Táblagép elektronikus Junior English EducaÚjdonságElektronikus táblagép Junior English a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy igazán kiváló gyerekjáték 4-8 éves korosztály részére. A gyermektábla 12 interaktív kártya alapjául szolgál, amellyel a gyerekek új szavakat tanulnak meg angol nyelven, melyekhez szép képek társulnak, aminek köszönhetően könnyebben emlékeznek majd vissza az új szavakra. A táblagép spanyol nyelvű, így csemetéje nem csupán az ábécével ismerkedik, hanem idegen szavakkal is bővíti szókincsét. Táblagép hangot is ad ki, így még érdekesebb lesz a kicsik számára ez a nagyszerű interaktív játék.
Készségfejlesztő táblagéppel már korai fázisban fejlődésnek indulnak a gyermek képességei. A táblagép minőségi műanyagból készült, egészségre nem káros, nyugodt szívvel játszhatnak vele gyermekei. Táblagéppel való játszadozás közben az idegen szavak ismeretén kívül fejlődik a gyermek finom motorikája, koncentrációs készsége és memóriája. Új szavakkal ismerkednek idegen nyelven, játékos módon. Erősödik jó ítélőképességük, fogékonyabbak lesznek az új információkra. Játék táblagép 3xAAA elemre működik, melyek nem képezik a csomag részét.
A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is bírnak. Az Educa termékek megfelelnek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó különféle puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik nem csupán az idegen nyelvű családi társasjátékok kategóriába. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU15438 | |
Társasjáték Le Lynx Disney EducaBlack fridayTársasjáték Le Lynx Disney egy stílusos francia nyelvű társasjáték a spanyol Educa vállalat műhelyéből, mellyel nem csak a gyerekek fognak szívesen játszani, de szülők is egyaránt kedvüket lelik a játékban. A játékhoz 70 különböző Disney ábra tartozik. Családi társasjáték Lynx mindenkinek ajánlott - kisfiúknak és kislányoknak 4 éves kortól, de felnőttek is szívesen fognak a társasjátékkal mókázni. A játék minőségi és tartós alapanyagból készült, tehát hosszú ideig fogja szórakoztatni az egész családot. A játszófelület több elemből tevődik össze, melyek megfelelően illeszkednek.
Családi társasjáték Lynx igazán egyszerű szabályok alapján működik. Az egyes elemekből össze kell illeszteni a játszófelületet, így a játék mindig kicsit más lesz. A játszófelületen lévő ábrákat kell megkeresni. Aki elsőnek megtalálja a keresett ábrát, az kap pontot. A lynx társasjáték tökéletes a reflexek és összpontosítás gyakorlására. Lynx ideális társasjáték minden háztartásba, hisz összehozza a családot és sok szép és mókás pillanatot szerez számukra. A játék megfelelő elfoglaltság ha kinn rossz idő van, vagy esti tv-zés helyett is, de nyaralások és kirándulásokon is nagy sikert arat ez a társasjáték.
Spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csak szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával foglalkozik nem csak családi társasjátékok kátegóriában idegen nyelven. Mivel ez a társasjáték francia nyelvű, a gyerekek szókincse is bővül francia nyelven. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18351 | |
Társasjáták Gyors mint a hiúz Lince Disney Edition EducaBlack fridayTársasjáték Lince Gyors mint a hiúz a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy kiváló spanyol nyelvű társasozó, mellyel nem csak a gyerekek fognak szívesen játszani, de szülők is egyaránt kedvüket lelik a játékban. A játékhoz 70 különböző lap tartozik Disney hősök ábráival. Családi társasjáték Lince mindenkinek ajánlott - kisfiúknak és kislányoknak 4 éves kortól, de felnőttek is szívesen fognak a társasjátékkal mókázni. A játék minőségi és tartós alapanyagból készült, tehát hosszú ideig fogja szórakoztatni az egész családot. A játéktábla több egymáshoz illeszkedő darabból áll.
