilabda átmérője 14 cm, legkisebbeket garantáltan hosszú ideig elszórakoztatja kültéren és beltéren, télen és nyáron egyaránt. A labdát 3 szines vidám cápa disziti. Ez a fajta labda leginkább a kültéri játszadozásnál ajánlott. Labdázás egy unaloműző játék, fejleszti a mozgási képességeket, gyerekekben erősödik a csoportszellem miközben aktívan sportolnak. Az adott ár 1 drb labdára vonatkozik.
A BioBall kiadást megtestesítő labda a legmodernebb technológiával készült a legújabb eljárások szerint – alapanyagának 50%-a növényi eredetű, ennek köszönheti környezetbarát jellegét, miközben semmit sem veszít minőségéből és rugalmasságából. Ily módon is hozzájárul a fosszilis erőforrások megtakarításához valamint a CO2 kibocsátás csökkentéséhez. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5678 | |
Meselabda BioBall Cry Babies MondoMeselabda Cry Babies az olasz Mondo vállalat műhelyéből örömet és boldog pillanatokat szerez minden gyerkőc részére 3 éves kortól. A labda átmérője 14 cm, legkisebbeket garantáltan hosszú ideig elszórakoztatja kültéren és beltéren, télen és nyáron egyaránt. A lábdát nagyon aranyos gyermek motivum disziti. A labda kiváló választás akár ajándékba is, hisz minden gyerkőc imád labdázni. Ez a fajta labda leginkább a kültéri játszadozásnál ajánlott. Labdázás egy unaloműző játék, fejleszti a mozgási képességeket, gyerekekben erősödik a csoportszellem miközben aktívan sportolnak.
A BioBall kiadást megtestesítő labda a legmodernebb technológiával készült a legújabb eljárások szerint – alapanyagának 50%-a növényi eredetű, ennek köszönheti környezetbarát jellegét, miközben semmit sem veszít minőségéből és rugalmasságából. Ily módon is hozzájárul a fosszilis erőforrások megtakarításához valamint a CO2 kibocsátás csökkentéséhez. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. Az adott ár 1 drb labdára vonatkozik. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5681 | |
Vödör szett homokozóba Verdák MondoMondo gyermek játék szett homokozóba 5 szerszámot tartalmaz. Gyermek vödör szett homokozóba egy műanyag vödörből, gereblyéből, kislapátból, szitából és locsolókannából áll, érdekes és mesés Verdák mese motívummal díszítve. Homokozó szett gyerekeknek minőségi, szilárd és ellenálló műanyagból készült.
Kicsik az új homokozó szettel nagyon sok mókát fognak átélni a homokozóban, mely gyönyörű Verdák mesés motívummal van díszítve. A vödör szett piros és sárga színben pompázik mesés motívummal díszítve az oldalán. A vödör magassága 14 cm. Ez egy tökéletes játék gyermekek számára a vízbe vagy homokozóba. 18 hónapos kortól ajánlott. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON18754 | |
Meselabda Angry Birds MondoGyerek labda Angry Birds egy gyönyörű meselabda gyönyörű élénk színekben, mely minden gyerkőc arcára mosolyt csal 3 éves kortól. Az olasz Mondo vállalat műhelyéből származik, ideális 23 cm az átmérője. Gyerekek magukkal vihetik kirándulásokra, nyaralásokra is akár. Tökéletes vízben való mókázáshoz, vagy bármilyen labdajátékhoz a szárazföldön. Gumilabda Angry Birds Mondo tökéletes játék beltéri és kültére használatra, télen és nyáron is egyformán sok szórakoztatást fog csemetéjének szerezni. Gyermek labda megfelelő kedves ajándékként is, csupán örömszerzés céljából. Az adott ár egy terméket takar.
