Fa puzzle Cars 3 Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle Verdák 3 a spanyol Educa vállalat műelyéből csodás ajándék fiúknak és lányoknak 4 éves kortól, akik nagy kedvence a Cars 3 /Verdák 3/ mesesorozat. Gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken a népszerű versenyautók köszönnek vissza együtt Villám McQuennel. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyességét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és összpontosítást. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
A puzzle csomagolása együttesen 50 darabból áll – 25 darabból képenként. Az összeillesztett elemek két képet jelenítenek meg. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18877 | |
Fa puzzle Raya and the Last Dragon Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle két Disney mesemotívummal örömet szerez fiúknak és lányoknak 4 éves kortól, akiket elvarázsolt a Raya és az utolsó sárkány/Raya and the Last Dragon/ mesefilm. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
A puzzle csomagolása együttesen 50 darabból áll – 25 darabból képenként. Az összeillesztett elemek két képet jelenítenek meg. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18878 | |
Fa puzzle Mickey&Friends Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa gyerek puzzle Mickey&Friends a spanyol Educa vállalat műelyéből csodás ajándék fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. Gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken Mickey Mouse és barátai látatóak - Daisy, Minnie és Plutó. A kirakott fa képkirakó ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. Egy kirakott kép mérete 26*18 cm.
A puzzle csomagolása együttesen 50 darabból áll – 25 darabból képenként. Az összeillesztett elemek két képet jelenítenek meg. A játék megfelel a biztonsági követelményeknek, gyerekek számára teljesen biztonságos. Felületét a népszerű mese szép, vidám képei díszítik. A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem.
Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18876 | |
Puzzle kofferben Peppa Pig Progressive Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA Peppa Pig puzzle kofferben egy népszerű játékkészlet a spanyol Educa gyártó műhelyéből, mely kislányoknak és kisfiúknak 4 éves kortól ajánlott. A csomagolás 4 fajta képkirakót tartalmaz, melyek képenként 6, 9, 12 és 16 darabból állnak. A puzzlek motívuma a kӧzkedvelt Peppa malac mese alapján készült. Mivel az egyes képkirakók külӧnbӧző számú ellemből állnak a készlet együtt nő a gyermekkel, így az éveken keresztül élvezheti a puzzleval való játékot. A puzzle elemei minőségi, tartós és ellenálló kartonpapírból készültek és ӧsszerakva részletgazdag, egységes képet alkotnak. Az elemek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. Az elkészült puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle órákon át lekӧti a csӧppségeket.
A puzzle kirakás nem csak kedvelt családi szórakozás, de fantasztikus logika, képzelőerő és kézügyeszség fejlesztő is egyben. Építése során a gyermek gyakorolja a részletekre való odafigyelést, valamint az ӧsszpontosítást és a türelmet. A kirakott puzzle ӧsszeragasztható, bekeretezhető és stílusos képként falra akasztható. A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is rendelkeznek. Az Educa gyártó elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelenek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18112 | |
Fa puzzle Pixar Disney Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA fából készült Pixar Disney motívumos gyerek puzzle minden csӧppség vágya már 4 éves kortól. Minden gyerkőc szívesen képkirakózik, főleg ha kedvenc hőse ábrája tárul elé. A csomagolás 2 darab Pixar szereplőket ábrázoló kép kirakását teszi lehetővé, melyek képenként 25 darabból állnak (2x25 puzzle elem). A mesés puzzle minőségi fából készült és megfelel a biztonsági szabványoknak, így a vele való játék teljesen biztonságos.
A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. Az összeillesztett fa puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle építés során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott kép mérete 26*18 cm. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18597 | |
Fa puzzle Peppa Pig Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalA fából készült Peppa malac mesemotívumos gyerek puzzle minden csӧppség vágya már 4 éves kortól. Minden gyerkőc szívesen képkirakózik, főleg ha kedvenc hőse ábrája tárul elé. A csomagolás 2 kép kirakását teszi lehetővé, melyek képenként 25 darabból állnak (2x25 puzzle elem). Az ábrákon Peppa malac látható, akit gyerekek viláégszerte zártak a szívükbe. A mesés puzzle minőségi fából készült és megfelel a biztonsági szabványoknak, így a vele való játék teljesen biztonságos. Ez a fából készült puzzle szép, vidám ábrákkal van díszítve Peppa malac családjáról vásárlás közben és a kerti piknikezésnél.