Társasjáték Lince igazán egyszerű szabályok alapján működik. Az egyes elemekből össze kell illeszteni a játszófelületet, így a játék mindig kicsit más lesz. A játszófelületen lévő ábrákat kell megkeresni. Aki elsőnek megtalálja a keresett ábrát, az kap pontot. A Lince társasjáték tökéletes a reflexek és összpontosítás gyakorlására. Lince ideális társasjáték minden háztartásba, hisz összehozza a családot és sok szép és mókás pillanatot szerez számukra. A játék megfelelő elfoglaltság ha kinn rossz idő van, vagy esti tv-zés helyett is, de nyaralások és kirándulásokon is nagy sikert arat ez a társasjáték.
Spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csak szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával foglalkozik nem csak családi társasjátékok kategóriában idegen nyelven. Mivel ez a társasjáték spanyol nyelvű, a gyerekek szókincse is bővül spanyol szavakkal. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19690 | |
Kreatív alkotás Aprender es divertido vísteme EducaÚjdonságAprender es divertido Vísteme kreatív alkotás a spanyol Educa gyártó műhelyéből gyerekeknek 4 éves kortól. A kreatív készletben 39 db divat kiegészítő található, ezek különböző ruhakombináció kialakítását teszik lehetővé. A gyerekeknek fűzőzsinórok állnak rendelkezésükre, melyekkel a ruha figurákra való rögzítése során a finommotorikát gyakorolják. A figurák kartonpapírból készültek és talapzattal vannak ellátva. A játék a divattervezői szerepjátékokat teszi még élvezetesebbé.
A kislányokra remek szórakozás vár a figurák öltöztetése során, miközben fejlesztik a szépérzéket és esztétikát. A játék elsősorban olyan gyerekeknek ajánlott, akik szívesen alkotnak és próbálnak ki új dolgokat. A kreatív készlet összpontosításra és türelemre tanítja őket, fejleszti a logikai gondolkodást és finommotoros készségeket. A játékhoz spanyol nyelvű útmutató tartozik.
A spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csupán szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Főleg képkirakók és társasjátékok gyártására specializálódott. Termékei megfelelnek az uniós biztonsági követelményeknek, így teljes biztonsággal használhatók. Az Educa vállalat kínálatában számos oktató, fejlesztő társasjátékot és képkirakót talál minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak az Ön gyűjteményéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19326 | |
Társasjáték Gyors mint a hiúz Lince EducaBlack fridayTársasjáték Lince Gyors mint a hiúz a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy kiváló spanyol nyelvű társasozó, mellyel nem csak a gyerekek fognak szívesen játszani, de szülők is egyaránt kedvüket lelik a játékban. A játékhoz 70 különböző ábra tartozik. Családi társasjáték Lince mindenkinek ajánlott - kisfiúknak és kislányoknak 4 éves kortól, de felnőttek is szívesen fognak a társasjátékkal mókázni. A játék minőségi és tartós alapanyagból készült, tehát hosszú ideig fogja szórakoztatni az egész családot. A játéktábla több egymáshoz illeszkedő darabból áll.
Társasjáték Lince igazán egyszerű szabályok alapján működik. Az egyes elemekből össze kell illeszteni a játszófelületet, így a játék mindig kicsit más lesz. A játszófelületen lévő ábrákat kell megkeresni. Aki elsőnek megtalálja a keresett ábrát, az kap pontot. A Lince társasjáték tökéletes a reflexek és összpontosítás gyakorlására. Lince ideális társasjáték minden háztartásba, hisz összehozza a családot és sok szép és mókás pillanatot szerez számukra. A játék megfelelő elfoglaltság ha kinn rossz idő van, vagy esti tv-zés helyett is, de nyaralások és kirándulásokon is nagy sikert arat ez a társasjáték.
Spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csak szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával foglalkozik nem csak családi társasjátékok kategóriában idegen nyelven. Mivel ez a társasjáték spanyol nyelvű, a gyerekek szókincse is bővül spanyol szavakkal. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17472 | |
Társasjáték Conector Társítás & Tanulás Educa Black fridayTársasjáték Conector Társítás & Tanulás egy kiváló gyerek társasozó, amely kisfiúknak és kislányoknak 4-től 7 éves korig ajánlott. Fő részét ennek a játéknak ábrákkal ellátott játéktáblák alkotják, melyeket az instrukciók szerint kell párosítani. A játékhoz 242 kérdés tartozik, ezek segítségével a gyerekek sokat tanulhatnak. A Conector játék lényege a gyerekek játékos fejlesztése képek egyszerű társításán keresztül. A gyerekek összepárosítsák az egyes kérdéseket a játéktáblán levő válaszokkal. A Conector társasjáték remek szórakozás és játékos tanulás forrása a gyerekeknek, ezért szerezze be Ön is kis gyerkőceinek.
A spanyol Educa kiváló gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. Az Educa cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. Mivel ez a társasjáték spanyol nyelvű, segítségével a gyerekek gazdagíthatják spanyol nyelvi szókincsüket. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17202 | |
Társasjáték Conector EducaBlack fridayTársasjáték Conector Logikus gondolkodás egy csodálatos spanyol nyelvű gyerek társasjáték, amely 4-től 7 éves korig ajánlott. Fő részét ennek a játéknak emberek, állatkák, közlekedési eszközök és sok más tárgy képeivel ellátott játéktáblák alkotják. A játékhoz 242 kérdés tartozik, ezek segítségével a gyerekek sokat tanulhatnak. A Conector játék lényege a gyerekek logikus gondolkodásának fejlesztése képek egyszerű összekötésével. A gyerekek összepárosítsák az egyes kérdéseket a játéktáblán levő válaszokkal. A Conector társasjáték remek szórakozás és játékos tanulás forrása a gyerekeknek, ezért szerezze be Ön is kis gyerkőceinek.
A spanyol Educa kiváló gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. Az Educa cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. Mivel ez a társasjáték spanyol nyelvű, segítségével a gyerekek gazdagíthatják spanyol nyelvi szókincsüket. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17201 | |
Társasjátékok gyerekeknek Distroller 8in1 Special set EducaBlack fridayTársasjáték gyerekeknek 8in1 Distroller a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy tökéletes társasjáték készlet gyerekeknek már 4 éves kortól. Ebben az eredeti társasjáték szettben 8 különféle társasozó található, melyek főleg a kislányok szívét nyeri el. A társasjáték készlet angol nyelvű, így gyerkőcei játékos módon ismerkednek majd az idegen nyelvvel és bővítik szókincsüket. Társasjáték szett 8in1 az Educától főleg a hosszú nyári és téli estéken lesz egy igazi kincs. Ha kirándulni vagy nyaralni indulnak, a társasjáték szintén kiváló unaloműző lesz a kedvezőtlen időjárás esetén. A gyerek társasjátékok nem hiányozhatnak egy háztartásból sem.
A spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csupán szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Főleg a képkirakók és társasjátékok gyártására specializálódott. Minden Educa termék megfelel az unios szabványoknak, ezért is nyújtanak a gyerkőcök számára biztonságos játékot. Az Educa vállalat kínálatában számos oktató, fejlesztő társasjátékot és képkirakót talál minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak az Ön gyűjteményéből sem. Az Educa játékok kitűnő szórakozást kínálnak az egész család számára. Mivel a társasjáték angol nyelvű, így a játékon keresztül angol szókincsük is gazdagodik a gyermekeknek. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18324 | |
Társasjáték gyerekeknek Polar Adventure EducaBlack fridayTársasjáték Polar Adventure a spanyol Educa műhelyéből elszórakoztatja a fiúkat és lányokat már 4 éves kortól. Társasjáték révén a gyerekek magukra öltik az eszkimók szerepét, megtanulnak horgászni és közben megpróbálnak a jegesmedve elől elrejtőzni. A társasozó 2-4 játékos számára ajánlott, a játék részét képezik halacskás kártyák, különböző dobókockák és eszkimó figurák minden játékos részére. A játék angol nyelvű, ahogy a szabályzat is. Családi társasjáték Fogd ki a halat és szaladj az igluba! nagyon hamar a család kedvence lesz, egy játékidő körülbelül 15 percbe telik.