Melyik gyerkőc nem szeret labdázni? Ez egy időfeletti játék, mely hosszú időre lefoglalja a gyerekeket. Labdázás egy unaloműző játék, fejleszti a mozgási képességeket, gyerekekben erősödik a csoportszellem miközben aktívan sportolnak. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON6999 | |
Meselabda Paw Patrol MondoMeselabda Paw Patrol egy tökéletes ajándék minden olyan gyerkőc számára, akik imádják a mozgást és a vidám játékokat. Az olasz Mondo vállalat műhelyéből származik, megfelelő gyerekek számára 3 éves kortól. Gumilabda Paw Patrol 23 cm átmérővel rendelkezik, tökéletes kültéri és beltéri használatra télen és nyáron egyaránt. Melyik gyerkőc nem szeret labdazni? Ez egy időfeletti játék, mely hosszú időre lefoglalja a gyerkőcöket. Az ár egy terméket takar.
Labdázás egy unaloműző játék, fejleszti a mozgási képességeket, gyerekekben erősödik a csoportszellem miközben aktívan sportolnak. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON26017-6994 | |
Frizbi korong Verdák 3 MondoFrizbi korong Verdák 3 mesemotívummal az olasz Mondo vállalattól származik és 3 éves kortól ajánlott gyerekeknek. Frizbi piros színkivitelben pompázik és közkedvelt Verdák 3 mese ábráival van díszízve. A frizbi könnyű műanyagból készült és aerodinamikus alakjának köszönhetően nagyszerűen repül és még jól is néz ki. A korong átmérője 23 cm, így a közepes méretű repülő korongok közé tartozik. Biztosan örömet szerez minden kicsinek. A repülő korongok nagyon népszerű játékok a gyerekek körében, és az idősebbek is kedvelik. A frizbi korong ideális játék bolondozáshoz valahol a vízparton, természetben, tóparton vagy parkban.
Csoportosan is lehet frizbit játszani (legalább két játékos), de ha nincs rá lehetőség, egyedül is elszórakozhat vele. Amit fontos megjegyezni, hogy a repülő korong eldobásánál elsősorban a csukló mozgását szükséges kihasználni. Amikor a gyerekek a repülő koronggal játszanak, ez fejleszti motorikus képességeiket és ösztönzi fizikai aktivitásukat. Az olasz Mondo társaság kiváló minőségű gyermekeknek való termékek gyártásával foglalkozik habból, gumiból, PVC-ből és hivatalos gyártója rengeteg licencelt terméknek ismert mesékből, sorozatokból, filmekből, termékei nem csak a gyermek frizbi korongok kategóriára korlátozódnak. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON9091 | |
Felfújható úszógumi vízbe Barbie MondoBlack fridayMondo gyermek felfújható Barbie úszógumi az olasz vállalattól kislányok részére ajánlott 10 hónapos kortól. Úszógumi rózsaszín színben pompázik és kedvelt baba, Barbie motívummal van díszítve. A kislányos úszógumi egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
Ha nem tud még csemetéje úszni, ez a gyönyörű úszógumi fenn tartja a víz felszínén és nem fog elsüllyedni. Ezzel a nagyszerű úszógumival a csobbanás élmény lesz. A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, mely 10 hónapos kortól ajánlott. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csak az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16213 | |
Meselabda Star Wars MondoMesés gumilabda Star Wars az olasz Mondo vállalat műhelyéből időtlen Star Wars filmmotívumban lett megalkotva. Gumilabda Star Wars 23 cm átmérővel a standard nagyságú labdák közé tartozik. Ez a labda főleg kültéri játékra alkalmas. Méretei alapján megfelelő kidobós, foci, vízijátékok vagy más mozgási aktivitást produkáló játékok használatához. Gyermek labda megfelelő kedves ajándékként is.