A puzzle elemeinek nagyobb mérete lehetővé teszi a velük való egyszerű manipulációt. Az összeillesztett fa puzzle ismét elemeire bontható és a dobozában tárolható. A puzzle építés során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyeszségét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és ӧsszpontosítást. A kirakott kép mérete 26*18 cm. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18078 | |
Puzzle bőröndben Jégvarázs 2 Case Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle bőröndben Jégvarázs 2 egy igazán szép képkirakó gyerkőcöknek a spanyol Educa vállalat műhelyéből népszerű mesehősök ábráival kivitelezve a Disney Jégvarázs 2 meséből. Puzzle csomag 4 külön képkirakót tartalmaz, melyek - 12,16, 20 és 25 részesek. Puzzle minden gyerkőcöt elszórakoztat már 4 éves kortól. Puzzle elemei minőségi kartonból készültek, mely erős, tartós és összeillesztés után a részek részletes és teljes képet alkotnak.
Puzzle részei úgy lettek megalkotva, hogy kezelésük minél egyszerűbb legyen a csöppségek számára. Puzzle összeillesztés után újra darabraira szedhető. Képkirakózás népszerű időtöltés egyének, de akár az egész család részére is az egész világon. Megfelelően fejleszti a fantáziát, elképzelőerőt és manuális készséget, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt. Educa főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Puzzle Frozen 2 megfelel az EU álltal megszabott biztonsági előírásoknak, ezért is teljesen biztonságos a legkisebbek számára.
Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18114 | |
Oktatójáték Ismerkedünk az ábécével Mickey & Friends EducaBlack fridayPuzzle ABC betűi a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy tökéletes társasjáték gyerekek részére 4 éves kortól, akik képkirakózás közben ismerkednek az ábécé betűivel is. Puzzle 78 elemből áll, melyek helyesen összeillesztve 26 ábrát adnak ki az ábécé egyes betűiből és népszerű Disney szereplők ábráival díszítve. Társasjátékon keresztül a kicsik megtanulják az egyes ábrákat a helyes betűvel párositani. Ez egy nagyon egyszerű mégis érdekes játék. Puzzle serkentően hat a memória, logikus gondolkodásmód és finom motorika fejlődésére.
A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is rendelkeznek. Az Educa gyártó elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelenek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű, külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa játékokkal garantált a remek családi szórakozás. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19373 | |
Ismerkedünk az ABC betűivel Mickey & Friends EducaBlack fridayPuzzle ABC betűi a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy tökéletes társasjáték gyerekek részére 4 éves kortól, akik képkirakózás közben ismerkednek az ábécé betűivel is. Puzzle 81 elemből áll, melyek helyesen összeillesztve 27 ábrát adnak ki az ábécé egyes betűiből és népszerű Disney szereplők ábráival díszítve. Társasjátékon keresztül a kicsik megtanulják az egyes ábrákat a helyes betűvel párositani. Ez egy nagyon egyszerű mégis érdekes játék. Puzzle serkentően hat a memória, logikus gondolkodásmód és finom motorika fejlődésére.
A spanyol Educa cég minőségi játékai nem csak a szórakozást biztosítják, de egyben oktató és fejlesztő jelleggel is rendelkeznek. Az Educa gyártó elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Termékei megfelelenek az uniós biztonsági kӧvetelményeknek, így a velük való játék teljesen biztonságos. Az Educa gyártó kínálatában számtalan gyӧnyӧrű, külӧnbӧző korosztályoknak ajánlott képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa játékokkal garantált a remek családi szórakozás. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19328 | |
Fa puzzle gyerekeknek Disney állatkák Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle Disney állatkák a spanyol Educa vállalat műhelyéből tökéletes ajándék kislányok és kisfiúk részére egyaránt 4 éves kortól. Puzzle minőségien kezelt fából örömet szerez minden gyerkőcnek, akik kedvelik a színes és vidám ábrákat, főleg a Disney mesékben szereplő állatkákról. Az összeillesztett két ábrán dalmata kölykök és cicák játszadoznak. Csomagban 2x25 darab puzzlet talál a gyerkőc, miközben egy összeillesztett kép méretei 26*18 cm. Játszadozás a képkirakóval nagyon jó hatással van a fantázia, elképzelőerő és manuális készség fejlődésére, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt is. A puzzle egyes darabjai nagyobb méretűek a könnyebb manipuláció érdekében, így a képkirakózás, egyes darabok helyükre illesztése, még szórakoztatóbb lesz a csöppségek számára.
Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18082 | |
Puzzle Elemental Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Milo motívummal a spanyol Educa vállalat műhelyéből örömet szerez minden gyerkőcnek 4 éves kortól, akik kedvenc elfoglaltsága a képkirakózás. A puzzle ábráján közkedvelt animációs mese hősei jelennek meg a Disney Elemi mesefilmből. A puzzle csomag 2x48 darabos. Az összeillesztett elemek két ábrát jelenítenek meg 28*20 cm méretekkel. Puzzle elsőosztályú kartonból készült, megfelel a biztonságos feltételeknek - biztonságos kicsik és nagyok számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó időtöltés, fejlődik közben a gyerkőcök türelme, finom motorikájuk és odafigyelésük. Puzzle nagyon jó hatással van a fantázia és elképzelőerő fejlődésére is egyaránt. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrü képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19733 | |
Puzzle Wish Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Disney Pixar a spanyol Educa vállalat műhelyéből örömet szerez minden gyerkőcnek 4 éves kortól, akik kedvenc elfoglaltsága a képkirakózás. A puzzle ábráján közkedvelt animációs hősnő jelenik meg a Wish filmből. A puzzle csomag 2x48 darabos. Az összeillesztett elemek két ábrát jelenítenek meg 28*20 cm méretekkel. Puzzle elsőosztályú kartonból készült, megfelel a biztonságos feltételeknek - biztonságos kicsik és nagyok számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó időtöltés, fejlődik közben a gyerkőcök türelme, finom motorikájuk és odafigyelésük. Puzzle nagyon jó hatással van a fantázia és elképzelőerő fejlődésére is egyaránt. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrü képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19741 | |
Puzzle Milo Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Milo motívummal a spanyol Educa vállalat műhelyéből örömet szerez minden gyerkőcnek 4 éves kortól. A puzzle ábráján közkedvelt animációs állatkák jelennek meg. A puzzle csomag 2x48 darabos. Az összeillesztett elemek két ábrát jelenítenek meg 28*20 cm méretekkel. Puzzle elsőosztályú kartonból készült, megfelel a biztonságos feltételeknek - biztonságos kicsik és nagyok számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó időtöltés, fejlődik közben a gyerkőcök türelme, finom motorikájuk és odafigyelésük. Puzzle nagyon jó hatással van a fantázia és elképzelőerő fejlődésére is egyaránt. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrü képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19542 | |
Puzzle Forest Tales Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Forest Tales a spanyol Educa vállalat műhelyéből egy igazán csodás ajándék fiúknak és lányoknak már 4 éves kortól. A puzzle ábráján mesés mackók jelennek meg az ismert illusztrátortól, Kassandrától. A puzzle csomag 2x48 darabos. Az összeillesztett elemek két ábrát jelenítenek meg 28*20 cm méretekkel. Puzzle elsőosztályú kartonból készült, megfelel a biztonságos feltételeknek - biztonságos kicsik és nagyok számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó időtöltés, fejlődik közben a gyerkőcök türelme, finom motorikájuk és odafigyelésük. Puzzle nagyon jó hatással van a fantázia és elképzelőerő fejlődésére is egyaránt. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik. Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrü képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Többéves gyártási tapasztalatnak köszönhetően garancia, hogy kezébe csúcsminőségű termék kerül. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19687 | |