Mivel a társasozó angol nyelvű, igy a játékosokra ráragad az idegen nyelv alapjai és többrétűen fejlődnek. Társasjáték tökéletes választás a hosszú téli vagy nyári estékre, akár kirándulásokra is magukkal vihetik a gyerkőcök unaloműzőként. Társasjáték fejleszti a memóriát és logikus gondolkodásmódot, megfigyelőkészséget, türelmet és versenyszellemet is. Erősiti a csapatszellemet, gyerekek megtanulják, hogy a szabályokat be kell tartani. A spanyol Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó és oktatójáték, társasjáték található, melyek nem csupán szórakoztatnak, hanem fejlesztenek és oktatnak is. Educa termékek megfelelnek az EU-s követelményeknek, biztonságosak a gyerekek számára. Educa oktatójátékok többrétűen fejlesztik a gyerekeket, de az egész családot is elszórakoztatják. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18850 | |
Oktatójáték Conector J'associe et J'apprends EducaBlack fridayTársasjáték Conector J'associe et J'apprends egy kiváló társasjáték 4-7 éves korosztály részére. Fő részét a társasozónak különböző tárgyakkal, játékokkal, gombokkal, feliratokkal, geometriai formákkal és egyéb ábrákkal kiegészített játéklapok képezik. A játék részét képezi 242 kérdés is, melyeknek köszönhetően gyermekei rengeteg érdekes és hasznos tudnivalóval gazdagodnak. A Conector játék lényege a játékos tanulás hétköznapi dolgokról. A gyerekek összepárosítják az egyes kérdéseket a játéktáblán levő válaszokkal. A Conector társasjáték remek szórakozás és játékos tanulás forrása a gyerekeknek, ezért szerezze be Ön is kis gyerkőceinek.
A spanyol Educa kiváló gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. Az Educa cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. Mivel ez a társasjáték francia nyelvű, segítségével a gyerekek gazdagíthatják francia szókincsüket. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17316 | |
Társasjáték Conector Educa Gondolkodj logikusanBlack fridayTársasjáték Conector Logikus gondolkodás egy kiváló francia nyelvű társasjáték 4-7 éves korosztály részére. Fő részét a társasozónak személyekkel, állatokkal, közlekedési eszközökkel és egyéb ábrákkal kiegészített játéklapok képezik. A játék részét képezi 242 kérdés is, melyeknek köszönhetően gyermekei rengeteg érdekes és hasznos tudnivalóval gazdagodnak. A Conector játék lényege a logikus gondolkodásmód fejlesztése. A gyerekek összepárosítják az egyes kérdéseket a játéktáblán levő válaszokkal. A Conector társasjáték remek szórakozás és játékos tanulás forrása a gyerekeknek, ezért szerezze be Ön is kis gyerkőceinek.
A spanyol Educa kiváló gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. Az Educa cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. Mivel ez a társasjáték francia nyelvű, segítségével a gyerekek gazdagíthatják francia szókincsüket. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17319 | |
Oktatójáték Les Émotions EducaBlack fridayOktatójáték Les Émotions a spanyol Educa műhelyéből egy igazán nagyszerű ajándék gyerekeknek 4 éves kortól. Az Ismerkedem az érzelmekkel egy 55 darabos társasjáték készlet, melyben érzelmeket kifejező képes kártyalapokat(francia nyelven), habhengert, zsineget, 25 meglepi kártyát, füzetet érzelmekkel és leírást francia nyelven talál. Az együttműködésre késztető játék erősíti a gyerekek, barátok, testvérek közötti kapcsolatokat, valamint segíti a szülő-gyermek kapcsolat erősítését.
Az érzelmek kifejezését ösztönző társasjáték hozzájárul a szeretteinkkel való teljes értékű kommunikációhoz és az érzelmek megosztásához. Gyerekek megtanulják, hogyan kommunikálják szórakoztató módon érzelmeiket, fejezzék ki érzéseiket és szerezzenek egészséges önbizalmat. Könnyebben megértik mások igényeit, kialakul bennük az empátia. A társasjáték már az első látásra felkelti a gyerekek figyelmét, órákon át fogja szórakoztatni őket. A játék francia nyelvű.