Labdázás a gyerekeknél aktívan elmúlasztja az unalmat, javítja motorikus képességeket és fejleszti a csoportmunkát is. Olasz Mondo vállalat monőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. Az ár egy terméket takar. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON6532 | |
Gumi meselabda Donuts és Ice Cream MondoMesés gumilabdák Donuts és Ice Cream motívummal az olasz Mondo vállalat műhelyéből igazán minőségi meselabdák, melyekkel minden gyerkőc szívesen fog labdázni már 3 éves kortól. Gumilabda 14 cm átmérővel rendelkezik és két variációban választható: Ice Cream és Donuts motívummal. Az ár 1 labdára vonatkozik. Egyedi tarka gumilabda hosszú időre elszórakoztatja a gyerekeket, kiváló sporteszköz lesz nyaralások, kirándulások során, de parkban vagy az udvaron is sok örömteli pillanatot szerez a kicsiknek. Kültéri és beltéri játékra egyaránt ajánlott. Labdajátékok elszorakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt. A labdázás váratlanul sok területen fejleszti a kicsiket. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Labdázás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Labdázás közben erősödik a gyerekek izomzata, kondíciójuk, szocializálódnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Gumilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5515 | |
Habszivacs vízinudli összekötő MondoBlack friday | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON15982 | |
Gumi meselabda Pizsihősök MondoMeselabda Pizsihősök az olasz Mondo vállalat műhelyéből 14 cm átmérővel a kisebb nagyságú labdák közé tartozik. A gumilabdán a népszerű Pizsihősök mese ábrája jelenik meg és tökéletes minden gyerkőc részére 3 éves kortól. Ez a labda főleg kültéri játékra alkalmas. Méretei alapján megfelelő kidobós, foci, vízijátékok vagy más mozgási aktivitást produkáló játékok használatához, ahova a szülőket is természetesen be lehet vonni.
Gyermek labda megfelelő kedves ajándékként gyerkőcök részére. Labdázás a gyerekeknél aktívan elmúlasztja az unalmat, javítja motorikus képességeket és fejleszti a csoportmunkát is. Olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5895 | |
Felfújható strandlabda Verdák MondoBlack fridayMondo felfújható strandlabda Verdák az olasz vállalattól kisfiúk részére 3 éves kortól ajánlott. Strandlabda 50 cm átmérőjű, piros színben pompázik és mesés Verdák (Cars) motívummal van díszítve. Gyermek felfújható strandlabda minőségi anyagból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. A strandlabda gyerekeknek könnyen felfújható, leengedés után szinte nem foglal semennyi helyet, ami nagyon praktikus utazások során. A strandlabda felfújva is nagyon könnyű és biztonságos, játék közben a kicsi nem erőlteti meg magát.
Jobb móka a vízben, mint a labdázás, nincs. Ezzel a strandlabdával az összes vízi labdajátékot kipróbálhatják. A gyermek strandlabda Olaszországban lett gyártva, nagyszerű kiegészítő a vízi mókázáshoz vagy vízartra, de az udvaron és kertben is tökéletes társa lesz a kicsiknek a nyári napokon. Gyermek strandlabda ideális kirándulásra vagy otthon is - bárhol lehet vele játszani, ahol víz található. Ez a vízi játék olyanok számára alkalmas, akik szívesen töltik idejüket a friss levegőn aktívan. Olasz Mondo vállalat a legjobb játékgyártók közé tartozik a világon és nem csak a strandlabdák kategóriájában.
Jellemzői
gyermek felfújható strandlabda
kisfiús motívum Verdák
nagyon szép színkombináció
egészségre biztonságos anyagokból és színekből
méretei: átmérője 50 cm
3 éves kortól ajánlott
megfelel a legszigorúbb előírásoknak és szabványoknak a maximális biztonság érdekében
olasz termék
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16361 | |
Karúszó felfújható Verdák MondoBlack friday | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16241 | |
Felfújható úszógumi Verdák MondoMondo gyermek felfújható Verdák úszógumi az olasz vállalattól kisfiúk részére ajánlott 10 hónapos kortól. Úszógumi szép színben pompázik és Verdák (Cars) motívummal van díszítve, egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
Ha nem tud még csemetéje úszni, ez a gyönyörű úszógumi fenn tartja a víz felszínén és nem fog elsüllyedni. Ezzel a nagyszerű úszógumival a csobbanás élmény lesz. A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, mely 10 hónapos kortól ajánlott. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csak az úszógumik kategóriában.