Puzzle Disney Princess Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Hercegnők a spanyol Educa műhelyéből örömet szerez minden képkirakózni vágyó gyermeknek, főleg kislányoknak már 4 éves kortól. A képeken a közkedvelt Disney hercegnők ábrája jelenik meg. Puzzle csomag 2x48 darabos, így két különböző ábrát tudnak a gyerekek kirakni 28*20 cm. méretekkel. Puzzle minőségi alapanyagból készült, megfelel a biztonsági feltételeknek - biztonságos gyerekek és felnőttek részére egyaránt. Puzzle összeillesztés után újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó hatással van az elképzelőerő és koncentráció fejlesztésére. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19675 | |
Puzzle Minnie Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Minnie a spanyol Educa műhelyéből örömet szerez minden képkirakózni vágyó gyermeknek már 4 éves kortól. A képeken a népszerű rajzfilm hősök, Minnie és Daisy ábrája jelenik meg. Puzzle csomag 2x48 darabos, így két különböző ábrát tudnak a gyerekek kirakni 28*20 cm méretekkel. Puzzle minőségi alapanyagból készült, megfelel a biztonsági feltételeknek - biztonságos gyerekek és felnőttek részére egyaránt. Puzzle összeillesztés után újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó hatással van az elképzelőerő és koncentráció fejlesztésére. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19674 | |
Puzzle Spidey & his Amazing Friends Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Spidey & his Amazing Friends a spanyol Educa műhelyéből örömet szerez minden képkirakózni vágyó gyermeknek már 4 éves kortól. A képeken a közkedvelt Spidey és barátai sorozat hősei ábrája jelenik meg. Puzzle csomag 2x48 darabos, így két különböző ábrát tudnak a gyerekek kirakni 28*20 cm. méretekkel. Puzzle minőségi alapanyagból készült, megfelel a biztonsági feltételeknek - biztonságos gyerekek és felnőttek részére egyaránt. Puzzle összeillesztés után újra darabjaira szedhető és dobozában tárolható.
Képkirakózás nagyon jó hatással van az elképzelőerő és koncentráció fejlesztésére. Educa puzzlek és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály számára, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. A képkirakók gyártásában szerzett sokéves tapasztalat garantálja, hogy a legjobb minőségű terméket kapja. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19678 | |
Talicska DohányDohány gyermek műanyag talicska hossza 77 cm tolókarokkal együtt a magassága pedig 23 cm. Gyermek talicska egy műanyag kerékkel van felszerelve. Nagyon szép zöld színben lett megalkotva dupla fallal és élei lekerekítettek. A játék talicska a nyári játékok egyik alapeleme. Gyermek talicska nagyon könnyű, 36 hónapos kortól ajánlott gyermekek részére. | Készleten Gyártó: Dohány Termékkód: DH453 | |
Oktatójáték Tanuljuk az ABC-t Peppa Pig EducaBlack fridayOktatójáték Tanuljuk az Ábécé-t egy igazán kiváló társasozó az Educa vállalattól, mely 4 éves kortól ajánlott. Fő részét a játéknak 78 darab minőségi puzzle kártyalap képezi, melyeket ha csemetéje a megfelelő helyre helyez, akkor 26 ábrát kap, melyeken a közkedvelt Peppa malac mese kulcsfigurája jelenik meg. Ez a kiváló társasozó segítségére lesz csöppségének a betűk felismerésében és azok megfelelő párosításában az ábrákkal francia nyelven. Ez egy igazán egyszerű, de érdekes gyerekjáték. Oktatójáték nagyon jó hatással lesz a memória, logika és finom motorika fejlődésére.