A spanyol Educa minőségi gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. A cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az oktatójátékok segítenek sokoldalúan fejlődni gyermekének, ezért szerezze be ezt a játékot Ön is csöppségének. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18829 | |
Társasjáték Lynx Gyors mint a hiúz EducaBlack fridayCsaládi társasjáték Lynx a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy kiváló francia nyelvű társasozó, mellyel nem csak a gyerekek fognak szívesen játszani, de szülők is egyaránt kedvüket lelik a játékban. A játékhoz 60 különböző ábra tartozik. Családi társasjáték Gyors mint a hiúz mindenkinek ajánlott - kisfiúknak és kislányoknak 4 éves kortól, de felnőttek is szívesen fognak a társasjátékkal mókázni. A játék minőségi és tartós alapanyagból készült, tehát hosszú ideig fogja szórakoztatni az egész családot. A játszófelület több elemből tevődik össze, melyek megfelelően illeszkednek.
Családi társasjáték Lynx igazán egyszerű szabályok alapján működik. Az egyes elemekből össze kell illeszteni a játszófelületet, így a játék mindig kicsit más lesz. A játszófelületen lévő ábrákat kell megkeresni. Aki elsőnek megtalálja a keresett ábrát, az kap pontot. A Lynx társasjáték tökéletes a reflexek és összpontosítás gyakorlására. Lynx ideális társasjáték minden háztartásba, hisz összehozza a családot és sok szép és mókás pillanatot szerez számukra. A játék megfelelő elfoglaltság ha kinn rossz idő van, vagy esti tv-zés helyett is, de nyaralások és kirándulásokon is nagy sikert arat ez a társasjáték. 2-8 játékos részére ajánlott.
Spanyol Educa vállalat minőségi gyerekjátékok gyártásával foglalkozik, melyek nem csak szórakoztatóak, de oktató és fejlesztő hatással is bírnak. Spanyol Educa márka garancia a magas európai minőségre - termékek több szigorú ellenőrzésen is átesnek. Educa különféle logikai játékok gyártásával foglalkozik nem csak családi társasjátékok kátegóriában idegen nyelven. Mivel ez a társasjáték francia nyelvű, a gyerekek szókincse is bővül francia szavakkal. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18716 | |
Puzzle Peppa Pig Multi 4 Junior Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalMulti 4 puzzle Junior Peppa Pig motívummal igazán csodaszép ajándék a spanyol Educa gyártó műhelyéből fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. Képkirakó ábráján a népszerű Peppa malac és vidám családja jelenik meg. A csomagolás 4 képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott kép mérete 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18645 | |
Puzzle Pixar 2 Disney Multi 4 Junior Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalMulti 4 puzzle Disney motívummal egy nagyon érdekes képkirakó csodaszép ábrákkal a spanyol Educa gyártó műhelyéből fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. Képkirakó ábráján a Pixar stúdió népszerű meséi köszönnek vissza. A csomagolás 4 képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott kép mérete 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18625 | |
Oktatójáték legkisebbeknek The Human Body Educa Black fridayOktatójáték legkisebbeknek The Human Body a spanyol Educa műhelyéből egy nagyszerű játék kis orvosok és orvosnők részére már 4 éves kortól. Az emberi test anatómiáját megismertető időtlen játék 99 kártyából áll. Gyerkőc feladata lesz az ember test kirakása az egyes elemekből, miközben segitségére lesz a test részeinek megnevezése is angol nyelven, igy szókincse is bővül idegen szavakkal. Játékos módon próbálja megtalálni az emberi test legismertebb szerveit, megnevezni azokat, illetve megtanulja, hogy milyen csontokból is áll az emberi csontváz. Ez a játék minden kiváncsi gyerkőc figyelmét leköti, miközben fejlődik memóriájuk, elképzelőerejük és logikus gondolkodásmódjuk.