Jellemzői
gyermek felfújható úszógumi vízbe
mesés Verdák motívum
nagyon szép színkombináció
egészségre biztonságos anyagokból és színekből
mérete: átmérője 50 cm
10 hónapos kortól ajánlott
megfelel a legszigorúbb előírásoknak és szabványoknak a maximális biztonság érdekében
olasz termék
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16242 | |
Meselabda Hercegnők MondoAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó Hercegnők labda 23 cm-es átmérőjével a standard méretű gyerek labdák kӧzé tartozik. Csodaszép színeinek és Hercegnők motívumának kӧszӧnhetően főleg a kislányok ӧrӧmére szolgál és még élvezetesebbé varázsolja a labdázást. Használata kislányoknak 3 éves kortól ajánlott. A gyerek labda kedves, szórakoztató ajándéknak is kiváló. A játék kék, rózsaszín és kék-rózsaszín kivitelezésben kapható, a kiválasztott színt a rendelésben kérjük feltüntetni. Az ár 1 db labdára vonatkozik.
A gyerek labdát elsősorban kültéri használatra tervezték. Méretét tekintve ideális kidobós, labdarúgás vagy egyéb labda játékhoz és nyári sporttevékenységhez, melybe a szülők is bekapcsolódhatnak. A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek labdák hivatalos készítője.
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON26034-6145 | |
Meselabda Jégvarázs MondoMeselabda Jégvarázs az olasz Mondo vállalat műhelyéből egy mesés labda kislányok részére. Gyermek labda Frozen 14 cm átmérővel a kisebb nagyságú labdák közé tartozik. Ez a labda főleg kültéri játékra alkalmas. Méretei alapján megfelelő kidobós, foci, vízijátékok vagy más mozgási aktivitást produkáló játékok használatához.
Labdázás a gyerekeknél aktívan elmúlasztja az unalmat, javítja motorikus képességeket és fejleszti a csoportmunkát is. Olasz Mondo vállalat monőségi játékok gyártásával foglalkozik gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott híres meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak gumilabdák kategóriában. Az ár egy terméket takar. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5494 | |
Meselabda Minyonok MondoAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó mesés Minyonok labda 14 cm-es átmérőjével a kis gyerek labdák kӧzé tartozik. A labda kisfiúknak 3 éves kortól ajánlott. Csodaszép színei és a híres Minyonok (Minions) motívuma minden gyermeket megӧrvendeztet élletkorra való tekintet nélkül. A labdával szinte bárhol lehet játszani – kültéren, beltéren, víznél vagy a tengeren, barátokkal vagy a családdal, csakis a fantázián és a játékkedven múlik. Az ár 1 db labdára vonatkozik.
A gyerek labda kedves, szórakoztató ajándéknak minősül. A Minyonok gyerek labdácska méretét tekintve ideális a vízben való bolondozáshoz és a nyári sportokhoz. A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek labdák hivatalos készítője. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5946 | |
Frizbi Láma és barátai MondoFrizbi korong Láma és barátai az olasz Mondo vállalat műhelyéből fiúknak és lányoknak 3 éves kortól ajánlott. A frizbi kék színben tetszeleg és népszerű állatok ábrája díszíti. A frizbi könnyű műanyagból készült és aerodinamikus alakjának köszönhetően nagyszerűen repül és még jól is néz ki. A korong átmérője 23 cm, így a közepes méretű repülő korongok közé tartozik. Biztosan örömet szerez minden kicsinek. A frizbi nagyon népszerű játékok a gyerekek körében, és az idősebbek is kedvelik. A frizbi ideális játék hancúrozáshoz valahol a vízparton, természetben, tóparton vagy parkban.
Csoportosan is lehet frizbit játszani (legalább két játékos), de ha nincs rá lehetőség, egyedül is elszórakozhat vele. Amit fontos megjegyezni, hogy a repülő korong eldobásánál elsősorban a csukló mozgását szükséges kihasználni. Amikor a gyerekek a repülő koronggal játszanak, ez fejleszti motorikus képességeiket és ösztönzi fizikai aktivitásukat. Az olasz Mondo társaság kiváló minőségű gyermekeknek való termékek gyártásával foglalkozik habból, gumiból, PVC-ből és hivatalos gyártója rengeteg licencelt terméknek ismert mesékből, sorozatokból, filmekből, termékei nem csak a gyermek frizbi korongok kategóriára korlátozódnak. Szerezzen örömet kicsinyeinek ezzel a kedves gyerekjátékkal. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON9142 | |
Futball labda habszivacsból MondoAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó futball szivacslabda a biztonságos gyerekjátékok közé tartozik. A játék sárga-kék, sárga-piros és sárga-fekete kivitelezésben kapható, a színkombináció tetszőlegesen választható. A labda 14 cm-es átmérőjének kӧszӧnhetően kitűnő kompromisszum a standard méretű és a kis labda kӧzӧtt.