A spanyol Educa minőségi gyártó cég, aki nemcsak szórakoztató, de oktató és fejlesztő gyerekjátékok gyártásával foglalkozik. Specializálódott elsősorban a puzzle és oktató gyerekjátékok gyártására. Az Educa játékok megfelelnek az Európai Unió biztonsági követelményeinek, ezért a játékok gyermekei számára biztonságosak. A cég kínálatában rengeteg gyönyörű készségfejlesztő játék és puzzle található különböző korosztályok számára, amelyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az oktatójátékok segítenek sokoldalúan fejlődni gyermekének, ezért szerezze be ezt a játékot Ön is csöppségének. Az Educa játékok remek szórakozást garantálnak az egész családnak. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU16223-15652 | |
Fa puzzle Minnie Happy Helpers Disney Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle Minnie egér és barátai mesemotívummal nagyszerű választás minden kislány részére 4 éves kortól. Minnie Happy Helpers puzzle csomag 2 képet foglal magába, melyek egyenként 25 darabból állnak. Mindkét ábra összeillesztés után 26*18 cm, majd újra darabjaikra bonthatóak és dobozban tárolandóak az egyes elemek. Csodaszép ábrák Minnie egérről és barátairól minden kishölgy vágya, akik számára a képkirakózás kedvelt időtöltés. Játszadozás a képkirakóval nagyon jó hatással van a fantázia, elképzelőerő és manuális készség fejlődésére, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt is. Puzzle minőségi fából készült és megfelel a biztonsági előírásoknak - teljesen biztonságos szórakozást nyújt a gyerkőcöknek. A puzzle egyes darabjai nagyobb méretűek a könnyebb manipuláció érdekében.
Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17625 | |
Fa puzzle Minnie Happy Helpers Disney Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle Minnie egér és Daisy kacsa mesemotívummal nagyszerű választás minden kislány részére 4 éves kortól. Minnie Happy Helpers puzzle csomag 2 képet foglal magába, melyek egyenként 16 darabból állnak. Mindkét ábra összeillesztés után 26*18 cm, majd újra darabjaikra bonthatóak és dobozban tárolandóak az egyes elemek. Csodaszép ábrák Minnie egérről és legjobb barátnőjéről Daisy-ről minden kishölgy vágya, akik számára a képkirakózás kedvelt időtöltés. Játszadozás a képkirakóval nagyon jó hatással van a fantázia, elképzelőerő és manuális készség fejlődésére, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt is. Puzzle minőségi fából készült és megfelel a biztonsági előírásoknak - teljesen biztonságos szórakozást nyújt a gyerkőcöknek. A puzzle egyes darabjai nagyobb méretűek a könnyebb manipuláció érdekében.
Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17623 | |
Puzzle bőröndben Minnie happy helpers Case Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalGyermek puzzle bőröndben Minnie happy helpers egy igazán szép képkirakó gyerkőcöknek a spanyol Educa vállalat műhelyéből Minnie és Daisy mesemotívummal, akiket a gyerkőcök a közkedvelt Disney mesékből ismernek. Puzzle csomag 4 külön képkirakót tartalmaz, melyek - 12,16, 20 és 25 részesek. Puzzle minden gyerkőcöt elszórakoztat, de főleg a kislányokat 3 éves kortól. Puzzle elemei minőségi kartonból készültek, mely erős, tartós és összeillesztés után a részek részletes és teljes képet alkotnak.
Puzzle részei úgy lettek megalkotva, hogy kezelésük minél egyszerűbb legyen a csöppségek számára. Puzzle összeillesztés után újra darabraira szedhető. Képkirakózás népszerű időtöltés egyének, de akár az egész család részére is az egész világon. Megfelelően fejleszti a fantáziát, elképzelőerőt és manuális készséget, serkenti a részletekre való odafigyelést és koncentrációt. Educa főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Puzzle Minnie happy helpers megfelel az EU álltal megszabott biztonsági előírásoknak, ezért is teljesen biztonságos a legkisebbek számára.
Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17638 | |
Oktatójáték legkisebbeknek My first Maths Educa Black fridayOktatójáték legkisebbeknek My first Maths a spanyol Educa műhelyéből játékos módon ismerteti meg a gyerkőcökkel már 4-től 7 éves korig a matematikai műveletek alapjait. Időtlen játék 64 minőségi puzzle kártyából áll, melyeket ha helyesen rakunk ki 16 képet jelenit meg számokkal és vidám ábrákkal. Gyerekek ezen a játékon keresztül megtanulják a képeket megkülönböztetni és a helyes matematikai műveletekhez hozzárendelni. Megtanulnak számolni, összeadni és kivonni, megismerkednek a matematikai jelekkel, miközben játékos módon fejlődik memóriájuk, logikus gondolkodásmódjuk és önbizalmuk. Játszadozás közben szintén fejlődik finom motorikájuk és elképzelőerejük.