A spanyol Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó és oktatójáték található, melyek nem csupán szórakoztatnak, hanem fejlesztenek és oktatnak is. Educa termékek megfelelnek az EU-s követelményeknek, biztonságosak a gyerekek számára. Educa oktatójátékok többrétűen fejlesztik a gyerekeket, de az egész családot is elszórakoztatják. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18842 | |
Puzzle hősök Heroes to the Rescue Progressive Educa 10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle hétköznapi hősök Heroes to the Rescue Progressive a spanyol Educa műhelyéből kiváló ajándék minden gyerkőc részére már 4 éves kortól. Ez a menő puzzle progressziv jellegű, gyerkőcök játszadozva fejlődnek a puzzlenak köszönhetően. A csomagból 4 különböző ábrát tud csemetéje kirakni az éppen akciózó hősies állatkák mindennapjairól, melyek darabszáma változó. Képkirakózás a legegyszerűbb, 20 darabos képkirakóval kezdődik, majd ha a kicsik belemerülnek az elemek összeillesztésébe folytathatják a 40 darabossal, majd következhet a 60 és 80 darabos puzzle kirakós is. Képkirakó hősei izgatottan várják, hogy a kicsik összeillesszék az elemeiket, miközben képességeik és készségek is fejlődnek.
Ez a szines képkirakó megfelelő módon serkenti a gyerekek fantáziáját, elképzelőerejét, fejleszti kézügyességüket, illetve nagy mértékben erősíti a részletekre való odafigyelést és összpontosítást is egyaránt. Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak a csöppségek készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18903 | |
Puzzle mesék Fantasy Friends Progressive Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyerek puzzle Fantasy Friends Progressive igazán csodálatos ajándék a spanyol Educa gyártó műhelyéből fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól. Képkirakó ábráján mesés gyerkőcök láthatóak, ahogy vidáman játszadoznak az egyszarvúakkal. A csomagolás 4 fajta képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott képek méretei 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18905 | |
Puzzle iskola School Day Progressive Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyerek puzzle School Day Progressive igazán csodaszép ajándék a spanyol Educa gyártó műhelyéből fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól. Képkirakó ábráján vidám iskolás állatok láthatóak, akik zenei hangszereken tanulnak játszani, játszótéren játszadoznak, az osztályban tanulnak vagy a strandon töltik a szabaidejüket. A csomagolás 4 képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott képek méretei 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18904 | |
Puzzle Multi 4 Junior Sport Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalMulti 4 puzzle Sport motívummal igazán kiváló ajándék a spanyol Educa gyártó műhelyéből örökmozgó gyerekeknek 4 éves kortól. Képkirakó ábráján különböző sport jelenetek köszönnek vissza, mint a foci, kosárlabda, futás és bringázás. A csomagolás 4 képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott kép mérete 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18602 | |
Puzzle Multi 4 Junior Park atractions+Children's party Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalMulti 4 puzzle Junior Park Atractions és Children´s party motívummal igazán kiváló ajándék a spanyol Educa gyártó műhelyéből fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. Képkirakó ábráján különböző szórakoztató és mókás jelenetek köszönnek vissza. A csomagolás 4 képkirakót tartalmaz, melyek 20, 40, 60 és 80 darabból állnak. Az eltérő darabszámból álló puzzle együtt nő a gyermekkel garantálva így az éveken át tartó szórakozást. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak.
A puzzle megfelel a biztonsági szabványoknak - tehát biztonságos elfoglaltságot nyújt a kicsik számára. A képkirakón szép, vidám ábrák jelennek meg. A puzzle elemeinek mérete lehetővé teszi a velük való lehető legegyszerűbb manipulációt. A kirakott puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás világszerte nagyon kedvelt tevékenység és remek szórakozás egyének és családok részére egyaránt. Építése során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Kirakott kép mérete 28*20 cm.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18601 | |
Fa puzzle Wish Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa puzzle a spanyol Educa műhelyéből minden gyerkőcöt elszórakoztat már 4 éves kortól, akik kedvelik a Wish animációs filmet. Az összeillesztett ábra ismét darabjaira bontható és dobozában tárolható. Ez a fajta puzzle serkentően hat a fantáziára, képzelőerőre, manuális készségre, részletekre való odafigyelésre és koncentrációra. Összeillesztett kép 26*18 cm.