Mivel a gyerek szivacslabda minőséges puha szivacsból készült, csökkenti az esetleges sérűlés esélyét. A puha gyerek labda ellenálló, nem lehet átszúrni, nem kell felfújni, nem kell aggódni, hogy valakit súlyosan megsebesít, röviden, ez az ideális labda beltéri és kültéri használatra. A szivacslabdák víznél vagy tengernél egyaránt használhatók és népszerűségük egyre inkább nő.
A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek szivacslabdák hivatalos készítője.
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON7851 | |
Frizbi Flamingo Tropicana MondoFrizbi az olasz Mondo vállalat műhelyéből fiúknak és lányoknak 3 éves kortól ajánlott. A frizbin egy igazán trópusi sziget ábrája jelenik meg. A frizbi könnyű műanyagból készült és aerodinamikus alakjának köszönhetően nagyszerűen repül és még jól is néz ki. A korong átmérője 23 cm, így a közepes méretű repülő korongok közé tartozik. Biztosan örömet szerez minden kicsinek. A frizbi nagyon népszerű játékok a gyerekek körében, és az idősebbek is kedvelik. A frizbi ideális játék hancúrozáshoz valahol a vízparton, természetben, tóparton vagy parkban. Az adott ár 1 darab termékre vonatkozik, a rendelés megjegyzésébe kérjük feltüntetni, hogy melyik színváltozatra tart igényt: sárga vagy kék.
Csoportosan is lehet frizbit játszani (legalább két játékos), de ha nincs rá lehetőség, egyedül is elszórakozhat vele. Amit fontos megjegyezni, hogy a repülő korong eldobásánál elsősorban a csukló mozgását szükséges kihasználni. Amikor a gyerekek a repülő koronggal játszanak, ez fejleszti motorikus képességeiket és ösztönzi fizikai aktivitásukat. Az olasz Mondo társaság kiváló minőségű gyermekeknek való termékek gyártásával foglalkozik habból, gumiból, PVC-ből és hivatalos gyártója rengeteg licencelt terméknek ismert mesékből, sorozatokból, filmekből, termékei nem csak a gyermek frizbi korongok kategóriára korlátozódnak. Szerezzen örömet kicsinyeinek ezzel a kedves gyerekjátékkal. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON9127 | |
Gumi meselabda LOL MondoAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó mesés LOL labda a 14 cm-es átmérőjével a kӧzepes nagyságú gyerek labdák kӧzé tartozik. A csodaszép labda L.O.L. Surprise motívummal főleg kislányoknak ajánlott már 3 éves kortól. A gyerek labdát elsősorban kültéri használatra tervezték. Méretét tekintve ideális kidobós, labdarúgás vagy egyéb labdajátékhoz és nyári sporttevékenységhez, melybe a szülők is bekapcsolódhatnak. A gyerek labda kedves, szórakoztató ajándéknak is kiváló.
A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek labdák hivatalos készítője. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5893 | |
Frizbi Pizza és Tükörtojás MondoTop termékFrizbi Pizza és tükörtojás motívummal az olasz Mondo vállalat műhelyéből rengeteg mókás pillanatot szerez a gyerekek számára már 3 éves kortól. Választani lehet két motívum - Pizza és tükörtojás - közt. Az ár 1 termékre vonatkozik. A frizbi könnyű műanyagból készült és aerodinamikus alakjának köszönhetően nagyszerűen repül és még jól is néz ki. A korong átmérője 23 cm, így a közepes méretű repülő korongok közé tartozik. Biztosan örömet szerez minden kicsinek. A repülő korongok nagyon népszerű játékok a gyerekek körében, és az idősebbek is kedvelik. A frizbi korong kiváló lehetőség a mókára valahol a vízparton, természetben, tóparton vagy parkban.