A spanyol Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó és oktatójáték található, melyek nem csupán szórakoztatnak, hanem fejlesztenek és oktatnak is. Educa termékek megfelelnek az EU-s követelményeknek, biztonságosak a gyerekek számára. Educa oktatójátékok többrétűen fejlesztik a gyerekeket, de az egész családot is elszórakoztatják. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18837 | |
Puzzle Superthings Educa 10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Superthings kiváló ajándék minden kreativ gyerkőc részére már 4 éves kortól, akik szeretik képkirakózással elütni az időt. A képkirakó ábráján Superthings animációs film szereplői jelennek meg. A képkirakó 2x48 darabos és az összeillesztett 2 kép méretei 28*20 cm. Puzzle minőségi kartonból készült. Megfelel a biztonsági előirásoknak - biztonságos gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozába tárolható. Képkirakózás közben a gyerekek nagyon jól fogják magukat érezni, fejlődik türelmük, finom motorikájuk és megfigyelőkészségük. Puzzle ezen felül serkentően hat a fantáziára és elképzelőerőre egyaránt.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19204 | |
Puzzle Cocomelon Educa 10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Cocomelon kiváló ajándék minden gyerkőc részére már 4 éves kortól, akik szeretik képkirakózással elütni az időt. A képkirakó ábráján Cocomelon animációs film ábrája jelenik meg. A képkirakó 2x20 darabos és az összeillesztett 2 kép méretei 28*20 cm. Puzzle minőségi kartonból készült. Megfelel a biztonsági előirásoknak - biztonságos gyerekek és felnőttek számára egyaránt. Az összeillesztett puzzle újra darabjaira bontható és dobozába tárolható. Képkirakózás közben a gyerekek nagyon jól fogják magukat érezni, fejlődik türelmük, finom motorikájuk és megfigyelőkészségük. Puzzle ezen felül serkentően hat a fantáziára és elképzelőerőre egyaránt.
Az Educa gyártó kínálatában számtalan, különböző korosztályoknak ajánlott gyӧnyӧrű képkirakó található, melyek nem hiányozhatnak egyetlen puzzle kollekcióból sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19137 | |
Puzzle Cocomelon Progressive 4in1 Educa 10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Cocomelon Progressive 4in1 a spanyol Educa műhelyéből kiváló ajándék minden ügyeskezű gyerkőc részére már 4 éves kortól. Ez az egyedi puzzle progressziv jellegű, gyerkőcök játszadozva fejlődnek a puzzlenak köszönhetően. A csomagból 4 különböző puzzlet tud csemetéje kirakni a Cocomelon animációs sorozat ábráival, melyek darabszáma változó. Képkirakózás a legegyszerűbb, 6 darabos képkirakóval kezdődik, majd ha a kicsik belemerülnek az elemek összeillesztésébe folytathatják a 9 darabossal, majd következhet a 12 és 16 darabos puzzle kirakós is. Képkirakó hősei izgatottan várják, hogy a kicsik összeillesszék az elemeiket, miközben képességeik és készségek is fejlődnek.
Ez a szines képkirakó megfelelő módon serkenti kisfiúk és kislányok fantáziáját, elképzelőerejét, fejleszti kézügyességüket, illetve nagy mértékben erősíti a részletekre való odafigyelést és összpontosítást is egyaránt. Educa vállalat főleg képkirakók és oktató játékok gyártására specializálódott. Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt minden korosztály részére, melyek nem hiányozhatnak a csöppségek készletéből sem. Válassza ki a legszebb képkirakókat és társasjátékokat Ön és szerettei szórakoztatására | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU19138 | |
Puzzle Raya and the Last Dragon Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Rayana és az utolsó sárkány a spanyol Educa vállalat műhelyéből csodaszép ajándék gyerekeknek 4 éves kortól. A csomagban 2x48 puzzle elem található, így a gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken a Rayana és az utolsó sárkány szereplői jelennek meg. A puzzle elemei minőségi kartonpapírból lettek legyártva nagyobb méretekben. Az összeillesztett ábrák a mesehősökkel fiúkra és lányokra egyaránt nagy hatással lesznek. A kirakott kép mérete 28*20 cm.