Csomag 100 elemet tartalmaz - ábránként 50 elemből állnak a képek. Az összeillesztett elemek két ábrát adnak ki. Képkirakó minőségi faanyagból készült, megfelel a biztonsági feltételeknek - teljesen biztonságos játszadozást nyújt a kicsiknek. A puzzle elemek szép színes, vidám ábrákkal vannak díszítve. Egyes elemek nagyobb méretekkel rendelkeznek a könnyebb manipuláció érdekében. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrü képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19739 | |
Puzzle DC League of Superpets Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle DC League of Superpets örömet és boldog pillanatokat szerez minden gyerkőc számára már 6 éves kortól. A képkirakó ábráján DC League of Superpets animációs hősök ábrája jelenik meg. A képkirakó 2x100 darabos és az összeillesztett 2 kép méretei 40*28 cm. Puzzle a közkedvelt szuperhősök ábrájával minőségi kartonból készült. Megfelel a biztonsági előirásoknak - biztonságos gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozába tárolható.
Képkirakózás közben a gyerekek nagyon jól fogják magukat érezni, fejlődik türelmük, finom motorikájuk és megfigyelőkészségük. Puzzle ezen felül serkentően hat a fantáziára és képzelőerőre egyaránt. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19484 | |
Fa puzzle Disney Princess Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa puzzle Disney hercegnők a spanyol Educa vállalat műhelyéből végtelen örömet szerez minden gyerkőcnek már 4 éves kortól, akik nagy kedvelői a Disney hercegnőknek. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás serkentően hat a fantáziára, elképzelőerőre, manuális készségek fejlődésére, továbbá a részletekre való odafigyelésre és összpontosításra. Az összeillesztett kép méretei 26*18 cm.
A csomagban 100 elem található - 50 elemből áll mindkét ábra. Az elemek összeillesztésével két ábrát kap gyermeke. Puzzle elemek minőségi fából készültek, megfelelnek a biztonsági szabványoknak - biztonságosak gyerekek számára. A puzzle elemek szép színesek, akár nagyobb méretekkel is rendelkezhetnek, hogy a kicsik könnyebben tudjanak velük manipulálni. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19672 | |
Fa puzzle Bluey Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle a spanyol Educa vállalat műhelyéből végtelen örömet szerez fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól, akik nagy kedvelői az animációs kutyusoknak a Bluey tv-s sorozatból. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás serkentően hat a fantáziára, elképzelőerőre, manuális készségek fejlődésére, továbbá a részletekre való odafigyelésre és összpontosításra. Az összeillesztett kép méretei 26*18 cm.
A csomagban 100 elem található - 50 elemből áll mindkét ábra. Az elemek összeillesztésével két ábrát kap gyermeke. Puzzle elemek minőségi fából készültek, megfelelnek a biztonsági szabványoknak - biztonságosak gyerekek számára. A puzzle elemek szép színesek, akár nagyobb méretekkel is rendelkezhetnek, hogy a kicsik könnyebben tudjanak velük manipulálni. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19408 | |
Fa puzzle Disney Classics Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa puzzle a spanyol Educa vállalat műhelyéből végtelen örömet szerez fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól, akik nagy kedvelői a hagyományos Disney meséknek. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás serkentően hat a fantáziára, elképzelőerőre, manuális készségek fejlődésére, továbbá a részletekre való odafigyelésre és összpontosításra. Az összeillesztett kép méretei 26*18 cm.
A csomagban 100 elem található - 50 elemből áll mindkét ábra. Az elemek összeillesztésével két ábrát kap gyermeke. Puzzle elemek minőségi fából készültek, megfelelnek a biztonsági szabványoknak - biztonságosak gyerekek számára. A puzzle elemek szép színesek, akár nagyobb méretekkel is rendelkezhetnek, hogy a kicsik könnyebben tudjanak velük manipulálni. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19290 | |
Fa puzzle Lightyear Disney Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa puzzle két Disney motívummal a spanyol Educa vállalat műhelyéből végtelen örömet szerez fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól, akik nagy kedvelői a Lightyear hős és barátai karakterének. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható. Képkirakózás serkentően hat a fantáziára, elképzelőerőre, manuális készségek fejlődésére, továbbá a részletekre való odafigyelésre és összpontosításra. Az összeillesztett kép méretei 26*18 cm.