Csoportosan is lehet frizbit játszani (legalább két játékos), de ha nincs rá lehetőség, egyedül is elszórakozhat vele. Amit fontos megjegyezni, hogy a repülő korong eldobásánál elsősorban a csukló mozgását szükséges kihasználni. Amikor a gyerekek a repülő koronggal játszanak, ez fejleszti motorikus képességeiket és ösztönzi fizikai aktivitásukat. Az olasz Mondo társaság kiváló minőségű gyermekeknek való termékek gyártásával foglalkozik habból, gumiból, PVC-ből és hivatalos gyártója rengeteg licencelt terméknek ismert mesékből, sorozatokból, filmekből, termékei nem csak a gyermek frizbi korongok kategóriára korlátozódnak. Szerezzen örömet kicsinyeinek ezzel a kedves gyerekjátékkal. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON9141 | |
Úszógumi felfújható Handy Manny MondoBlack fridayMondo gyermek felfújható Handy Manny úszógumi az olasz vállalattól kisfiúk részére ajánlott 10 hónapos kortól. Úszógumi szép színben pompázik és Handy Manny ezermester motívummal van díszítve, egyben minőségi és strapabíró gumiból készült, mely ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik. Az úszógumi átmérője 50 cm és a kis úszógumik kategoriájába tartozik, melyek ideálisak a sekély vízbe vagy kis medencébe kezdő és haladó úszók számára egyaránt.
Ha nem tud még csemetéje úszni, ez a gyönyörű úszógumi fenn tartja a víz felszínén és nem fog elsüllyedni. Ezzel a nagyszerű úszógumival a csobbanás élmény lesz. A leeresztett úszógumi szinte nem is foglal helyet, ami utazás alkalmadtán nagyon praktikus. Kis átmérőjének hála könnyen és gyorsan felfújható és már csobbanhat is a kicsi vele a vízbe. Ez egy nagyszerű segédeszköz úszáshoz, mely 10 hónapos kortól ajánlott. Olasz vállalat Mondo a gyártási folyamatok alatt minden egyes az Európai Únió álltal megszabott biztonsági előírásokat betart és hosszú éves tapasztalattal rendelkezik a gyerekjátékok gyártásában gumiból és nem csak az úszógumik kategóriában. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON16375 | |
Meselabda gumiból Shimmer&Shine MondoMeselabda Shimmer&Shine az olasz Mondo vállalat műhelyéből 14 cm átmérővel minden gyerkőc, de főleg a kislányok szívesen fognak labdázni. A gumilabdán a népszerű Shimmer&Shine mese ábrája jelenik meg és tökéletes minden gyerkőc részére 3 éves kortól. Ez a labda bel- és kültéri játékra egyaránt alkalmas. Méretei alapján megfelelő kidobós, foci, vízijátékok vagy más mozgási aktivitást produkáló játékok használatához, ahova a szülőket is természetesen be lehet vonni. Aktív mozgás a friss levegőn hozzájárul a kicsik egészséges fejlődéséhez és egyben boldogság tölti el őket játék közben.
Labdázás segít a kicsik távolság felbecslésében, mozgáskoordináció és pontosság fejlesztésében. Labdázás közben erősödik a gyerekek izomzata, kondíciójuk, szocializálódnak. Az olasz Mondo vállalat minőségi játékok gyártásával foglalkozik habszivacsból, gumiból és PVC-ből, és hivatalos gyártója szerzői joggal elleátott népszerű meséknek, sorozatoknak és filmeknek és nem csak labdák kategóriában. Gumilabda sok örömteli pillanatot fog gyermekének szerezni, egészséges mozgás alapját képezi majd. Tehát ne habozzon, és szerezze be csöppségének részére is ezt a nagyszerű játékot. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5555 | |
Meselabda Hercegnők MondoNépszerűAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó Hercegnők labda 14 cm-es átmérőjével a kis gyerek labdák kӧzé tartozik. A labda kislányoknak 3 éves kortól ajánlott. Csodaszép színes külseje és a Hercegnők (Princess) motívuma minden sportot kedvelő kis hӧlgy arcára mosolyt csal és még élvezetesebbé varázsolja a labdázást. A gyerek labda méretének kӧszӧnhetően tӧkéletes a vízben való bolondozáshoz és nyári sportokhoz is. A labdával szinte bárhol lehet játszani – kültéren, beltéren, víznél vagy a tengeren, barátokkal vagy a családdal, csakis a fantázián és a játékkedven múlik. Az ár 1 db labdára vonatkozik.