A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyességét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és összpontosítást. A képkirakó felületén közkedvelt ábrák és csodálatos színvilág jelenik meg. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18882 | |
Puzzle Mickey&Friends Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Mickey&Friends a spanyol Educa vállalat műhelyéből pompás ajándék fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. A csomagban 2x48 puzzle elem található, így a gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken Mickey Mouse és barátai találhatóak. A puzzle elemei minőségi kartonpapírból lettek legyártva nagyobb méretekben. Az összeillesztett ábrák a mesehősökkel fiúkra és lányokra egyaránt nagy hatással lesznek. A kirakott kép mérete 28*20 cm.
A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyességét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és összpontosítást. A képkirakó felületén közkedvelt ábrák és csodálatos színvilág jelenik meg. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18885 | |
Puzzle Mickey&Friends Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalPuzzle Mickey&Friends a spanyol Educa vállalat műhelyéből pompás ajándék fiúknak és lányoknak 4 éves kortól. A csomagban 2x20 puzzle elem található, így a gyerekek két ábrát tudnak összeilleszteni a puzzle elemekből, melyeken kedvenc Disney figuráik köszönnek vissza - Mickey mouse, Donald kacsa, Minnie és Plutó. A puzzle elemei minőségi kartonpapírból lettek legyártva nagyobb méretekben. Az összeillesztett ábrák a mesehősökkel fiúkra és lányokra egyaránt nagy hatással lesznek. A kirakott kép mérete 28*20 cm.
A puzzle kirakás során a gyermek fejleszti a fantáziáját, képzelőerejét és kézügyességét, valamint gyakorolja a részletekre való odafigyelést és összpontosítást. A képkirakó felületén közkedvelt ábrák és csodálatos színvilág jelenik meg. A spanyol Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik, melyek nem hiányozhtnak az Önök készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsik és nagyok számára is ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU18884 | |
Fa puzzle Disney Hercegnők Educa10% kedvezmény a EDUCA kóddalFa puzzle gyerekeknek Bella és Ariel motívummal örömet szerez minden kislánynak 4 éves kortól. Ezeket a hercegnőket minden kislány ismeri, akik kedvelik a Disney meséket. A puzzle elemei Bella és Ariel meséből jól ismert jelenetekkel van ábrázolva. A képkirakó egyes elemei nagyobb méretben lettek kivitelezve az egyszerűbb manipuláció érdekében. A képkirakó elemei minőségi fából készültek. A csomagban 2x25 darab elem található, melyből két különböző képet kap csöppsége.
Gyerek fa puzzle két különböző képet ad ki. A képkirakó megfelel a biztonsági előírásoknak, így teljesen biztonságos játékot nyújt a gyerekek részére. Az összeillesztett kép újra elemeire bontható és a dobozban tárolható. Képkirakó nagyszerű módja a relaxálásnak, hisz a részletek összeillesztése alatt csak a kép részleteire koncentrálunk. Képkirakó fejleszti az emlékezőképességet, serkenti az elképzelőerőt, fantáziát és odafigyelést a részletekre. A képkirakó 4 éves kortól ajánlott. A kép nagysága összeillesztés után 26*18 cm. Az Educa cég elsősorban puzzle és oktató jellegű játékok gyártásával foglalkozik.
Az Educa kínálatában rengeteg fajta képkirakó megtalálható és oktató játékok egyaránt, melyek nem hiányozhatnak az Ön készletéből sem. Az Educa képkirakóknál nem kell aggódni az esetleges hiányzó részek miatt sem. Formanyomtatvány segítségével akár 16 darab mennyiségig igényelhető a hiányzó darabok pótlása, melyeket a gyártó ingyenesen továbbít minden 16 darabnál tӧbb darabot tartalmazó puzzle esetében. Ennek az egyedi szolgáltatásnak kӧszӧnhetően, melyet a kicsiknek és nagyoknak egyáránt ajánlott puzzle és oktatási játékok gyártásával foglalkozó spanyol Educa cég biztosít, képkirakója mindig teljes lesz. | Készleten Gyártó: Educa Termékkód: EDU17164 | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.