A csomagban 100 elem található - 50 elemből áll mindkét ábra. Az elemek összeillesztésével két ábrát kap gyermeke. Puzzle elemek minőségi fából készültek, megfelelnek a biztonsági szabványoknak - biztonságosak gyerekek számára. A puzzle elemek szép színesek, akár nagyobb méretekkel is rendelkezhetnek, hogy a kicsik könnyebben tudjanak velük manipulálni. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19314 | |
Puzzle Kalózhajó Detectives Pirates Boat Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle kalózhajó Detectives Pirates Boat a spanyol Educa gyártótól egy modern puzzle gyerekeknek 4 éves kortól. A puzzle motívuma egy kalózhajó kalózokkal. A képkirakó 50 darab minőségi elemből áll, melyek összerakva egységes képet alkotnak. Az elemek szétszedhetők és ismét a dobozban tárolhatók. A csomagban egy kártya is található, amely 30 tárgyat ábrázol, ezeket a gyerekek a kirakott képen próbálják megtalálni. Ezzel gyakorolják az összpontosítás, fejlesztik fantáziájukat és képzeletüket. Új tárgyakkal ismerkednek miközben javul térbeli látásuk.
A kirakott gyerek puzzle méretei 28*40 cm. A puzzle minőségi anyagból készült, mely megfelel a biztonsági elvárásoknak. A puzzle felületét különböző figurák, állatok és épületek színes ábrái díszítik. Az egyes puzzle elemek nagyobb méretei lehetővé teszik az egyszerű kezelésüket. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyönyörű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál több darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak köszönhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18896 | |
Puzzle Lovagvár Detectives Castle Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle lovagvár Detectives Castle a spanyol Educa gyártótól egy modern puzzle gyerekeknek 4 éves kortól. A puzzle motívuma egy középkori lovagvár sárkánnyal. A képkirakó 50 darab minőségi elemből áll, melyek összerakva egységes képet alkotnak. Az elemek szétszedhetők és ismét a dobozban tárolhatók. A csomagban egy kártya is található, amely 30 tárgyat ábrázol, ezeket a gyerekek a kirakott képen próbálják megtalálni. Ezzel gyakorolják az összpontosítás, fejlesztik fantáziájukat és képzeletüket. Új tárgyakkal ismerkednek miközben javul térbeli látásuk.
A kirakott gyerek puzzle méretei 28*40 cm. A puzzle minőségi anyagból készült, mely megfelel a biztonsági elvárásoknak. A puzzle felületét különböző figurák, állatok és épületek színes ábrái díszítik. Az egyes puzzle elemek nagyobb méretei lehetővé teszik az egyszerű kezelésüket. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyönyörű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál több darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak köszönhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18895 | |
Puzzle Város Detectives Busy Town Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Város Detectives Busy Town a spanyol Educa gyártótól egy modern puzzle gyerekeknek 4 éves kortól. A puzzle motívuma egy város a lakosaival együtt. A képkirakó 50 darab minőségi elemből áll, melyek összerakva egységes képet alkotnak. Az elemek szétszedhetők és ismét a dobozban tárolhatók. A csomagban egy kártya is található, amely 30 tárgyat ábrázol, ezeket a gyerekek a kirakott képen próbálják megtalálni. Ezzel gyakorolják az összpontosítás, fejlesztik fantáziájukat és képzeletüket. Új tárgyakkal ismerkednek miközben javul térbeli látásuk.
A kirakott gyerek puzzle méretei 28*40 cm. A puzzle minőségi anyagból készült, mely megfelel a biztonsági elvárásoknak. A puzzle felületét különböző figurák, állatok és épületek színes ábrái díszítik. Az egyes puzzle elemek nagyobb méretei lehetővé teszik az egyszerű kezelésüket. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyönyörű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál több darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak köszönhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18894 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.