A gyerek labda kedves, szórakoztató ajándéknak is kiváló. A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek labdák hivatalos készítője.
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON5367 | |
Foci labda Dukla Match Unice 22 cmA spanyol Unice gyártó műhelyéből származó Dukla Match futball labdát a sport és foci kedvelőknek tervezték. A labda fekete-fehér színkombinációban pompázik és 22 cm-es átmérőjével a standard méretű, nagyon tartós labdák kӧzé tartozik. A labda speciális gumiból készült és fényes felülettel rendelkezik. Egyszerűen, labda pumpával is felfújható. Ez a gumilabda nagyon ellenálló és majdnem minden labdajátékra és minden korosztály számára alkalmas. A gumilabda átmérőjét tekintve elsősorban kültéri és sportcsarnokban való használatra alkalmas.
A labdajátékok szórakoztató módon segítik kielégíteni a gyermekek mozgás iránti igényeit. Így megfelelő módon töltik le energiáikat - a levegőn történő aktív testmozgás örömet szerez, valamint az egészségre is jótékony hatással van. A Unice spanyol cég gyerekjátékok gyártására szakosodott, a legismertebbé a rendkívüli fénnyel tündöklő, kiváló minőségű labdái által vált. Világelső a gumilabdák kategóriában, naponta akár 150.000 labdát produkál. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON01047 1 190 Ft
| |
Vödör Hupikék törpikék MondoMondo játék vödör minőségi, erős és ellenálló műanyagból készült. Játék vödör magassága 22 cm, ideális nagyságú gyerkőcöknek 18 hónapos kortól. Kicsik szívesen fognak a vödörrel játszani vízparton, vagy homokozóban várakat építve. Nagyon szép sárga-kék színű Hupikék törpikék motívummal díszítve. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON18898 | |
Vödör Ben 10 MondoMondo játék vödör minőségi, erős és ellenálló műanyagból készült. Játék vödör magassága 19 cm, közepes nagyságú. Kicsik szívesen fognak a vödörrel játszani vízparton, vagy homokozóban várakat építve. Nagyon szép zöld színű Ben 10 motívummal díszítve. | Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON18709 | |
Habszivacs labdák MondoAz olasz Mondo gyártó műhelyéből származó szivacslabdák a biztonságos gyerekjátékok közé tartoznak. Használatuk 2 éves kortól ajánlott. Fiúk és lányok tetszését egyaránt elnyerik. Kis méreteik tökéletessé varázsolják őket kirándulásra, utazásra vagy nyaralásra, de gyermeke otthon is jót szórakozik velük. Nem unatkoznak velük azok az idősebbek és felnőttek sem, akikben még maradt egy csöppnyi gyermeki bolondság.
A gyerek szivacslabda minőséges puha anyaga csökkenti a sérülés veszélyét. A puha gyerek labda ellenálló, nem lehet átszúrni, nem kell felfújni, nem kell aggódni, hogy valakit súlyosan megsebesít, röviden, ez az ideális labda beltéri és kültéri használatra. A szivacslabdák víznél vagy tengernél egyaránt használhatók és népszerűségük egyre inkább nő.
A labdázás remek módja az unaloműzésnek, fejleszti a motorikát és erősíti a csapatszellemet. Az olasz Mondo gyártó cég gumiból, szivacsból és PVC-ből készült kiváló minőségű termékek gyártásával foglalkozik. Számtalan ismert mese, sorozat és filmes motívumokkal díszített licenszelt termék, kӧztük a gyerek szivacslabdák hivatalos készítője.
| Készleten Gyártó: Mondo Termékkód: MON14861 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.